Délmagyarország, 1994. szeptember (84. évfolyam, 204-229. szám)

1994-09-30 / 229. szám

PÉNTEK, 1994. SZEPT. 30. BELÜGYEINK 3 ezúttal azonos platformon. (Fotó: Gyenes Kálmán) • A Tisza Fűszert és a képviselők Teljes egyetértésben a Standardban • Az olajszőkítés szövevényei Átvert téeszek [Tjlég régi program már, hogy Göncz Árpád Eranciaor­L—J szagba látogasson - mondta tegnapelőtt egy ironikus félmosollyal kísérten Pierre Joxe, a francia Állami Szám­vevőszék elnöke, s igaza volt az ötödik állami méltó­ságnak: valóban rég eljött az idő arra, hogy hivatalban lévő köztársasági elnök utazzon Párizsba. Sőt talán gyakoribb emelt szintű látogatásra lenne szükség - még az őszön várják Horn Gyulát is -, mivel a franciák hagyo­mányosan ügyet sem vetnek Közép-Európára, s benne hazánkra. Jellemző, hogy az elnöki látogatás első napjáról csak a Figaro számolt be, s ez a szép, empatikus dolgozat is a párizsi magyarok fejének. Fejtő Ferenc írónak és újságírónak volt köszönhető. A Liberation például a magyarországi paprikahamisításról írt csupán hazánkat érintően, a többi lap pedig rövid hírt közölt - az esetle­gesség jegyében. A hozzáállás mára biztosan meg fog változni, hiszen Göncz Árpádot csütörtökön fogadja az Elysée-palotában Francois Mitterrand, s ez ha más okhól nem Ls különösen fontos az ittenieknek, azért mindenképp, mert a Francia Köztársaság elnökek súlyos beteg, s jobboldali vélemények szerint a lemondáson kellene gondolkodnia, j,_/ Inökiink ugyanezen a napon találkozott Valery Gis­iSJ card d'Estaing-nel, a parlament külügyi bizottságá­nak elnökével, aki a sajtó munkatársainak elmondta: francia részről csupán technikai kérdés hazánk csatla­kozása az unióba, időpontokat kell egyeztetnünk, tör­vényeket egymáshoz igazítanunk és persze várnunk, tü­relmesen. Az egykori elnök egyébiránt nagyon erős sze­mélyiségnek és hazánk legnépszerűbb politikusának ne­vezte Göncz Árpádot, amiben már csak azért sem kétel­kedhetünk, mert szerda esete a párizsi írók házában olyan nagyívű és pontos elemzést hallhattunk tőle a magyar társadalomról, ami szemmel láthatóan elbűvölte a jelenlévő mintegy kétszáz értelmiségit. Mondtuk is egymást közt, boldogok lehetük, hogy egy ilyen nagy személyiség az elnökünk, tehet fölzárkózni. EPITKEZOKNEK! MODUL BAH - Szentesi Poroton 30 és 36-os téglák a gyári árnál olcsóbban! Hőszigetelők. - Bramac alapcserepek gyári árából l 15% engedmény. | Szeged, Csongrádi sgt. 27. Tel.: 62/491 022, 474 481 j Négy országgyűlési képviselő ­• Ritka alkalom, hogy külön­böző pártok országgyűlési képviselői ilyen békében és egyetértésben töltsenek el egy délelőttöt, mint tegnap a Tisza Füszért Kereskedelmi Rt.-nél. A nagy dél-alföldi kereskedő­ház 13 megyei képviselőt hívott meg, hogy bemutassa nekik a privatizálás utáni hely­zetképet a társaságnál. A meghívást, az örökös időzavarban élő képviselők közül négyen tudták elfogadni: 15 év múlva Az atomerőművel kapcso­latban téves és rossz szándékú információk is keringenek az országban, pedig a paksi erőmű a tájékoztatás tekinteté­ben nyitott, s nincs semmi titkolni valója. Évente legalább tízezer látogatót fogadnak, köztük sok középiskolást ­hangsúlyozta Petz Ernő, a Paksi Atomerőmű Rt. vezér­igazgatója csütörtökön Szek­szárdon, ahol a Tolna Megyei Közgyűlést tájékoztatta a legnagyobb magyar energia­bázis eredményeiről, valamint a nukleáris hulladékok táro­Fejenként napi 30 német márka körüli összeget kell majd a jövő évi turistasze­zontól felmutatnia a Cseh Köztársaságba vízummentesen beutazóknak - tudta meg Jan Rumi cseh belügyminisztertől a Rudé Právo című cseh lap, annak kapcsán, hogy a képvi­selőház megszigorította a külföldiek csehországi tartóz­kodását szabályozó törvényt. Az új szabály a cseh közlöny­ben való megjelenéssel lép életbe, a határon felmutatandó pénz pontos összegéről pedig a következő túristaszezon előtt Fritz Péter, Géczi József, Nem­csók János és Póda Jenő. A délelőttöt többek között Jójárt Miklós vezérigazgató társasá­lásának terveiről. A vezérigaz­gató elmondta: a hazai villa­mosenergia-termelés 44 száza­lékát szolgáltatja