Délmagyarország, 1994. október (84. évfolyam, 230-255. szám)

1994-10-15 / 242. szám

SZOMBAT, 1994. OKT. 15. BELÜGYEINK 3 Fotó: Révész Róbert klub a sajtóházban Választási elöeszmecsere Szerkesztőségünk kezde­ményezésére tegnap délután Szegeden, a Sajtóház Stefánia Klubjában találkoztak me­gyénk országgyűlési képvise­lői, hogy az éppen legaktuá­lisabb törvényekről egy kerek­asztal-beszélgetésen mondják el véleményüket. A meghívásnak ez alkalom­mal Botka László (MSZP), Fritz Péter (MSZP), Géczi József (MSZP), Gombos And­rás (SZDSZ), Kovács Kálmán (KDNP), Nemcsók János (MSZP) és Rapcsák András (KDNP) tudott eleget tenni. A résztvevők most az önkor­mányzati törvényről, a közelgő önkormányzati képviselő-, illetve polgármester-választás­ról cseréltek eszmét. Vala­mennyien nyíltan és határo­zottan kiálltak pártjuk, illetve saját meggyőződésük mellett, és ami igazán elismerést érde­• A miniszter otthon reggelizett! Vállalkozásfejlesztés - csak sóhajok! Üzleti reggelire vár­ták tegnap reggel 8 óra­ra a Talont Centerbe Pál László ipari és kereske­delmi minisztert. Az Üzlet '94 című rendcz­vény-sorozat rangosnak ígérkező eseményére más elfoglaltsága miatt azonban nem tudott el­jönni Pál László - a mi­niszter ezúttal otthon reggelizett. „Helyettesből" azonban akadt azonnal kettő is: Bolla László, a minisztérium inno­vációs főosztályáról és Vasa­licsné Varga Enikő az OMFB­től. A vállalkozók kérdéseit Mogyorósi Péter az innovációs kamara nevében tolmácsolta. A reggeli utáni beszélgetés azonban jóval soványabbra sikerült, mint maga az étek. Nem tudni, vajon milyen válaszokat adott volna maga a miniszter, a „helyettesek" azonban legtöbbször csak a sóhajtozásig jutottak. Ez is kevés, azt sem tudjuk támogat­ni és erre is szükség lenne... Szóval, ki-ki feltálalta a kincs­tári közhelyeit. Vajmi keveset tudhattak meg az érdeklődők arról, vajon mi lesz az inno­váció sorsa hazánkban. A mi­nisztériumot képviselő Bolla László szűkszavúan mindössze annyit mondott: terveik között elsőként szerepel a piacok rendbetétele. És persze a bank­szférának is egészen másként kellene viselkednie, ha vál­lalkozói Magyarországot sze­retnénk. De ez már nem az ő asztaluk... A pénzügyminiszter viszont szintén otthon költötte el tegnapi reggelijét - így mi sem lettünk okosabbak. Az OMFB inkább a szerve­zeti átalakításokkal és a régi, jól bevált pályáztatási rend­szerrel van elfoglalva - derült ki az egyik válaszból. Azért semmi sem megy simán: „ci­vakodnak" a pénzügyi tárcá­val, ahol sokalják a jövőre szánt 5 milliárd 300 millió fo­rint, műszaki fejlesztésre szétosztható támogatást. A megjelentek egyébként meg­erősítették: alapvetően minden marad a régiben. Ja, kérem, ügyesen kell pályázatot írni! Az már csak szomorú ada­léknak számított, hogy a fejlett országokban a GDP 2-3 száza­léka megy el innovációs támo­gatásra, míg nálunk alig 1 szá­zalék az egyébként is sovány nemzeti össztermék végered­ményéből. Kiderült az is, hogy a hiba olykor a vállalkozók ké­szülékébe is befészkeli magát, hiszen a meglévő pénzt sem egyszerű pályázatokon szét­osztani. Az információ hiány miatt kevés a pályázó, s még kevesebb a komoly üzleti terv. Igazából a tegnapi reggeli sem járult hozzá az informá­ciók jelentős bővítéséhez. A részt vevők legalább azzal vigasztalhatták magukat, hogy valóban finom volt a francia saláta. És ez sem semmi. R. G. fé MnMVWW CSAK TÁRCSÁZNI KELL TELEFONOS HIRDETÉSFELVÉTELÜNK VALAMELYIK SZÁMÁT. ÉS HIRDETÉSÜK BIZTOS CÉLBA ÉR! 5 5 481-281, 7-19-lg (Csak felárral és gyász)! | 320-239, 7—15-ig Q 318-999 8-12, 14—17-ig mel, hogy nem az Országgyű­lésben immár gyakorlattá váló, sokszor sértő stílusban, hanem nyugodt hangnemben, észér­vekkel próbálták meggyőzni egymást saját gondolataik hel­yességéről. A kerekasztal­beszélgetés részleteiről keddi lapunkban számolunk be. A képviselői klubot egyéb­ként szerkesztőségünk a jövő­ben havonta rendszeresen