Délmagyarország, 1994. november (84. évfolyam, 256-281. szám)

1994-11-21 / 273. szám

HÉTFŐ, 1994. Nov. 21. • Három generáció üli körül az asztalt a legidősebb Barna Andrásék tanyájában. Kilencen voltak testvérek, össze is tartottak, amíg ki nem röpültek, és önállóvá nem váltak. Két gyermekük, András és Károly a földnél maradt, és a helybéli szakszövetkezetben vezetőségi tagságot, illetve döntőbizottsági elnökséget is kaptak, amíg valakinek föl nem tűnt, hogy egy vezetőségbe egy Barna is elég lenne. A kettő már összeférhetetlenségbe torkollott. Andrásnak a fia is András, vasutas középiskolát végzett, aztán hazajött gazdálkodni; Károlynak is Károly a fia, ő viszont élelmiszeripari szakközépiskolába járt, dolgozott is a tejiparban, de ő is jobbnak látta hazajönni, és ugyancsak gazdálkodni. • Ha két Barna összeférhetetlennek számított, akkor most a négy nem az? - Eddig még nem tapasztaltuk semmi jelét - mondja az idősebb testvér jogán a most 55 éves András. • Honnan jött az ötlet, hogy együtt maradjatok? (Régi ismeretség alapján tegeződünk.) - A kényszer hozta így. Mindketten úgy nősültünk, hogy a feleségünkre a paraszti munkában legföljebb kisegítőként számíthattunk. Amikor a gyümölcsöt kell szedni, akkor jönnek, a csomagolásnál is hatalmas részt vállalnak, vasárnap is, de a megtermelés ránk marad. Mindenki tudja, egy paraszt nálunk még nem paraszt, ezt a munkát egy ember nem tudja végezni, ezért fogtunk össze. A kisebbik András, és a vele egyidős Károly szándéka egyben volt közös: el innen, minél messzebbre. Azért végezték a szakközépiskolát, hogy biztos kenyér legyen a kezükben. Mert a szakszövetkezet jövőjében nem bíztak annyira, hogy maradni mertek volna. Károlyt, talán négy éve lehet, mi vittük be Szegedre, a tejiparba, éjszakai műszakra, az egyik népfőiskolai előadás után. Akkor még szóba se jött, hogy visszaönállósodna a családi közösbe. • Saját elhatározásra? RIPORT 13 A három András • Családi termelőszövetkezet (I.) Barnáék összeférhetetlensége A két Károly. (Fotó: Enyedi Zoltán) - Természetesen. Soha, senki nem mondta, hogy jöjjünk haza. Egyszer az Andris kezdte, hazajönne, aztán meg én. • Önkéntes belépési nyilatkozat? - Nem kellett. • Ünnepélyes fogadalom? - Az se. Semmit nem foglaltunk még csak frásba se. • Ki az elnök? - Olyan poszt nálunk nincsen. Mindenki tudja, mi a munka. Porciózni azért csak kell a föladatokat. Az idősebb András jár leginkább a piacra, Pesre, a nagybanira. Öccse lenne a növényvédős, de azonnal rázza is le magáról ezt a tisztséget is: - A gyerekek már jobban értenek hozzá. Egyébként növényvédelemből mind a négyen letettük a vizsgát. • Istenem, micsoda viták lehetnek itt, amikor permetezni kell! - Nincsen vita. Minden újat kipróbálunk, amikor észrevesszük, hogy a régi szer már nem jó, vagy van nála jobb, és annál maradunk, ami legjobban beválik. A nyáron jól belénk verte a csúfot Bálint gazda a televízióban. Mutatta, hogy büdös paradicsomot visznek a piacra, és hozzátette, Nyugaton már növényvédelmi vizsgával rendelkeznek a termelők. Nem tudta, hogy a zsombóiak is rendelkeznek, látták viszont a műsort a vevők is, és nem akarták megvenni a paradicsomot. Majdnem alapjaiban ingott meg a Barna-gazdaság. • Azóta nem nézitek a műsorát? - Nyáron nekünk túl korán