Délmagyarország, 1994. december (84. évfolyam, 282-307. szám)

1994-12-12 / 291. szám

HÉTFŐ, 1994. DEC. 12. BELÜGYEINK 3 b Az esseni csúcs után Horn Gyula elégedett Emléktábla Nobel-díjasoknak Magyarországra látogat jövő év májusában Oláh György és Harsányi János, a két magyar tudós, akit az idén kémiai, illetve közgazdasági Nobel-díj­já' tüntettek ki. Ezt Havass Miklós, a Műszaki és termé­szettudományi Egyesületek Szövetségi Kamarája elnöke jelentette be szombaton azon az emléktábla-avatáson, ame­lyet Budapesten az MTESZ Fő utcai székházának bejáratánál rendeztek. Az emléktáblát a műszaki és természettudomá­nyos szakembereket tömörítő érdekvédelmi szervezet a ma­gyar származású Nobel-díjasok tiszteletére állította. Az MTESZ elnöke az em­léktábla-avatáson elmondta: je­lenleg 12 magyar származású Nobel-díjast tart számon a vi­lág és hazánk büszke lehet ar­ra, hogy ezek az emberek, akik a tudomány területén kiválót alkottak sohasem tagadták meg magyarságukat. Az emléktábla-avatáson mu­tatták be azt a kiadványt is, amelyet az MTESZ a magyar származású tudósokról állított össze. Ipari-mezőgazdasági és melléképületekhez •JyrJ^PyÁ^B csabai - holland - Varia II. o. alapcserepek mázas kivitelben. Kbamiii •••• Most csak 19,90 Ft/db + áfa. 8 raldop felelt díjtalan házhoz szállítással. - Ha Ón szállít extra kedvezmény. Modul Bau Kft. Szeged, Csongrádi sgt. 27. Tel.: 62/491-022,474-481 MODUL IMI I f I gy tudjuk, amikor a hidegháború lövészárkai tették ÍSJ járhatatlanná számunkra a világot, hogy a fegyver­kezési verseny viszi el a pénzt, s ha a hidegháború véget érne, megemelkedne velünk az életszínvonal. Emlékszem a plakátokra is. Le volt rajzolva például a vadászgép, s melléje pár száz zetor, s a példamondat: „Ennyi traktort lehetne gyártani egyetlen harci repülő árából!" Más kérdés, hogy azóta a traktorról is kiderült: sokszor jobb és emberibb helyette a ló. Meg napvilágra jött az is, hogy traktorgyárat olykor csakis azért építettek, mert egy pillanat alatt át lehet álUtani tankgyártásra. Ami egy méntelepről mégse mondható. Már tudjuk azt is, hogy hazugság volt a politika béke­vágya. A tábornokok pontosan fordítva gondolkodtak. így: „Ha nem gyártunk ötszáz aratógépet, megtakarítunk egy atombombára való summát". Alighanem ma is ez az ész­járásuk. Előkerült ugyanis - olvashatjuk a Valóság novemberi számában - a volt Német Demokratikus Köztársaság had­seregének páncélszekrényeiből mintegy 25 000 dokumen­tum. Ezekből a szovjet-keletnémet papírokból rekonst­ruálható a harmadik világháború titkos terve. Megtudható belőlük: Moszkva sose gondolta komolyan, hogy nem al­kalmaz elsőként atomfegyvert. Hatalmas volt a harcké­szültség: egy váratlan vasárnap reggeli támadás esetén az oroszok fél nap alatt Brüsszelbe értek volna, s a La Manche partján csajkázták volna ki a vacsorájukat. A szovjet elképzelések - egész Gorbacsovig - a teljes, a lakosságot is kiirtó, a „nyugati vagyontárgyakat" sem kí­mélő nukleáris háborúra vonatkoztak. Egy 1983-as NDK hadgyakorlaton így beszélt Viktor Kulikov marsall, a var­sóipaktum akkori parancsnoka: jövő háborúját megal­kuvás nélkül fogjuk megvívni az ellenség teljes megsem­misítéséig. Ehhez az kell, hogy számításba vegyük a meg­semmisítés teljes fegyvertárának felhasználását." Érthető beszéd. Ma másképpen beszélnek. Ma nincs hidegháború. (Ha­csak nem a budapesti EBEÉ-n kezdődött újra...) De ha valóban a békére készülnek a hadurak - ami elég