Délmagyarország, 1994. október (84. évfolyam, 230-255. szám)

1994-10-10 / 237. szám

4 lli"SPBHTJA 1994. október 10. Rángó negyedszer Ranga László és Büki Ernő az országos ralibajnokság va­sárnapi, 6. futamán föltette a koronát idei sikeres szereplésé­re, győztesként fejezték be a pécsi erőpróbát. A 12 gyorsasági szakaszból álló rali nem úgy indult, hogy az abszolút magyar bajnoki clm védői örülhetnek a máso­dik nap végén, hiszen ifjabb Tóth János és Papp György a Toyota Celicával az első napon a 7. gyorsasági szakasz végéig 15 mp-es előnyre tett szert. Mégpedig olyképpen, hogy a hét különpróba közül ötször autózták a legjobb időt. A Ran­ga. Büki párosnak csak kétszer sikerült az első helyet megsze­reznie. A technika itj. Tóth Já­noson kifogott. Az utolsó gyor­sasági szakasz rajtja előtt a To­yota Celica motorja nem indult be, (gy Tóth a rali föladására kényszerült. Kiesésével Ranga László - a hátralévő futam eredményétől függetlenül ­újabb magyar bajnoki címet szerzett. Abszolút sorrend: I. Ran­ga László. Büki Ernő (Marlbo­ro Rallye Team, Lancia) 1:08:25 ó 2. Huberth István, Makra László (Mol Autósport, Ford Sierra) 1:12:57 3. Tóth Ferenc, Csökő Zoltán (Hitachi Juhász SE, Audi Coupé) 1:13:04 4. Horner Péter, Görög Péter (OSC, Lancia) 1:13:35 5. Dr. Konta Imre. Mészáros Sán­dor (Mol Autósport, Audi Cou­pé) 1:13:40 6. Vizin László, Gönczi László (Kopcsóker Vízügy SC, Lancia) 1:13:48 Totóeredmények 1.1. FC Köln-Dresden 1-2 2 2. Dortniund-Schalke 04 3-2 1 3. Duisburg-Kreiburg 1-2 2 4. VfB Stuttgart-Uerdingen 3-1 1 5. Andria-Como 4-0 1 6. Acireale-Atalanta 2-0 1 7. Ascoli-Cesena 0-0 X 8. Lecce-Cosenza 1-2 2 9. Lucchese-Vicenza 2-0 1 10. Perugia-Palermo 1-0 1 11. llacenza-Pescara 2-0 . 1 12. Salernitana-Chievo 0-1 2 13. Udinese-Ancona 2-2 X Pluszmérkőzés: 14. 1860 München-Bremen 1-2 2 Egy edzőváltás háttere Köztudomású, hogy az elmúlt napokban a Kiskundorozsma NK lll-as labdarúgó-csapa­tánál is edzőváltás tör­tént. Mivel Ottlik Sán­dor, a volt edző bejelen­tette, hogy nem vállalja tovább a csapat szakmai irányítását, az elnökség úgy döntött, hogy Vágó Attilát bfzza meg az edzői teendők elvégzésé­vel. Minderről beszá­moltunk lapunkban, ami után felkeresett bennün­ket Fejes Ernő, a Kis­kundorozsmai Egységes SE elnöke, s kérte, hogy az alábbiakkal bővítsük hírünket: - A szezon kezdete előtt az elnökségben egyöntetűen úgy döntöttünk, (heten mellette és senki ellene) hogy továbbra is Ottlik Sándor legyen a csapat edzője, mivel a megyei bajnok­ság megnyerésével bizonyítot­ta rátermettségét. Amikor azonban a csapat hazai pályán kikapott. Ottlik Sándor bedob­ta a törülközőt, felállt a kispad­ról és csak a játékosok kérésére volt hajlandó tovább folytatni a munkát. Egészen a Békés el­leni újabb hazai vereségig, mert akkor bejelentette, hogy végleg abbahagyja... Nekünk lépnünk kellett, s ekkor kértük fel Vágó Attilát a csapat szak­mai