Délmagyarország, 1994. október (84. évfolyam, 230-255. szám)
1994-10-21 / 247. szám
PÉNTEK, 1994. OKT. 21. PLCK 7 A Pick Szeged Szalámigyár és Húsüzem Rt. azon kevés élelmiszeripari cég közé tartozik, melyeknek az elmúlt években is sikerült elkerülni a nagyobb termelési és gazdálkodási hullámvölgyeket. Bizonyára nagy szerep jutott ebben hírneves és piacképes terméküknek, a Pick szaláminak. Ez azonban nem jelenti azt. hogy ülhettek és ülhetnek a babérjaikon. Példaként említhetjük a mai alapanyaghiányos időket, amikor nem könnyű vágóállathoz jutni, s a felszökött felvásárlási árak is kifejezik a keresleti piacot. A tervszerűség és kiszámíthatóság fontosságát felerősítik ezek a fejlemények, s úgy tűnik, a biztonságos termelés érdekében a cég áldozni és hajlandó a hosszútávú partnerkapcsolatok kiépítésére. A Pick klubjában tegnap megtartott tanácskozáson a termelői kör reprezentánsai mellett részt vettek az érintett érdekképviseleti szervezetek is. E fórumon születtek meg a jövő évi szerződéses kapcsolatok körvonalai. Az előzményekhez tartozik, hogy a gyár, a kistermelők képviselői, főállattenyésztők és az érdekképviseletek szakbizottsági keretek között, együtt készítették elő a tervezetet. így most termelői oldalról rózsaszínnek tűnő kép sejlik fel. Bihari Vilmos vezérigazgató elmondta, hogy az ideihez hasonlóan jövőre is félmillió sertés kívánnak levágni. Ennek közel fele a szaláminak való koca és nagysúlyú sertés. A feltételek '96-ra teremthetők meg 600 ezer sertés feldolgozására. A jó minőségű hússertés arányát ösztönző árakkal kívánják növelni. Nemcsak érzelmi kérdés, gazdasági számítások is alátámasztják, hogy megyénk termelőinek megnyerése és megtartása a cég elsődleges érdeke. Jövő évre, az úgynevezett EUROP minősítés kötelező bevezetésének időszakára már most meghirdették az államit meghaladó, Pick garantált árat. A sarokszám az 52 százalékos színhúst tartalmazó U kategória kilónkénti 135 forintja, szemben az állami 98-cal. A viszonyításhoz tartozik, hogy ma 153 forintért kapható csak meg ez a minőség. A plusz és mínusz, százalékos eltérések forintban is kifejeződnek. A termelők is tudják, hogy pillanatnyi hullámhegyre nem lehet alapozni, így elfogadhatónak találták a felkínált összeget. A minőség szerinti, szektorsemleges árhoz kétség sem férhet, de egyéb szempontok miatt vállalják a megkülönböztetést. Kistermelői sertéseknél harmadik éve él a többéves felár. amely most 3 forintra rúghat. A nagysúlyú sertésekért, melyet elsősorban kistermelők tartanak, 120 forintot kínálnak jövőre. A minőségi sertést előállító nagygazdaságokat úgy kívánják rávenni a tovább tartásra, hogy a gazdaságban addig elért átlagárral szinkronban lévő összeget fizetnek. Azok, akik csak a Picknek szállítanak, évvégén kilónként plusz 1 forintot kapnak. A nemzetközi minőségbiztosítási rendszer bevezetését és alkalmazását könnyíti, ha mielőbb kialakul a törzs szállítói kör. Az integrációs vonal erősítésébe a cég banki háttérrel is beszáll. Emellett a Hódmezőgazda Rt.