Délmagyarország, 1994. október (84. évfolyam, 230-255. szám)

1994-10-17 / 243. szám

A HLC hármast kapott hazai pályán „Megruházták" a szentesi és a vásárhelyi vízilabdásokat Autósport: Schumacher nyert Jerezben A német Michael Schumacher, a Be­** netton-Ford csapat pilótája nyerte az Európa Nagydíjat, a Forma-l-es autós gyorsasági világbajnokság idei 14. futamát, amelyet a spanyolországi Jerez de la Fronterában rendeztek meg. SPORTlIA A DELMAGYARORSZAG KFT. MELLÉKLETE Egy ritka pillanat: a ciprusiak tisztáznak. (Fotó: Gyenes Kálmán) > A közönség pedig szimpatizált a ciprusiakkal Huszonhét gólos különbséggel o tizenhat között A ciprusi találkozó után egy percig sem volt kétséges, hogy az EFH Kupában melyik csa­pat jut a tizenhat közé. A Pick Szeged ugyanis tizennégy gól­lal nyert Nicosiában, s nyugod­tan várhatta a tegnap esti visszavágót, amit telt ház előtt játszottak az újszegedi Sport­csarnokban. Már az első percekben be­lelkesftette közönségét a Pick Szeged együttese, ugyanis Avar, Sándor és Borsodi gól­jaival a negyedik percben 3-0­ra vezettek. Aztán véletlenül sikerült gólt találni Kriszathu­nak is. Erre azonban hat góllal válaszolt a hazai gárda. A kö­zönség élvezte a játékot, a sze­gedi kézilabdások pedig szebb­nél-szebb lövéseket eresztettek a ciprusi kapura. Érdekes mó­don Petru inkább a ziccerekre specializálta magát, sokszor ugyanis jól állta útját a lab­dának. A másik kapusra, azaz Fekete Róbertre sem lehetett panasz, ugyanis az első félidő­ben három hétméterest is hárított. A szünet után a játék képe nem változott, továbbra is da­rált a Pick Szeged, s menet­rendszerűen lőtte góljait. A nicosiaiak néha válaszoltak, de ez nem nagyon zavart senkit. A Pick Szeged végül is tizen­három gólos győzelmet aratott, s biztosan jutott az EHF Kupá­ban a tizenhat közé. A találko­zó végén a közönség nemcsak a szegedi, hanem a ciprusi gár-s dát is ünnepelte... Pick Szeged-GS Nicosia 30-17 (18-6) Újszegedi Sportcsarnok, 1800 néző. Vezette: Pszaltisz, Kaszamakisz (görög). Pick Szeged: FEKETE ­Oszlánczi 2 (2), SÁNDOR 7, Borsodi 1, Mezei 1, Bartók 2, AVAR 8. Csere: Dobos J. (ka­pus), Bajusz 4, Szenics 3, Grőber, Csavar 2. Edző: Kő­vári Árpád. GS Nicosia: PETRU - TSIO­LIS 6, DANLAMI 6 (3), Pa­laontas, Vasiliadis 2, Paleologou 1, Kriszanthu 2. Csere: Maratheytis, Nikolaou 1, Sava,. Edző: Ion Kosztadinosz. Kiállítások 4, ill. 0 perc. Hétméteresek: 4/2, ill. 7/3. CS. GÁT LÁSZLÓ atapHva 1869 emeroI Taurus NISSAN ATC-Hódmezővásárhelyi KK-MAFC-Vegyépszer 110-64(44-34) Hódmezővásárhely, 1400 néző. Vezette: Berki, Bacsfay. ATC-HKK: KOCSERG1N (19), Czuprák (8/6), DR. BOR­BÁTH (16/6), Jáhni (7), MI­LATOVICS (35/12). Csere: PARÁDY (14/3), Polányi (5/3), Horga (2), Imre (2), Pa­py (2). Edző: Valaczkay Győző, Guoth Árpád. MAFC: Horváth L. (7), JO­NES (24/6), Armaghani (11), Horváth J. (4), Wenczel (3/3). Csere: Kárpáti (6), dr. Forray (5/3), Belloni (2), Jenei (2), Máthé. Edző: Mehmedovics Merim, Kangyal Tibor. Kipontozódott: Horváth J. (36 percben). Az eredmény alakulása: 2. p.: 0-^1, 5. p.: 7-8, 8. p.: 19-8, 15. p.: 33-19, 19. p.: 39-31, 23. p.: 49-38, 27. p.: 66-39, 32. p.: 76-46, 37. p.: 100-53. Az egykor szebb napokat lá­tott MAFC ezúttal Hódmező­vásárhelyen csak az első öt percben volt egyenrangú ellen­fele a hazai gárdának. Három perc alatt jelentős előnyre tett szert a helyi csapat s a félidő végéig az átlag tízpontos kü­lönbség mindig megvolt. Eb­ben az időszakban a hazaiaknál Milatovics 19, a vendégeknél Jones 15 kosarával tűnt ki. Fordulás után 6 perc alatt 25 Száz pont felett dobott az fiTC-HKK pontra nőtt a hazai csapat elő­nye (63-38). A közönség utána már csak azért szurkolt, hogy meg legyen a 100. pont. ame­lyet a 37. percben Milatovics büntetőből el is ért. Ugyancsak szurkoltak a minél nagyobb különbségű győzelemért. Vé­gülis 46 pont különbséggel szinte kiütéses győzelmet aratott az ATC-HKK a mű­egyetemi csapat ellen. Valaczkay Győző így érté­kelte csapata játékát: Az ered­mény magáért beszél, különö­sen a második félidőben ját­szottak a mieinek szellemesen. Nagyon köszönjük a közönség lelkes buzdítását. • A Szegedi Postás NB l-es férfi kosárlabda-csapata a hétvégén Baján szerepelt. Bár a vendégek egész héten a ha­zaiak nagyon agresszív véde­kezéséből és távoli dobásaiból készültek, mégis ez a két dolog döntött a bajaiak javára. A rendkívül kemény, kitámadó védekezés ellen nem találta az ellenszert a szegedi csapat, görcsösen, sok hibával játszott. A hazaiak viszont 17 (!) há­rompontos kosarat dobtak, és ezzel a fantasztikus teljesít­ménnyel biztosan szerezték meg a győzelmet. Honvéd Bajai SE-Szegedi Postás 84-69 (44-37). Férfi­mérkőzés. Baja, 500 néző. Ve­zette: Gidófalvy, Kovács. Szegedi Postás: Vitaszek 6, Zogovics 24/6, Havasi 3, Czakó, Thuma 13/9. Csere: Búzás 11/6, Ország 7, Antal 2, Lestár, Tiszai 3. Edző: Valacz­kay József. A Baja legjobb dobói: Kaj­tár 21/21, Martincsek 23/9. Ifjúságiak: Baja-Sz. Pos­tás-Szedeák 73-92. Legjobb szegedi dobók: Nyilas 37, Pávlicz 23. • Nem tudott legjobb összeál­lításában kiállni ezúttal sem a Szeged TE női együttese, en­nek ellenére szinte végig parti­ban volt a szekszárdiakkal szemben. Az első félidőben fej fej mellett haladtak a csapatok, a vendégek csak a játékrész utolsó percében tudtak előnyt szerezni. A második félidőben is ha­talmas harc folyt a pályán, a szegediek a 28. percben tudtak csak egyenlíteni, de aztán ismét a vendégek mentek el. Nem sokkal a vége előtt Mé­száros szép kosarával a hazai­ak megszerezték a vezetést, de az egy pont kevésnek bizo­nyult. 