nagy önellentmondás -, hol a pénz, amit nem költenek ra­kétára? Vagy a fegyverkezési hajsza pontosan úgy folyik, ahogy pár évvel korábban is, csak most nem kíséri olyan zajos és feszült szóáradat? Hiszen az érdekszférák meg­vannak. Milosevics éles esze nem volna elég Nagy-Szerbia megteremtéséhez. Kell hozzá az orosz éles lőszer is, baráti segítségképpen. Vegyük észre azt is, hogy Jelcin Budapesten az EBEÉ-n a korábbi szovjet érdekövezetre, a magukat ma szabadnak és szuverénnek vélő egykori „ütköző államokra" jelentette be az igényét. Az NDK kivételével. Hisz az már nincs. Ami változás, kétségtelenül De nagyon kicsi, és lassú változás. I ijz a csekély változás elegendő-e ahhoz, hogy a huda­/ I pesti kormány ne a régi-új orosz érdekeknek parí­rozzon, hanem a magyar érdekeket vehesse figyelembe? Ezen a ponton pedig nem számít, hogy mit mondanak a hatalmon lévő politikusok. Az számít, ami történni fog. Amit tenni akarnak, csak talán még nem árulták el ne­künk, hogy az ml G KÉRDÉS • Az igazságügyi államtitkaihoz Törvényt sértett az átvilágító bíró? — Az Európai Unió esseni csúcsértekezletén térségünkkel kapcsolatban született dönté­sek megfelelnek Magyarország elvárásainak és igényeinek ­állapította meg Horn Gyula miniszterelnök, szombaton Es­senhen tartott sajtóértekezletén. Az Európai Unió tagálla­mainak és a hat kelet-európai társult ország vezetőinek szombat délutáni találkozója után Horn rámutatott, hogy most első alkalommal került sor ilyen körben tartott tanács­kozásra, s hogy ennek létrejöt­te nagy jelentőségű az unió és a társultak immár visszafordít­hatatlan további közeledése szempontjából. A tagállamok vezetőivel tar­tott találkozón a magyar mi­niszterelnök kifejtette, hogy Magyarország megérti az Európai Unió belső problé­A rendőrség még mindig ke­resi azt a hét ukránt, aki - va­lószínűleg zsarolási szándék­ból - két napon keresztül fogva tartottk két litván állampolgárt. Emiatt a Budapestről kivezető utakon fokozott gépkocsi el­lenőrzésekre kell számítani — közölte a Budapesti Rendőr-fő­kapitányság sajtóosztálya. Az ukránok egy XIII. kerü­leti lakásban tartották fogva a két litván férfit. Pénteken egy A második: Magyarország Az Eurovízió Európa-díjáért meghirdetett nemzetközi ver­sengésben, amelyben az ide­gengyűlölet elleni legjelentő­sebb eseményeket, tetteket ju­talmazták, a tíz benevezett or­szág közül Nagy-Britannia sze­rezte meg az első helyet. A második helyen Magyarország, Németország és Szlovénia osz­tozott - derült ki a finnországi Tampere városában szombaton lezajlott eredményhirdetésen. Magyarország egy olyan speciális iskolával nevezett be a versenybe, amely a cigány­gyerekek társadalmi beillesz­kedését hivatott elősegíteni. Németország a második helyet azzal az első gyertyás felvonu­lással szerezte meg, amelyet a külföldieket sújtó gyűlölet el­len szerveztek. Szlovénia egy olyan színház tervével vett részt a versenyben, amely a Boszniából menekült gyerme­kek megsegítését célozza. máit, vitáit, ezért nem támaszt megvalósíthatatlan követelése­ket. A társultak majdani belé­pését előkészítő stratégiai hatá­rozat révén a térség országai immár csatlakozhatnak az unió mindhárom fontos pilléréhez, a gazdasági közösség mellett a kül- és biztonságpolitika, vala­mint a belpolitikai és igazság­ügyi döntési folyamathoz. A ki­bővülő párbeszéd keretében minden évben sor kerül a tag­államok és a társult országok vezetőinek találkozójára. Hom