jelenleg Paks, sokkal olcsóbban a hagyomá­nyos erőművek költségeinél. Számítások szerint legalább kétszer annyiba kerülne az energiaszolgáltatás, ha nem épült volna meg a paksi atom­erőmű. Petz Ernő szólt arról is, hogy az utóbbi években csökkent az energiafogyasztás, ezért a szakemberek úgy látják, 2010 előtt nem szükséges nagy alaperómú építése Magyaror­szágon. Addigra letisztulhat a vita, hogy az új létesítmény atomerőmű legyen-e, vagy más, hiszen kiderül majd például, hogy biztosítható-e hosszú távon nagy mennyiségű földgáz beszerzése. dönt majd a munka- és szo­ciálisügyi, valamint a pénzügyi tárca. A szállás- és hazautazási költséggel nem rendelkezőket mostantól visszafordíthatják a határról. Szervezett turistáknak ele­gendő lesz az utazási iroda által biztosított szállás és haza­utaztatás befizetését igazoló számla, a gyógyulni vágyók­nak a gyógyfürdők beutalója, a Csehországban munkát válla­lóknak a munkáltató igazolása, s a szolgálati út céljáról beszá­molni tartoznak majd a hiva­talból utazók. gában töltötték, s a részvény­társaság mindennapjaival is­merkedtek. Délben ellátogattak a Kereskedő közbe, ahol a Sajtótájékoztatót tartott teg­nap a vám- és pénzügyőrség békéscsabai nyomozóhivatala. Dr. Klavács Antal parancsnok elmondta, hogy két éve dol­gozik a hivatal. Kis létszámmal és mostoha technikai feltételek mellett, de nem eredmény­telenül. Idáig 248 milliós a felderítésük forintban kifejez­ve, az olajszőkítésben ez a mutató 110 millió. A tájékoztató főszereplói üvegekben sorakoztak az asz­talon. Nyomon lehetett követ­ni, hogyan alakul a színezett tüzelőolaj savazott álgázolajjá. Persze az igazi főszereplőket, az olajszőkítésen meggazdago­dó maffiózókat nem tudták be­mutatni. Nagyon nehéz a bizo­nyítás. Az egész rendszer úgy épül fel, hogy az ügyletben résztvevők szinte semmit nem tudnak arról, hogy kikkel is Tisza Füszért Rt. legnagyobb Standard áruházában a gyakor­latban is megtapasztalhatták, hogyan működik a vállalkozás. - Nagyon pozitívan érté­keljük, hogy a képviselők el­fogadták a meghívást. Számos jó, közös ötlet született ezen a délelőttön, amelynek reméljük a vásárlók látják majd hasznát - mondta Varga László háló­zatirányítási menedzser. A képviselők elmondták, úgy tűnik, a kereskedelem kezd talpra állni a megyében, jó lenne ha a termelés és a feldolgozó ipar is követné a példáját, bár úgy túnik, ez ál­lami segítség nélkül nem megy. Arra is kitértek, hogy jó lenne áttekinteni a piaci ver­senyt, s szigorúbban gátat vetni a monopolista törekvéseknek. Arról is szó esett a képviselők és a Tisza Füszért vezetőinek megbeszélésén, hogy kívánatos lenne, ha a.kereskedőház a határokon túlra is „ki tudna ka­csintani", hiszen ez a politikai közeledést is segíthetné. Teljes egyetértés alakult ki a résztve­vők között abban, hogy a magyar termékeknek protek­cionista megkülönböztetést kellene élvezniük idehaza, azaz jobban kellene védeni a magyar termékeket. R. G. wmmmmmmmmmmmmmwmmmmmmnm „dolgoznak" együtt. A szállí­tók nem ismerik a felhajtókat, azok nem tudják, kik állnak a háttérben. A termelőszövetkezetek ba­góért adják bérbe tartályaikat, amelyeket a savas anyag tönk­retesz és még a környezet­szennyezési bírságokat is nekik kell kifizetni. A bérlóról kiderül, hogy egy fantom cég, attól aztán nem hajtanak be semmit. Szövevényes a szőkítés ügye. Ám egyszerűen megold­ható lenne, ha a kétfajta olaj közti árkülönbözetet megszün­tetnék, és inkább a tüzelő­olajjal fűtőket támogatnák anyagilag. Ezt mindenki tudja, természetesen a vámosok is, még sem tett ellene a mai napig senki. Ez a jogalakotók dolga lenne. V. F. S. • A Budapesti Rendőr-főka­pitányság megtette a szükséges intézkedéseket a hét elején Nagyváradon elfogott Kovács Zoltán kiadatása ügyében, akit - egy évvel ezelőtti - az óbudai 86 milliós bankrablás főszereplőjének tart a rend­őrség. A pénzből eddig 69 Bankrabló milliót sikerült visszaszerezni. A BRFK-n csütörtökön el­mondták: Kovácsot jelenleg kiadatási előzetes letartózta­tásban tartja a román rendőr­ség. Ötvenezer a nyomravezetőnek A Pest Megyei Rendőr­főkapitányság 50 ezer