Délmagyarország, 1994. október (84. évfolyam, 230-255. szám)

1994-10-03 / 231. szám

1994. október 3. Ili: SPORTJA 3 Ha nem éred el fejjel, próbáld meg kézzel... A légipárbajból hol a vásárhelyiek, hol a vendégek kerültek ki győztesen, a három pontot viszont a nyírségiek vitték el. (Fotó: Tésik Attila.) 86. p.: Nagy A. tört előre, futtából nagy lövést eresztett kapura, de Feke ezúttal is vé­dett. A pesti döntetlen után ismét egy - a tabella szerint - köze­pes tudású csapat látogatott Vásárhelyre, ezért sokan már előre „beprogramozták" a há­rom pontot. Pataki Tamás ve­zetőedző a beharangozóban küzdelmes mérkőzést várt és kimondottan egygólos találko­zónak ítélte a mérkőzést - a hazaiaknak. Az eredmény őt igazolta - csak éppen ellenke­ző előjellel... A vendégcsapat, félretéve a szokásos idegenbeli negyed­órás tartózkodó, biztonsági já­tékot, már abban az időszakban sokat támadott. A hazaiaknál feltűnt, hogy a középre kény­szerített Kiss Csabának nem ott az igazi helye. Idegeskedett a hazai gárda, volt is oka erre, mert fél óra sem telt el, amikor a dinamikusabban játszó ven­dégek betaláltak a vásárhelyiek kapujába. Labdarúgó NB II. Szünet után átszervezte Pa­taki edző a csapatát. Élesedett a küzdelem az idő előrehalad­tával, a 63. percben tíz főre ol­vadt a vendégegyüttes. A befe­jezés előtt negyedórával már 7 sárga és egy piros lap volt a két csapat mérlege. Sajnos, az em­berelőny nem látszott meg a hazaiak játékán. Talán az utol­só 12 perc nagy nyomása sejt­tette ezt, de már késő volt. Ami kétszer bejött, ezúttal nem si­került, (gy másodjára is vesz­tesként hagyta el a HLC a vá­rosi stadion gyepét, de a csaló­Dinamikusabb volt a vendégcsapat Teke Szuper Liga Az elmúlt fordulóban a Sze­gedi ESK bajnok női csapata ha­zai pályán fogadta a BKV Előre kitűnő erőkből álló együttesét. A szegedi nők igazolták kirobbanó formájukat, s fölényesen verték a fővárosiakat. A Szegedi Postás férficsapata szintén hazai pályán szerepelt, de már nem olyan sik­eresen, mint a nők, ugyanis sima vereséget szenvedett az FTC-Ybl Tervező együttesétől. Szegedi Egységes SK-BKV Előre 7:1 (2479:2327). Női mérkőzés. Délép csarnok, 100 néző. Szegedi Egységes: Kormá­nyos 425, Bocsainé 419, Sáf­rányné 395, Vidácsné 415, Tö­rök 412, Dödőné 413. BKV Előre: Maszlainé 384, Pajer 367, Farkas 392, Verner 400, Perepaticsné 364, Drajkóné 420. Szegedi Postás­FCT-YE Tervező 2:6 (5341:5448). Férfimérkőzés. Postás csar­nok, 100 néző. Szegedi Postás: Berényi 872, Németh 828, Deák 931, Kend­rella 917, Stér 920, Fehér 873. FTC: Hergéth 926, Molnár 895, Fazakas 825, Rákos 934, Szabó 933, Klak 935. Ifjúságiak: Postás-FTC 0:4 (1590:1703). HLC-Nyíregvháza 0-1 (0-1) Vásárhely, 2000 néző. Vezette: Vad (Szabó A., Fa­zekas). HLC: Kopschitz - Varga­Tóth (Kemenes), Márta, Nagy A., Szécsényi, Barna, Kiss Cs. Bress, Mihálffy, Rosu, Boruzs (Bélteki). Edző: Pataki Tamás Nyíregyháza: Feke - Szat­ke, Drobni, Barna, Kiss, Lelt, Bessenyei, Göncz, Szkuncz (Búzás), Ba§0'y, Kapusztyin (Gubányi). Edző: Buús György. 