Délmagyarország, 1994. október (84. évfolyam, 230-255. szám)

1994-10-15 / 242. szám

fMe^á/iim TÁRSASÁG • KULTÚRA • IFJÚSÁG • BŰNÜGY • SPORT Lehetnek-e nálunk öngyilkos szekták? üzsiaiás Sokkoló hírt röpítettek világgá a hírügynökségek október 5-én Svájcból: két település három faházában 48, többnyire már elszenesedett holttestet találtak. Az első jelentések szerint valamennyien egy - a világ végének rövidesen várható bekövetkezését jövendölő önjelölt próféta tanait követve vállalták a tűzhalált, s mert fegyvergolyók nyomait is találták, akár az öngyilkosság más módját is. A megdöbbenésen túl, a konkrét tragédiától elvonatkoztatva is számos kérdés adódik. Ezekről beszélgettünk Iványi Gábor metodista lelkésszel, aki az elmúlt parlamenti ciklusban a szabaddemokraták színeiben igen türelmes vallási meggyőződésről tett tanúbizonyságot. - Elképzelhető, hogy a szörnyűséges cselekedetre híveit rábíró Nap Templomának Rendje, vagy más, hozzá hasonlóan önpusztító elveket valló felekezet, szekta Magyarországon is szed majd áldozatokat? - Nem tartom valószínűnek. Nemcsak azért, mert ezt az állítólagos rendet egyáltalán nem ismerem, hanem sokkal inkább azért, mert noha hazánk sajnos világelső az öngyilkossági statisztikában, az önkéntes halálokok között vallási indíttatás sohasem szerepel. De mégha szerepelne is, az önmagában nem jelenthetné a vallás általános kárhoztatását, hiszen gondoljuk csak el, a szerelem hány fiatalt kergetett már öngyilkosságba, mégsem állíthatjuk róla egyszer, hogy a legszebb emberi érzés, másszor pedig, hogy betiltani való volna. - Csakhogy történelmi A svájci tragédia. (MTI - Telefotó) tapasztalat, hogy a vallás, a hit jelszavával olyan terhek vállalására kényszerülnek a hivők, amelyeket kívülről nézve nehéz elfogadni. - Ez tény, hiszen önsanyargató, vagy éppen örök némaságot fogadó rendeket jól ismer a civil társadalom is. Ami a némaságot illeti, egyes politikusoknak nem ártana, ha belépnének a karthauziak közé. De félre a tréfával: halálos veszélybe nem kergetnek, önpusztítási kötelességet egyikük sem ír elő. Aki viszont az egyéb terheket vállalja, azt azzal a meggyőződéssel teszi, hogy saját lelki fejlődése érdekében van szükség. - Ehhez fanatizálni kell a híveket, s megeshet, hogy valamely felekezet, szekta vezetői - lásd a nálunk is nagy port fölvert sátánistákat - ezt a társadalom szempontjából nézve kétségtelenül gonosz szándékkal teszik. Mi erről a véleménye? - Minden egyház, minden vallás megvádolható azzal, hogy manipulálja a hozzá tartozókat, hiszen saját hitelveinek föltétlen befogadását követeli. Ezt valaki vagy elfogadja, vagy nem, esetleg föllázad a számára riasztó követelmény ellen. A sátánizmust én nem ebbe a körbe sorolnám. Nem tartom vallási jelenségnek, mint ahogy a skinheadek erőszakos cselekményeit is furcsa volna vallási köntösbe burkolni. Meggyőződésem, hogy az erőszakot mindig a gonosz - mondhatnám, az ördög - sugallja. - Ám az erőszak kérlelhetetlenül jelen van mindenütt: az emberi kapcsolatokban éppúgy, mint az irodalomban, a filmművészetben, vagy a festményeken, szobrokon, még a zenében is... - Sajnos valóban tapasztalható az általános elembertelenedés, amely melegágya az erőszaknak. Sérülékeny lelkek pedig mindig vannak, s ők az erőszak első számú áldozatai. - így jutottak odáig, hogy most már emberellenes felekezetek is működnek, mint Ön mondja, szerencsére még nem Magyarországon. De azért a veszély valóságos. Hogyan lehetne védekezni az ilyen tanokat hirdetőkkel szemben? - Elsősorban a törvény erejével, hiszen a felekezetek, szekták csak bejegyzésüket követően működhetnek nálunk. A bíróság és az ügyészség őrködik afelett, hogy törvénybe ütköző tanokat ne hirdessenek, ilyen cselekedetekre senkit se buzdítsanak. Az általános kiábrándultság és a világvége hangulat sem sugallhat ilyesmit, s rögtön hozzá kell tennem, Magyarországon semmi jele annak, hogy bizonyos embercsoportok fogadókészek