Délmagyarország, 1994. december (84. évfolyam, 282-307. szám)
1994-12-12 / 291. szám
6 VÁLASZTÁS '94 DÉLMAGYARORSZÁG HÉTFŐ, 1994. DEC. 12. Piroska néni (balról) úgy tartja: „Ha már fölkelünk, ne tegyük hiába." (Fotó: Somogyi Károly né) • Mórahalmi mozzanatok Hajdúék a harangszókor hazafelé bicikliznek Kellene egy kis dinamika w • Röplaposztás kampánycsendben Kisteleken fiatalítást remélnek Ha bekapcsolnám a rádiót, biztosan elmondaná, hogy hűvös, esős, mondhatni goromba idő van Mórahalmon. Bár a kisvárosban, „nagyfaluban" helyi adó még nincs, lehet, mégis bemondanák, mit tapasztalni például a Felszabadulás utcán. Vasárnap délidő, az imént ment erre egy traktor. Zákány felől egy bicikli érkezik, a sarok előtt három asszony beszélget. A rádió nem szól, Úgy tudták, börtönben van Nem kis meglepetésben volt része annak a kaposvári hölgynek, aki lakóhelyén a 12-es szavazókörben szerette volna leadni voksát, de elutasították, mondván: a népességnyilvántartótól kapott jegyzék szerint nevezett „szabadságvesztés bűntette alatt áll 1991-től 1998Ha mindenki elment volna választani, akkor Sándorfalván 8 szavazókörben 5658-an élhettek volna választójogukkal. A 13 önkormányzati képviselői helyre 22 jelölt pályázott, niig a polgármesteri szék megszerzéséért hármun szálltak ringbe, köztük az előző ciklus polgármestere. Az általános iskolában kialakított 2-cs és 3-as számú szavazókörökben délelőtt 10 óra körül nagyvolt a forgalom, a sándorfalviak a vasárnapi családi ebed és a délutáni szieszta előtt szerették volna leadni voksukat. K. Lajos és felesége eddig minden választáson aktfvan részt vett. - Nem mindegy, kit választ az ember. Ha olyan jelöltre adom a szavazatomat, aki tevékeny, kreatfv és mindenek előtt pártok felett állva a település érdekeit tartja a legfontosabbnak, akkor sokat nyerhetünk vele. Mi 1988 óta lakunk Sándorfalván. a jelölteket nem nagyon ismerjük. Volt idő, amikor harcolni kellett a szavazati jogért. Most, amikor ez természetes, kötelességünk, hogy éljünk vele. lehet, ha ezt tenné, még az is műsorban lenne: Ki nyer ma? Mire holnap lesz, úgyis mindenki tudja. A három asszony rövidebbre fogja a mondandót, ahogy bekapcsolódnék a társalgásba. Piroska néni még csak-csak válaszolgat: „Mi még bizony fontosnak találjuk a szavazást. Most megyek épp a Főiskolába, beikszelem, akit gondoltam megválasztani. Mondtam én a ig, jogerős (télét alapján". Az első kábulatból felocsúdva a kötelességtudó állampolgár váltig állította, nem hogy börtönben, de még bíróság előtt sem volt soha életében. A szavazatszámláló bizottság sebtében ellenőrizte az adatokat, többen személyesen is ismerték az asszonyt, s megállapították, hogy a jegyzék téves információt tartalmaz, így utólag felvették a névjegyzékre és végre szavazhatott. • • Mit várnak a választástól? - Ismerve az ország és a település gazdasági helyzetét, nem várunk nagyon sokat. Körülbelül két év kell ahhoz, hogy elváljék, jól választottunk-e. Nagy volt a forgalom a 2-es számú szavazókörben, amelynek vezetője, Domonkosné Szűcs Mária adott rövid összegzést: - Ebben a választókörben 466-an jogosultak a választásra, most 10 óra van, eddig már több mint 150-en szavaztak. A szokásos rendben, csendben zajlik a választás. Eddig ketten kérték, hogy akadályoztatásuk miatt szeretnének a mozgó urnával szavazni, ezt is megoldottuk. • Sándorfalviként mit vár a választásoktól? - Jó lenne, ha történne már egy kis változás... - Legalább olyan minőségű munkára lenne ezután is szükség, mint amilyet eddig végeztek - mondja ugyanerre a kérdésre Huszár János. Ilyen gazdasági körülmények között irreális lenne csodákat várni. 