Délmagyarország, 1994. december (84. évfolyam, 282-307. szám)

1994-12-13 / 292. szám

Önkormányzati választás - 1994. december 11. Részvételi arány Lesz vasutassztrájk! Mégis megtartják a tegnap este 10 órától szer­da déleló'tt 10 óráig az ál­talános sztrájkot a vas­utasok, annak ellenére, hogy az egyeztető tárgya­lásokon több kompro­misszum született. Az el­készített megállapodás­tervezet számos pontjá­ban egyetértettek a tár­gyaló felek, végül mégsem Írták alá a dokumentu­mot. Az előkészített, de alá nem írt megállapodáster­vezet szerint a minimál­bér jövő évi összege 12 ezer 500 forint lett volna, s a kormány átlagosan 6 százalékos mértékű alap­béremelést garantált. Nem tudtak megállapodni abban, hogy a további 4 százalékos béremelésnek megfelelő teljesítményju­talomra a MAV garanciát adjon. • Bővül a kör 05500 GBIfflj A korábbi kormány­Téndelet meglehetősen szűk körben határozta meg a háziorvosi beutaló nélkül igénybevehető szakrendelések körét. A társadalombiztosítási törvény módosítása so­rán bővítették ezt. A mostani módosítás - a kormányprogramban rögzítetteknek megfelelő­en - a szabad orvosvá­lasztás kiterjesztésének következő lépcsője. Elfo­gadásával ugyanis oldó­dik a beutalási rendszer kötöttsége. A jövőben háziorvosi beutaló nélkül fordulhat a biztosított a következő szakrendelésekhez: bőr­gyógyászat, fül-orr-gégé­szet, nőgyógyászat, álta­lános és baleseti sebészet, szemészet, onkológia és urológia, valamint az ideg-, a bőr-és nemibe­teg-, a tüdő- és az onko­lógiai gondozókhoz. Kártyahiriink a 8. oldalon található! ,A nekem kamatozo előfizetési Szegeden a lap! ÜélmaqyarorszAq ELŐFIZETŐI KLUBKÁRTYA Szegeden o lap! LMAGYARORSZÁG kedd, 1994. dec. 13., 84/292. alapítva: 1910-ben ára: 19,50 f Csongrád megye: 38 százalék Ötvenezer a tét Újszülött kislány eg; szegedi kukában A vasárnapi választásokról szóló összeállításunkat a 6. és 7. oldalon közöljük Ebben a konténerben találták meg a guberálók „Ritát". (Fotó: Révész Róbert) Tegnap reggel negyed 9­kor Szegeden a Csaba utca 41­43. számú ház előtti szemetes konténerben rongyokba csavart életképes újszülöttet talált há­rom guberáló - szólt a rendőr­ségtől érkezett rövid tájékoz­tató. A városi kapitányság nyo­mozó alosztályának vezetőjét, Keserű Gézát kérdeztük a tör­téntekről. • Lehet-e már bövebbett tudni az ügyben? - Ami biztosnak látszik az az, hogy a kukát nem sokkal azelőtt ürítették ki, mielőtt a kislányt bele tették volna - vá­laszolta. - Vélhetően a kora reggeli órákban született, még a méhlepény is rajta volt, ami­kor felfedezték. Csupán perce­ket tölthetett a konténerben. • Ezek szerint a környékről vihették oda? - Nem szeretnék jóslásokba (Folytatás a 6. oldalon.) Tegnap, hétfőn újra számokat húztak olvasóink a Délma­gyarország, a Csongrád Megyei Hírlap, valamint a HDS & Délmadár közös bingójátéka, a Horoszpók sorsolásán. A tét ezúttal 50 ezer forint. Aki kíváncsi a népszerű játék nyerőszá­maira, vagyis arra, hogy nyert-e, vegye meg csütörtökön a HDS & Délmadár e heti számát! M TTON Vlagyimir Zsirinovsz­kij, a szélsőséges nacio­nalista nézeteiről ismert orosz pártvezető elvesz­tette egy svéd nyelvű finn lap, illetve annak egyik munkatársa ellen indított becsűletsértési perét. Zsi­rinovszkij arra hivatkoz­va perelte be a Hufvud­sadsbladet című lapot és annak Jutta Zilliacus ne­vű szerzőjét, mert - állí­tása szerint - az újság­ban „rögeszmés őrült­nek" nevezték őt. Az orosz politikus egymillió dollár kártérítést köve­telt a „becsületsértés" és további 41 ezer dollár értékű összeget a „sze­mélyét ért meghurcol­tatás" miatt. Az illetékes finn bíróság úgy foglalt állást, hogy a cikkben használt szónak, amely­nek a szótár szerint egya­ránt kifejezhet vadócot, fenegyereket, bolond, ütődött embert és rögesz­més őrültet - nincs egyet­len, kizárólagos jelentése. Ezenkívül - igy a bíróság - a Zsirinovszkij elleni éles bírálat azért is elfo­gadható, mert politikus, vagyis a nyilvánosság előtt szereplő személy. Karadzsics területcserét ajánl Radovan Kara­dzsics boszniai szerb elnök felaján­lotta a muzulmá­noknak, hogy Pálé­ért, és egyes Szara­jevó környéki szerb településekért cse­rébe mondjanak le a kelet boszniai muzulmán enklá­vékról - jelentette a Szlobodna Dalma­cija cfmű horvát lap. A boszniai el­nökség illetékesei­re, valamint katonai forrásokra hivatko­zó jelerités szerint a boszniai szerbek ki­vonulnának jelen­legi „fővárosuk­ból", Páléból, ha megkapnák Zsepát, Focsát, Szrebreni­cát és Gorazsdét. Költségvetés, főszámok Az Országgyűlés hétfőn dél­után elfogadta a jövő évi költ­ségvetés főszámait. A javas­latra 184 képviselő szavazott igennel, 21-en nyomták a nem gombot és 9-en tartózkodtak. Eszerint a központi költségve­tés hiánya 282.645 milliárd fo­rint lesz 1995-ben. Mind a kia­dási, mind a bevételi főösszeg mintegy 4,7 milliárd forinttal emelkedett meg a módosítások révén, a hiány pedig, ha nem is nagy mértékben, de 50 millió forinttal kevesebb lett. • A Magyar Máltai Szeretet­szolgálat Szegedi Csoportja folytatva jószolgálati tevé­kenységét a karácsony előtti napokban több karitatív akciót szervez. Az elmúlt hétvégén közel kétszáz szegedi idős em­berhez juttatnak el alapvető élelmiszereket ( cukrot, olajat, lisztet, tésztát, konzervet, teát, rizst, almát) tisztítószereket tartalmazó csomagokat (össze­sen 15 mázsányit, köszönhe­tően az akciót támogató Dél­gabona Rt-nek, a Depó Kft­nek, a Dél-Tisza Menti Afész­nek, a Zsómbói Népfőiskolá­nak). A csomaggal megajándé­kozott öregeket tegnap, hétfőn a KÉSZ házban bensőséges ad­venti délutánon látták vendégül jó szóra, süteményre, teára, (képünk) További élelmiszercsoma­gok várnak még kiosztásra, amelyek Németországból ér­keztek az elmúlt napokban. A jótékonysági akciók so­ra december 16-án délután (Folytatás a 3. oldalon.) Máltai szeretettel

Next

/
Thumbnails
Contents