20. p.: Mihálffy tört kapura a középpályán, amikor buktat­ták a kaputól 35 m-re. A meg­ítélt szabadrúgást Márta lőtte hatalmas erővel kapura, Fekete kezéből az erős labda kiper­dült, de nem volt a közelben HLC-játékos. 26. p.: Megszerezte a veze­tést és egyben a győztes gólt a Nyíregyháza. A hazaiak 16-osa előtt keresztbe futott Szkuncz, majd kapura lőtt, lövése azon­ban lepattant a védőkről. Bes­senyei követte a támadást és a kipattanó labdát ismét Szkuncz elé tálalta, aki a balösszekötő helyéről nagy lövést eresztett meg a jobb sarokba, amit Kopschitz nem védhetett, 0-1. 37. p.: Kiss Cs. a jobb ol­dalon iramodott meg, a kaputól 7 méterre kisodródva lőtt, de Fekete jól zárta a szöget és mentett. 42. p.: Hazai támadás végén a felfutó Varga-Tóth lőhetett ka­pura, lövése azonban elsuhant a kapu és a játékosok között. 47. p.: Jobb oldali beadást követően Rosu ugrott legmaga­sabbra, fejese azonban a felső léc felett hagyta el a pályát. 50. p.: Szkuncz lépett le Nagy A. mellől, kapura húzott lövését azonban Kopschitz bra­vúrral hárította. 57. p.: Jobb oldali vendég­támadást követően Bessenyei futott el a jobb oldalon, bea­dását Kapusztyin 7 méterről fölé lőtte. 62. p.: Barna játszotta tisz­tára magát, kitűnően adott kö­zépre. Bress azonban nem ta­lálta jól el a labdát, így oda lett a kínálkozó lehetőség. 63. p.: Bessenyei teljesen feleslegesen kézzel ütött bele egy partdobásba. A szándékos kezezésért sárga lap járt neki, mivel a mérkőzésen ez már a második volt, mehetett zuha­nyozni. 73. p.: Boruzs ment el a jobb oldalon, kipattanó lövésé­vel Kiss Csaba húzott kapura és lőtt, de Feke remek érzékkel hárított. 74. p.: Az ellentámadás vé­gén Bagoly ugrott ki a bal ol­dalon, közeli lövését Kopschitz bravúrral szögletre hárította. dott szurkolók különösebben nem reklamáltak, csupán némi nosztalgiával emlegették az NB Ill-at... Ami azonban ott elég volt, az most NB II. kö­zépmezőnye ellen is kevés. Jók: Kopschitz, Márta, Kiss Cs., illetve Feke, Bagoly, Szkuncz, Göncz. Pataki Tamás: - Jobbak voiiuílk, yjxzont a labdarúgást gólra játsszák, ezért is S2J!1®­lom a játékosaimat. Buús Gyürgy: - Küzdel­mes mérkőzésen megérdemel­ten szereztük meg a három pontot. A helyzetek alapján több góllal is győzhettünk volna. OLASZ LÁSZLÓ További eredmények: Keleti csoport: Tiszakécs­ke-Salgótarján 2-3 (0-1), Mis­kolci VSC-lll. ker. TVE, Gödöl­lő-Kazincbarcika 0-3 (0-2), Haj­dúnánás-Diósgyőr 2-1 (2-1), Ka­ba-Tiszavasvári 2-0 (0-0), Bal­mazújváros-Szarvas 1-0 (0-0), MTK-Halvan 