indítványozta, hogy a Társulási Tanács hatáskörét bővítsék ki, és ez a testület le­gyen a majdani csatlakozás előkészítője. Tájékoztatta a csúcstalálkozó résztvevőit, hogy a belépésre való felké­szülés egyik legfontosabb lépé­seként Magyarország a jövő év elejére elkészíti a gazdasági kivételével eltávoztak, a fog­lyok az alkalmat kihasználva leszúrták az őket őrző 22 éves Lilian Velerijevics Delelkani­cét és elmenekültek a lakásból. A rendőrség őrizetbe vételük mellett emberölés bűntettének alapos gyanúja miatt eljárást indított ellenük. A vizsgálat fogja kideríteni, hogy bűncse­lekményt követtek el, vagy ön­védelemből végeztek őrzőjük­kel. • Az elmúlt héten a kam­pánycsend beállta előtt járt Szegeden az Igazságügyi Mi­nisztérium politikai államtit­kára, dr. Csiha Judit, aki az egyik szocialista képviselője­lölt lakossági fórumán izgal­mas témát feszegetett Jog és erkölcs címmel. Hasonló, ak­tuális témákról kértük ki véle­ményét. • A parlamentet, ponto­sabban a honatyákat átvi­lágító bírói bizottság elnö­ke tájékoztatta a sajtót, hogy a névsor szerint első negyven képviselő között akad olyan személy, aki ügynök volt, különféle szolgáltatások fejében in­formációkat adott szemé­lyekről. A bíró lépését erő­sen vitatták, parlamenti bi­zottság is foglalkozott a té­mával. Ön hogyan minősíti a nyilvánosságra hozatalt? - Az átvilágítást szabályo­zó törvény nagyon szigorúan leszögezi, hogy kiket és mi­lyen módon kell vizsgálni ­mondta az államtitkár. - A sorrend is egyértelmű, az or­modernizációs programot, amelyet egyeztetni kíván majd az EU illetékeseivel. A kormányfő kifejtette, hogy Magyarország támoga­tást, segítséget igényel a szer­kezetátalakítási programhoz. Kérte, hogy az unió ösztönözze pénzügyi intézményeit e támo­gatás biztosítására. Üdvözölte, hogy a kelet-európiak megse­gítését szolgáló PHARE-prog­ramban 15-ről 25 százalékra emelték a beruházásokra for­dítható összegek arányát. Java­solta, hogy a PHARE-alap ku­tatási és fejlesztési célra is for­dítható legyen. Horn tárgyalásokat indítvá­nyozott arról, hogy a kelet­európai társult államok miként csatlakozhatnának az unió inf­rastrukturális fejlesztési prog­ramjaihoz. Nagyon fontosnak mondta a csatlakozás előfelté­• A feldolgozó üzemek to­vábbra is keresik a hízóser­téseket, ezért a felvásárlási árak 5-10 százalékkal emel­kedtek - derült ki a megyei ta­pasztalatokat összegző leg­frissebb FM-jelentésből. A nagyüzemi sertések ára jelenleg 155-180 forint között ingadozik kilogrammonként, a kisüzemben tenyésztett állato­kért 150-160 forintot kínálnak a felvásárlók kilogrammon­ként. A nagy súlyú sertések ára jelenleg a házi vágások sze­zonjának köszönhetően egyes megyékben 160-180 forintra szökött fel. Budapest vonzás­körzetében 200 forintot is el­kérnek kilogrammjáért. Élénk a malacok iránti kereslet is. A malacok átlagára kilogram­monként 200-240 forint között ingadozik. Jellemző, hogy több megyé­ben is megnőtt a tenyésztési kedv, ám nincs megfelelő ko­casüldő kínálat, a törzstenyé­szetek árukészlete ugyanis ki­merült. Ezért a vemhes koca­Dr. Csiha Judit szággyűlési képviselőkkel kezdik, névsor szerint halad­nak. A bírói bizottságok tagjai hivatali esküt tesznek, minden egyes adat, amely a birtokuk­ba kerül, az államtitokként ke­zelendő. Az információ kiadá­sa - ha nincs is nevesítve ­súrolja a törvénysértés határát. Ráadásul szerencsétlen dolog is a sajtó tájékoztatása, mert ha az első negyven képviselő