Délmagyarország, 1994. november (84. évfolyam, 256-281. szám)

1994-11-17 / 270. szám

8 SPORT DÉLMAQYARORSZÁG CSÜTÖRTÖK, 1994. Nov. 17. • Brolin két megvillanása elegendő volt Svédország-Magyarország 2-0 (1-0) A holland Mario van der Ende sípjelére, 28 000 néző előtt a következő összeállítás­ban kezdtek a csapatok. Svédország: Kavelli - R. Nilsson, P. Andersson, Björk­lund, Kaamark - Brolin (Rehn), Thern, Schwarz, H. l.arsson - Dahlin, K. An­dersson. Magyarország: Petry ­Bánfi - Mészöly, Lőrincz ­Kozma, Lipcsei (Halmai), Détári, Urbán, Duró (Kovács K.)- Kiprich, Klausz Amint az várható volt, a négy csatárral játszó svédek már az elején rendkívüli nyo­más alatt tartották a magyar kaput. A vendéggárda a saját térfelén kényszerűen sündisz­nóállásba helyezkedett. A kö­tetlen szerepben játszó Brolin helyet cserélt Henrik Larsson­nal, majd egyre-másra szőtték a veszélyes támadásokat. Az 5. percben Brolin szabadrúgása csavarodott veszélyesen kö­zépre, de Petry a helyén volt. Két perccel később Kennet Andersson tette ugyanezt bal­ról, amelynek végén az érkező Henrik l^rsson fejelt a magyar kapus kezébe. Az első tíz pere­ben jószerével a félpályát sem játszotta át a Mészöly-gárda. Két perccel a félidőt jelző síp­szó előtt meg is született a vb­bronzérmcs házigazda vezetést jelentő gólja. Dahlin kapott labdát a ló oson belül, majd az • Kézilabda KB I. AII. félidőben már „franciául" védekezett a Pick Pick Szeged-TörekszentmikJós 31-13 • Röblabda Extra Liga Zsinórban a nyolcadik győzelem Karincbarrikai VSE-Madikémia-Sxeged 1:3 • Kővári Árpád, a Pick Sze­ged edzője már a beharangozó­ban Ígérte, hogy csapata a Törökszentmiklóssal szemben a franciák elleni agresszív vé­dekező takiikál fogja alkalmaz­ni. Ezt telték a szegediek, de csak a második fél ideiben több sikerrel. Az első játékrészben ugyanis a vendégek még úgy, ahogy lépést tudtak tartani a sokkal jobb játékerői képviselő hazaiakkal szemben, de a má­sodik félidőben a Pick agresz­szfv védekezése-folytán sokáig még gólt sem tudtak dobni. Amit elértek azt is 7 méteres­ből! A legtöbb labdái a kitűnő védekezéssel a Pick-játékosok szerezték meg, s ezekből gyors ellentámadásokat vezettek. Igaz az is, hogy a kontrák nyo­mán kialakult ziccereket nem minden esetben dobták be a hazaiak, nem egyszer olyan helyzetekben is hibáztak, ami­kor már mindenki gólt látott. De voltak olyan lehetőségek, amelyek kimaradtak, amikor Bartók és társai a látvány ked­véért nem a biztosabb, de ered­ményesebbnek ígérkező meg­oldást választották. Mindent egybe vetve megállapíthatjuk, hogy a Pick Szeged a már em­lített könnyelmüsködések elle­nére is ilyen különbséggel is megérdemelte a győzelmet, s ha bedobják a ziccereket, ak­kor ez a különbség még na­gyobb is lehetett volna. Igen örvendetes az a tény, hogy a védekezésben kitűnőt nyújtot­tak Mczeiék, s ez biztató a va­sárnapi, Monpellier elleni visszavágó mérkőzésre. Pick Szeged— Törökszentmiklósi Alföldi Gabona 31-13(16-7). Újszegedi Sportcsarnok, 800 néző. Vezette: Kótnik. Sziklai. Pick Szeged: Fekete R. ­Oszlánczi 2(1), SÁNDOR 5, Impozáns csarnok, tfz remek pálya várja már hetek óta az újsze­gedi Vidámparkban a bowling sze­relmeseit. Üzemeltetője, a Biliárd Casino Kft. - a Délmagyarország Könyv- és Lapkiadó Kft., a KÉSZ, a Maibon), a Philip Morris, a Hun guest Hotel Fonás, a Bowlinvest, a Könnyűszerkezet Építő és