Délmagyarország, 1994. november (84. évfolyam, 256-281. szám)

1994-11-05 / 260. szám

14 JAMBUS SZOMBAT, 1994. NOV. 5. Julesz Máté Macskaszemmel Közönyben, dermedt pillantok, illő allűrök, zsíros remények - sovány nyeremények. Mindig a nyomában, ernyedt árnya alatt. Néha elnyújtózva, olykor összegömbölyödve, de állandóan jelen. Szúrós szempárok követték /követik/ végig a párkány vonalán, fel a cseréplécsön, a kémény füstjéig. Ott feloldódik néhány pillanatra, majd a tető túloldalára huppan puhán, s továbblopakodik kormos ködködmönében. Zsebre vágott manccsal, peckesen lépked a légtornász súlytalan nyomában. Egy percre megszűnt minden. Feledte, mi rég volt: felette az égbolt szelíden borul lázas agysejtjeire. Még utoljára szikrát vet sötéten, aztán magában parázslik csak alattomosan. Karcos kaparászás. Fülsértő ablaküvegek. Tükrében szembenéz szúrós bajuszával s fura verébvigyorával... Egy villanással lepottyan közénk. Még görcsösen kapaszkodik egy faág tikkadt gallyába, de hamarosan elernyednek karmai - és óvatlan talpak plasztikközönye alá hull ő is. Rabindranath Tagore: Hindosztáni virágok (Ford.: Sármay Márton) A Nobel-díjas indiai író neve az utóbbi években in-, kább azoknak juthatott eszébe, akik végigsétáltak Balatonfüreden a róla elnevezett sétányon és megálltak egy pillanatra az általa 1926-ban ültetett platánfa előtt. Életműve hatalmas, hiszen jószerével minden létező irodalmi műfajban alkotott, sőt jó néhány vesét ő maga zenésítette meg, s az indiai nemzeti himnusz is az ő nevéhez fűződik. A jelen kis kötet tizenegy elbeszélést tartalmaz és második darabja a Tagoreműveket megjelentető sorozatnak. Elbeszéléseiben a műfajt ő honosította meg a bengáli irodalomban - elsősorban az egyszerű emberek sorsáról mesél, soraiból emberszeretet, szelídség és békesség árad. írásainak filozófiája természetszerűleg a buddhizmusból ered. Nyelvezetének szépsége örömöt ad és új élményeket egy számunkra csaknem idegen világ megismerésével. Külön jó érzés, hogy a szép kivitelű könyvet Szegeden működő kiadó jelentette meg. (Szűkíts Kiadó, 164 o., kötött) Könyvkereső Edgár Allan Poe: Edgár Wallace: Az Arthur Gordon Pym álarcos béka (Ford.: (Ford.: Bart István) Sebestyén Ede) 1838 júliusában, New York-ban jelent meg E. A. Poe egyetlen regénye. A megjelenést követő napon J. B. Turner, az író egyik barátja rontott be annak lakására kialvatlan szemekkel, kezében a kötetet lóbálva, s keblére vonva a beteges írót lelkesen bömbölte: „Kedves barátom, Edgár, ez nagyszerű!" A barát nem túlzott. Vérbeli tengerészhistória ez, a Poe-tól megszokott komor stílusban, stabilan fölépített szerkezettel. Olvasás közben a történet hangulata észrevétlenül ránk telepszik, és ott is marad. Poe az emberi kitartás határáig sodorja figuráit, időnként túl is löki őket azon, mi pedig borzongva nézzük a lapokat, erősen kapaszkodunk a könyv széleibe, nehogy a szereplőkkel együtt a történet kétségbeejtő bugyraiba vesszünk. A Poe-t kedvelők és a vele most ismerkedők is bizonyára örömmel veszik kézbe ezt a rég látott kötetet, mely külsejével is tökéletesen illeszkedik a kiadónál tavaly megjelent „Az aranybogár" című elbeszélés-gyűjteményhez. (Európa Kiadó, 289 o„ kötött) Ha a bűnügyi irodalomnak léteznek klasszikusai, akkor Edgár Wallace mindenképpen közéjük tartozik. Nemcsak azért, mert a műfaj egyik első nagy művelője volt, hanem mert regényeit a kiadók újra meg újra piacra dobják, nem is sikertelenül. Filmeken is viszontláthatjuk remekül formált figuráit, meglepő, izgalmas fordulatokban bővelkedő történeteit. Kortársával, a kemény műfaj egyik megteremtőjével, Dashiel Hammett-tel szemben ő a szelídebb formát részesítette előnyben, akárcsak „kolléganője", Agatha Christie. Figuráinak