Délmagyarország, 1994. október (84. évfolyam, 230-255. szám)

1994-10-28 / 253. szám

PÉNTEK, 1994. OKT. 28. Megjelent a AJÁNLÓ 13 & Délmadár! Csanádpalotai bűnbanda bu­kott le nemrégiben. Színes, ka­landokban bővelkedő mindennap­jaikról a HDS & Délmadár 3. oldalán számolunk be, immáron múlt időben. Tutó Kambóra akart hasonlítani? amg: Rák, ni van a xsákkan? Paksi társaival Csanádalberti külterületén, a Lóczi tanyánál feltörte az épület ajtaját, ablakát és vegyszereket tulajdonított el. A csapat a portékát elrejtette egy erdőben, később kiskocsin szállította el onnan. Később a műveletet megismételték, de ekkor már lovaskocsival közlekedtek. Az újabb árut Zomborinál tárolták egy darabig. A vádlottak kedvelték az elhagyott helyeket. Pitvaros határában a vízgazdálkodási társulat építési területéről vasanyagot, gázolajat és deszkát lovasftotlak meg. Paksi István és romantikus nevű Tutó Rómeó az apátfalvi Topogó italboltban beszélgettek ­meg nem erősített információ szerint - a kétkulcsos áfa bevezetésének kihatásairól. Ekkor Paksi felvetette: ó bizony ismer egy embert, akitől esetleg pénzt lehetne szerezni. Nosza, motorra pattantak és egy tanyához gurultak. A gazda az udvaron dolgozott. Felszólították, adjon nekik pénzt. Fellökték, megrugdosták, bevonszolták a házba, ahol átadott nekik 15 ezer forint készpénzt. Paksit élettársa lakásán kereste fel a cimbora, Kolompár István és segítséget kért tőle. Később Petrovics is csatlakozott hozzájuk. Hármasban vonultak az Aranykalász téesz telepére, ahonnan nem üres kézzel, hanem 8000 darab Raschel zsákkal megrakodva távoztak. A motyót egy erdősávban rejtették el, később teherkocsival szállították el onnan. Paksi visszatért még a vegyszerraktárhoz, ám megzavarták foglalatoskodása közben, ezért üres kézzel távozott. A most 19 esztendős fiatalember nem nagyon bír magával, ezt bizonyítja a bűnlajstrom végén szereplő cselekedete is. Tavaly tavasszal ismét arról értesült, hogy apját sérelem érte. Nem gyerek a gyerek, ha ilyet nem torol meg. A csanádpalotai italboltba ment elégtételt venni. Egy méter hosszú vascsővel támadt H. Sándorra és ugyancsak ütlegelni kezdte. A férfi a kezével próbált védekezni. Bal kezén összecsúszásos törést, jobb kezén csontlemez letöréses sérülést szenvedett. Kígyót vegyenek! - Néhány fiatal az előbb viperát szeretett volna venni... - Ilyen kígyót nem mindenkinek adok el, hiszen ezek valóban életveszélyes mérges kígyók. - A kiállításokra általában nem hozod el a legértékesebb kígyókat, azok otthon maradnak a biztonságos terráriumban. Melyik most a legkülönlegesebb, legtöbbet érő kígyód? - A kurta piton. Ez egy maximum három méter hosszúra megnövő, combvastagságú kígyó. Nagyon szép színei vannak, aranysárga és vörös. Azért értékes, mert nagyon ritka, ugyanis mesterségesen sem könnyű tenyészteni, hiszen a szaporulat nagy része mindig elpusztul. - Mennyi az értéke? - 47 ezer forintért vettem. A látogatók gyakran sokallják a kiállítások belépődíját, abba azonban soha nem gondolnak bele, hogy milyen drága egy-egy kígyó. A legegyszerűbb fajtából is négyezer forintba kerül egy bébi. - Milyen hüllőid vannak még a kígyók mellett? - Két krokodilom, egy nagyon extra fajból, mindössze 7-800 darab él belőlük a világon. Szépen megnőttek, ma már olyan másfél méter hosszúak a krokodiljaim. - Csatáztál már velük? - Egymással