Szol­gáltató Kft. Szeged - támogatá­sával nagyszabású országos egyé­ni nyílt bowling-versenyt rendez. A 150 ezer forint összdíjazású ver­sengést (az első helyezeit 100 • Kick-bax „Aranyos" A szegedi karalckák. a Combal „D" SC és a Tigers Klub versenyzői két nagyszabású eseményen is részt vetlek a napokban, úgymint az or­szágos bajnokságon és az Ukrajná­ban rendezel! Ippon Ifjúsági Eurá­zsia Kupán. • A kick-box magyar bajnokságon (lighl szabályrendszer) a combalosok a következő helyezésekel érték d. 57 kg: ... 4. Horváth Gábor. 63 kg: ... 2. Pcmeki Róbert. 69 kg: I. Tóth István. 50 kg: ... 3. Szalma Zsuzsanna. Edző: Szabó Gábor. Ippon Ifjúsági Eurázsia Kupán elért eredmények. 57 kg:... 2. Szabadi István (edző: Szabó Gábor). 45 kg: ... 2. Fejes Az élen a A megyei I. osztályú labda­rúgó-bajnokság tízenharmadik fordulójában „totógyilkos" eredmény nem született, de et­től függetlenül a két és fél ezer szurkoló mind a nyolc helyszí­nen jól szórakozott. Hetek óta szinte meg van „merevedve" a táblázat, hiszen a vezető ötös hétről hétre eredményesen szerepel. Valószínű, hogy az. őt szorongató Lőrinczcel a há­tán is visszapattintott középre, és az addig semmi említésre méltót nem cselekedett Brolin 6 m-ről a bal sarokba lőtt (1-0). Szünet után sem sokat vál­tozott a kép. A svédek támad­tak, a mieink csak szórványos ellentámadásokkal kísérletezt­ek. Détárinak fgy is akadt két lehetősége, de Ravellí védett. A 68. percben Brolin ismét megvillant, pontosan adott kö­zépre és Dahlin beállította a 2-0-as véderedményt. Utána a házigazdág még lőttek egy gólt K. Andersson révén, de a bíró veszélyes játékért nem adta meg a találatot. Bartók 2, Mezei 2, Bajusz 3, Avar 4. Csere: DOBOS J. (ka­pus), BORSODI 6, Dobos L. 5, Grőbcr 1, Csavar 1. Edző: Kő­vári Árpád. Törökszentmiklósi Alföldi Gabona: Tajti - Szloska 3(1), DANYI 4(4), Medgyesi I, Sí­pos 1, Gulyás 3, Rigó. Csere: Bánfi, Patocskai I, Zsíros, Csupi. Edző: Kocsis Lajos. Kiállítások: 0, HL 2 pere. Hétméteresek: 2/1, ill. 5/5 ezer forintot vihet haza, a legjobb szegedi a DM különdíját kapja) november 26-27-én rendezik. A selejtezők az első nap délelőttjén 10 órakor kezdődnek, míg a döntőt másnap - ugyancsak délelőtt 10 órától - bonyolítják le. Jelentkezni (a nevezési díj 2000 forint) november 26-án délelőtt fél 10-ig a helyszínen lehet. Bővebb felvilágosítást Sebők Ferenc ad naponta reggel 9-tól 21 óráig a 06-60-382-993-as telefonon. szegediek Csaba (edző: Zsögön Miklós). 65 kg: ... 3. Lóth Péter (edzó: Tóth Lászlóné). 74 kg: I Krauser Zoltán (edző: Tólh Gábor). 84 kg: 1. Molnár Zsolt (edző: Tóth Gábor). • A Szegedi Tigers SC versenyzői Ungváron hét aranyérmet szereztek, aki a döntőbe került, az nyert. A dobogó legfelső fokára állhatolt: Juhász Gábor (25 kg). Oltványi Dávid (28 kg). Jármai Péter (32 kg). Jármai Tamás (37 kg). Bodó Attila (42 kg). Lugosi Zsolt (57 kg), G<+ romból Ákos (+74 kg). Az országos bajnokságon Nagy mihály Zohán (63 kg. edzője Német Ferenc) a harmadik helyen végzett. Az őszi nyitányon az újjá­formált Szeged leiskolázta a bátortalan Kazincbarcikát. A Tisza-partiak ott folytatták, ahol Rijekában abbahagyták. Polgár és Belik fegyelmezett sáncmunkája s Hulmann válo­gatott ütőformája biztos játsz­magyőzelmet hozott a kezdés­nél. Érezni lehetett azonban, hogy a lelkes hazaiak nem adják fel a küzdelmet s ,„skalp­vadászatra" készülnek. Nagy