87-88 volt az eredmény, amikor a szegedieknél volt a labda és már csak néhány má­sodperc volt hátra, annyi, hogy egy kosarat lehetett volna dob­ni. Sajnos azonban a szegedi lányok elidegeskedték a hely­zetet, elveszítették a labdát, s oda lett a győzelmi lehetőség. A végén mintha elfáradtak vol­na a hazai lányok, s ennek köszönhető, hogy nem tudták kihasználni a lehetőséget. Szeged TE-Szekszárd 87-90 (42-49). Női mérkőzés. Újszegedi Sportcsarnok, 100 néző. Vezette: Páli, Vashalmi. Szeged TE: Tésist (15), Mi­sik (17/3), ZSEMBERI (17/9), Budanovics (10/6), LEVICSE­VA (18/6). Csere: Mészáros (10), Szeles (-). Edző: Domo­kos Mihály, Vezsenyi Zoltán. fi DVSC megszorongatta az ÜTE-t... A labdarúgó NB I. hétvégi fordulójában nem született váratlan eredmény. Az UTE továbbra is veretlen, de ezúttal a DVSC nagyon megkeserí­tette a Megyeri úton az életét. Két perc hiányzott ahhoz, hogy a debreceniek pontosan térje­nek haza, amit szerintünk meg is érdemeltek vona. Három mérkőzésen születt 3-0-as győzelem, ami azt jelenti, hogy az új edzőt foglalkoztató Sop­ron, az újonc ZTE és a kupa­meccs előtt álló Ferencváros simán győzte le ellenfelét. Továbbra sem megy a Parma­latnak, ezúttal is csak döntet­lenre futotta erejéből hazai pá­lyán. EMDSZ-Soproni LC-Va­sas 3-0 (0-0) Sopron, 7800 néző. Vezette: Kiss B. EMDSZ-Soproni LC: Ba­bos - Dragoner - Nagy J. (Cservenkai, 60. p.), Katona ­Borsos, Ignácz, Cseh, Szántó, Majoros - Fischer, Chiratcu. Edző: Csernai Pál. Vasas: Sáfár - Galaschek ­Erős, Herczeg - Máriási, Mó­nos, Vincze, Simon, Jessy ­Földes (Borgulya, 79. p.), Claude (Geress, 57.). Edző: Tóth Bálint. Gólszerzők: Fischer (65., 74. p.), Cservenkai (69.). Békéscsabai EFC-ETO FC Győr 3-1 (2-0) Békéscsa­ba, 10 000 néző. Vezette Vad. Békéscsabai EFC: Baji ­Zahorán, Usmajev, Szenti ­Fodor, Csató S., Csató J„ Ko­vács - Váczi, Kulcsár (Kiss, 65. p.), Szarvas (Major, 76.). Edző: Pásztor József. ETO FC Győr: Disztl P. ­Radics, Lázár, Kuttor, Köve­cses - Korsós, Miriuta, Jago­dics (Árgyelán, 36. p.), Bordás (Tóth. 46.) - Herczeg, Hámori. Edző: Verebes József. Gólszerzők: Szarvas (19. p.), Csató S. (24.), Zahorán (84.), illetve Hámori (58.) Vác FC-Samsung-Stadler FC l-l (0-0) Vác. 2500 néző. Vezette: Puhl. Vác FC-Samsung: Koszta - Aczél - Puglits, Kasza (Nyi­kos, 46. p.) - Nyilas, Sallai (Víg, 74.), Nagy T., Aranyos, Romanek -Dzurják, Füle. Edző: Csank János Stadler