Délmagyarország, 1994. október (84. évfolyam, 230-255. szám)
1994-10-04 / 232. szám
KEDD, 1994. OKT. 4. SPORT 9 Kilóg a lóláb mZ A CSLSZ múlt csütörtöki elnökségi ülésén - a pályaválasztók fellebbezése miatt - ismét szerepelt a megyei I. osztályú Csanádpalota-Nagylak-Tápé, verekedésbe torkollott, s így idő előtt befejeződött labdarúgó-mérkőzés ügye. A testület döntéséről Ricsán József, a községi klub szakosztályvezetője tájékoztatott bennünket, miután faxon megkapta az ítéletet. Elmondta, hogy a fegyelmi bizottság korábbi döntésének túlnyomó többségét helybenhagyták, azonban Vígh Tibor és Lengyel Pável eltiltását 1995. március 31-ig meghosszabították. Nagyon egyetértek azzal a szándékkal, hogy a labdarúgó-pályákon egyre inkább elterjedő erőszakkal szemben keményen és következetesen fel kell lépni. Aki, legyen az játékos, vagy néző, a sport írott és íratlan szabályait megsérti, az vállalja a következményeket. Azonban alapvető követelmény, hogy mindenki egyenlő félként álljon bírái elé. Éppen ez utóbbit hiányolják a csanádpalotaiak. Mint Ricsán József elmondta, Zsemberi István főtitkártól kaptak egy telefonmeghívót a csütörtöki elnökségi ülésre. Annak rendje és módja szerint Pemeki László elnökkel meg is jelentek a CSLSZ székházában, hogy a palotai olvtisatban is felidéződjön a sportpályára nem illő esemény története. A székházban, a szegedi Gutenberg utcában, azonban nem tudtak az összejövetelről. Később aztán kiderült, hogy az elnökség törzshelyén, az úgynevezett „Betonhajón" tárgyalták meg az ügyet. Az épület a MAHART Rt. Hajójavító üzemigazgatóságáé, amely a tápéi csapat fő támogatója, annak a vezetője pedig a CSLSZ elnöke... így pedig mintha egy kicsit kilógna a lólábMessziről jött ember nem tudja, hogy a nagyvárosban mi a szokás, azonban van olyan aki mindig felvilágosítja. Szegeden is volt aki elárulta a palotaiaknak, hogy a „betonhajóra" meg most már ne menjenek, mert mindig fehér asztal mellől kelnek fel az érdekeltek. A szakosztályvezetőnek Zsemberi főtitkár megsúgta, hogy nagyon emberségesek lesznek, mert Pécsi Sándor játékjogát visszaadják, hogy legyen „kapusuk". Csak a dolog ott hibázik, hogy Pécsi nem kapus, öt hónapja gipszben van a keze, nemhogy ütni, de még étkezni sem tud vele. - Mi csak azt kérjük, hogy hallgassanak meg bennünket is, ugyanis a mostani helyzetben egy kicsit féloldalasnak túnik az ítélet - mondta Ricsán József. • Holnap 15 órakor megkezdi pontvadászatát a Szegedi ESK NB l-es női kézilabda-csapata. A Tisza-partiak ellenfele a mindenképpen tiszteletet parancsoló Debrecen lesz. Az EgységCS 5>K a nyáron újabb változáson ment kérésziül, hiszen Dobó Károly edző Kuvaitba igazolása mellett távozott két kezdőjátékos, Aszatalos Judit és Virág Erika is. Ezzel pedig tovább folytatódott a csapat kényszerfiatalítása. Az NB l-es gárda irányítását Barát János edző vette át, akinek egyben a vállát nyomja a szakosztály ügyeinek intézése is. - Szeptember 5-én vettem át a csapat szakmai és egyéb ügyeinek irányítását - mondta a tegnapi edzés végén a szakember. - Napi két edzéssel készültünk. Több