Délmagyarország, 1994. október (84. évfolyam, 230-255. szám)
1994-10-17 / 243. szám
HÉTFŐ, 1994. OKT. 17. Hencegő „hercegnő INFORMÁCIÓ 13 „Elefántcsontparti hercegnőként" csavarta el a fejét számos férfinak egy feltűnően csinos 33 éves asszony - s közben megszabadította őket pénzüktől. Az afrikai férfi és francia nő házasságából született „hercegnő" csalás vádjával áll egy müncheni bíróság előtL A vád szerint hat hónap leforgása alatt legkevesebb 300 000 márkát csalt ki áldozataitól Münchenben, Berlinben, Drezdában és Baden-Badcnban. Színes képzeletéről már az első tárgyalási napon tanúbizonyságot tett a 33 éves asszony. Miközben élénk szavakkal ecsetelte hányatott életének különböző állomásait, sűrűn törölgette a könnyeit. „Férfigyűlöletét" azzal magyarázta, hogy 21 éves korában MonteCarlóban hét krupié brutálisan megerőszakolta őt. Ekkor határozta el, hogy callgirl lesz belőle. Egyelőre nem ismeretes, hogy meddig tart a „hercegnő" kihallgatása. • A hatalomból 30 éve eltávolított Nyikita Hruscsov néhai szovjet első titkár horgászszenvedélyéről (is) keringő legendákat megerősítette a párt és állami vezetőket őrző néhai KGB 9-es ügyosztályának egykori vezetője. Nyikita Hruscsov szenvedélyes sporthorgász volt, akinek hangulatát olyannyira befolyásolta a fogás, hogy napokig rendkívül mogorva és zsörtölődő volt, ha naphosszat egy hal sem akadt a horgára. Állítólag hosszasan követelte Nyikolaj Podgornij néhai szovjet államfőtől, hogy távolítsa el idős édesanyját a Hruscsovéval szomszédos Kijev melletti dácsáról. A furcsa kívánság magyarázata az volt ugyanis, hogy a matróna szintén szenvedélyes pecás volt, aki hogy, hogy nem, szinte mindig többet fogott Nyikita SzergejeHruscsov horgászatai A KGB mímelte a kapást vicsnél. A KGB-nél állítólag megelégelték a gyakori szidásokat a sikertelen pecázások után, és a mindenható szerv felállított egy különlegesen képzett búvárokból álló alegységet, amelynek csak az volt a feladata, hogy az első titkár horgaira titokban minél nagyobb halakat akasszon. A búvárok állítólag olyannyira sikeresen mímelték a kapást, hogy Hruscsov mit sem sejtett a turpisságról. Az SZKP első titkára egyszer a moszkvai diplomácia testület pecásait versenyre hívta ki, s mondani sem kell, hogy toronymagasan győzött... A búvárok a magas rangú külföldi horgászok horgaira is akasztgattak halakat. így például Urho Kekkonen Finn államfő a sós vizű kirgiziai Isszik-kul tavon olyan helyen fogott több kiló halat, ahol amúgy egy fia uszonyos sem tenyészett. Hruscsov leváltása után sem maradtak munka nélkül a búvárok. A Kreml új ura, Leonyid Brezsnyev ugyanis előszeretettel úszkált a tengerben, és a búvárok a víz alatt követték. Brezsnyev halála után a gyors egymásutánban egymást váltó főtitkárok vagy nem horgásztak, vagy nem úsztak, s így szélnek eresztették a világon alighanem példa nélkül álló feladatot ellátó titkosszolgálati alegységet... Kamatozó