bármelyike, ha valamilyen ok­teleit tartalmazó úgynevezett Fehér Könyv jövő tavaszra ter­vezett kidolgozását, és indít­ványozta, hogy félévenként ér­tékeljék a belépési követelel­mények teljesítését. Horn a sajtóértekezleten el­mondta: az Európai Unióval egyetértésben a magyar kor­mány a csatlakozás fontos fel­tételének tartja, hogy jószom­szédi viszony legyen a hat tár­sult állam között. - Mindannyi­unk érdeke, hogy egy stabil, fejlődő térség országai töre­kedjenek a csatlakozásra. Ezért a kormány fontosnak tartja az alapszerződések megkötését a szomszédokkal, és üdvözli, ha az Európai Unió kész segíteni ezek létrejöttében - mondta a miniszterelnök, aki egyúttal bejelentette, hogy a találkozón kifejtett javaslatait jegyzék for­májában átadták az unió soros elnökségének. Egy kérdésre válaszolva a kormányfő ismét elvetette, hogy a társult államokat egy tömbben vegyék fel. Ehelyett azt szorgalmazta, hogy minden egyes ország esetében külön vizsgálják meg a csatlakozási feltételek teljesítését. • Továbbra is keresett a hízósertés Üldözik a zugkanokat süldők ára 20-25 ezer forint, ám Hajdú-Bihar megyében 30­40 ezer forintot is elkérnek egy vemhes állatért. A fellendülést jelzi az a tény is, hogy több térségben az eddig üresen ha­gyott sertéstartó épületeket kezdik újra állatokkal benépe­síteni, ám a termelők a hiány miatt, saját nevelésből is állíta­nak be szaporításra kétes ere­detű süldőket. A minősítés nél­küli, úgynevezett zugkanokkal történő fedeztetések megszün­tetése felszámolása érdekében országosan egyre több önkor­mányzat nyújt be pályázatot megfelelő tenyészértékű apa­állatok megvásárlására és te­nyésztésbe állítására. nál fogva lemond, akkor sen­ki nem mossa le róla, hogy ő volt az ügynök. • A bűnözés erősödésével, a cselekmények eldurvulá­sát tapasztalva sokan kiál­tanak a halálbüntetés visszaállításáért. Várható­e, hogy a büntetési tétele­ket emelik, szigorítják az igazságszolgáltatást? - Ha már a szigorítás szót említette: a bíróságnak ugyan­ilyen szigorúan kell a bizo­nyítékokat összegyűjtenie ah­hoz, hogy a bizonyítékok lán­colata törésmentes legyen, ki­mondhassák, hogy valaki el­követte a bűncselekményt, vagy nem. Vannak olyan ma­gatartásformák, amelyekre a közeljövőben szervezett BTK módosítás már érezteti a szi­gorító hatását. Ez két területet érint. Az egyik a szervezett bűnözés, a kábítószerrel kap­csolatos cselekmények. A másik pedig - ez már a par­lament előtt van - az uszftó jellegű bűncselekményekkel szembeni eljárás. A népcso­portok ellen irányuló cselek­ményeket kiemeli az izgatás kategóriájából, szigorúbban bünteti. A BTK átfogó módo­sítása egyébként most nem várható. mÉs mi várható? Melyek azok a törvényjavaslatok, amelyeket az igazságügy a közeljövőben tesz a képvi­selők asztalára? - Annyi munka van, hogy fontossági sorrendet nem is tudnék felállítani - válaszolta dr. Csiha Judit. — Már az or­szággyűlés előtt van, de még nem kezdte el tárgyalni a pri­vatizációs törvényt, amely az állami vagyon lebontását ren­dezi végre egy átlátható jog­anyaggá. A másik nagyon lé­nyeges, szintén a gazdasági élet tisztaságát érinti, a közbe­szerzésekről szóló. Azt szabá­lyozza, hogy az állami, önkor­mányzati szervezetek, intéze­tek milyen feltételek mellett adhatnak ki megbízást fejlesz­tésre, felújításra. Ez a belső vállalkozói piacot fogja vé­deni. És végre parlament elé kerül hamarosan a médiatör­vény is. w. r.».

Next

/
Thumbnails
Contents