1950 óta élek Sándorfalván, jelenleg motortekercselőként Szegeden dolgozom. Régóta ismerem a polgármestert és a képviselők többségét is, meg voltam velük elégedve. Úgy érzem, ezen a választáson sokkal kevésbé érvényesül a pártakarat. Itt és most az ismertségnek és a személyes szimpátiának lesz nagyobb súlya. H. Zs. •ftA rokonságban is, hogy a választás fontos dolog, de az unokaöcsém, hát ő például biztos nem szavaz. Minekünk idősebbeknek, úgy néz ki, ha már fölkelünk, megmosakszunk, ne tegyük hiába. Elmegyünk szavazni. Ez is lehet program." Piroska asszony azzal neki indul, Zsuzsanna emerre folytatná útját. Mivel már voksolt, nincs sok töprengeni valója. Csak annyit jegyez meg szűkA szavazatok 57,79 százalékának összesítése után lapzártakor az volt megállapítható, hogy a vasárnapi önkormányzati választáson a polgárok 42 százaléka járult az urnákhoz. Budapesten 39 százalékos volt a részvétel. A legtöbben So• Ahogy csordogáltak az adatok, egyre inkább láthatóvá vált, hogy a szegediek nagyobb része inkább a karácsonyi bevásárlást, avagy az otthoni pihengetést választotta vasárnapi programként. Valahogy nem fért bele az időbe, hogy elmenjen szavazni. Mindenki tudja, hogy miért maradt távol. Végül is nem kötelező... A városházán az esti hajráig, az adatok begyűjtéséig, összesítéséig túl sok dolga nem akadt a választási bizottságnak. Az elnököt, Eszik Imrét délután öt órakor kérdeztük. • Mik a legfrissebb adatok a részvételről? - Éppen most kaptuk meg, 17 óráig a szegedi választók 23 százaléka adta le voksát. szavűan: „Kell ide Mórahalomra egy kis dinamika". Hogy miként, kitől, az már talány marad. A következtetés: nyilvánvalóan arra gondolhat, fiatalos polgármesterre van szükség. A találgatás helyesnek látszik, mert azután még megjegyzi, nem haragszik ő egyáltalán a Gyuri bácsira. Csakhát. " Ha már csakhát, legyen az. A déli harangszó előtt bekukkantunk a helyi választási iroda közelébe, megtudni a részadatokat. Nos, délidőben a szavazásra jogosultak 25,8 százaléka voksolt már, szám szerint 1162 ember. Megjegyzésre érdemes még, hogy a tanyák népe szokatlanul nagy arányban kérte a mozgó urna eljuttatását. Vagyis, az aktivitás megvan, de az idősek nehezen mozdulnak az esős, szeles decemberi vasárnapon. A beltéri otthonokból még jobbára bemennek a szavazókörbe. Mint a Hajdú házaspár, biciklivel a Béke utcából. Beszédbe elegyedve kiderül, a rokonságból tudtukkal mindenki szavaz. Ami a saját voksukat illeti, Dezső bátyánk, a Hajdú család feje, megemlíti,a polgármester jelöltek vitadélutánja kinek-kinek jó alkalom volt a döntéshez. Nekik is, feleségestől. Azt mondják, a fiataloké a jövő. Hát, így vasárnapon, hétfőiesen mondva: nem tudni, mit hoz a tegnap. B. P. mogyban adták le szavazatukat (48 százalék), míg a legkevesebben Csongrádban, HajdúBiharban és Zalában (36-36-36 százalék). A szegedi 27,6 százalékos megjelenés tehát meszsze elmarad mind a megyei, mind az országos aránytól... • Összesen hányan szavazhatnának? - A statisztika szerint a 134 ezer 825-en. • Ha összeveti a tavaszi képviselőválasztással a mostani tapasztalatokat? - Jelentősen lanyhább az érdeklődés - jelentette ki. - Bizonyára a kellemetlen idő is sokakat otthon tartott. • Történt-e visszalépés az utolsó pillanatban, milyen bejelentések érkeztek a bizottsághoz? Kisteleken sokan úgy vélték, nem lehet kétséges a polgármester-választás. Ott Józsefnek. aki két évtizede áll a település élén, jóval nagyobbak az esélyei, mint a másik két jelöltnek. Sokkal izgalmasabbnak tűnt a képviselőválasztás. A 13 helyért 31 jelölt indult. 12 független, 12 koalíciós (az MDF, a Fidesz, a KDNP és az EKgP helyi szervezetei kötöttek választási szövetséget) és 7 MSZP támogatással. Bár a választási bizottsághoz hivatalos bejelentés nem érkezett, több olvasónktól hallottam, hogy szombaton durván megsértették a kampánycsendet. Bartucz Tibor (a helyi Dégáz kirendeltség vezetője és a Kék Láng ABC társtulajdonosa) független képviselőjelölt röplapjait délután három-négy óra körül dobálták a kisteleki választópolgárok postaládáiba. Talán a hideg, csúnya, esős időnek is köszönhető, hogy vasárnap későn indultak választani a kistelekiek, délelőtt fél 11ig a 6197 választópolgárból mindössze 840-en adták le voksukat. Mészáros Istvánt, egy 20 éves, 2 méter körüli fiút a szavazás előtt kérdeztem meg. • Mit vársz a választástól? - Nagyon szeretném, ha a kisteleki állóvíz végre megmozdulna. Jó lenne, ha lehetne érezni, hogy változott a régi rendszer. Olvastam a polgármesterjelöltek és a képviselőAlaposan meglepődtek az egyik hajdúszoboszlói szavazatszámláló bizottság tagjai, amikor vasárnap hajnalban egy alvó embert találtak a szavazókör előterében. Éjszaka ugyanis egy férfi