kezdődik, még nem érünk rá nézni. Csak növénytermesztéssel foglalkozónak, közel harminc holdon. Őszibarack, nyári és téli alma, körte, szilva, szőlő, földieper, sárgarépa, sárgadinnye, kelkáposzta, krumpli, ennyi jut eszükbe hirtelen. Több lábon kell állni, hogy el ne essenek. A földiepret abba akarják hagyni, mert mire a legkorábbi is piacra kerülhet a fólia alól, már itt van az olasz, és nem lehet illő áron eladni. Nem tudni, az új vámrendszer hoz-e változást, de inkább kivárják. Az almát hűtőházba rakják, és tavasszal mennek vele a piacra, így aztán a hűtött alma a fóliás koraival összeér. Ez pedig azt jelenti, hogy egész évben van mit piacra vinnie Andrásnak. A kisebbik Andrist és a kisebbik Karcsit külön is megkérdeztem. Azelőtt fix fizetést kaptak. Lehet, hogy kevés volt, de biztos. A piac nem ennyire biztos. Azt felelték, pedagógusfeleségeik továbbra is fixet kapnak, igaz, az se sok, de katasztrófa nem érheti a családot. A gazdaságból ugyan nem egyenletesen csorog a pénz, de meg lehet szokni az ingadozást, hiszen beosztással megtérül a várakozás. A hűtőkamra külön is érdekelt bennünket. Amikor sorra tönkrementek a nagyüzemi hűtőházak, akkor kezdtek el szaporodni a hajdanában még maszeknak csúfolt hűtőkamrák. Igaz, a nagyüzemek is elhasaltak közben, és a nagy hűtőházak is annak a téveszmének a jegyében születtek, hogy kicsi ország vagyunk, ezért mindenből a legnagyobbat kell csinálnunk, de így is elgondolkodtató az egész. - Igen egyszerű a magyarázat. Mi csak azt az almát rakjuk be a hűtőbe, amelyik teljesen tökéletes. Ha a csumája beszakadt, már nem. Ha megsérült a láda szélétől, akkor se. Tavasszal minden ládát fölrakunk a padlásra, pedig tudjuk, hogy ősszel le kell szedni. És kalapáccsal a kézben mindegyiket átvizsgáljuk, nehogy kiálljon egyetlen szeg is. Voltunk Ausztriában, minden láda belső sarka is le volt kerekítve, hogy véletlenül se sérülhessen meg az alma. A termelőszövetkezetben ezzel szemben diákokkal szedették és ömlesztve vitték a hűtőbe. Karóval levert almát nem lehet hűtőben se tárolni. A költség nagy volt, a haszon kicsi, természetes, hogy tönkrementek. • Megéri hűteni? - Drága az energia, az biztos, de legalább két dolgot figyelembe kell vennünk. Ha tavasszal üde, friss almát vehetünk ki belőle, azt jobban el lehet adni, mintha ráncosat vinnénk a piacra. De hűtés nélkül azzal is számolnunk kell, hogy egyharmada marad meg csak, a többi elromlik. Újból válogatni nagy munka, sokszor gusztustalan is, és kész ráfizetés: mindig kevesebb marad. • Fölmegy tehát András a nagybani piacra, és hazajön a pénzzel Hogyan osztoztok? - Bizalom kérdése az egész. Én ugyanúgy jegyzetelek, mint te most, fölírom mindig, mennyit adtam el az elején, öt forinttal drágábban, és mennyit a végén, három forinttal olcsóbban, és ezek a följegyzéseim megmaradnak, de nem aszerint számolunk el. - Nincsen rá szükség, mindenki tudja, nincsen titkos rekesze a zsebének, és nem akar becsapni senkit. • Zárszámadás? - Amikor ráérünk, akkor osztozkodunk. A kiadások soha nem várhatnak, csak a maradékot kell szétosztanunk. • Gépek? - Most vettünk öntözőbefendezést, három traktorunk van, két teherautónk, rotátorunk, permetezőnk, és minden családnak személyautója. A tatáék kivételével. Az első Moszkvicsunk 