1-0(1-0). Nyugati csoport: Haladás­ESMTK 4-0 (2-0). Siófok-Bere­mend 2-0 (2-0), Tatabánya­Veszprém 1-2 (0-2), Budafok­Dunaferr 0-1 (0-0), Mohács-BKV Előre 1-2 (0-1), Pécsi VSK-Paks 1-2 (0-1), Keszthely-Százhalom­batta 4-0 (1-0), Matáv Sopron-Baja 2-3(2-1). A Nyugati csoport állása: 1. Siófoki BFC 7 5 11 18-6 16 2. BKV Előre 7 5 11 14-9 16 3. Mohácsi FC 7 4 12 13-8 13 4. Bajai KC 7 4 1 212-10 13 5. Százhalombatta 7 4 1 2 8-8 13 6. Veszprém EC 7 3 3 1 10-4 12 7. Dunaferr 7 3 3 1 5-2 12 8. Keszthelyi H. H. 7 3 2 215-1011 9. Paks 7 3 2 2 11-9 11 10. Haladás VSE 7 3-4 11-8 9 11. Budafoki LC 7 2 2 3 9-14 8 12. Matáv SC Sopron 7 2 1411-14 7 13. Beremendi Építők 7 2 1 4 8-12 7 14. Tatabánya 7 115 5-9 4 15. Pécsi VSK 7 1-6 6-17 3 16. ESMTK-Hung. 7 1 - 6 6-22 3 A Keleti csoport állása: 1. Salgótarján 7 5 2 -23-10 17 2. Kaha 7 5 2 - 9- 2 17 3. MTK 7 5 1 1 10- 2 16 4. Kazincbarcika 7 5 -2 16-8 15 5. Tiszakécskc 7 3 3 1 14-6 12 6. Szarvas 7 4 - 3 7-5 12 7. Nyíregyház 7 3 2 2 10-9 11 8. Balmazújváros 7 3 1 315-16 10 9. III. ker. TVE 7 2 2 3 9-10 8 10. Hódmezővásárhely 7 2 2 3 9-12 8 11. Hatvan 7 2 2 3 7-10 8 12. Diósgyőr 7 1 3 3 6-7 6 13. Gödöllő 7 1 3 3 6-11 6 14. Hajdúnánás 7 1 1 5 3-10 4 15. Miskolc 7 1-6 5-15 3 16. Tiszavasvári 7 - 2 5 6-22 2 Kár volt félni A még ifjúsági korban lévő Kiss Kati egyre jobban beilleszkedik a csapatba, s leütései nem egyszer bombaként vágódnak az ellenfél térfelére. (Fotó: Gyencs Kálmán) Nagyon tartott Ducsai Géza ettől a mérkőzéstől (is), mond­ván. hogy a csabaiak most kerül­tek be, van három idegenlégió­suk, így tehát nem lesz könnyű dolguk ellenük. A mérkőzésen azonban hamar kiderült, hogy alaptalan volt az edző félelme, mert a szegedi lányok olyan ma­gabiztosan, jól kezdtek, hogy pil­lanatok alatt 7:0-ra húztak el. Ekkor érték el a vendégek első, s mint később kiderült, egyetlen pontjukat a szettben. A második játszámában már volt némi küzdelem, de ekkor is látni lehetett, hogy a győztes csak SZDRE lehet, mivel a Tisza-parti lányok sokkal kultu­ráltabban és eredményesebben játszottak. A csabaiak szereztek nyolc pontot, de csak akkor, amikor a helyiek 8:0-náI teljesen kiengedtek. Végül a játszmát már nem „ajándékozták" nekik a diáklányok, s gyorsan jöhetett a harmadik szett is. Ebben még fö­lényesebben győztek a szegedi­ek, olyannyira, hogy csak két pontot engedélyeztek a békés­csabaiaknak. Végül is a találkozót az SZDRE fölényesen nyerte, s já­tékában is felfedezhettünk olyan elemeket, amelyek biztatóak a jövőre nézve. Szegedi DRE-Békéscsaba 3:0 (1,8,2). Arany János Általános Iskola tornaterme, 100 néző. Vezette: Zach, Jéger. SZDRE: B:. TÓTH, Kiss K„ KOMÁROMI, Huff, Balázsik, KANCZ. Csere: Csókási. Edző: Ducsai Géza. A labdarógó megyei II. osz­tályban az újonc Gyálarét egy­re feljebb