Délmagyarország, 1994. október (84. évfolyam, 230-255. szám)
1994-10-31 / 255. szám
1994. október 31. inra SPORTJA 3. Újabb vereség hazai pályán Vasárnap délelőtt újabb vereséget szenvedett a Szeged TE női NB l-es kosárlabdacsapata hazai pályán. A legyőzője ezúttal a Szolnoki MÁV MTE együttese volt. Pedig nem úgy indult ez a találkozó sem, hogy a szegedi lányok ismét vesztesként vonulnak le a pályáról. Mindjárt a kezdetkor Misik hárompontos kosárral mutatkozott be, de aztán a vendégek is ilyennel válaszoltak. Az 5. percben Zsemberi is hárompontost dobott, majd sokáig a vendégek vezettek egy-két ponttal. A 9. percben azonban a szegediek vették át ismét a vezetést, s ezt a félidő végéig ki sem engedték a kezükből. A második félidőben nagyon jól kezdtek Domokos Mihály tanítványai, négy perc elteltével már 11 ponttal elhúztak ellenfelüktől. A 31. percben azonban újra egyenlíteni tudott a Szolnok, s sajnos az utolsó percekben az ő kezükben volt az irányítás, s végül biztosan nyerték a találkozót. Úgy tünt, hogy a szegedi lányok ezúttal erővel nem bírták a hajrát. A találkozó jegyzőkönyve. Szeged TE-Szolnoki MÁV MTE 79-88 (45-42) Újszegedi Sportcsarnok, 100 néző. Vezette: Váradi, Parádi. Szeged TE: MISIK (21/3), BUDÁNOVICS (10/6), Tésits (12), Zsemberi (9/3), Levicseva (14/3). Csere: Radnóthy (6), H. Kiss (7/3), Mészáros (-). Edző: Domokos Mihály. Szolnoki MÁV MTE: BENKŐ (19/15), Gailouma (10/6), PAPP (18), Kurucz (12/3), SZAVERCSENKÓ (20). Csere: Krasznai (7/3), Nagypál (2). Edző: Szalay Ferenc. A szolnoki lányok sokkal jobban szedték a lepattanókat, mint a szegediek, s ennek is köszönhették győzelmüket. (Fotó: Révész Róbert) Kosá r la bda-toborzó A Szeged TE női kosárlabda szakosztálya felvételt hirdet serdülőcsapatába. Azokat a lányokat várják, akik kedvet, tehetséget éreznek a sportág iránt, 1981 VI. 31. után születtek és legalább 170190 cm magasak. Jelentkezés az Etelka sori munkacsarnokban hétfőn, szerdán és pénteken 16-19 óra között, Sági Ákos edzőnél. • Teke Szuper Liga Kettős Postás-győzelem Jó hétvégéje volt a Szegedi Postás tekecsapatainak, hiszen a hölgyek hazai pályán , a férfiak pedig idegenben nyertek. Nagy meglepetésre viszont pályacsúccsal a székesfehérváriak legyőzték a fáradtan játszó Világ Kupa győztes Szegedi ESK-t. Szegedi Postás-BKV Előre 6:2 (2563:2504). Női mérkőzés. Pontszerzők: Naschitzk 451, Varga 448, Tompáné 434, Kórász 416, ill. Zaczovics 460, Drajkóné 436. Ifjúságiak: Szegedi Postás-BKV Előre 3:1 (830:784). Pontszerők: Győző 431, ill. Nerenek 416. Szombathely-Szegedi Postás 3:5 (5221:5224). Férfimérkőzés. Pontszerzők: Hermán 9 928, Krancz 876, Palkó 869, ill. Berényi 922, Stér 900, Kendrella 890. Ifjúságiak: SzombathelySzegedi Postás 3:1 (1679:1681). Pontszerzők: Németh 862, ill. Kovács 841. Alcoa Köfém-Szegedi Egységes SK 6:2 (2631:2515). Női mérkőzés. Pontszerzők: Herczegné 450, Török É. 448, Kummerné 436, Simonffy 458, illetve Török M. 436, Bödőné 437. Ifjúságiak: Alcoa KöfémSzegedi Egységes 0:4 (795:861). Pontszerzők: Cziráki 433, Csiszér 448. 