megteremtésében és bizonyos - a krimiíráshoz nélkülözhetetlen ismereteinek megszerzésében bizonyára nagy segítség volt számára az angol-búr háborúban haditudósítóként eltöltött időszak. Százhetven regénye közül ez az egyik legizgalmasabb, tetszetős, ám meglehetősen „sérülékeny" kivitelben. (Hunga-Print Kiadó, 393 o., fűzött) Edwin P. Hoyt: Göring és a Luftwaffe (Ford.: Losonci Gábor) „Nekem nincsen lelkiismeretem, az én lelkiismeretem Adolf Hitler". Az az ember, aki e szavakat mondta, a náci Németország vezetésének kétségkívül legkülönösebb és egyik legrettenetesebb alakja volt. A villódzó archív filmeken ott láthatjuk másfél mázsás termetét, amint az önmaga által tervezett díszegyenruhákban parádézik marsallbotját lóbálva. Kitűnő repülőtisztként harcolt az első világháborúban, majd mire a második megkezdődött, életre hívta az akkori legütőképesebb légierőt, amely az ő személyes irányítása alatt nyújtott segítséget a világ vérbe borításához A kötet olvasrpányos stílusban, fekete-fehér fotókkal illusztrálva mutatja be a különc birodalmi marsall életét, a náci párt többi vezetőjéhez fűződő viszonyát és nem utolsósorban a Luftwaffét, a Harmadik Birodalom rettegett légi hadseregét a csaták és a háború alakulásának tükrében. A téma iránt érdeklődők - a közelmúltban megjelent Goebbels- napló után újabb fontos műhöz juthatnak. (Viktória, 200 o., kötött) Zelei Miklós: A kiegyezés után Sinkovics Ede: Jó estét kívánok, avagy ketten az erkélyen. (Fotó: Révész Róbert) T

eljesen elvadult a nádas, ami a Corvin Áruház helyén kerekedett mocsárban nőtt. A siklók gyakran kimásznak a járdára, átcsúsznak a színházgödörbe, ahol a betonépítők üres sörösüvegekkel megölik őket, olykor valamelyiket elkapják, és égő cigarettát dugnak a szájába. Néha a betyárok is előmerészkednek, üveg pálinkáért, füstölnivalóért, amiket nem ad meg a rét, de a trafikosnak, vigasztalan örömlánynak, nyugalmazott latintanárnak öltözött rendőrök többnyire azonnal elkapják, és megvasalva, láncon vezetik el őket. A szomszédos sajtópalota ablakaiból esténként azt szokták figyelni, hol villan tűz a nádban, és dobtársas géppisztolyokból hosszú sorozatokat engednek a homályos fényfoltokba. Már föléledt a város, a középponti pályaudvar órája alatt Sípos idegesen lepint, de úgy jön-megy, mint akinek pisilnie kell. Néz jobbra, néz balra, tekinget előre, a Rákóczi út reggeli forgalmába. Szendrey bácsi nincs sehol, jaj, ha lekésik. Csak nem megállt a nádas szélében merengeni? Talán mégse, a vonat nem vár! Milyen rendes volt a Szabadíts elvtárstól, elintézte, hogy a Kálvin téri öregek napközije is utazhasson. Nagy élmény lesz a sok fiatal, a külföld, meg az is, hogy pénzért ők nem tudnak utazni. Napszállat előtt, a közeli Sándor utcából, ahol élete napjának várja lenyugtát, Szendrey bácsi gyakran kiballag a nádashoz. Hallgatja a csendesedő madarakat, ahogy rákezd a békaszerenád. A háta mögött autók tülkölnek, villamos csörömpöl, de ő beleréved a sűrülő sötétbe, a lidércfényeket követi fáradt szemével, amint átvillannak a nád fölött, és semmivé válnak a semmiben. Bólogat az öreg. Elméjében a múlt gyászos képei, a szívében örök fájdalom. Hogy őt igazolta az idő! őt, ki azon buzgólkodott mindig, hogy Juliska egyszerű, békés természetű, dolgos ember neje legyen, okszerű háztartásban, a gyerekei közt élje értelmes életét, gondozva majorságát, hitvesének bőséges asztalt tartva. Nagy baj, nagy baj, hogy a vágya nem teljesült, de most már hiába búslakodik. Mindenki elhalt mellőle. A lányai, az unokája, a veje. Egyedül van. Sándor meg talán épp a nádasba vette be magát, a szegénylegények közé. Maradjon is ott. Nem kíváncsi rá! ő tudta, hogy ez lesz. És szegény, boldogult hitvesével előre figyelmeztették Juliskát. Nem