1960-ban lett, az orosházi piacon nagyon meg is néztek vele bennünket: személyautóval hozták a barackot! A mi két autónk már erősen öregszik, a fiataloké újabb. Mindig így van ez, és így van jól. • A jövő? - Rejtély, nem tudhatjuk, mi lesz holnap, de ha a szándékunk érdekel, azt elmondhatjuk: ezt szeretnénk tovább folytatni. A fiatalok ereje, leleménye, többet tudása sok tartalékot jelent még. • Maradna a harminc hold? - Egyelőre elég, később majd meglátjuk. Horváth Dezső • Kilenc, vadvizeken járatos férfiú tavasszal elhatározta: most, hogy szabad az út, a vízi út is, kaladosnak ígérkező túrát tesznek a Máramarosi havasok tövében, Ukrajnában. A szegedi csapat tagjaiban közös, hogy valamennyien a Tisza szerelmesei, foglalkozásra nézve azonban igencsak különbözők. Aki élményeit a megyei Természetbarát Szövetség jóvoltából egy túrakalauzban közkinccsé is tette, s most a Délmagyar olvasóival is megosztja: Kállay György, a SZOTE vegyésztechnikusa. Július végén Fehérgyarmaton gyűlt össze a társaság, ahol egy ottani vállalkozó karolta föl őket. Az illető, mivel rendszeres vadvízi túrákat szeretne szervezni az ukrajnai Rahótól, fölajánlotta: gépkocsikkal, dzsippel elviszi őket, fölszereléseiket a tiszaparti ipari városig. Ott azonban nem várt akadályba ütköztek. Hiába az előzetes megbeszélések és ígéretek, Terebesfehérpatakon, a határőrfaluban nem kapták meg az engedélyt, hogy vízre a határvízre - szálljanak. - Ott, úgy látszik, még mindig létezik a vasfüggöny -, meséli csalódottságát nem leplezve a túra egyik szervezője. Mivel botrányt csapni nem akartunk, terveinket némiképp módosítva, kocsival fölmentünk északra, a Tisza forrása alá. A Barátkahavas és a Magyarhavas közti Aklos gerincén haladtunk gyalog, feledhetetlen látványban részesülve, mígnem a hegy oldalában rá nem leltünk a Szegeden hömpölygővé duzzadt folyó szelíden csordogáló forrására. " S hogy a gyalogtúrából miként lett végül mégiscsak vízi túra? A tiltott, romantikusnak és veszélyesnek tartott szakaszt ezúttal sem sikerült csónakból megismerniük a szegedieknek. Bánják nagyon, hisz kihívásnak se lett volna utolsó: Rahótól a határig ugyanis 10-15 km sebesen tajtékzik a víz az összeszűkült mederben, kerülgetve a köbméternyi sziklákat. Az üvegszálas túrakajakok és kenuk állóképességét így csak Bustyaházától Szatmárcsekéig tudták kipróbálni a Tiszarajongók. Hogy a háromnapos úton miféle élményeket nyújtott ez a vidék, arról napestig lehetn| mesélni. Megtudtam, hogy ahol beleömlik a Szamos a Tiszába, ott olyan a víz, akár a szennyvízcsatorna. Később megtisztul valamelyest: inni ugyan nem lehet belőle, de a kifogott halakból kiváló halászlé főzhető. Az egész Máramarosvölgy egyébként csodálatosan gazdag természeti kincsekben, szépségekben, a települések, az ott élő emberek azonban igen szegények. Bustyaházán megvan még a szebb napokat látott arborétum, bár rendkívül elhanyagolt állapotban. Meglepi a magyar turistát, hogy 3-4 forintnyi pénzért tud 10 percig telefonálni, hogy • Vasfüggöny a Tiszán Vízi túra a Kárpátalján Ez itt Európa közepe fillérekért viszi el a vonat a távolabbi településekre is, s hogy egy kiló kenyér ott még mindig 3,60-ba kerül. Csakhogy egy Gerics Péter nevű magyar ember nyugdíja ott havi 70 ezer kupon, amely 100 forintot