meg­szervezi majd. Szenczi Molnár­napok Szenczi Molnár Albert szü­lővárosában, a Pozsonyhoz közeli Szencen és Pozsonyban megkezdődött a 25. Szenczi Molnár Albert-napok rendez­vény-sorozata. Békési eredeti listája Békési László a héten az Országgyűlésben ismertette az állami többségi tulajdonú vállalatok vezetésében tisztsé­get kapott volt kormánypárti képviselők, valamint az AV Rt. birtokában lévő társasá­goknál tisztséget betöltő tizen­nyolc képviselő névsorát: Bogárdi Zoltán, Bethlen István, Fekete Gyula, Remport Katalin, Vékony Miklós, Ko­mor Sándor, Szabó Lukács, Fejes Attila, Katona Kálmán, Takácsy Gyula, Rudics Róbert, Lipcsei Gábor, Póda Jenő, Ha­lász István, Balogh János, Horváth Béla, Bakó Lajos, Jakab Gyula, Horváth József, Cseh Sándor, Perjés Gábor, Körösi Imre, Takács Péter, Speidl Zoltán, Illéssy István, Petronyák László, Hasznos Miklós, Pokorny Endre, Pesti Ferenc, Zsuppos Lajos, Szarvas Béla, Szeleczky Zol­tán, Szauter Rudolf, Palkovics Imre, Balázs Tibor, Csapody Miklós, Tóth Sándor, Markó István, Mezei Károly, Sóvágó László, Gömbös Ferenc, Horváth Balázs, Sápi József, Kelemen József, Kiss György, Gaál Antal, Figler János, Mi­hályi Zoltán, Szűcs M. Sándor, Balogh György, Pintér István, Sipos Imre, Mizsér Béla, Laka­tos Józsefné, Prepeliczay Ist­ván, Vince Kálmán, Kósa András. A jelenlegi Állami Va­gyonkezelőit. birtokában lévő társaságoknál: Csóti György, Dávid Ibolya, Farkas Gabriel­la, Göndör István, Hasznos Miklós, Szakái Ferenc, Hör­csik Rihárd, Remport Katalin, Bakó Lajos, Molnár István, Horváth Lajos, Sárossy László, Pásztor Gyula, Horváth Balázs, Mózs József, Szabó Lajos, Papp Sándor, Zimányi Tibor. © leső poén volna Békési László pénzügyminiszter na­pokban felolvasott névsorát B-listának rövidíteni, de ha így haladunk, a köznyelv - az sem volt jó, ez se lehet di­csőség meggondolásból - könnyen megteheti. Minden nappal pontosabb, teljesebb, részletesebb lesz ez az előző kormány által állami többségi tulajdonú cégek vezetésébe delegált, országgyűlési képviselőkből álló lista, van rajta mit böngészni Ha jól tudom, jelent már meg teljesebb névsor is — persze sohasem hibátlanul, hiszen minden mozog -, most azonban ez egy új szempontból történő csoportosítás. Békési úr válaszolt a listával Schamschula úrnak, aki po­litikai célú tisztogatásról beszélt ezen a területen, a pénzügyminiszter meg jelezte: azért így is maradtak néhányan. Listán - ez most másik lista! - parlamentbe jutott helyi híresség is található felsorolásban, aki, ha nem is bajnok, mindenesetre három találatával dobogós a tagsághalmozás tekintetéhen. Ez sok, mondhatnánk, leg­alább egyet át kellene adnia másnak. Vagy kettőt, esetleg mind a hármat, hiszen ellenzékben van. Ronda dolog a politika, különösen ha rátelepszik a gaz­daságra. Márpedig ez már nagyon régen így van, tehát listázunk. Azután pedig már minden politika, és az egyik lista szüli a másikat. Ilyen a természete, egy lista nem lista. A hatalomra kerülők felelőssége, milyeneket gyártanak. Jó lista persze nincs, egyik oldalról elnézőnek, a másikról vérengzőnek nevezik a személycserélőket. Egy jogász hölgy a rendszerváltás első országgyűlési képviselőválasztásán egyéniben legyőzte a jelenlegi igaz­ságügyminisztert. Legutóbb veszített. Mondanom sem kell, rajta van a listán. A Matávnál nem rúgták fenékbe, s most azt számolja, mikor lesz a legközelebbi közgyűlés. Tudja, hogy kell a helye másnak, s ebben nem is talál semmi kivetnivalót. Van egy állami gazdasági igazgatótanácsi tagsága is az alföldi kisvárosban, ahonnan négy éve egyé­niben bejutott. iMbbizott - persze a maga módján -, köz­benjárására százmilliókat engedtek el a kisváros egyetlen munkahelyének számító, múlt rendszerben eladósodott gazdaságnak. így maradhatott talpon. • olt ebbe politika is bőven, isten tudja, hogyan sikerült neki, a helyi ember szemében azonban sokat tett a felszámolás elkerüléséért. Közben, ahogy