kupán szerepeltünk, eléggé változatos eredménnyel. Békéscsabán például nagyon kijött a lépés, de a többin is voltak periódusok, amikor elégedett voltam a társasággal. A siker ízét egyébként már az elmúlt hét végén megérezte a klubunk, hiszen az ifjúsági gárda 22-12 (7-6)-ra legyőzte a Caola együttesét. A góljainkat Borbély 6, Szabó 6, Arany 5, Nagy 2, Bátori 2, Sajtos 1 szerezte. A fiatalokat egyébként az új szerepkörben is bemutatkozó Bálint Gabriella készítette fel. A serdülőcsapatunk foglalkozásait pedig a • Ismét kettős kézilabda-mérkőzés m IS órakor: Szegedi ESK-Debreceni VSC • Az ifik lelépték a Caolát A papírforma 3 vu^ /-% fjErJ? JBt; Kfm. dl ^^^^^ 1 , IÍ • Ha Gyimesiné (képünkön felugrásból lő) lendületét felveszik a csapattársak, akkor nem elképzelhetetlen a siker. (Fotó: Gyenes Kálmán) Széchenyi Gimnáziummal kötött szerződésünk alapján Kelemen Béla vezeti. • Valamikor nagy harcot vívott egymással a Szeged és a Debrecen. Ez már az elmúlt bajnokságban elmaradt. Most mi várható? - Ha a realitás talaján maradunk az esélylatolgatásban, akkor azt kell, hogy mondjam: a papírforma a Hajdú megyeiek győzelmét ígéri. Mi a lehetőségeinkhez mérten maximálisan felkészültünk az összecsapásra, a sportban pedig minden lehetséges, még a meglepetés is. Sérültünk nincs, tehát a mai helyzetünkhöz mérten a lehető legjobb összeállításban lépünk pályára. • Ismert már a kezdőcsapat? - Még alszom rá. Egyelőre keretet mondanék: Bányainé, Tóth E és Giron kapusok, Gyimesiné, Baunok, Bartucz, Kirsner, Huba, Oláh, Arany, Bálint, Szabó, Fekete, Borbély mezőnyjátékosok. Süli 1 Rádiótelefont kaptak a lányok Úszásoktatás felnőtteknek A nyár ugyan már tovatűnt, mégis jólesik a vízben ellazulni, felüdülni - mármint azoknak, akik tudnak úszni! Nagyon sok felnőttnek gyermekkorában nem volt arra lehetősége, hogy megtanuljon „vízben járni", most viszont ismét itt az alkalom, hogy pótolja a mulasztottakat. A sátorállítás után megint lesz újabb úszótanfolyam felnőtteknek az újszegedi Sportuszodában. Az oktatás október 10-én (hétfő) kezdődik, a foglalkozásokat hétfőtől péntekig este fél 9-tól fél 10-ig tartják a tanmedencében. Jelentkezni október 10-én este 8 órakor lehet az újszegedi Sportcsarnok előterében, bővebb felvilágosítást ugyancsak ott kaphatnak az érdeklődők. Ünnepség színhelye volt hétfő délután az óbudai Új Sípos Halászkert. A római világbajnokságon aranyérmet nyert nói vízilabda válogatott játékosait és vezetőit köszöntötte a Magyar Vízilabda Szövetség, és a támogatók részéről a Westel 900 GSM Rádiótelefon Rt. A kitűnő hangulatú összejövetelen dr. Kiss Ottó, a szövetség ügyvezető igazgatója köszöntőjében elmondta, a hölgyek bebizonyították, hogy a női pólónak is van értéke, a világbajnokságon nyújtott produkciójukkal elérték, hogy a női vízilabdát ma már a férfi szakággal egyenrangúan kezelik mind a szakma, mind a média, mind a szponzorok részéről. Szalay Péter, a Westel 900 GSM sajtófőnöke ezek után átnyújtotta a játékosoknak és a csapat vezetőinek a cég ajándékát, egyegy Motorola 7000-es rádiótelefont. Dr. Tóth Gyula, a női válogatott szövetségi kapitánya, mint az ünnepeltek szószólója elmondta, a jövő évi Eb-n kell bizonyítani, hogy a vb-győzelem nem egy „kicsúszott" eredmény volt. Totónyeremények A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a totó 39. fogadási hetének nyereményei a következők: 13 plusz egy találatos nem volt (a következő hétre átvitt nyereményösszege 2 millió 440 ezer 24 forint). 