-vei nemrégiben kötött megállapodás értelmében a jó minőségű és elfogadható áru takarmányellátásba is besegítenek. Az érdekképviseletek szerint a szerződés lényeges pontja az évközi árigazításra tett ígéret, melynek lehetőségeivel egy szervezett termelői kör élni is tud. T. Sz. I. A piac adott, a legnagyobb fejtörést az okozza a Picknek, hogy mennyit költsön a Herzre. (Fotó: Nagy László) • Pick számtan: 1994 = 1,4 millárd forint „lói jött a forintleértékelés" • A magyar húsiparnak idén is több milliárd forint lesz a vesztesége, egy tőzsdei cég, mint a Pick azonban nem engedheti meg magának, hogy beletartozzon ebbe a sorba. Nem is tartozik: erre az évre 1,4 milliárd forint eredményt terveztek. Mint Vámosi Lukács gazdasági igazgatótól megtudtuk, az idei I-11I. negyedéves adatok időarányosak, azaz megközelítik az egymilliárd forintot. És a Pick tulajdonosai pénzügyi befektetők, igazából csak erre a számra koncentrálnak. Arra kevésbé, hogy az élőállat kilója időközben 100 forintról 150-re emelkedett, gazdálkodja ki a cég a magasabb felvásárlási árat. A részvény tőzsdei árfolyama mostanában beállni látszik úgy hétezer forintra, s ezzel lényegében elégedettek a pickesek. Az emelkedő eredmény év végére valószínűleg emelkedő részvényárfolyamban jelentkezhet. Mindehhez természetesen jól jött az a bizonyos 8 százalékos forintleértékelés, a jelentős részben exportra termelő Picknél ez önmagában százmilliós tétel. Tervezték is a forintleértékelést, év végére 110 forintos dollárral számoltak, s úgy tűnik, nem is tévedtek túl sokat. Október 23-27-e között Párizsban mutatkozik be a Pick, a SIAL '94 Európa második - ha nem az első - élelmiszeripari szakkiállítása. Kétévente rendezik, párja a németországi ANUGA. Az „A" kategóriás kiállítás a magyar kormány által támogatott, a Pick a hazai standon belül önálló területen jelentkezik. A hagyományos húzóterméken, a szalámin kívül az újdonságnak számító Pusztastolz-család, valamint az aromás szalámik számíthatnak nagyobb figyelemre. Egy másik kiállításra is készül a Pick, mégpedig a Foodapestre. Ezen időszak alatt ünneplik a cég 125. születésnapját, melynek egyik csúcspontja a Szegedi Nemzeti Színház november 25-i díszelőadása lesz. Sok szakember- vendéget várnak erre az eseményre a budapesti kiállításról. A Foodapest termékdíjára az újdonságok közül az egész és szeletelt Jubileumi karajt, illetve a tarját, valamint a Gourmand sonkacsaládot nevezték, az utóbbit olivás, mazsolás, zöldborsos kivitelben. A Pick-hétköznapokban 1600 sertést vágnak naponta, ez azonban nem fedezi az igényeket, így mind sertésből, mind marhából importra szorul a cég. A felvásárlások nagy része szerződésekkel lefedett, mindez azonban a megemelkedett árak mellett sem elegendő a teljes kapacitáshoz. A közvetlen fogyasztói kapcsolat javítása érdekében a Pick egyre bővíti saját áruházláncát, Szegeden a Nagyáruház melletti, a Mars téri. valamint a Maros utcai után nemrégiben adták át a gyár mögötti „Nagykereskedők Házát". Budapesten a Kossuth téren, a Városház utcában, a Herz gyár mögött már működik a márkaáruház, november elején pedig a Tolbuhin úti vásárcsarnokban nyílik a legújabb. További egységek árulják a Pick-termékeket Révfülöpön, illetve Szentendrén, de jövőre átadják a már épülő kecskeméti húsáruházat is. A nemrég vásárolt Herz Szalámigyár április elsejétől működik önállóan, az alapanyagot azonban a szegedi vágások biztosítják. A piac adott, a legnagyobb fejtörést az okozza a Picknek, hogy mennyit költsön a Herzre. Úgy tűnik, elsősorban a fehérvonalra koncentrálnak, 3-400 millió forint beruházás mindenképpen szükséges. Szeged-— Szalámigyár és Húsüzem • Szegeden garantált az ár A „hosszútávfutó" szalámigyár • Amikor