lennének a pusztító gondolatokra. A nálunk megbotránkozást kiváltó jelenségekről - például amikor tavaly a legfőbb ügyészhez érkezett följelenlés a családok szétszakítását is jelentő vallástérítések ügyében - természetesen tudok. Ám meg kell jegyeznem: igen kényes dolog annak a megítélése, hogy hol a határ az alapvető emberi jogok és a család- és társadalomellenes jelenségek között. - Ön az előbb úgy kezdte a választ, hogy „elsősorban"... - Igen, mert meggyőződésem, hogy a pozitív értékeket hirdető egyházak is rászorulnak az önvizsgálatra. Nekik kellene a helyzet magaslatán lenniük. Viszont az a világ, amit hirdetnek, s az a nyelv, ahogy szólnak róla, gyakran nem alkalmas arra, hogy a hívők egészét meggyőzze. Kialakulhatnak csoportok, amelyek nem vallják már az összes igét magukénak. Ma ezért még többnyire kiközösítés jár, ahelyett, hogy az egyházak önvizsgálatot kezdeményeznének: vajon megfelelnek-e a huszadik század végén élők gondolkodásának, igényeinek? Schöffer Jenő A HÉT FOTÓJA És a gyalogosokat beradarozzák, ugye? (Fotó: Tésik Attila) Szélhámos ügyvéd és felbujtó Szolnoki esetek Párizs Orly repülőterén a francia rendőrök az Interpol körözése alapján elfogták Hoksári Istvánt, a szélhámos szolnoki ügyvédet. Hoksárit immár nyár óta azért kerestették, mert jónéhány szolnoki lakost környékezett meg, hogy adja kölcsön pénzét kedvező befektetés reményében. Ezeket az összegeket viszont egyre nehezebben tudta kamatostól visszaadni, mert elverte, mint megszállott szerencsejátékos. Mielőtt a pénztelenség hullámai végleg összecsaptak volna felette, a kárvallottak haragja elől lelépett anyagi manőverei színhelyéről. A gyors meggazdagodási szándékot felcsillantó ügyvéd a nyomozás eddigi adatai szerint 100 millió forint feletti összeggel tartozik, s ügyében eddig hozzávetőleg száz embert hallgattak ki. „Köztudott" a Tisza-parti városban: akadnak olyanok is, akik nem szívesen vennék Hoksári tanúvallomását, hiszen tételesen kiderülhet mennyivel - netán az adóhatóság elől eltitkolt pénzzel - szálltak be a kétes ügyletbe. Másik szolnoki eset: idén július 22-én éjjel eltűnt szolnoki lakásáról Tuska János jómódú helyi vállalkozó. Holttestére egy hónap múlva leltek rá egy szajoli napraforgótáblában, bár a bűnügyi szakértőknek nem kevés munkájába került kilétének megállapítása. Ekkor vették kézbe a nyomozók az ügyet, s csaknem két hónap telt el, mire fény derült halálának okára. Tuska felesége megromlott családi viszonyuk miatt már hosszabb ideje készült férje „eltüntetésére"; ehhez keresett és talált társat az alkalmi munkából élő Engler Zoltán személyében. A 35 éves alkoholista férfi ötvenezer forintért vállalta a megbízatást, és az éjszakai álmát alvó Tuska Jánost egy fémtárggyal ütlegelte, majd fojtogatta, míg az kiszenvedett. Az áldozatot ezután az asszonnyal együtt próbálták elrejteni, de e szándékuk már nem sikerült. Nagy Bandó András Háromhatvan A

szakmámból tudom, semmi sem húzza föl jobban a kollégákat, mint egy olyan jó, eredeti, bombasztikus ötlet kitalálása, melyet „előlük" talált ki valamelyikünk. Ilyenkor az irigy pályatárs falba veri a fejét, s egyfolytában mondogatja: „En, hülye! Tessék! Ennek a piszoknak bezzeg rögtön vágott az agya, kitalálta, én meg most dühönghetek, bosszankodhatok, mert ezt is ellopták előlem!..." Cseppet sem hiszem, hogy hasonlóképpen irigyelné bármelyik élelmiszerboltos a Napsugár élelmiszeráruház vezetőjét, aki kitalálta a 3,60-as kenyeret. Tulajdonképpen a spanyol viaszt, hiszen annyiszor felemlegették a szocik választási győzelme után, hogy becsapták az embereket, sokan most azt hiszik, visszajön a 3,60-as kenyér, pedig a frászt és megint csak frászt jön vissza! Kell-e annál nagyobb pofon a kétkedőknek, mint a megvalósult álom: a 3,60-as vekni? Na jó, csak a rászoruló nyugdíjasoknak, de azért szívemre a kezem, ezt se gondoltam volna! Hogy miért nem irigykednek az élelmiszerboltosok? Mert legtöbben úgy