irányítására. Vele már a szezon elején tárgyaltunk, de abban a szellemben, hogy ját­szik a csapatban és az ifjúsági csapatunkat edzi majd. Ebbe ő nem ment bele, s akkor meg­szakadtak tárgyalásaink vele. Amikor Ottlik Sándor először mondott le. akkor jelentkezett Vágó Attila újra, hogy ő vállal­ná az első csapat szakmai irá­nyítását. De mivel Ottlik ha­mar meggondolta magát, csak ekkor fordultunk, (most már mi) Vágóhoz, s így jött létre az egyezség. Mindezt azért mondtam el ­hangoztatta Fejes Ernő - mert mi elégedettek voltunk Ottlik Sándor munkájával, s nem akartuk már a szezon elején mással kicserélni... P. S. J. Az elmúlt hét végén Vásár­helyen, a zord idő ellenére, iz­galmasan alakult a nemzetközi vízilabda-torna. A szombat délelőtt sláger-találkozója a há­zigazda HVSC és a Kontavill Szentes összecsapása volt. A rutinos első osztályú gárda két emberelőnyből szerzett veze­tést, a hazaiak ugyanilyen helyzetből egyenlítettek, majd a szentesiek legeredményesebb játékosa. Berki szerzett előnyt. Lehmann a harmadik negyed­ben szép akció nyomán 6-5-re alakította a mérkőzést, de a szentesiek ezután sorozatban öt gólt dobtak, és egyet sem kap­tak. így eldőlt a találkozó. Dr. Tóth Gyula együttesének azon­ban nem volt ez olyan sima mérkőzés, mint az eredmény mutatja (Nagyné Gyovai Piri például a mai napig is 8-8-nál tart, mert szerinte ennyi sza­bályos gól esett). A mérkőzés a torna egyik kiemelkedő össze­csapása volt. HVSC-Szentesi Kontavill 8-11 (2-3,3-2,1-4,2-2) Vezette: Vajda, Juhász. HVSC: Csányi - Lakatos, Lehmann 2, Nagy 1, Kasza 1, Csányi Gy. 2, Hajdú Zs. 1. Csere: Király 1, Lukácsi, Mérai. Edző: ifj. Török Sán­dor. Kontavill: Kuna - Berki 4, Halápi 2, Tary 2, Piti 1, Szé- . nászky, Kajtár. Csere: Matajsz M.. Matajsz G„ Ibolya 1, Kiss 1. Dongó. Edző: dr. Tóth Gyula. A délutáni nyitómérkőzésen a „kis" Szentes igencsak meg­szorongatta a tornagyőzelemre kacsingató szolnoki gárdát. Az első negyed négygólos veze­tése után a szolnokiak megelé­gedtek, nem így a Vasutas. A negyedik negyedben két remek­akciógóllal szorossá tudták tenni« mérkőzést. A szombati eredmények: Szentesi Vasutas-PVK Becej 9-5 (3-3, 2-1, 3-1, 1-0), HVSC-Kontavill Szentes 8-11, Szolnok-Kranj 17-9 Nagy küzdelmet hozott a két szomszédvár (Kontavill-HVSC) összecsapása. (Fotó: Tésik Attila) • Caola Kupa nemzetközi vízilabdatorna 0 Kontavill Szántás veretlen maradt (5-3, 2-2, 4-2, 6-2), Szentesi Vasutas-Szolnok 7-8 (1-5, 2-0, 2-2, 2-1), Konta­vill-Kranj 16-2 (3-1, 6-0, 3-1, 4-0), HVSC-Becej 11-8 (4-2, 2-2, 3-3, 2-1). Mire eljött az este, és a pára is sűrűsödött a víz felett, a mérkőzések kétharmadának lejátszása után már látható volt, hogy a Kontavill Szentes és a Szolnok gárdája dönti el az első két hely sorsát, a két külföldi gárda pedig az utolsó kettőét, míg a bronzéremért a HVSC-Szentesi VSC mérkő­zés lesz. Vasárnap ebéd után a két külföldi gárda eldöntötte az utolsó két hely