a túlélési terve­ket gyártották, bele is jött valamennyire a dologba, a szá­mokon keresztül megismerte a gazdaságot. Abba az it-be tehát egy ideig még mindenképpen befér. Ha időközben nem lesz másik lista. W • Bauer Tamás úgy vélte, korai lenne véleményt formálni arról, hogy helyes döntés volt-e az MSZP-vel való kézfogó. A kormányprogramot nem 3 hónap alatt gondolták meg­valósítani. A program nagyon jó, a megvalósítás üteme vi­szont lehetne gyorsabb. Az SZDSZ az országgyűlésben igyekszik kiállni a kormány előterjesztései mellett, meg­lepő megnyilvánulásokkal éppen a szocialista honatyák rukkolnak elő időnként. A gazdasági szakértő fontos lépésnek tartja a forint leérté­kelését, az Expo ellenzését és a pótköltségvetést. Késik viszont az új privatizációs törvény, a • Országos értekezlet előtt lókor vett levegőt az SZDSZ Az SZDSZ szegedi székházában tegnap délután sajtótájé­koztatott tartott Bauer Tamás országgyűlési képviselő. A párt ügyvivője szólt az egy hét múlva rendezendő országos küldöttgyűlésről, amelyen áttekintik a mögöttük lévő, izgalmasank mondható két esztendő munkáját, ered­ményeit. Úgy Ítélte meg, kellő időben történt a szabad demokraták szerepének újra gondolása, '92 végétől ütő­képes vezetőség irányítja a pártot A jövő heti tanácskozá­son tisztújítás is szerepel a napirenden. Az elnök személyére egyetlen jelölt Pető Iván. Újra választják az ügyvivői és egyéb testületeket beharangozott társadalmi­gazdasági megállapodás meg­születése. Bauer elmondta, hogy adott településeken, a helyi viszonyok függvénye, hogy a párt az önkormányzati választásokra kivel szövet­kezik, melyik párttal állít közös jelöltet. Kizártnak tartja, hogy megismétlődjön, ami négy esztendeje az MDF-fel történt: a kormánypárt elvesz­tette az önkormányzati vá­lasztásokat. Az ügyvivő a sajtótájékoz­tatót követően Vásárhelyre uta­zott, ahol részt vett az SZDSZ megyei küldöttgyűlésén. V F S • Új szellemi műhely formá­lódik Szegeden a megalaku­lásra készülő Gradus ad Par­nassum könyvkiadó képében. Öndefinícióként csak a „kiad­hatatlan könyvek kiadója" meghatározást használja tré­fásan a Gradus fő szervezője. Zsoldos Sándor. • Mi a „komoly" célja a Gradusnak? - Azokat a kis példányszá­mú, szegedi, elsősorban tudo­mányos, másodsorban irodal­mi és művészeti jellegű köny­veket adnánk ki, amelyeket más kiadó nem jelentet meg, mert nem térülnek meg még a költségei sem. Mi egyelőre szerelemből dolgozunk, sőt, a megtakarításainkat fordítjuk erre. Humorosan „zsoldos­kiadónak" is szoktam hívni, hiszen olyan könyveket adunk ki, melyekre már meg­van a pénz, a szükséges támo­gatás. KÉRDÉS A kiadószervezőhöz • A kiadó jelenleg alaku­lóban van? - Egészen pontosan be­jegyzés alatt áll, bár 1989 óta több mint egy tucat megjelent könyvhöz van közöm szer­kesztőként, ötletadóként, emellett pedig már több kö­tetben is feltűnt a Gradus ad Parnassum név. így például Farkas Dezső „Te csak ma­radj!", vagy „A modern re­gény Kelet-Közép-Európá­ban" című gyűjteményes könyvben. Nemrégiben jelent meg az első igazi, saját kia­dású kötetünk, Tóth Sándor „A latin nyelvű Humanitas poétikai stúdiumának elméleti könyvei a magyar irodalmi felvilágosodás korszakában" című munkája. A kiadó vala­mikor egyetemi bázisról in­dult, Anderle Ádám közremű­ködésével, első kötetünk még az Officina nyomdában ké­szült. Jelenleg, sajnos, tel­jesen függetlenül dolgozunk, önálló lépéseinket Apró Fe­renc támogatja, a megalakulás procedúrájának megfelelően jogi tanácsokkal. • l-átens múltja van már tehát a kiadónak, azonban lesz-e jövője? - Terveink és kéziratok Zsoldos Sándor már vannak, egyelőre pénzt keresünk, hiszen ilyen kis példányszámú köteteket tá­mogató nélkül nem lehet megjelentetni. Abban re­ménykedünk, hogy sok kis példányszámú kötetből azon­ban minimális tőkét tudunk felhalmozni, melyekből újabb, esetleg támogatás nél­küli könyvek születhetnek. T. W.

Next

/
Thumbnails
Contents