szoktak verekedni, olyankor szétcsapok köztük. Sokáig nem is lehetett együtt tartani őket, de most már ilyen gond szerencsére nincs. - Hogyan takarítod a helyüket? - Általában egy vízsugárral beszorítom őket a sarokba, s ha néha egy kicsit szórakoznak, akkor rákoppintok a fejükre. - Nem támadó kedvűek? - De, azonban az első néhány pofon után abbahagyják és türelmesen megvárják azt az egy órát, amíg kisikálom a medencét. (Pécsi Tiborról és kígyófarmjáról a HDS & Délmadár közöl hiteles inffomációkat. Ssssz!) Reggel hatkor zsolozsma - Miből éltek? - Dolgoznunk kellett. Nekem a konyhát Egy színes, hétvégi lap a szegedi és a Csongrád megyei családoknak, bűnügyi torténetekkel, hihetetlen sztorikkal és sok-sok sporttal! A tartalomból: • „Menzások" egymás között • Ki csábította Úrfit Szegedre? • Aki a farka után ment... • Tarzan Temesváron született • Elvette a téeszelnök lányát • Az SZVSE exedzője Nyugatra vágyik vezetni, a férjemnek pedig a gondnoki teendőket ellátni. A nagyobb gyerekeknek is be kellett segíteni. - Ez talán természetesnek tűnhet... - Igen ám, csakhogy volt némi probléma. - Például a pénzzel is. Volt róla szó, hogy nyolcezer forintot kapok azért, mert a konyhát vezetem. Az hagyján, hogy ebből nem láttam semmit, de sok esetben még a családi pótlékom is a konyha kiadásaira ment el. Főleg akkor kellett saját pénzből vásárolnom, amikor a lelkész úton volt. Akkor pláne nem volt kitől kérnem a konyhapénzt. A havi ötezer forint amúgy sem volt elég, mert ha nem voltak vendégek, csak szűk körben ettünk, akkor is tizenhármán ültünk az asztalnál. - Mi volt a napirendje a családnak? - Minden reggel hatkor zsolozsma, ami háromnegyed hétig tartott. Aztán reggelikészítés következett, majd reggeli 8-kor. Eközben megbeszélés az aznapi teendőkről. Többnyire abból állt az egész, hogy nevelték a gyerekeket, hogy ezt nem szabad, meg azt nem így szoktuk. Fél tíztől mosogatás, ebédkészítés. Délben ebédeltünk. Kettőkor a lelkész elment pihenni, én nekiláttam mosogatni, és a salátáhozvalót gyűjteni. Ugyanis a lelkész mindig megkövetelte a salátákat. Majd a vacsorához kellett készfteni a dolgokat. Hétkor kötelező mise az egész családnak, este nyolckor vacsora. Hát ez volt a legszörnyűbb. A gyerekek enni sem bírtak, mert összeszorult a gyomruk, ha a vacsoráról volt szó. Ilyenkor megint a nevelés volt napirenden. Olyan is megesett, hogy csak kettőnkkel akart tárgyalni a lelkész, hát az is eltartott majd éjfélig. Ha mindenkire vonatkozott a megbeszélés, azon a gyerekek rendszerint fél tízkor elaludtak. A fürdés mindez után, sokszor úgy zuhantunk bele az ágyba, de reggel kezdődött minden elölről. - A férfiak mit csináltak? - Na az volt még a szép. A nagyobbik fiamnak szöcskét kellett fogni a sok minden más mellett, és ezt a nagy hőségben nagyon nehezen viselte szegény. (A család nem mindennapi kálváriájáról a HDS & Délmadár 4. oldalán olvashatnak.) Pályázati felhívás! A DÉMÁSZ Rt Szolgáltató Üzletigazgatóság, Szeged Kossuth I.. sgt 89. 