Délmagyarország, 1994. október (84. évfolyam, 230-255. szám)
1994-10-03 / 231. szám
HÉTFŐ, 1994. OKT. 3. , fízess (kevesebbet)! Félmillióan - kedvezménnyel A Nyugdíjbiztosítási, valamint az Egészségbiztosítási Önkormányzat nemcsak önállóságot kapott a közeimúltban, hanem tengernyi adósságot is. Napjainkra ez az összeg 182 milliárd forintra nőtt! A részletekről kérdeztük Táncos Mihálynét, az Egészségügyi Önkormányzat járuiékés folyószámla-főosztályának vezetőjét. - Valóban, a tervezett intézkedés célja a tartozások csökkentése, ezzel a kezdeményezéssel azonban "csak" 120 milliárdos összeg jöhet számításba. A felszámolás alatt álló cégek, vállalatok adóssága 54 milliárd, a csődeljárás alá vontaké pedig 8 milliárdra tehető, ezek ugyanis aligha tudna bármennyit is fizetni. Ezért redukálódik a valós összeg a befizetés lehetősége szempontjából figyejembe vehető 120 milliárd forintra. Az adósságokat az 1994. júniusi állapotoknak megfelelően számítják és terveink szerint az első kedvezmény az lenne, hogy elengednénk azokat a késedelmi pótlékokat, amik az adósságok tartozás után terhelik az érintetteket. A tőketartozások összegéből is kapnának kedvezményeket, attól függően, hogy milyen gyorsan fizetik be adósságukat. Aki december 15-ig rendezi adósságát, az a tőketartozásának 36 százalékát kapná meg kedvezményként terveink szerint - azaz ennyit engedne el a tb-, aki a jövő év február végéig, azt 24; aki április 30-ig, azt 12; aki pedig a 1995. június 30-ig, azt 6 százalék kedvezBEIRATKOZAS a JATE Szabadegyetem EGYETEMI ÉS FŐISKOLAI FELVÉTELI VIZSGÁRA ELŐKÉSZÍTŐ TANFOLYAMAIRA ! Az alábbi tárgyakból készítünk fel: BIOLÓGIA. FIZIKA. KÉMIA. MATEMATIKA. TÖRTÉNELEM. MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM. Részvételi dij: 105 Ft/óra ! Részletfizetés lehetséges. Óraszám : tantárgyanként 50 óra. JELENTKEZÉSI LAP KAPHATÓ: 1994. október 25-ig: - Szeged, Dugonics tér 13. (JATE épülete) - portán, -Szeged, Tisza Lajos krt 103.1. emelet - JATE Szabadegyetem. m Férfi Ruhaház Szeged, Kígyó u. 1. Figyelem! Tájékoztatjuk kedves vásárlóinkat, hogy nyitva tartásunk megváltozott! Nyitva tartás: hétfőtől péntekig: 9-18 óráig, szombaton: 9-13 óráig. Udvarias kiszolgálással várunk minden kedves vásárlónkat! FÉRFI RUHAHÁZ í»liG¥ii MAR MOST GONDOLJON A MIDIG NAPOKRA! Egy kabát áráért két kabáthoz jut, ha a RENDA Kft.-nél vásárol pehelytöltésű, kapucnis kabátokat levehető ujjal. Selyem- és vászonborítású sportkabátok valódi szőrmével, divatszínekben. Nagy forma- és méretválaszték a RENDA Kft.