akarással fokozatosan jöttek fel a második játékrészben, s a kö­zönség hatalmas ovációjától kísérve egyenlítettek. A Sze­gedben ismét kiváló cserének bizonyult a fiatal Takács, akit Schildkraut szenzációs labdák­kal szolgált ki középen. Az is­kolajátékkal nyert harmadik szettet követően újra fellángol­tak a hazaiak, de néhány Hul­mann és Melnicsuk bombája tudtukra adta, hogy a bajnok­ságban nagyszerűen menetelő Medikémia nem véletlenül ve­zeti a férfi NB I. Extra Ligáját. A nagy menetelés szombaton folytatódik, amikor is a nagy ellenlábas otthonában a Tung­Az elmúlt héten hiába keres­tük Barát Jánost, a Szegedi ESK NB l-es női kézilabda­csapatának edzőjét, mint Pár­tos István elárulta a szakember Romániában járt. Onnan pedig nem tért vissza „üres kézzel", mert sikerült leigazolnia Petra Carment, a román válogatott 27 éves kapuvédójét. A részle­tekről kérdeztük Barát Jánost. - Először Rm. Vilceaban, Carmen klubjának vezetőivel tárgyaltam. A többszörös ro­mán bajnokcsapat nem gördí­tett akadályt - megfelelő összegért - kapuvédője távozá­sa elé. Ugyanis ott azt az elvet érvényesítik, hogy az idősebb játékosokat, ha találnak ma­guknak klubot, elengedik. • Gondolom, azért nem ott dőlt el végérvényesen a „portás'' átigazolhatósága. - Természetesen, az ügy vé­gére a pontot a Román Kézi­labda Szövetségnek kellet rá­tenni. El is utaztam Bukarest­be, ahol sikerült elintézni min­den formaságot. • Mibe került a kapus megszerzése? sram SC-nél kell újra bizonyí­tani Petheőéknek. Dovák Pál: - Alakuló csa­patom hallatlan lelkesedéssel küzdött, de sajnos sáncmunká­ban nem tudta felvenni a ver­senyt a válogatottakkal teletűz­delt szegediekkel. Nyári Sándor: - A jól sán­coló és fegyelmezetten játszó hazaiak megérdemelték a játsz­magyőzelmet. Schildkraut és Hulmann kiváló formája dön­tött. A mérkőzés jegyzőkönyve: Kazincbarcikai VSE­Medikémia Szeged 1:3 (-10, 13,-6,-10) Kazincbarcika, 300 néző. Vezette: Simái, Pelikán. KVSE: NAGYPÁL, Ben­csik, Berkes, KISS I., Berzi, Mátéfi. Csere: Kiss II., Jánosi. Edző: Dovák Pál. Szeged: SCHILDKRAUT, Belik, Melnicsuk, POLGÁR, Petheő, HULMANN. Csere: Rácz, TAKÁCS. Edző: Nyári Sándor, Nusser Elemér. Bokor Béla - Szerintem az összeg nem publikus. Azt azért elárulha­tom, hogy sokkal kevesebbe, mintha magyar NB l-es csa­pattól igazoltuk volna le... • Mikor érkezik az új „szerzemény"? - Nem bíztam semmit a sorsra, mert már hoztam ma­gammal. Kedden elintéztük a magyar kézilabda szövetségnél is a játékengedélyét. • Ez azí jelenti, hogy pén­teken a Hausmann utcai sportcsarnokban az újabb bajnoki helyszínén be is mutatkozhat? - Nincs semmi akadálya, hogy a BHG ellen kapuba áll­jon. Bfzom abban, hogy beál­lítása kellő önbizalmat ad a já­tékostársaknak is. Nem mintha az utóbbi időben nem lennék elégedett Tóth Éva teljesítmé­nyével. Azt azonban mindenki tudja, hogy egy NB l-es csa­patnak két jó kapusra szüksége van. Az egészséges rivalizálás hasznát pedig a csapat arat­hatja le. S. I. Sándorfalván Knerczer Gábor játékvezető az egyedül kapura húzó csatár lerántásáért Pipi­czet (Kistelek) - jogosan ­kiállította. A góllövőlista élmezőnye. 18 gólos: Djurics (Tápé); 12 gólos: Mucsi (Mindszent); 10 gólos: Farkas Z. (Bordány), Födi (Sándorfalva), Mádi (Tisza-Új); 9 gólos: Juhász­Bóka (Szentes FC); 8 gólos: Kovács Z. (Csanytelek), Szita (Zákányszék), Hadár (Móravá­ros); 7 gólos: Grezsa (Üllés), Pajkó (Csongrád), Tóth Cs. (Mártély). Bokor BeU T0TÓZÓKNAK 46. hét NB 1. 