Kincstárjegy 1995/X. Rövid távon - előnyösen Bizonyáru Ön is rendelkezik olyan megtakarított összeggel, melyei egy éven belül nem tervez elkölteni. Ha ezt a tartalékot igazán megfontoltan szeretné gyarapítani, olyan befektetést kell találnia, amely erre az időtartamra magas kamatot kínál, ugyanakkor biztonságos. Ez a Kamatozó Kincstárjegy 1995/X. A Kamatozó Kincstárjegy 1 éves futamidejű értékpapír, amely erre az időszakra igen kedvező kamatot nyújt. Természetesen, mint minden Magyar Állampapírra, a Kamatozó Kincstárjegyre is érvényes az állami garancia. A Kamatozó Kincstárjegy legújabb sorozata 1994. október 17-2l-ig jegyezhető. A kamatozás kezdődátuma: 1994. október 21. Évi bruttó kamata 25%. Kivételes lehetőség a korábbi kincstárjegy tulajdonosoknak! Ha Önnek most jár le 1994/ll-es Kamatozó Kincstárjegye, a visszafizetett összeget azonnal befektetheti az új, 1995/X-es Kamatozó Kincstárjegybe. Az egyéves futamidő alatt a Kamatozó Kincstárjegy tőzsdei forgalmazásra kerül. Igy ha tervei változnak, a birtokában levő értékpapírokat napi árfolyamon eladhatja a tőzsdén. Ugyanakkor a Kamatozó Kincstárjegy a futamidő alatt visszaváltható, de ekkor csak a névértéket fizetik ki Önnek. Erre a befektetésre biztosan számíthat, hiszen a Kamatozó Kincstárjegyet minden hónapban kibocsátják. A Kanalain lünaiárjcgy az alábbi fayánczóltnd jegyezhető: OTP Bróker Rt 1051 Bp., Vigyázó F. u. 6. • OTP Bank Rt: 6701 Szeged, Takaréktár u. 7., Szeged-Rókus, Szertes, Csongrád, HódmezóráádieJy, McAó, Kistelek • Polgári Bank Rt. 6726 Szeged, Fő (asor u. 16-20. • Pakett Bróker Ertékpapírfargolmazási és BlIlIJlIlií Rt 6721 Szeged, Szt bkán tér 16 * MKB Rt. 6722 Szeged, Kossuth L sugárút 8. • MNB Csongrád Megyei Igazgatóság Ó720 Szeged, Deák Ferenc u. 17. • hla Eunipu Bank Rt 6720 Szeged, Szédienyi tér 2. • Quaestor Értékpapír Kft. 6720 Szeged, Deák F. u. 24. • Cooplourist Rt 6720 Szeged, IGs Menyhert u. 2 (a New York Bróker Kit. ügynökeként) • Kereskedelmi Bank Rt. (K&H) Makó, Szeged, Szentes (a K&H Brókerház ügynökeként) • Cenzor Bróker Kft 6722 Szeged, Kossuth L. sugárút 21. ATo> A L AMPA P í R — .N. T O B B S Z () R O S BIZTONSAC Az Szeretettel értesít minden kedves érdeklődőt, hogy az 1994-1995. őszi-tavaszi modelljei megérkeztek. Ctm: Szeged, Tisza krt. 39. (Anna-kút) ' CSALÁDI ESEMÉNYEK Márta Máriának Barnabás Péter, Katona Tibornak és Faragó Ibolyának Kristóf Tamás, Tisóczki Lajos Lászlónak és Marton Erika Margitnak Martin János, Cseh Miklósnak és Magony Erikának Alexandra, Miksi István Mihálynak és Szirovicza Évának Gábor István, Tari Józsefnek és Kovács Klárának Gergő, dr. Szántó Gergely Ernőnek és Ország Orsolya Máriának Kata, Bodó Imrének és Kószó Zsuzsannának Henrietta, Terhes Antalnak és Rozik Editnek Attila Gábor, Zsemberi Gyula Lajosnak és Szigyártó Évának Bálint, Nagy Zoltánnak és Bakó Juditnak Viktória, Nagy Zsoltnak és Vad Anikónak Anikó, Nacsa