tör a táblázaton, mostani győzelmével dobogós helyen áll. Az élcsoport, a Kis­zombor veresége és az Astra döntetlenje miatt átrendező­dött, a szentesiek vették át a vezetést. Szentesi Kinizsi-Bányai TE-Astra FC 0-0 Szentes, 150 néző. Vezette: Kószó. Szentes: Vadász - Széli (Nagy A.), Határ I., Határ Z., Bakai, Tóth E„ Tari (Nagy L), Holozsai A., Büdi (Sipos), Stráma, Kovács. Ezdő: Tóth István. Astra FC: Enyedi - Bánfi (Szabó L.), Budai, Benkő, Prá­gai, dr. Szűcs, Vajda (Hor­nyák). Bokor, Szabó A., Kiss, Csávás. Edző: Kérdő Sándor. Két egyforma képességű csapat küzdelmes mezőnyjáté­kát csak néha színesítette egy­egy lövés. A hazaiak jobban kombináltak, de a kapu előtt elfogyott a tudományuk. A lá­tottak alapján a döntetlen igaz­ságosnak mondható. Jók: Határ L, Határ Z„ Ba­kai, Stráma, ill. Enyedi, Benkő, Prágai, Bokor. Ifjúságiak: Szentesi Kinizsi­Bányai TE-Astra FC 6-4 Nagymágocs-Ferencszállás 2-2(1-2) Nagymágocs, 200 néző. Ve­zette: Szeleczkei. Gyálarét ás Röszkc megállíthatatlan (?) Nagymágocs: Szilágyi ­Sebestyén, Németh, Piti, Ba­logh, Szabó (Nagy), Pintér, Bozó, Paczuk, Rácz, Szopócz­ki. Edző: Líbor Zoltán. Ferencszállás: Tóth ­Pipicz S., Kovács, Bíró, Bottyán, Pipicz Cs. (Rádai), Nagy, Katkó, Frank, Juhász, Czérna. Edző: Kovács József. Küzdelmes, kiegyensúlyo­zott mérkőzésen igazságos döntetlen született. Gólszerő: Szabó, Paczuk, ill. Juhász (1 l-esből), Katkó. Jók: Németh, Paczuk, ill. Juhász, Katkó. Apátfalva-ÚTC 0-2 (0-0) Apátfalva, 150 néző. Ve­zette. Csende. Apátfalva: Rakity - Sóki, Restás, Mátó, Somodi, Pécsi, Németh, Bartucz (Imre), Oláh (Nagy), Károlyi, Köteles (Be­ke). Edző: Restás János. ÚTC: Szekeres - Herédi, Balogh, Fülöp, Magda, Széli, Tóth, Kakuszi, Bokor, Székely, Somodi (Zsíros). Edző: Széli László. Alacsony színvonalú mérkő­zésen megérdemelt vendég­győzelem született. Gólszerző: Kakuszi, Széli. Jók: Restás, Németh, ill. Herédi, Székely, Magda, Ka­kuszi. Ifjúságiak: Apátfalva-UTC 1-2 ~2b Labdarugó v Megyei II. o. Ruzsa-Algyő 0-2 (0-0) Rúzsa, 200 néző. Vezette: Varga S. Rúzsa: Tipity (Juhász) ­Berkó, Lehoczki, Szabó, Papp T., Papp I., Király, Fodor, Völ­gyi, Kispál, Krisztin (Tornyai). Edző: Miskolczi Mihály. Algyő: Boros - Dóra, Bol­dizsár, Dobos, Portörő, Makra (Kun Szabó), Kovács (Hor­váth), Soós, Beck, Szalai, Kiss. Edző: Portörő Imre és Portörő Lajos. Az első félidő eseményte­lensége után a második játék­részben felülkerekedett a ven­dégcsapat. Gólszerző: Soós, Makra. Jók: az egész vendégcsapat, ill. Völgyi. Ifjúságiak: Ruzsa-Algyő 0-4 Hétközi határozat alapján az elmaradt Ruzsa-Fábiánsebes­tyén mérkőzés eredménye: 3-0. Gyálarét-Földeák 3-0 (2-0) Gyálarét, 300 néző. Vezette: Lakatos Gy. Gyálarét: Fürtön - Nagy (Bánfi T.), Kakuszi, Szűcs, Bogár (Szabó T.), Káity, Illés