1995. január l-jétől pályázatot hirdet a tulajdonában lévő 800 adagos teljesítményű üzemi konyha, valamint büfé megállapodás szerinti időtartamra szóló együttes vagy külön-külön történő üzemeltetésére. A bérbeadás részletes feltételeit tartalmazó pályázati tájé­koztató 2000 Ft+áfa pályázati díj ellenében a DÉMÁSZ Rt. Szolgáltató Üzletigazgatóság, Szeged, Kossuth L. sgt. 89. sz. gondnoksági csoportjánál, Németh Jenőné gondnoksági csoportvezetőnél beszerezhető. Telefon: 62/476-5761 5-90 mellék. Az üzemi konyha és büfé a pályázati tájékoztatótól függet­lenül a gondnoksági csoportvezetővel történő előzetes egyeztetés alapján megtekinhető. A pályázat benyújtásának határideje: 1994. november 30. A pályázat eredményéről valamennyi pályázó 1994. de­cember 10-ig írásban értesítést kap. DÉMÁSZ Rt. Szolgáltató Üzletigazgatóság, Szeged, Kossuth L. sgt. 89. 62476-57615-96. ixmAsz rt Ön tudja már, ahol az árak a legolcsóbbak! Most kapható nagy árengedménnyel a november 1 -i áremelés előtt mosógépek, hűtők, porszívók, villanyborotvák stb. OTP re is! Kamatmentes hitel is lehetséges. Kereskedelmi hütöbútorok nagy választékban. Kamatmentes hitelre is! Szeged, Fekete sas u. 28. Márkabolt. Telefon: 62314-108. Petőtitelepen, a Lidicei téren. Megközelíthető a 21Y autóbusszal. Telefon: 62/330-859 Ny.: H-P 8-I7-ig, Szo 8-13-ig VESTÁT legolcsóbban a márkakereskedőtől! VESTA 3 20 200 Ft (2 év garancia + szerviz) Olimpia és olasz gáztűzhelyek, konvektorok, Junkers Ferroli és FÉG kazánok, Termotéka álló kazánok, Quadriga kazánok és vízmelegítők Szilárd tüzelésű kályhák és tűzhelyek 1 Az OREX Óra-Ékszer Kereskedőház Rt. ÜGYNÖKÖT KERES Csongrád megye területére. Vállalkozói engedéllyel és gépkocsival rendelkezők jelentkezését várjuk. A tevékenység másodállásban is végezhető. Érdeklődés és jelentkezés: OREX RT. bemutatóterem Budapest XIII. ker. Hegedűs Gyula u. 2. Tel.: 111-6868 H-CS.: 7-15 óráig, P.: 7-13 óráig Fagy állóakció! 60 kg 135 Ft+áfa 10-20 kg 140 Ft+áfa Nagyobb tétel esetén árengedmény! MÓRA GT. KFT. Szeged, Szilva u. 3., Petőfi S. sgt. 5. ÁRENGEDMÉNYES hütövasar Minden típusú ZANUSSI hűtő és fagyasztó engedményes áron. | 160 1 ** hűtőszekrény * 240 1 ** hűtőszekrény | 120 1 fagyasztószekrény 31 500 Ft .o 230 1 fagyasztószekrény 44 900 Ft 71MPER ri'Hliiif.Vvx 24 200 Ft helyett 22 500 Ft, 29 900 Ft helyett 27 800 Ft, helyett 28 400 Ft, helyett 41 800 Ft AMÍG A KÉSZLET TART. Szeged, Tizsa Lajos krt. 42. Telefon: (62) 322-786 r A LIGET ÁRUHÁZ AJÁNLATA: padlószőnyeg, szőnyeg, PVC-padló, bútorszövetek és lakástextíliák nagy választéka. Sorsolás minden szombaton. Valaki visszanyeri vételárát. PRÓBÁLJON SZERENCSÉT! VÁRJUK SZERETETTEL. Tel.: 431-528, Szeged, Népkert sor 1. (Újszeged, régi híd lábánál) ^Jf A KERESKEDELMI BANK Rt. tájékoztatja azokat a tisztelt ügyfeleit, akik kártyaszámla szolgáltatását igénybe veszik, hogy AUTOMATA PÉNZTÁRT (ATM) üzemeltet a Szeged, Széchenyi téri bankfiók Károlyi utcai oldalán. ÁLLANDÓ készpénzfelvételi és -befizetési lehetőség. Számlanyitás: Szeged, Deák F. u. 17. H-Cs. 8-15.30, P. 8-15 óra között. MEGEMELT KAMATTAL, ismétlődő lekötés lehetőségével ajánljuk a RÖVID és KÖZÉPTÁVÚ befektetésre is alkalmas TREZOR ÉRTÉKJEGYET 19,5-26 % közötti kamat mellett 30-730 nap közötti lekötésre. ÜGYINTÉZÉS: Szeged, Deák F. u. 17. H-Cs. 8-15.30 P.: 8-15 óra között Szeged, Széchenyi tér 12. H-Cs. 8-12.30, 14—15.30 óra között P. 8-12.30, 14-14.40 óra között. KERESKEDELMI BANK Rt. ISKOLÁK, VALLALATOK, VALLALKOZASOK! A KÉK CSILLAG Étterem és Presszó ELŐFIZETÉSES ÉTKEZTETÉST vállal. Díjtalan ételkiszállítás! « 480-236 ö 480-235 AHOL A PÉNZ DOLGOZNI KEZD. i- „ •./,'. ., T .. , , gj ' .

Next

/
Thumbnails
Contents