sorsát, a Becej került előrébb. A bronzéremért vívott mérkőzésen remek, tíz­gólos első negyed után a má­sodik játékrészben még ráerő­sített a hazai gárda, s biztosan szerezte meg a torna harmadik helyét. A sorsolás folytán utol­só mérkőzésen dőlt el a kupa sorsa. A két nagymúltú vízipó­lóegyüttes összecsapása remek mérkőzést hozott, s fordulatok­ban sem volt hiány. Az első negyedben úgy tűnt - és ezt az eredmény jelezte hogy jobb a Szolnok. A Kontavill azon­ban káprázatos második negye­det produkálva megszerezte a végső győzelmet. Eredmények: PVK Becej­Kranj 13-10, HVSC-Szt. Vasutas 12-10, Szolnok-Szen­tesi Kontavill 10-13. Végeredmény: 1. Szentesi Kontavill 10, 2. Szolnok 8, 3. HVSC 6, 4. Szentesi VSC 3, 5. PVK Becej 2, 6. Kranj 1 pont. A torna legeredményesebb játékosa Mohi Zoltán (Szol­nok) 19 góllal. Legjobb me­zőnyjátékosa Halápi János (Kontavill Szentes). Legjobb kapus Csányi László (HVSC). Legjobb vásárhelyi játékos Ka­sza Attila. A Caola különdíját, mint legeredményesebb vásár­helyi játékos Lehmann István, a legjobb külföldi játékos cí­met pedig Krsztonosity Gorán (Becej) érdemelte ki. Török Sándor, a torna szer­vezője, a HVSC elnöke a ren­dezvény végén a következő szavakkal értékelt: - Úgy ér­zem, jól sikerült a torna, bár a hidegre nem számítottunk. Fia­tal csapatunk tisztességesen helyt állt, és látszott a több mint héthónapos felkészülésbe fektetett munka. Szabóné Martinkó Eszter, a Caola ügyvezető alelnöke: ­Kevés pólómérkőzést láttam még, de örülök a vásárhelyi kitűnő rendezésnek. Bízom abban, hogy hagyományte­remtő volt ez a torna. OLASZ LÁSZLÓ A szentesi Horváth Mihály Gimnázium sportköre az idén is megrendezi a 23 órás kerék­páros váltót az 1956-os forra­dalom tiszteletére. A rendez­vény központja a Kossuth tér lesz, ahol katonai sátrakat állí­tanak fel. Pihenőhelyet a tér melletti tornateremben bizto­sítanak, gondoskodnak a részt­vevők folyamatos ellátásáról (ennivaló, frissítő). A tekergés ideje: 1994. október 21-én 16 órától október 22-én 15 óráig. A csapatok létszáma maxi­mum 10 fő (nemtől, kortól füg­getlen összeállításban, akik tet­szés szerinti időben, illetve ünnepi tekergés Szentesen kilométer után váltják egymást 23 órán keresztül). Csapaton­ként egyetlen kerékpárral is részt lehet venni. Az útvonal: Kossuth tér, Ady Endre u., Batthyány u., Rákóczi u„ Kossuth u., Kos­suthé tér (kb. 3,7 km). A kerékpározás közben minden­kinek viselnie kell a rendez­vény megkülönböztető, emblé­mázott és rajtszámmal ellátott pólóját. (Ennek nagy mérete lehetővé teszi, hogy hideg időben alá lehessen öltözni.) Éjszaka csak kivilágított ke­rékpárral lehet részt venni. En­nek elmulasztása a tekergésből való azonnali kizárást vonja maga után! Ugyancsak kizár­ják azokat a csapatokat, ahol nem folyamatos a váltás. A rendezvény központjában a do­hányzás és az alkoholfogyasz­tás tilos! A csapatok között nem ren­deznek versenyt, mert