Gábornak és Kertész Annának Tamás Gergely, Szűcs Attilának és Dudás Máriának Izabella, Juhász Zoltánnak és Domonkos Ilonának Dávid, Kertész Ernőnek és Hudacsek Mária Ilonának Zsuzsanna Mária, Bojtos Nándornak és Szalai Katalinnak Jácint Nándor, Komocsin Istvánnak és Szalai Klára Katalinnak Boglárka nevű gyermeke született. Haiáiozás Kocsis Sándor, Süli József, Krizsán Pétemé Rácz Erzsébet, Gaudi István, Vach Györgyné Gárgyán Margit, Tipanucz Sándor János, Szankai László, Bálint Lajos, Török András, Szögi Ferenc, Boczka Pál, Szalma Ferencné Csóti Viktória, Nóvák Jánosné Bencsik Rozália, Csanádi Balázsné Pamuk Erzsébet, Burkus Béla Mihály, Bauer Géza Nándomé Hebők Mária, Kéri Szilveszterné Dobó Julianna, Radics Béláné Pozsonyi Katalin, Berta Antal, Maróti Márton, Mészáros Zoltán, Barna Károly, Hörömpő Sándor, Dórán Istvánné Papp Emília, Szeles Géza, Vidéki Lászlóné Nagy Mária, Fejes-Nagy Józsefné Lőrincz Etelka Ilona, Katona István, Bagó Mihályné Fekete Erzsébet, dr. Kuti György, Kószó Imréné Csűri Terézia, Herczeg Mihályné Jáksó Mária, Körösi Istvánné Körmendi Julianna, Bozóki János, Dobó Imréné Engi Piroska, Nyilasi László, Lajkó Vince, Fehér Gábor, Nádor László Imre, Tácsi Ferencné Ábrahám Erzsébet meghalt. Házasság Bimba Lajos és Horváth Ilona, Kerekes József és.Berencsi Krisztina, Matejka Zoltán János és Szabó Erika, Liptovszki Zoltán és Prohászka Erzsébet, Sipos Béla és Vaczkan Melinda, Rigó László és Bartha Edit Ilona, Nóvák Gábor és Nagy Judit, Szabó Zoltán Vince és Vasuth Katalin, Guelminó Kálmán és Engelhardt Orsolya Ágnes, Szatmári József Zsolt és Fajnár Katalin, Mezei Ferenc és Nyári Beáta, Tóth Károly és Laki Edit Erzsébet, Dominik Imre László és Farkas Zsuzsanna, Tóth András Tamás és Kovács Zita, Tárnok Péter Béla és Tombácz Rita, Kovács József és Pócsa Tünde, Vajda Zoltán Sándor és Balogh Mónika, Csóti László és Csöke Hajnalka, Molnár Zsolt és Csáky Edina, Szilágyi Róbert és Molnár Melinda Rita házasságot kötött. Születés Darvasi Lászlónak és dr. Galsi Gabriellának Áron László, Mikula Ferencnek és Kovács Erzsébetnek Abigél, Vágó Richárd Lászlónak és Simon Gyöngyinek Anett, Mikula Lajosnak és Kovács Annamáriának Dániel, Barna Gábornak és Kiss Zsuzsannának Gábor, Kapitány Andrásnak és Keresztúri Anikó Erikának Viktória Dóra, Szenes György Jánosnak és Márta Máriának Anett, Ziegler Flóriánnak és Szabó Arankának Martin, Janovszky Mártonnak és Pesti Ildikó Évának Patrick Martin, Gurdics Lajosnak és Komáromi Ibolyának Judit, Hanák Attilának és Anika Ibolyának István, Ficker Péter Gábornak és dr. Hajtman Cégünk 100-200 ha, nagyüzemi mezőgazdasági művelésre alkalmas szántóterületet bérelne 1995-re, elsősorban a Tisza-Maros által bezárt szögben. Ajánlatot munkaidőben a 62/405-019 telefonra kérjük. VETŐBURGONYAVÁSÁR! • Clcopátra • Kondor • Dcsiere fémzárolt vetőburgonyák kis és nagy frakcióban kaphatók. Érdeklődni telefonon: 06/76/483-182