feltörte a helyi művelődési ház ajtaját, s behúzódott melegedni. Békés álmából a rendőrök ébresztették fel, s az rögtön kiderült, hogy az inci- Senki nem gondolta meg magát, nem lépett vissza egyetlen jelölt sem. Két jelzés érkezett hozzánk. Az egyik szerint szombaton dobták be postaládájukba a Siker című reklámújságot, amelyben az egyik polgármesterjelölt hirdetett. A lap viszont december 8i keltezésű, már csütörtökön megjelent. Nem áll meg a kampánycsend megsértésének gyanúja. Miként a másik esetben sem, amikor egy képviselőjelölt állítólag valamilyen jelöltek programját, nagyon bízom benne, hogy a beígért.rendezvényteremről az új gárda sem feledkezik majd meg, mert nagyon nagy szükség lenne rá. Több energiát kellene arra is fordítani, hogy igazi város legyen ez a település. Nem útépítésre van elsősorban szükség, hanem arra, hogy Kistelek a környék településeinek igazi kulturális, oktatási és egészségügyi centruma legyen. Egykét kivételtől eltekintve nem voltak az utóbbi 4-5 évben sem olyan rendezvények, amelyek megmozgatták volna az embereket. Fiatalítás is ráférne a testületre, mert kissé nehézkessé vált. Alapjában véve a régi csapat egyik fele normális irányvonalat képviselt, őket az új felállásban is szívesen látnám. • Van-e igazi választási lehetőség a jelöltek között? - Nem tudok igazából választani, csak kizárásos alapon azt döntöm el. hogy kik azok, akiket semmiképp sem látnék szfvesen a képviselői székben. Még nincs igazi kínálat, nehéz így 13 képviselőt kiválasztani. Annak nagyon örülök, hogy olyan fiatalok is indultak, akiknek már elegük van az állóvízből, s szeretnének valamit lendíteni a településen. A polgármesterjelölteket személyesen ismerem, jó, hogy végre többen is indultak, de még mindig nem ideális a választék. H. Zs. densnek semmi köze a választáshoz. A melegre vágyó férfinak ugyanis fogalma sem volt arról, hogy vasárnap önkormányzati választások vannak az országban. A történtek nem zavarták meg a választás menetetét: a hajdúszoboszlói művelődési központban lévő szavazókör pontosan hat órakor, rendben kinyitott. megjegyzést tett egy szavazókörben, de az nem is a sajátja volt. Ilyenképpen azt lehet mondani, teljesen rendben zajlik a szavazás. A bizottság elnökétől megkérdeztem, mikorra várható eredmény. Úgy gondolta, este kilenckor már tudni fogjuk, ki a város új polgármestere, a képviselőkről pedig 23 óra körül szolgálhatnak majd adatokkal. ¥. F. S. Ha hétfő... akkor keiden van a Délmagyarban a heti klubkártya-nyeremény. * (Egyelőre! Mert hamarosan nálam lesz...) A hideg télből a napsugaras nyárba! Közvetlen charterjáratok Budapestről! Gran Canaria, Teneriffa: 1 hét már 47 000 Ft-tól Tunézia: 1 hét már 43 900 Ft-tól Az ár tartalmazza a Neckermann által nyújtott biztonságot. December 31 -ig befizetett utakra 5% engedményt adunk! UTAZZON VELÜNK, ÉS ÁLMAI VALÓRA VÁLNAK! /YV\ Morton s Légi Utazási Iroda, ÁMij Szeged, Petőfi S. sgt. 7. Telefon: 310-088. Kiskun lapok Somogyban Háromszázan már szavaztak a Somogy megyei Sántoson, amikor egy állampolgár arra figyelmeztette ji választási bizottságot, hogy Bács-Kiskun megyei szavazólapot kapott. Hogy miként keveredhettek össze a két megye szavazócédulái, egyelőre nem tudni, mint ahogy azt sem, hogy hányan adták le voksukat egy másik megye jelöltjeire. A megyei választási bizottság úgy döntött, a szavazást folytathatják, a tévesen kiadott lapok az értékelésnél nem számítanak be az eredménybe. „Csodákat nem várhatunk - mondják a sándorfalviak »» A Fidesz is javított a parlamenti választással A hat parlamenti párt az önkormányzati és az országgyűlési választáson elért területi listás szavazati arányainak változása: eszerint a Fidesz 5,56 százalékkal, az MSZP 4,75 százalékkal, az FKGP pedig 0,31 százalékkal javított a májusi választásokhoz képest. Az SZDSZ 0,7, a KDNP 1,8, az MDF pedig 8,12 százalékkal rontott a parlamenti választási eredményeihez képest. Ez az adatsor az Országos Választási Központ számítógépes adatfeldolgozó rendszerének grafikonos összegzésében az adatok 60 százalékos összesítésében szerepel. • Részvételi arányok Közömbös szegediek Alvó ember a szavazókörben Sokan a távolmaradással voksoltak