-nél! Cím: Bp. XV., Szentmihályi út 13. o Nyitva tartás: hétfőtől szombatig 9-18 h. I Tel.: 189-0514, 06/30-421-888 á A PMGVMCK IS MMKET VALASZTANANAK! RENDA Kft. HIRDETÉS 11 mény illetné meg. Kezdeményezzük az 1000 forintnál nem nagyobb tartozások eltörlését, mert ezek és pótlékaik nyilvántartása ma már messze többe kerül, mint maga az adósság. • Hány számlát, illetve céget érintenek a tervezett intézkedések? - Összesen 450-500 ezer számlatulajdonosról van szó, az 1000 forintnál nem nagyobb összeggel tartozók száma pedig 110-120 ezerre tehető. Ez a két, tervbe vett intézkedés arra is alkalmat ad, hogy ügyfeleink számláit alaposan áttekintsük és a számítástechnikai eszközök hiány miatti elmaradásunkat behozzuk. • Milyen eredmény várható ettől az ésszerű kezdeményezéstől? - Számításaink szerint, ha minden jól megy, akkor legalább 10 milliárdos bevételt várunk, vagy még többet. • Mikorra várható a tervezett intézkedések bevezetése? - A javaslataink a két önkormányzat előterjesztésében és a két póütköltségvetéssel együtt kerülnek a parlamenti képviselők elé. Csak ezután kerülhet sor, a döntéstől függően a végrehajtásra. De közben minden adóst levélben értesítünk a júniusi állapotok szerinti tartozásáról, hogy módjuk legyen önállóan is a számlájukat rendezni. Amikor a tervezett kedvezmények érvénybe lépnek, a megyei pénztárainknál az előzetes felkészülésünk ellenére is nagy mértékben megszaporodik a munka, várható, hogy időnként zsúfoltság keletkezik. VIRÁGVÁSÁR CSAK HÁROM NAPIG Szegeden, a Fidesz-székházban, (Szeged, Viktor H. u. 5.) cserepes, selyemvirágok, virágföldek, koszorúk árusítása. Nyitva: reggel 8 órától este 7 óráig 20-40%-0s ÁRENGEDMÉNY •WJ.-J'* ENGEDMÉNYES ARANYVASAR az újonnan megnyílt Kálvin téri üzletházban. 14 karátos, honosított arany ékszerek 20-40% engedménnyel Nyaklánc: 1980 Ft-tól, medál: 690 Ft-tól, fülbevaló: 1200 Ft-tól, gyűrű: 1980 Ft-tól. NE fi CSODfíKTOL VÁRJON SEGÍTSÉGET! BÍZZfi RÁNK! Mi megtaláljuk Önnek a megfelelő lakást vagy házat. Ha nincs elég pénze, a hiányzó összeget megkaphatja támogatási rendszerünkkel. ÉRDEKLŐDNI LEHET SZEMÉLYESEN FLAT-CUJB Lakásépítő és Értékesítő Kft. Szeged, Szilágyi utca 2. 1/115 Tel.: 489-009 Nyitva tartás: H-P 9-12 óráig, 13-17 óráig X r Oszi akció BELVÁROSI RUHAZATI ISZKONTBAN! UJ ARU1 Hosszú ujjú sportpóló Diesel-pulóver Bársonynadrág Garbó Kardigán Felnőtt flaneling Gyermek flaneling Vastag strechnadrág Hosszú ujjú férfiing 990 Ft 990 Ft 790 Ft 690 Ft 690 Ft 790 Ft 590 Ft 490 Ft 690 Ft ALLANDOAN KAPHATÓ! Felnőtt fényes szabadidőruha Felnőttfarmer Férfipizsama Női pizsama Felnőttpóló Gyerekpóló Német sportpóló Hálóing Gyerekpizsama Kislányruha Gyerekcipő Női fehérnemű együttes Férfi-, női trikó Csipkés női alsó Férfialsó 4 db-os női alsó 3 db-os férfialsó Luxus zokni Féfi-, női, gyerekzokni Folyamatosan változó árukészlet! Nyitva tartás: hétfőtől péntekig; 9-18 óráig, szombaton: 9-13 óráig. \ CÍM: SZEGED, NAGY JENŐ U. 4. jitcdÓ! AKCIÓ! s**cdÓ! Ebben az évben megkapja és használhatja BÉR és SzJA számfejtést végző programcsomagunkat