fo­rint jutalmat ajánlott fel annak a nyomravezetőnek, aki megbízható adatokat tud szolgáltatni egy rablás tettesének kczrekerítésé­hez. Az M5-ÖS autópálya 34-es kilométerszelvényé­nél ugyanis a múlt héten egy fehér színű zárt mikro­huszban utazó rablók meg­állásra kényszerftcttck egy IFA-tchergépkocsit. amely 3 millió 700 ezer forint értékű ruhát szállított. A leálló sávban az IFA ve­zetőjét gázspray-vel le­fújták, majd az árokba lökték. A teherautót ké­sőbb üresen megtalálták a főváros X. kerületében. A rendőrség azt kéri, hogy azok jelentkezzenek, akik a bűncselekmény elkövetése idején, vagyis szeptember 21-én, szerdán 13 és 14 óra között az M5-ös autópálya 34-es kilométerszelvényé­ben Budapest felől Kecs­kemét felé utaztak és látták az IFA-teherautót és a zárt mikrobuszt. Telefon: Da­bas 207. • Cseh belépő: naponta harminc márka Üres zsebűek kizárva • Az utóbbi hetekben egyre több olyan - elsősorban vi­déki - kórházról hallani, amelyet csód fenyeget. A ta­valy júniusban bevezetett teljesítményarányos finan­szírozás mind több visszás­ságáról, a jelenlegi támoga­tási rendszer hibáiból fakadó pénzügyi nehézségekről szóló hírek okán kértük a szegedi kórház gazdasági igazgatóját, dr. Baráth Lajost, a helyi kór­házat érintő gazdsági hely­zetértékelésre. • A legkézenfekvőbb kérdés: kénytelen-e feli­ratkozni a huszonegy­néhány csőd szélén álló magyar kórház sorába a szegedi? - Annak ellenére, hogy erre nemmel válaszolok, a kép mégsem olyan rózsás, mint amilyennek az egyér­telmű nemből kitűnhet. Mint minden magyarországi állami kórház, mi is érezzük a tel­jesítményarányos finanszí­rozás minden buktatóját, s elmondhatom, hogy a szegedi kórház a finaszírozás összes negatív anomáliáját magán viseli, s ha nehezen is, de ke­zeli. Az alaphelyzetet és a lé­nyeget megragadóan mon­dom: a jelenlegi teljesít­ményfinanszírozás nem tel­jesítményarányos támogatás, hanem olyan újfajta elosztási KÉRDÉS A kórház gazdasági igazgatójához rendszer, amely a lehető leg­ritkább esetben veszi figye­lembe a növekvő teljesítmé­nyeket. A szegedi kórház tel­jesítménye az új finanszí­rozási rendszer kezdete ­1993. júniusa - óta szinte va­lamennyi hónapban növeke­dett, ami azt jelenti, hogy mind több beteget láttunk el. • A növekvő teljesítmény így nem érzékelhető a dolgozók bérében? - A kórház dolgozói hiába várják, hogy nagyobb teljesít­ményükért" több pénzt kapja­nak, teljesítménybért nem tudunk fizetni. Ami talán megnyugtató lehet számukra, hogy valamennyien megkap­ták a közalkalmazotti tör­vényben rögzített pénzeket, s kifizettük a túlórákat, pótlé­kokat, helyettesítési díjakat. A diplomások bére kedve­zőbb, a nővérekre, valamint a gazdasági-műszaki részleg dolgozóira változatlanul az alacsony bér a jellemző. Emi­att hihetetlen létszámgon­dokkal küszködünk. Ezt eny­hítendő, a kórház vezetése külön ösztönzési rendszert dolgozott ki, aminek lényege, hogy a hiányzó létszám bér­fedezetét kifizetjük, elosztjuk a legtöbbet dolgozó és legne­hezebb munkát végzők kö­zött. • Lévén, hogy a beru­házási, felújítási költsége­ket nem az Egészségbiz­tosítási Pénztár fedezi, úgy tűnik e területen nem olyan rossz az anyagi helyzet, mint a működés terén. Milyen fejleszté­sekre futja ebben az év­ben? - A napokban kezdődik a kórházi telefonközpont re­konstrukciója, aminek 1I millió forintos költségét a vá­rosi önkormányzat és a Me­cénás Alapítvány fedezi. Szintén önkormányzati támo­Dr. Baráth I .ajos gatással, illetve pályázati pén­zen folyik a kórház klima­rekontstukciójának első üte­me. A sebészeti műtő már befejezés előtt áll, s a követ­kező lépcsőkben sorra kerül valamennyi műtő klímaberen­dezésének felújítása, ami első ütemben 34 millió forintba kerül. Napokon belül meg­történik a kórház toldalék­épületének a műszaki átadása. A főépületben így felsza­badult helyiségeket kórter­mekké alakítjuk, ezzel eny­hítve a zsúfoltságot. S végül még egy jó hír. A napokban kaptuk az értesítést arról, hogy a Phare-program kere­tében támogatást kapunk a kórház betonból épült pavi­lonjának energia-korszerű­sftésére. K. K.

Next

/
Thumbnails
Contents