a Pick Rt. hosszas tárgyalások és latolgatás után a szegedi NB l-es férfi kézilabdacsapat támogatása mellett döntött, dr. Vámosi Lukács, a részvénytársaság gazdasági igazgatója így érvelt. - A Pick Rt. nem középszerű vállalat, azonban mégis úgy érezte a cég vezetése, hogy a tőzsdei bevezetéshez nem elég csak külföldön reklámhadjáratot folytatni, azt át kell ültetni a hazai viszonylatokra is. Kampányunk célja az, hogy forgalmunk növekedjen és nevünk minél többször forogjon. Beláttuk, a hagyományos reklámozási fogásokon kívül szükségünk van olyasvalamire is, ami állandó mozgásban tartja a Pick nevet. A legjobb lehetőségnek mutatkozott a sport területe, olyan csapat kiválasztása, amely szintén nem elégszik meg a középszerűséggel. így jutottunk el a szegedi kézilabdásokhoz. A két vezető, Kővári Árpád és Teimel Zoltán, pedig biztosíték volt mind erkölcsi, mind pedig szakmai téren - nyilatkozta a gazdasági igazgató. A Pick Rt. jó lóra tett, hiszen a kézilabdacsapat először bronzérmes lett a hazai bajnokságban, majd tavaly a második helyen végzett. Ráadásul a Kupagyőztesek Európa Kupájában is egészen jól menetelt a Kővári-legénység, ugyanis csak a későbbi győztes, a Barcelona akadályozta meg a döntőbejutást. - A klub vezetése természetesen nagy sikernek könyveli el a csapat KEK szereplését, ráadásul ezzel nemcsak közönségünket szolgáltuk ki, haÁszok nélkül nem lehet bajnokcsapatot csinálni A középszerűség kizárt nem maximálisan teljesítettük a Pick Rt. elvárásait is fejtegette Teimel Zoltán, a Pick Szeged sportigazgatója. Egyébként a szalámigyár és a szakosztály között kimondottan üzleti kapcsolat van. Azaz pontosan tudjuk, hogy teljesítményeinkért mi jár. • A múltban hiába voltak szponzori szerződések. A legtöbbször panaszkodtak az egyesületek, hogy nem kapják időben a megígért pénzeket. - Természetesen én is tapasztaltam a múltban ezeket a problémákat, azonban a mi kapcsolatunkban ilyen nem fordulhat elő. Eddig mindig szinte percre pontosan - megkaptuk azokat az összegeket, amit a szerződésben leírtunk. Nem attól függ a pénz átutalása. hogy a gazdaságisnak jó vagy rossz kedve van. • A második és harmadik hely után a közvélemény azt várja, hogy a Pick Szeged bajnokságot nyerjen. Mit szól ehhez a kívánsághoz? - Gondolhatja, hogy mi is nagyon szeretnénk, ha egyszer bajnokcsapatot köszönthetnénk. Ehhez viszont megfelelő játékosállomány szükséges, ami pénz függvénye. Nagy vetélytársainkkal, a Fotex-Veszprémmel és az Elektromossal még mindig nem tudun lépést tartani, ugyanis a költségvetésük többszöröse a mienknek. • A Pick Rt. sem lépett fel olyan igénnyel, hogy ezt a bajnokságot meg kelI nyerni? -Nekünk 1996. június 30-ig élő szerződésünk van a Pickkel. ami pontosan tartalmazza az elvárosakat is. Egyelőre csak az első három hely valamelyikét kell megszereznünk és a nemzetközi kupában kell minél tovább jutni. Ha a Pick Rt-nek olyan igénye támadna, hogy mindenképpen bajnokcsapatot szeretnének, akkor bizony új szerződést kellene kötni, hiszen mint említettem, annak sokkal nagyobb az anyagi vonzata is... - mondta Teimel Zoltán. Amikor mindenki óhaját említettem dr. Vámosi Lukácsnak egyáltalán nem lepődött meg. - Persze, hogy mindenki azt szeretné, ha bajnokcsapat lenne a Pick Szegedből - válaszolta. - Csakhogy a merészebb tervek megvalósításához városi összefogás szükséges... Cs. Gát László