T. (Nóvák), Illés A., Harmath, Bánfi L, Antalik. Edző: Bogár János. Földeák: Gera (Tóth) ­Nagy, Szabó, Mészáros, Szűcs, Juhász, Kuruczi (Sándor), Sza­bó, Kiss, Orosz, Bugti (Vesze­lovszki). Edző: Tóth Imre. Az első félidőben lelkesen és gólratörően játszott a hazai csapat, míg szünet után kie­gyenlített erők küzdelme jelle­mezte a találkozót. Az összké­pet tekintve ilyen különbséggel is megérdemelten nyertek a gyálaiak. Jók: Bánfi I., Antalik, Káity, Fürtön, ill. senki. Ifjúságiak: Gyálarét-Földe­ák 3-2 Szatymaz-Tanárképző 0-2 (0-2) Szatymaz, 50 néző. Vezette: Gábor Antal Szatymaz: Fehér - Németh 1., Zsemberi J., Posta, Szanka, Barta, Toldi, Nagy (Pölös), Új­vári, Németh II., Ocskó. Edző: Spiller László. Tanárképző: Lázár - Al­bert J., Kubát, Berta, Belegrai, Lukács, Csipak (Kerekes), Ró­nai, Sümegi, Paszternák (Pin­tér), Albert Z. Edző: Miskolczi József. A két kapus közötti különb­ség nagyban befolyásolta a végeredményt. Góllövő: Berta, Albert Z. Jók: Szanka, Posta, ill. Lu­kács, Berta, Belegrai. Ifjúságiak: Szatymaz-Zsom­bó 2-2 Fábiánsebestyén- Röszke 2-1(0-0) Fábiánsebestyén, 200 néző. Vezette: Hegyi. Fábiánsebestyén: Gyuris ­Rózsa, István, Varjas, Harkai, Rohony, Gulyás, Györgyi (Szolga), Lőrincz, Bórák, Vi­da. Edző: Pataki Antal. Röszke: Szabó - Csiszár, Tóth, Kovács, Papdi, Toppan­tó, Tanács R., Tanács A., Sze­keres, Hornyák. Farkas (Kiss). Edző: Berki István. A helyzetek sokaságát kiha­gyó hazai csapat nagyon meg­szenvedett a három pontért. A győztes gól a 88. percben esett. A vendégcsapat 1-1-es állásnál 1 l-est hibázott. Góllövő: Gulyás, Varjas, il­letve Tóth. Jók: Gyuris, István, Varjas, Rózsa, ill. Szabó, Papdi. Ifjúságiak: Fábiánsebes­tyén-Röszke 4—0. Tömörkény-Kiszombor 1-0 (0-0) Tömörkény, 200 néző. Ve­zette: Bodó. Tömörkény: Soós - Papp, Balanyi, Gábor, Fehér (Gé­mes), Rácz, Horváth, Bori, Jaksa, Laczkó (Kádas), Kocsis (Nánási). Edző: Fehér László. Kiszombor: Gulyás - Tóth, Petyó, Stan, Ottlik, Méhes, Fancsali, Juhász, Kazsa, Cseh, Koczkás. Edző: Haklik János. A sok helyzetet kihagyó ha­zaiak nehezen tudták gólra vál­tani fölényüket. A keményen védekező vendégekre nézve hí­zelgő az eredmény. Gólszerző: Rácz. Jók: Balanyi, Rácz, Laczkó, illetve Gulyás, Juhász. Ifjúságiak: Tömörkény-Kis­zombor 4—4 A bajnokság állása: 1. Szentes B. 8 6 1 1 19-8 19 2. Gyálarét 8 6 -2 25-10 18 3. Kiszombor 8 6 -2 21-11 18 4. H. Astra FC 7 5 2 - 17-5 17 5. Röszke 8 5 1 2 21-15 16 6. Algyő 8 4 1 318-13 13 7. Ferencszállás 7 3 3 1 13-8 12 8. Tömörkény 8 3 1 4 9-13 10 9. Apátfalva 8 2 3 311-14 9 10. Fábiánseh. 7 3 -411-20 9 11. Tanárképző 7 2 2 310-15 8 12. Rúzsa 8 2 2 411-18 8 13. UTC 7 2 1 4 10-15 7 14. Földeák 8 1 2 5 12-18 5 15. Nagymágocs 8 - 5 311-19 5 16. Szatymaz 8 8 5-27 -

Next

/
Thumbnails
Contents