26. perc: A mérkőzés egyik legnagyobb helyzetét hagyta ki Nagy A. Varga-Tóth hozta fel a labdát saját térfeléről. A vendégek büntető területén belül kitűnően hozta helyzetbe Nagy Attilát, a beállósból csatárposztra helyezkedő játékos azonban kapu fölé lőtt. 52. perc: Barna küldött remek lövést kapura, de Vadon a kapufa segítségével mentett. 60. perc: Benyó gólhelyzetben a kaputól 8 méterre lyukat rúgott. A labdára Szarvas és Márta rajtolt. Szarvas szabálytalankodott Mártával és a földön fekvő hazai játékos törlesztett. A játékvezető kiállította Mártát. 64. perc: Horváth használta ki Szécsényi hibáját, Szarvas elé tálalt, az ötös magasságában azonban Varga-Tóth és Kopschitz közös erővel mentett. 83. perc: Bress mentett meg egy labdát az oldalvonal mellett, Boruzs átívelt a védőkön és az érkező Barna 15 méterről nagy gólt lőtt a jobb alsó sarokba, 1-0. 90. perc: Bress adott remek labdát a csereként beállt Győrinek. A fiatal játékos rutinos csatár módjára lőtte el azt a kifutó Vadon mellett a kapu bal oldalába, 2-0. Pataki Tamás új taktikát dolgozott ki erre a mérkőzésre. Abból indult ki, hogy VargaTóth, Szécsényi és Márta biztosításával képes feltartani a kabai csatárokat. így Nagy A. egy sorral előrébb került és a középpályás sort támogatta. A széleken viszont Kiss Cs. és Barna jó eséllyel törhetett előre. Persze minden taktika csak annyit ér, amennyit meg» Jó volt az új taktika fiz utolsó hét perc döntött HLC-Kaba 2-0 (0-0) Vásárhely, 1500 néző. Vezette: Győr. HLC: Kopschitz - Varga-Tóth, Márta, Szécsényi - Kiss Cs., Kemenes, Nagy A., Bress, Barna - Boruzs (Győri), Rosu (Mihálffy). Edző: Pataki Tamás. Kaba: Vadon - Takács - Horváth, Szentmiklósi - Bába, Kocsándi, Fekete, Szilágyi (Kelemen), Benyó - Szarvas, Farkas (Cif). Edző: Paróczai Sándor. Sárga lap: Rosu, ill. Szilágyi, Szarvas. Kiállítva: Márta (a 60. percben). 2b Va O Labdarúgó NB II. valósítanak belőle. A játékosok igyekeztek eleget tenni az elvárásnak. Nagy A. rengeteget futott, sokat volt akcióban. Szünet után sem változott sokat a játék képe. Az öt-öt középpályás megszűrte a támadásokat mindkét oldalon, így a kapuk ritkán kerültek veszélybe. A vendégek külön figyeltek Rosura és már a labda átvételében zavarták, aki hol a földön, hol talpon állva reklamált. Márta kiállítása után úgy érezték a kabaiak, hogy van keresnivalójuk. Átmentek támadóba. A HLC játékosai viszont nagyon fegyelmezetten védekeztek, jól osztották be erejüket, ennek köszönhetően előbb megszerezték a vezetést, majd a fiatal algyői Győri bebiztosította a győzelmet. A vásárhelyi játékosok az utolsó percig küzdöttek, és ennek meglett az eredménye. Pataki Tamás: - Egy jól játszó Kabát sikerült legyőzni tíz emberrel. Gratulálok a játékosoknak. Rosu viselkedésére viszont nem találok szavakat. Remélem, a vezetőség igen. Paróczai János: - A vereséget magunknak köszönhetjük. Tíz ember ellen nem lett volna szabad kikapni. A lelkesebben játszó hazai csapat megérdemelten nyert. Jók: Kopschitz, VargaTóth, Márta, Szécsényi, Barna, ill. Vadon, Takács, Farkas. OLASZ LÁSZLÓ További eredmények: Keleti csoport: MTK-Salgótarján 3-0 (1-0), Hajdúnánás-Tiszavasvári 1-0(1-0), Szarvas-III. ker. TVE l-l (0-0), Gödöllő-Nyíregyháza 2-0 (0-0), Miskolc-Tiszakécske 0-0, Kazincbarcika-Hatvan 4-2 (3-D, Balmazújváros-Diósgyőr 2-2 (2-1). Nyugati csoport: MohácsPécsi VSK 2-1 (l-l), Matáv Sopron-Tatabánya 5-2 (2-1), Keszthely-Veszprém 2-0 (0-0), ESMTK-Beremend 1-0 (1-0), Dunaferr-BKV Előre 0-0, Siófok-Paks 2-1 (l-l), Szombathely-Baja 4-1 (3-0), Százhalombatta-Budafok l-l (0-0). A Keleti csoport állása: 1. MTK 11 * 1 1 19-2 28 2. Salgótarján II t 2 1 31-14 26 3. Kaba II 7 2 2 14-8 23 4. Tiszakécske 11 5 4 2 20-10 19 5. Kazincbarcika 11 4 1 4 23-19 1* 6. Nyíregyháza II S 2 4 12-15 17 7. Szarvas 11 4 3 4 12-13 15 8. Diósgyőr 11 3 S 3 14-13 14 9. Balmazújváros II 4 2 5 23-23 14 10. III. kerület 11 3 3 5 12-14 12 11. Hatvan II 3 3 5 13-10 12 12. Oödötld 11 3 3 S 12-10 12 13. tlódmv.-heiy 11 3 3 5 13-18 12 14. Hajdúnánás 11 3 2 t S-ll 11 15. Tiszn vasvári 11 1 3 7 10-27 t ló. Miskolc 11 1 1 9 8-22 4 A Nyugati csoport állása: 1. Siófok 11 17 2 2 25-11 23 2. BKV Kidre II 7 2 2 18-12 23 3. Százhalombatta 11 « 3 2 17-14 21 4. Veszprém 11 S 4 2 13-7 19 5. Keszthely 11 5 3 3 20-14 18 6. Mohács 11 S 3 3 18-13 18 7. Paks II 5 2 4 15-13 17 8. Baja II 4 4 3 18-19 14 9. Budafok 11 4 4 3 15-17 14 10. Haladás II S _ « 21-17 15 11. Dunaferr 11 3 5 3 7-t 14 12. Matáv SC 11 4 1 ó 18-19 13 13. Beremeod 11 3 1 7 12-18 10 14. Tatahánya II 3 1 7 10-16 10 15. KSMTK 11 3 t 8-25 9 16. Pécsi VSK 11 1 1 * 8-22 4 A megyi II. osztályban két csapat különharcot folytat hétről-hétre az első helyért. Mivel mind a Gyálarét, mind pedig a Kiszombor idegenben győzött vasárnap, a helyzet nem változott. Nagymágocs-Kiszombor 0-2 (0-1) Nagymágocs, 100 néző. Vezette: Farkas. Nagymágocs: Szilágyi Sebestyén, Németh, Nacsa (Nagy), Balogh, Szopóczki, Rácz, Pintér, Bozó, Verők, Szabó. Edző: Líbor Zoltán. Kiszombor: Gulyás - Tóth (Moldován), Petyó, Gera, Bottlik, Méhes, Fancsali, Juhász, Kasza, Koczkás, Sztán. Edző: Haklik János. Két ellentétes félidőben a szerencsésebb csapat győzött. Góllövők: Gera, Fancsali. Jók: Szilágyi, Sebestyén, ill. az egész vendégcsapat. Ifjúságiak: Szegvár-Kiszombor 3—4 Ferencszállás-Algyő 2-0 (1-0) Ferencszállás, 100 néző. Vezette: Tóth G. Ferencszállás: Csapó - Pipicz J. (Pipicz Cs.), Uracs, Vörös, Bottyán, Bíró, Kovács, Nagy (Ocskó), Frank, Katkó, Czéma (Juhász). Edző: Kovács József. Algyő: Boros - Nicu, Boldizsár, Dobos, Portörő, Makra, Soós Szalai (Szívós), Farkas (Kun-Szabó), Beck, Kiss. Frank mindkét gólja döntő pillanatban esett. Góllövők: Frank 2. Jók: Frank, Bíró, Bottyán, ill. Soós, Makra. Ifjúságiak: FerencszállásAlgyő l-l Röszke-Gyálarét 0-2 (0-1) Röszke, 1000 néző. Vezette: Bali. Röszke: Szabó - Gyöngyi (Tanács A.), Hornyák, Kovács A., Papdi, Toppantó (Tanács R.), Tóth (Csiszár), Kovács R., Tari, Szekeres, Farkas. Edző: Berki István. Idegenben nyert Q Gyálarét és a Kiszombor Gyálarét: Fürtön - Nagy, Szabó, Dióda, Bogár, Káity, Illés, Nóvák, Harmath, Bánfi, Antalik. Edző: Bogár János. Nagyvonalú bíráskodás mellett a szerencsésebb csapat megérdemelten nyerte a sportszerű mérkőzést. Góllövők: Nóvák, Bánfi (1 l-esből). Jók: Kovács R., Hornyák, Kovács A., ill. az egész vendégcsapat. Ifjúságiak: Röszke-Gyálarét 0-1 Szentesi Kinizsi-Bányai TE-UTC l-l (0-1) Szentes, 150 néző. Vezetter: Pacskó. Szentes: Vadász - Szél I. (Büdi), Határ, Bugyi, Bakai, Tóth (Lakatos), Tari, Polozsai, Sipos (Nagy A.), Stráma, Kovács. Edző: Tóth István. UTC: Szekeres - Bódi, Balogh, Fülöp, Katona, Szél L., Tóth, (Dobó), Kakusz, Bodor, Szalai (Székely), Somodi (Szabó). Edző: Szél László. Közönségriasztó mérkőzésen még a nagyon gyenge vendégcsapatnál is halványabb volt a Szentes. Az enerváltan, akarat nélkül játszó hazaiak, csak nagy nehézségek árán mentettek pontot. Góllövők: Bakai, ill. Somodi. Jók: Senki, illetve Szekeres. Kiállítva: Határ, ill. Székely. Ifjúságiak: Szentesi Kinizsi-Bányai TE-UTC 2-2 Astra FC-Földeák 3-1 (2-0)Hódmezővásárhely, 200 néző. Vezette: Abramuth. Astra FC: Enyedi - Bognár, Prágai, Bokor, Benkő (Hornyák), Kiss Cs., Bánfi, Vajda, Szabó A., Rostás, Csávás. Edző: Kérdő Sándor. Földeák: Tóth - Nagy, Horváth, Mészáros, Bajusz, Szűcs, Juhász, Szabó Cs., Orosz, Bugyi (Veszelovszki), Balázs. Edző: Tóth Imre, Szabó Csaba. Szikrázóan kemény összecsapáson a mindenáron győzni akaró hazaiakat még a szerencse is segítette. Góllövők: Kiss Cs., Szabó A., Bokor, ill. Orosz. Jók: Kiss Cs., Bánfi, Rostás, Bokor, ill. Nagy, Juhász, Szabó Cs. Ifjúságiak: Astra FC-Földeák 1-0 Ruzsa-Tanárképző 0-4 (0-3) Rúzsa, 100 néző. Vezette: Csende. Rúzsa: Tipity - Szabó S. (Fodor), Kazi, Szabó J„ Makra, Lehoczki (Tanács), Papp, Krisztin, Plenter, Berkó, Király. Edző: Miskolczi Mihály. Tanárképző: Bodnár - Cs. Nagy, Berta, Bucsi, Lukács, Gyüre, Beleznai, Csipak, Adóiján, Sümegi (Paszternák), Albert (Demcsák). Edző: Miskolczi József. A hazai csapat eredménytelen és erőtlen támadásai nem jelentettek veszélyt a vendégek kapujára. Góllövők: Sümegi 2, Adorján 2. Jók: A hazai csapatból senki, ill. Bodnár, Bucsi, Adorján, Sümegi. Ifjúságiak: Ruzsa-Zsombó 0-2 Tömör kény-Apát falva 3-1 (1-0) Tömörkény, 150 néző. Vezette: Kiss. Tömörkény: Soós - Papp (Kocsis), Tóth, Kiri, Balanyi, Gémes, Gábor, Rácz J.(Jaksa), Rácz Cs., Horváth, Káros. Edző: Fehér László. Apátfalva: Rakity - Sóki, Bartucz, Nagy, Imre, Németh, Varga, Restás, Balogh, Köteles, Károlyi. Edző: Restás János. A hazai csapat feledtette a szurkolókkal az előző otthoni fordulóban nyújtott teljesítményt. Góllövők: Horváth, Kádas, Jaksa, ill. Károlyi. Jók: Tóth Z„ ill. Restás, Balogh. Ifjúságiak: TömörkényApátfalva 5-0 Fabiánsebestyén-Szatymaz 2-1 (0-1) Fábiánsebestyén, 100 néző. Vezette: Kószó. Fábiánsebestyén: Gyuris Rózsa, István, Harkai, Varjas, Lőrincz (Györgyi L.), Gál, Györgyi I., Gulyás (Vida), Erdődi, Bórák. Edző: Pataki Antal. Szatymaz: Zámbó - Újvári, Zsemberi J., Kolozsvári, Szanka, Bartha, Toldi, Tóth, Zsemberi S., Kasza (Németh I.), Bárányi (Németh II.). Edző: Spiller Sándor. A vendégcsapat a 12. percben lőtt góllal 70 percen keresztül vezetett. Góllövők: György I., Rózsa, ill. Kasza. Jók: István, Varjas, Rózsa, ill. Zámbó, Tóth. Ifjúságiak: Fábiánsebestyén-Szatymaz 5-1 A bajnokság állása 1. Cválarcl 12 10 2 35-13 30 2. Kiszombor 12 10 2 .10-13 30 3. Köszke 12 7 2 3 34-18 23 4. Szentes B. 12 4 3 3 23-15 21 5. II. Astra FC 11 4 3 2 24-12 21 6. Algyd 12 4 | 5 24-18 19 7. Ferencszállós 11 5 3 3 28-16 18 8. Tanárképed 11 5 2 4 22-17 17 9. UTC 11 5 2 4 21-18 17 10. Apátfalva 12 4 4 4 20-21 14 11. Tömörkény 12 5 1 4 17-21 16 12. Földrák 12 3 3 4 22-24 12 13. Fábiánsebestyén 12 4 8 15-35 12 14. kuzsa 12 2 2 8 12-34 8 15. Nagymágocs 12 4 4 12-32 4 16. Szatymaz 12 --12 10-10 -