gondolják, elképzelhetetlen, hogy megérje! Mivel a nosztalgiakenyér csak december 31-ig kapható ennyiért - igaz, január 1-től kezdve is süttetnek 1000 darab 10 forintos kenyeret, ami persze nem semmi -, egy kicsit lehangolt a dolog. Tudnillik én úgy gondoltam, lesz még néhány okos üzletember Szegeden, s ők is belevágnak a nosztalgiázásba, meglovagolva a már fölnyergelt lovat. Hogy mire gondolok? Például egy cukrász bejelenthette volna, hogy december 31-ig a nagycsaládosoknak 50 fillérért adja a fagyi gombócát. Csak tessék belegondolni, mekkora sikere lenne! Jó, lehet, hogy ez is kimerítené a tisztességtelen gazdasági veseny fogalmát, de meg lehetne magyarázni, hogy ilyesmiről szó sincs, hiszen az akció eleve veszteséges, amit a cég teljes egészében magára vállal. Azt is el tudtam volna képzelni, hogy - a régi Hatcsöcsűhöz hasonlóan! egy étterem tulajdonosa meghirdeti, hogy december 31-ig minden ételét 13 forintért adja a bérből és fizetésből élőknek, és jókora adagokat! Igen, ez is kimerítené a tisztességtelen gazdasági verseny fogalmát, de ilyesmiről szó sincs, az akció veszteségét teljes egészében a cég vállalná magára. Képzeletemben megnyitotta kapuit egy olyan söröző is, ahol a gyári munkások 4,50-ért kaphatnák a csapolt sör korsóját, 2,70ért hoznák ki a pohár sört, pusztán a nosztalgia és a reklám kedvéért, ami ugyan látszólag kimerítené a tisztességtelen gazdaság verseny fogalmát, de mi már tudjuk, ilyesmiről szó sincs, hiszen a cég nyelné le az összes veszteséget. Csak remélni merem, hogy egy diszkóbár tulajdonos is kapva kapna az alkalmon, s meghirdetné, hogy az ő dizsijében ez év végéig minden szegénycsalád gyermeke bambit ihatna mindössze 2,40-ért, ami immár végképp kimerítené a tisztességtelen gazdasági verseny fogalmát, de az emberek már föl sem hoznák, mert tudnák, hogy ilyesmiről szó sem lehet, hiszen a diszkóbár vezetője egyedül nyelné le az ebből következő veszteséget. No de mit ad isten, egy mozi tulajdonosa is előrukkolna a saját nosztalgia áraival, hirdetéseiben világgá kürtölve, hogy a minimálbérből vagy munkanélküli segélyből élők ez év utolsó napjáig bezárólag 3 forintért vehetnek jegyet az I helyre, 2 forintért a II. helyre, és 1 forintért a III. helyre. A többi mozi tulajdonosának természetesen eszébe sem jutna amiatt reklamálni, hogy ez már kimeríti a tisztességtelen gazdasági verseny fogalmát, mert ők is fújják a leckét: az ebből keletkező veszteséget a mozi tulajdonosa nyeli le. Ekkor, mintegy kedvet kapva a nosztalgiázó őrülettől, egy hentes is hirdetést ad föl, tudatva a vásárlóival, hogy ez év Szilveszteréig minden nyugdíjas, nagycsaládos, munkanélkül és pályakezdő fiatal az 1960-as évek árain vásárolhat nála hús- és hentesárut, s igaz, minden hentest megőrjítene a nála kapható 100 forintos Pick szalámi, 2,60-as főzőkolbász, a 45 forintos karaj és a 26 forintos csirke, de egyikük sem golndolna arra, hogy tisztességtelen gazdasági versennyel kéne vádolni a szóban forgó hentes, mert valamennyien tudnák, hogy a húsakció összes veszteségét egyedül neki kell majd lenyelni. Mi sem természetesebb, mint hogy sorban következnének a különféle üzletek: beszállna a nosztalgiázásba egy 1,50-ért tejet áruló tejcsarnok, egy 5-6 forintért benzint kínáló benzinkút és egy 4-5 forintért könyvet árusító könyvesbolt. Senki sem vádolná őket azzal, hogy kimerítik a tisztességtelen gazdasági verseny fogalmát, mert ekkorra mindenki tudná, hogy minden veszteséget nekik, az akciót meghirdetőnek kell lenyelniük. A

szegedi rászorultak boldogok lennének, a nosztalgiaáras helyek országszerte szaporodnának, ám ekkor kiadna a pénzügyminiszter egy rendeletet, melynek értelmében az ország polgárai - csak hogy teljes legyen a nosztalgiázás -, ez év utolsó napjáig bezárólag csak az 1960-as években megszokott fizetést kaphatják... Na, ez aztán rögtön kimerítené a tisztességtelen gazdaság verseny fogalmát!... (Csak azt nem tudom, ezt ki vállalná magára?)