a bel­városi helyszín veszélyeztetné a kerékpárosok biztonságát is, viszont a csapatok eredményeit rögzítik. Az esemény végén a csapatok között ajándékokat sorsolnak ki, amit a támogatók ajánlottak fel. Nevezési határidő: október 14. Nevezési díj: csapattagon­ként 100 forint, amit postán fi­zethetnek be a rendezvény fe­lelősének (Cseuz László 6600 Szentes, József A. u. 10., tel.: 63/313-420) vagy személyesen a gimnáziumban, délután 15-17 óra között, ill. a fenti címen, esténként 20 óra után. Nagyon jól rajtolt az NB I­ben a Szegedi DRE női röp­labda együttese, hiszen az el­múlt héten a békéscsabaiakat győzték le 3:0-ra, e hét végén pedig az ajkaiak ellen diadal­maskodtak ugyanilyen arány­ban. A szombati találkozón egy új játékos, a Moszkvai Di­namótól igazolt Szlivkó mutat­kozott be a Tisza-parti együt­tesben, igen jól. Az irányító­feladót játszó orosz hölgy tagja volt a Dinamó orosz bajnok­ságot nyert együttesének, s igen hamar feltalálta magát a szegedi lányok között is. Jól irányított, adta fel a labdákat, indította u támadásokat. Úgy néz ki, hogy vele sokat nyert az SZDRE Az ajkaiak elleni találkozó Újra fölényes győzelem SZ DRE-Aj kai SE 3:0 W jjjj^^ Röplabda | NB 1. is úgy indult, mint a Békés­csabával egy héttel ezelőtt. A hazaiak már a kezdet kezdetén „tudatták" ellenfelükkel, hogy itt kevés keresnivalójuk van. Igaz, 2:0-ra a vendégek vezet­tek, de gyorsan érkezett az egyenlítés, s aztán 14-ig meg sem álltak a hazaiak. Ekkor kis megtorpanás következett, aminek két ajkai pont lett az eredménye, de jött B. Tóth leütése és máris térfelet cserélhettek a csapatok. A második szettben valami­vel kiegyensúlyozottabb lett a küzdelem, azonban a hazaiak irányították a játékot. ll:3-ra, majd egy kis kiengedés után 14:10 vezettek, de a szettet biztosan nyerték. A harmadik és egyben befe­jező játszma hozta a legna­gyobb küzdelmet. 4:3-ra az SZDRE vezetett, majd 6:4-re az ellenfél. 10:6-ra ismét Balá­zsikék következtek, majd 12:7­re alakult az eredmény. De láss csodát: a vendégek 13:13-ra egyenlíteni tudtak. Ekkor Du­csai Géza edző pályára küldte Csókásit, ami jó cserének bizonyult, mert gyorsan meg lett a harmadik szett és a mér­kőzés is 3:0-ra. SZDRE-Ajkai SE 3:0 (4, 10, 13). Arany János Általános Iskola tornaterme, 100 néző. Vezette: Szellér, Pelikán. SZDRE: HUFF, B. Tóth, Komáromi, SZLIVKÓ, Kancz, BALÁZSIK. Csere: Csókási, Kiss K. Edző: Ducsai Géza. NICOSIA-PICK SZEGED EHF Kupa kézilabda-mérkőzés TELIN TV, kedd 21 óra Főszponzor: I fllEDIKÉfMA Autóhórusz Kft. WV-, Audi-, Opel-alkatrészek Szeged, Mars tér 10—11. ^ftMESM IJJL * JESJJ^EB jEuroSporí Szeged, Nagy J. u. 4. CpfNTfltf* Sxőreg, ATüDIA/ I Magyar FogduoM KFT 134. Bartók tér 6. PALM A Nagy J. u. 1. FOTÓ pÁffN3e6(;táI Kőbányai Sört Értékesítő Kft. Hét vezér u. 26/B Szabadkai út, W Markét a műjégpálya mellett! DOMUS Dugonics tér 8-9. Moszkvai krt. 30.

Next

/
Thumbnails
Contents