FC: Babócsy - Op­risan - Makrickij, Kecskés ­Linnyikov, Nagy N., Kertész (Cigan, 54. p.), Molnár, Csehi I. - Hleba, Csehi Z. (Rumán, 89.). Edző: Sándor István. Gólszerzők: Dzurják (51. p.), illetve Hleba (69.). Parmalat FC-Csepet-Kor­dax 0-0 Székesfehérvár, 2000 néző. Vezette: Kiss G. Parmalat FC: Mitring ­Varga, Tresó, Disztl, Németh ­Dubecz, Zimmermann, Dvéri (Jónás, 76.), Tóth N. - Pálfi (Tóth M., 81.), Horváth F. Edző: Szabó Károly Csepel-Kordax: Hajdú ­Ács, Váczi, Tyukodi - Jakab (Süveges, 25.), Vancsa, Zom­bori, Puskás (Medgyes, 76.) ­Labdarúgó NB I. Azoitei, Pena, Szekeres.Edző: Varga István. UTE-Novabau-Debreceni VSC 2-1 (l-l) Megyeri út, 5000 néző. Vezette: Varga S. ÚTE-Novabau: Praj - Jenei S., Füzesi, Molnár Z. - Bérczy, Kozma, Szlezák, Véber ­Belvon (Horváth P.. 77. p.), Szanyó, Egressy. Edző: Ga­rami József. Debreceni VSC: Horváth B. - Gojan - Balogh J„ Sándor Cs. - Vadicska, Sándor T., Madar Cs. (Medvid, 86. p.), Pető, Arany, Szatmári - Dom­bi. Edző: Garam völgyi Lajos. Gólszerzők: Szanyó (34., 89. p.), illetve Dombi (18.) Ferencváros-PMSC-For­dan 3-0 (1-0) Üllői út, 10 000 néző. Vezette: Stamler. Ferencváros: Balogh T. ­Telek - Hrutka, Keller - Si­mon, Lisztes, Kuznyecov, Lip­csei, Szűcs - Christiansen (Zavadszky, 82.), Neagoe. Edző: Nóvák Dezső. PMSC-Fordan: Gelei ­Márton (Schneider. 81.) - Die­nes, Braun - Tolocskó. Dárdai, Lengyel, Warzycha. Virág ­Niederbacher, Tököli (Ulrich, 81.). Eich László. Gólszerzők: Lipcsei (39., 74.- 1 l-esből, 77.) Zalaegerszegi TE-Nagy­kanizsai Olajbányász 3-0 (2-0) Zalaegerszeg. 15 000 néző. Vezette: Bedő. Zalaegerszeg: Tóth J. ­Szabó I., Balog, Kovács Zs. ­Lendvai (Sztipánovics, 90. p.), Kutasi, Fújsz, Halápi (Zugor, 80.), Németh - Preisinger, Szabó II. Edző: Madár Gábor. Nagykanizsai Olajbá­nyász: Vlaszák - Agics, Kajdy, Kepe - Tóth P. (Fehér. 46. p.), Vidóczi (Szalai. 67.). Hegedűs, Farkas, Kiss ­Filipovics, Fuisz. Edző: Keszei Ferenc. Gólszerzők: Fújsz (12. p. ­1 l-esből), Preisinger (18.), Lendvai (78.). A labdarúgó NB I. állása: 10 1. UTE 2. Kispest 10 3. Ferencváros 10 4. Békéscsaba 10 5. BVSC 10 6. Csepel 10 7. Zalaegerszeg 10 8. Váe FC 10 9. PMSC 10 10. ETO FC GydrlO 11. Debreceni VSC9 12. Nagykanizsa 10 13. Sopron 10 14. Stadler FC 9 15. Vasas 9 16. Parmalat FC 9 - 37-11 28 1 25-10 23 2 25-14 22 1 21-15 19 4 21-16 16 8-6 14 14-21 14 14-16 12 11-18 12 11-13 11 11-16 U 10-26 10 19-25 8 8-12 7 13-19 7 9-19 4 A félbeszakadt Debreceni VSC-Vasas 10-0) mérkdzés eredménye nem szerepel a táb­lázatban. Az MLSZ fegyelmi bizottságának a Vasas javára született ítéletét 13-0) ugyanis a debreceniek megfellebbezték.

Next

/
Thumbnails
Contents