Az év végén eldönti, hogy visszaadja-e vagy megvásárolja! / ^"gAltató; >^ZOFTVERFEJLESZTO HASZNÁLJA MIELŐTT DÖNTENE! / és TANACSAPÓ KFT. 6724 SZEGED, Klapka tér 2. Teleion: 62/356-114 Teleion ée Fax: 62/322-150 Könyvelőirodák számára^ is alkalmas I A KEK CSILLAG Étterem és Presszó BÁL, KONGRESSZUSI ÉTKEZÉS, LAKODALMI EBÉD, VACSORA megrendezését vállalja 30-500-(2000) fö részére. A lakodalmi két vacsora, torta, sütemény, sör, bor, zene kb. 900-1200 Ft/fő átlagáron. Egy három emeletes menyasszonyi torta az étterem ajándéka. További engedmények megegyezés szerint. Terembérleti díj és záróra nincs! 8 480-236 £3 480-235 Holnap új üzlet nyílik a Kárász üzletházban! D/MA F£//éR/V£/Ktí szaküzlet fehérneműk márkakereskedője Tel.: 62/327-971 (13 mell.) Szeged, Kárász u. 5. SZŐNYEGUGET A MARS TÉ:REN Értesítjük Tisztelt vásárlóinkat, hogy áruházunk, a SZŐNYEGUGET Újszeged, Népkert sor 1. sz. alól (volt Tóth véngédlö) a Mars tér „P" pavilonba költözik NYITÁS OKTÓBER 4-ÉN 8 ÓRAKOR Rendkívüli választékban kínálunk 366400-500 cm-es PADLÓSZÓNYEGET Ajánlatunk: 500 cm-es padlószőnyeg 2990 Ft-tól 400 cm-es műfű 2990 Ft LEGYEN A VÁSÁRLÓNK! SZERETETTEL VÁRJUK! <»> , , Videovox-Whirlpool-ukció Whirlpool csak 2 hétig! Minden Whirlpool-termék árából 5% engedményt adunk! Mikrohullámú sülök: AVM 600 - 20 literes torgó lányéros AVM 606 - 20 literes, grillezős 35 300 Ft helyeit 24 035 Ft 34 000 Ft helyett 35 055 Ft Mosógépek: AWG 371 - elöl töltős, hőmérséklet szabályozó 48 900 Ft helyett 46 455 Ft AWG 372 - elöl töltős, 600 lord/perc centrifuga ét-900 Ft helyett 49 305 Ft AWG 656 - (elül töltős, 5 kg/ruha 52 900 Ft helyett 50 255 Ft Hűtőszekrények: ARG 723 - 200 literes hűtőszekrény 29 900 Ft helyeit 28 405 Ft ARG 728 - 250 literes hűtőszekrény 33 900 FT helyeit 32 205 Ft ARG 636 - 250 literes kombinált 200/50 hűlő 39 900 Ft helyett 37 905 Ft ARG 637 - 300 literes 240/60 kombi hűtő 42 900 Ft helyett 39 805 Ft SZEGED TERÜLETÉN INGYEN HÁZÁHOZ SZÁLLÍTÁS! VIDEOVOX Videovox-Whirlpool márkaszaküzletek Szegeden, a Takaréktár u. 5.-ben Tel.: 313 948 Petőfi S. sgt. 40/A-ban Tel.: 326-227 CSAK EGYFAJTA KEDVEZMÉNY VEHETŐ IGÉNYBE! POTBEIRATKOZAS a JATE Szabadegyetem PROGRESS NYELVISKOLÁJÁBA Szeged, Tisza Lajos krt. 103. (Tel.: 310-129.) * Felső-, közép- és alapfokú állami nyelvvizsgára előkészítő csoportok (angol és német) (heti 2x3 óra). * Általános tagozat (heti 2x2, 1x4 óra). Jelentkezni lehet: angol, német, olasz, spanyol nyelvre. Üzemekben, intézményekben, iskolákban kérésre kihelyezett tanfolyamokat indítunk választható időtartamban, időpontban és heti óraszámban. A tanfolyamok díja az intenzív tagozaton 2 részletben is befizethető. BEIRATKOZÁS: 1994. október 3 - 4. (hétfő, kedd) délután 3 - 6 óra között a Tömörkény István Gimnáziumban (Szeged, Tömörkény u. 1.)