1. PARMALAT FC (16.J-FERKNCVÁROS (3.) 2 Parmalat otthon: 1 győzelem, 4 döntetlen, 2 vereség FTC idegenben: 4 győzelem, 1 döntetlen, 2 vereség 2. ETO FC GYŐR (I0.)-NAGYKANIZSA (13.) 1 ETO otthon: 2 győzelem, 2 döntetlen, 3 vereség Nagykanizsa idegenben: 1 döntetlen, 5 vereség, győzelem nélk. BUNDESUGA I.O. 3. DORTMUNI) (l.)-FREIBURG (6.) 1 Dortmund otthon: 6 győzelem, döntetlen és vereség nélk. Freihurg idegenben: 3 győzelem, 3 vereség, dönteüen nélk. 4. FRANKFURT (1I.)-MÖNCHKNGLAI)BACH (3.) x 2 Frankfurt otthon: 4 győzelem, I döntetlen, 1 vereség M.glodhach idegenben: 2 győzelem, 2 döntetlen, 2 vereség 5. KARLSRUHE (10.)-BAYKRN MÜNCHEN (7.) 1 2 Karlsruhe otthon: 4 győzelem, 2 döntetlen, vereség nélk. Bayern idegenben: 2 gyözeletfl, 2 döntetlen, 2 vereség 6. 1860 MÜNCHEN (16.)-LEVERKUSEN (5.) 2 1860 otthon: I győzelem, 1 döntetlen, 4 vereség Leverkusen idegenben: 3 győzelem, 2 döntetlen, 1 vereség 7. VfB STUTTGART (9.)-BOCHUM 1 Stuttgart otthon: 5 győzelem, 1 döntetlen, vereség nélk. Bochum idegenben: 6 vereség, győzelem és döntetlen nélk. 8. UERDINGEN (13.)-BREMEN (2.) 2 Uerdingen otthon: 4 döntetlen, 2 vereség, győzelem nélk. Bremen idegenben: 3 győzelem, 2 döntetlen, 1 vereség OLASZ A-OSZTÁLY 9. BRKSCIA (18.)-R()MA (5.) x Brescia otthon: 2 döntetlen, 2 vereség, győzelem nélk. Roma idegenben: 2 győzelem, 1 döntetlen, I vereség 10. CAGLIARI (ÍO.F-GENOA (12.) 1 2 Cagliari otthon: 3 győzetem, I dönteüen, vereség nélk. Genoa idegenben: 1 győzelem, 3 vereség, dönteüen nélk. 11. NAPOLl (14.)-F10RENTINA (3.) 1 x 2 Napolt otthon: 2 győzelem, 1 dönteüen, 1 vereség Fiorentina idegenben: 1 győzelem, 2 dönteüen, I vereség 12. PARMA (l.)-FOGGIA (6.) 1 x Parma otthon: 5 győzelem, dönteüen és vereség nélk. Foggia idegenben: 1 győzelem, 3 dönteüen, vereség nélk. 13. SAMPDORIA (8.V-TORINO (13.) 1 x Sampdoria otthon: 2 győzelem, 2 döntetlen, vereség nélk. Torino idegenben: 1 győzelem, 3 vereség, dönteüen nélk. + I mérkőzés NB I. 14. BVSC (5,)-PÉCS (7.) 1 BVSC otthon: 4 győzelem, I döntetlen, 2 vereség Pécs idegenben: 3 döntetlen, 4 vereség, győzelem nélk. Pénzdíjas verseny a Vidámparkban Toborzó A Tisza Budo SE cselgáncs-szakosztálya várja azokat az 1983-88 között született lányokat és fiúkat, akik kedvet éreznek e szép és látványos sportághoz. Jelentkezni Kiskundorozsmán a Jernei utcai Általános Iskolában hétfőn és szerdán 17-18 óra között Katona Pálnál; a Záporkerti Általános Iskolában kedden és csütörtökön 17-18 óra között Balog Tamás edzőnél lehet. Visszapillantás a fordulóra helyzet változatlan őszi elsőségeta Tisza-Új csa­pata nem engedi át másnak, hi­szen a hátralévő két fordulóban Kisteleken, illetve otthon a Szőreggcl játszik. A tizennyolc hazai gólra a vendégek nyolcszor válaszol­tak, s ami érdekesség, az. első félidőkben a játékvezetőknek csak hétszer kellett a kezdő­pontra mutatniuk. A hazai pá­lya előnyét hat csapat használ­ta ki, míg Csanádpalotáról és a Kisstadionból a Csongrád, illetve a Bordány távozhatott három ponttal gazdagabban a tarsolyukban. A négy megítélt tizenegyesből csak a szentesi Juhász-Bóka nem talált a ka­puba Újszentivánon. A játék­vezetők negyven esetben fi­gyelmeztettek sárgalappal, mfg • Petra Carmen, a SZESK kapusa Ukrán után román „portás"

Next

/
Thumbnails
Contents