az olyan vándorélethez szokott nyugtalannak való a házasélet, minő Petőfi. Soha nem fogja elfelejteni a fekete napokat, amiket Juliska síró kisfiával töltött otthon, várva a férjét. Hisz éppen jó víz volt Petőfi malmára a forradalom utáni zűrzavar, azt felhasználva odébbállt. Agg szívében a fájdalom helyét ma is gyakran elfoglalja a méreg, és nem engedi, hogy felejtsen. Pontosan emlékszik, ahogy Juliska állt vele szemben, és dacosan lezárt ajakkal hallgatott, ő meg kiabálta, hogy Petőfi valami kóbor komédiásné társával éli világát, várhatjátok őt a fiacskáddal ítéletnapig. Egy családos ember! Itt van ni, most már a faképnél hagyott. Megmondtuk, hogy előbb-utóbb így fogsz járni. Rácsapta az ajtót, kiment rózsát metszeni, igazgatni a gyümölcsfákat, hogy a mérgét valamivel levezesse, és már be se ment a házba ebédig. De jó is volt a tormás disznóláb, a tehénhús rizskásával, murokkal, petrezselyemmel, nyáron meg új hüvelyes borsóval, gőzölögtek a nagy, szögletes asztalon a tálak. Szedni egyszer, szedni kétszer, háromszor. Hűvös, savanykás bor segít a gyomornak, hogy az ételek ne nyomják meg. Végül a finom kalács, a lepény, a béles. És bóbiskolni egy sort. Csak hogy tisztuljon az elme, és az ember könnyedebben fogjon munkájához. Ez mind örökre odavan. Talán nyomtalanul. Pedig Szabadits elvtárs már fönt van az emelvényen, kezében a búcsúbeszéd, és Szendrey bácsi még mindig sehol. Tessék, Szabadits elvtárs már el is kezdte! Sípos úgy forgatja a szemét, hogy észrevegye Szendrey bácsit, ha zsinóros kaputjában, a vadgalamb színű pantallóban, zöld, csehszlovák hátizsákjával, kezében a derék borszéki turistabot, végre-valahára közeledne. És befelé is fülel, hogy ne mulasszon a beszédből, az egyszerű emberek jó kapcsolatának kell tovább szilárdítania a magyar-szovjet barátságot. Szabadits elvtárs lapoz, és mondja tovább szilárdítania a két nép testvériségét. A párt- és a tömegszervezetek nevében búcsúztatva önöket kedves elvtársak, valami egészen személyeset mondok. Ahogy itt állunk, és a mozdony már áram alatt, én személyesen úgy érzem, hogy akik ezen a barátságvonaton Budapestről Moszkvába indulnak, dialektikusan már meg is érkeztek! Mert ahol vagyunk, az a történelem indulási oldala! Mosolyognak az emberek, tapsolnak, Sípos beljebb lép az előcsarnokba, aztán újra kiáll. Mégis úgy kellett volna, hogy elmegy a Sándor utcába, és Szendrey bácsival együtt jönnek ki. Az idős embernek nem akkor pirkad, amikor az erős férfinek. Az is csoda, hogy a nagy útra vállalkozott. Szívós az öreg, Sípos azt hitte, hogy Zoltán halála után össze fog roppanni. A Zoltán... ő is elkorhelykedte az életét, azért pusztult el huszonkét évesen. Még be se töltötte. De meg kell adni, hogy jó verselő volt! Sípos, a család régi barátjaként, nem is szokta titkolni, hogy Zoltán versei hozzá közelebb állnak, mint a Sándor kardcsörtetésé. Az érthető, hazafias költeményeket szereti Sípos, de mindenféle túlhajtás távol áll tőle. Kinek jó az? Amit Zoltán M. kisasszonynak írt, az az egyik kedvence: „Szeretem hazámat és szomorú sorsán órákig merengek... De ha téged látlak, elfelejtve mindent Csak téged szeretlek." ...a nevelő hatású utazást! Amitől nagyon sokat kell tanulnunk a szovjet élet tekintetében. A

legtöbben már föl is szálltak, és a vonat ablakaiban hallgatják a beszédet, a kommunista internacionalista eszményeket elhinteni, Sípos ideges nagyon, Szabadits elvtárs mindjárt befejezi, szalad, a csomagját most már azért beteszi az öregek hálókocsijába, a népek barátsága utasai! Nagy taps, megnyugtatja az öregeket, és rohan vissza a bejárathoz, nehogy Szendrey bácsi elkeveredjen, de nem látja sehol, és a mozdony már fütyül, Sípos belefúrja tekintetét a tömegbe, na most akkor jön, vagy nem?