ér. A múlt század végén, magyarok építette vasútvonal életveszélyes: a talpfák szétrohadtak, a síneket csavarok helyett szögekkel „rögzítik". Épülő házat sehol nem látni, a legutóbb készültek vakolatlanul, a régebbiek hámló falakkal várják az enyészetet. A svájci szépségű Kárpátalja természeti adottságainál fogva lehetne a keleti idegenforgalom központja. Egyelőre még útjelzőtáblák se utalnak arra, hogy bárkit idevárnának. Évek óta befejezetlenül áll egy reményteljesebb pillanatban megalapozott szálloda Kőrösmezőn, béna sífelvonók társaságában. Borkútnál ugyancsak az utolsó nekirugaszkodásra vár négy éve egy csupaszfalú, 160 szobás hotel, mesés környezetben. A még meglévő utak, néhány régi épület a század elején virágzásnak induló üdülőparadicsom emlékét idézi. Azt, hogy miként húztak át szép emberi álmokat a háborúk, majd miként lett a karbantartásra is képtelen szovjet időkben az enyészeté minden. Ennek ellenére azt tanácsolják a bátor túrázók: aki nem fél a veszélyektől, némi kényelmetlenségtől, vágjon neki az útnak akár vízen, akár szárazföldön. Tanácsot, segítséget bárki kaphat Rahóban a Kárpátaljai Magyarok Kulturális Szövetségének elnökétől, Bilics Évától. Alighanem szeretettel fogadja a határon túlról érkezőt minden magyar, hiszen amint hírlik, szinte tragikus a helyzetük. A 160 gyereket oktató magyar tanárnő például, lakás és fizetés híján, áldozatvállalásának utolsó pillanatához érkezett: elengedi tanítványai kezét. Szülei ugyanis képtelenek tovább biztosítani számára a havi 2000 forintnyi támogatást. - Elhatároztam, elkészítem a kárpátaljai vízitúra kalauzát mondja még Kállay György. A Bustyaházától kezdődő szakaszról szóló rész már megjelent, remélem, jövőre mégiscsak sikerül a „vasfüggöny" mögött is eveznünk, és az ottani tapasztalatokat is közkinccsé tehetem. Én ezzel szeretnék hozzájárulni Kárpátalja fölfedezéséhez és föl lendítéséhez. Reméljük, előbb-utóbb megkapják az engedélyt a vízisport szerelmesei, hogy a jelenleg még tiltott vizeken hajózzanak. Annál is inkább, mert hogy Terebesfehérpatak, a határőrfalu közelében emlékmű figyelmeztet arra: itt van Európa közepe... Cbikán Ágnes Zrínyi emlékezete A Zrínyi-emléktábla megkoszorúzásával véget ért a költőhadvezér és politikus életművét kutatók háromnapos konferenciája Sopronban. A tábla emléket állít Zrínyi Miklósnak, aki 1644-ben több hetet a városban töltött, s a korabeli dokumentumok tanúsága szerint kérelemmel fordult Sopron tanácsához, hogy az ágyúszállításban adjon számára segítséget. A Magyar Irodalomtörténeti Társaság által rendezett tanácskozás résztvevői megemlékeztek egy tragikus évfordulóról is: 330 évvel ezelőtt érte a költőt a végzetes vadkan-baleset. A tanácskozáson előadások hangzottak el az utóbbi időben feltárt, illetve feldolgozott Zrínyi-dokumentumokról. Szó volt egyebek között Szenczi Fekete István emlékiratáról. Szenczi Fekete tábori lelkészként részt vett Zrínyi téli hadjáratában, s élményeiről számol be az iratban, amelyet Grazban adtak ki német nyelven. A kutatók felkeresték Vitnyédy István egykori lakóházát is. A soproni ügyvéd Zrfnyi egyik legbizalmasabb híve és tanácsadója volt. A szimpózium tiszteletére a városi levéltárban őrzött Zrínyi- és Vitnyédy-dokumentumokból kamarakiállítást nyitottak.