13 találatos szelvény nem volt. 12 találatos szelvény 38 darab, nyereményük egyenként 181 ezer 932 forint, 11 találatos szelvény 885 darab, nyereményük egyenként 3125 forint, 10 találatos szelvény 8.621 darab, nyereményük egyenként 481 forint. A Góltotón első nyeröosztályba sorolt szelvény nem volt (a következő hétre átvitt nyeremény összege nettó 2 millió 745 ezer 709 forint. A második nyerőosztályba sorolt szelvény nem volt ( a következő hétre átvitt nyeremény összege nettó 153 ezer 255 forint). A harmadik nyerőosztályba sorolt szelvény 6 darab, nyereményük összege egyenként 17 ezer 132 forint. • Labdarúgó Magyar Kupa u Holnap, 13.30 órakor: SZVSE-Békéscsaba Pásztoréknál nincs könnyű meccs Aki szombaton délután látta az UTE-Békéscsaba bajnoki mérkőzés közvetítését a televízióban, ismét meggyőződhetett róla, hogy a Békéscsabát nem lehet „leírni", még akkor is egyenlő ellenfele tud lenne a legjobbaknak, ha netán több alapembere hiányzik soraiból. Kevés kellett ahhoz, hogy a csabaiak a Megyeri úton fektessék kétvállra az addig élen menetelő Újpestet, s okozzák ezzel a forduló talán legnagyobb meglepetését. Mindezt azért mondjuk el, mert holnap 13.30 órakor a Vasutas pályán az SZVSE-vel játszanak a békéscsabaiak Magyar Kupa meccset. Pásztor József, a csabaiak mestere elmondta: a lehető legjobb összeállításban lépnek pályára Szegeden, s annak ellenére, hogy már megszerezték csoportjukban az első helyet és a továbbjutást, nagyon komolyan fognak játszani, hiszen számukra ez a találkozó jó felkészülést jelent a következő mérkőzésekre. - Nálunk nincs könnyű meccs, csak meccs van, amelyen maximális komolysággal kell játszanunk, ha ezután is eredményesek akarunk lenni hangoztatta a neves edző. Tisztában vannak ezzel az SZVSE-nél is, ahol hétfőtől új edző, Protity Sándor irányítja a szakmai munkát. Számos kérdés vár megoldásra, hiszen nem biztos, hogy a sérültek valaki felépül, s a rendelkezésre állhat. Nőtt a gond azzal is, hogy Nagy Szilárdot a kiállították a szombati Dózsa elleni mérkőzésen, s ha eltiltják, akkor ő sem játszhat holnap. Ennek ellenére a vasutasok tisztes helytállást és szoros eredményt várnak, igyekeznek mindent elkövetni, hogy méltó ellenfelei legyenek a neves viharsarki csapatnak. Érdemes lesz tehát eljönni a mérkőzésre, mert egész biztosan látványos labdarúgásnak leszünk majd tanúi. Egytalálatosoké a nyeremény Ismét sok megfejtés érkezett góltotó játékunkra, ám ezúttal sem volt telitalálatos, de még kéttalálatos szelvény sem. így a héten, a szabályoknak megfelelően, az egytalálatosok között osztottuk ki a 140 darab kéthasábos totószelvényt Íme a húsz-húsz szelvényt nyerő szerencsések: Varga Győző, Maróti Imre, Nagy Károly, Böröcz László, Szél Edina, Molnár Zoltán és ifj. Kovács Bertalan. Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy tippszelvényen szereplő meccsek számszerű végeredményére (tehát 3-0, 2-1, stb.) kell tippelni Azok a szelvények, amikenj, x, 2 jelzést találunk, érvénytelenek. A tippszelvényt LEVELEZŐLAPRA szíveskedjenek ragasztani! Végeredmény 1. Szeged FC-Sz. Dózsa 2. Üllés-Móraváros +1 SZVSE-Kalocsa Pótmérkőzés: Szőreg-Csanádp.-Nagylak NÉV: LAKCÍM: A beérkezés határideje: október 7., déli 12 óra. Címünk: Délmagyarország, 6740 Szeged, Stefánia 10. A levelezőlapra kérjük ráírni: 2+1, sportrovat • Győzelmi esélyekkel és reményekkel utazott Debrecenbe a végelszámolásnál dobogóra vágyó Pick Szeged. Ahogy mondani szokták, olyan mérkőzés várt Mezeiékre, melyet kötelező hozni... A várt győzelem azonban elmaradt, amin legyünk őszinték - a szerdai, itthoni mérkőzésen tapasztaltak után nem is nagyon lehet csodálkozni. Az első félidőben a remekül védekező és sziporkázó támadójátékot nyújtó debreceniek tetemes előnyre tettek szert. A szünet után azonban kihagyták a ziccereiket, megtorpantak az ellenfél nyitott védekezése előtt, és a Szeged negyedóra alatt fordított (47. p.: 16-18). Cziráki a bravúrok sorozatát mutatta be, szinte nem lehetett ízetlen volt a „szalámi Debreceni Dózsa-Pick Szeged 22-19 neki gólt lőni, és szűk negyedóra alatt, csak az utolsó másodpercben Bajusz talált be mellette. A rutinos kapusnak döntő szerepe volt az idén eddig kitűnően szereplő debreceni gárda megérdemelt győzelmében. Kedves László: - A kedvezőtlen előjelek ellenére - Dayka lázas volt, Kerekes csuklója sérült -, a csapat az első félidőben magabiztosan kézilabdázott. A másodikban viszont sikertelenül próbálta lassítani az iramot. A végén hallatlan akarással és Cziráki bravúrjainak köszönhetően nyertünk. Kővári Árpád: - Az előző évadban ezüstérmesek lettünk, s Debrecenben most kötelező lett volna győznünk. Ám a Nyíregyházán is elkövetett hibáinkat megismételtük, így esélyünk sem volt a sikerre. A mérkőzés jegyzőkönyve. Debreceni Dózsa-Pick Szeged 22-19 (14-9) Debrecen, 600 néző. Vezette: Klucsó, Lekrinszky. Debrecen: CZIRÁKI - Bécsi 2, Kiss 1, DAYKA 5 (2), HIDEG 6, KÁROLYFI 4, Vágó 2. Csere: Pereverzia (kapus), ÁMENT 1, Habuczki 1. Edző: Kedves László. Pick Szeged: FEKETE Dobos L. 1, BARTÓK 6, Mezei 2, Bajusz 3, Grőber 1, Oszlánczi 3 (2). Csere: Dobos J. (kapus), Sándor 3 (2), Csavar, Borsodi, Avar. Edző: Kővári Árpád. Kiállítások: 6, ill. 2 perc. Hétméteresek: 2/2, ill. 6/4. PICK SZEGED-KOMLO Férfi kézilabda bajnoki mérkőzés 1994. okt. 5-én, szerdán 20 órakor Sportközvetítés a TELIN TV-ben A műsor támogatói: Autóhórusz Kft. WV-, Audi-, Opel-alkatrészek Szeged, Mars tér 10-11. 1 a a 1 a MÉREY-JÁRMÜ 11 1 K. | Méreyu. 15. i'urwSporí Szeged, Nagy J. u. 4. STŰDÍO \ ríjfczn srr Szöreg, Magyar u. 134. LÍLTLEDS PALMA FOTÓ i Bartók tér 6. Nagy J. u. 1. Nagyáruház Éti Kőbányai Sört Értékesítő Kft. Hét vezér u. 26/B ai út. Szabadkai í a műjégpálya mellett! Markét MPOMUS Dugonics tér 8-9. A rrrrrkcsopoBT TAGJX Moszkvai krt. 30.