Délmagyarország, 1994. szeptember (84. évfolyam, 204-229. szám)

1994-09-24 / 224. szám

• SZOMBAT, 1994. SZEPT. 24. Rablótámadás magyarok ellen Fél éven belül immár har­madik alkalommal ért rablótá­madás magyar gépkocsit Tö­rökországban. Ezúttal egy ma­gyar rendszámú Mercedes mi­nibuszt támadott meg két isme­retlen személy Isztambultól 60 kilométerre az autópályán. A rablók összesen 4470 német márkát, valamint 2000 forintot vettek el a kocsi utasaitól. A jármű a támadás helyszínéről menekülve az útmenti korlát­nak ütközött, de az utasok sér­tetlenül vészelték át a kalandot. A rablók most is, mint az elő­zőekben. ugyanazt a módszert alkalmazták: éjszaka az autó­pálya mentén gépkocsijaikban pihenő turistákat támadtak meg. A jugoszláv vámosok törvényesen sarcolhatnak HIRDETÉS 15 A jugoszláv szövetségi vám­hivatal már ötven éve létezik, s mindeddig feladat nélküli poli­tikusok és miniszterfeleségek töltötték be a vezető posztokat ­jelentette ki Mihalj Kertes, a vámszolgálat nemrégiben kine­vezett vezetője. Az üzletemberekkel és ban­károkkal rendezett kragujevaci találkozón az egykori magas rangú belügyi vezető kije­lentette: A továbbiakban ez nem így lesz, s már több vámhivatal­vezetőt leváltottunk, meri nem voltak lojálisak az államhoz. Az új szabályok arról is rendelkez­nek. hogy a vámtisztségvise­lőknek nem lakóhelyükön kell dolgozniuk: a jövőben a vámo­sok rotációs rendszer szerint fognak dolgozni, s négy hóna­ELEKTRO TRADE KFT. Import férfi 28 "-os kerékpár, világításgarnitúrával 13 600 Ft helyett 9 900 Ft Tarján kályha szilárd tüzelésű Salgó tűzhely (jobbos-balos) Teatüzhely (jobbos-balos) Vesta gáztüzelésű (2 lángú, ablakos) (3 lángú, ablakos) (3 lángú, tele ajtós) (4 lángú ablakos) (4 lángú, tele ajtós) Vesta kombi tűzhely 19 200 Ft helyett 16 200 Ft 19 900 Ft helyett 17 500 Ft 17 500 Ft helyett 14 500 Ft 21 700 Ft helyett 17 500 Ft 28 300 Ft helyett 22 300 Ft 26 700 Ft helyett 20 500 Ft 29 900 Ft helyett 25 100 Ft 27 900 Ft helyett 23 900 Ft 43 200 Ft helyett 36 500 Ft Hazai és import, rozsdamentes mosogatók teljes választéka 18/10 krómnikkel acélból 5900 Ft-tól olairadiátorok teljes választéka 9100 Ft-tól Zanussl normál, kombinált, mélyhűtő szekrények es ládák. A fenti termékek megvasárlolhatók az Anna-kúti aruhazban: Szeged, Tisza L krt.-Kossuth L. sgt sarok Raktárbázisunkon: Szeged, Kereskedő köz 4 T. 62/311-763 Tájékoztatjuk Kedves Utasainkat, hogy irodánkban MEG LEHET JELENTKEZNI törökországi, ausztnai. olaszor­szági. horvátországi utakra, egyénileg és csoportosan egyaránt. Ezenkívül MAGYARORSZÁGI KEDVEZMÉNYES BELFÖLDI ÜDÜLÉSRE, 3-5-10 napos kereskedelmi szálláslehetőségekre! VÁLLALATOK, INTÉZMÉNYEK dolgozóinak szervezett utaztatását is vállaliuk Érdeklődni és helyet foglaltatni lehet: HUNGUEST TRAVEL UTAZÁSI ÉS ÜDÜLÉSI IRODA 6726 Szeged, Szent-Györgyi Albert u. 16-24. (Forrás Hotel) Telefon: 62/430-130/526 Irodavezető: Rucz Tibor A Forrás Mezőgazdasági Szövetkezel Forráskút a kővetkező vagyontárgyakat értékesíti nyilvántartási értéken: 1 Ingatlanok - Forráskút területén hütőház+manipulálóter, 3000 t burgonyatároló, 2000 t gabonataroló, 2,5 szobás, összkomfortos, kertes családi ház, irodaépület. - Üllés területén 150 fb-es szarvasmarhatelep 2. Gepek. berendezések (Bauer öntözőberendezésl. alkotrészek 3. Göngyöleg, fogyóeszköz Az értékesítést Tóth János végelszámoló végzi a forráskút! felvásárlótelepen 8 órától 12 óráig. VETELARFIZETÉS A HELYSZÍNEN Érdeklődni a 62/382-377 sz. telefonon lehet CSEMPE-SZANITER Különleges kínálat, különleges árak, meglepetések! SZEPT. 24-OKT. 8. KÉT HÉT szaniterek Mfth m áMMj 4 fii $ L' «t ») f i m Szaküzletünk: 6720 Szeged Kárász u. 8. 62/312-944 KAP AZ ALKALMON! ponként váltják majd egymást a különböző határátkelőhelyeken. Kertes megerősítette: sze­mélyesen felhatalmazta a vám­tiszteket, hogy naponta egy doboz cigarettát, s egy üveg whiskyt kobozzanak el saját szükségletükre. „Még mindig jobb. mintha engedély nélkül sokkal többet vesznek el" ­magyarázta döntését a jugoszláv vámparancsnok. Kertes azt is elmondta, hogy a jelenlegi szabályok szerint a vállalatoknak nem kell azonnal kifizetniük az általuk importált gépek teljes vámját. „Nem érdekel, hogy ez törvényes, ami fontos, az a bevétel. Ügyanez vonatkozik az alapanyag- és félkésztermék-importra is" ­mondta az új vámparancsnok. Erdőtulajdonosok, figyelem! megrendelhetők - erdőtelepítési, fakitermelési tervek - folyamatos szakirányítás - erdóértékszámítás (értékesítéshez, átíráshoz.) SILHOPLAN BT. Szeged, Deák F. u. 4.62312-464. A felújított, hamarosan megnyíló, 74 éve bevezetett, belvárosi Berek cipészet felvesz minőségi munkát végezni tudó cipészeket fö- és részállásba. Jelentkezés: Madách u. 1 1. munkanapokon: 5—6 óra között. NYAR VEGI VASAR • ágynemű-garnitúrák, lepedők • függönyök, karnisok • kiegészítő kisbútorok • bútorvédő huzat 10% eng. Nyitva: hétköznap: 9-17 óráig. Ticotex Kft. Szeged. Osztrovszky u. 2643. (Szt. István tér melleit!. Telefon 113-508. MÜNCHEN sörfesztivál KÖRUTAZÁSOK Szlovákia. Erdély SZILVESZTERI PROGRAMOK, sítúrák nagy választékban ÉRDEKLŐDNI: AKTLV TOURIST Szeged, Dáni u. 7 Tel./fax.: 481-562 wnrm Kirándulás az olasz Riviérára 1994. október 7-12 6 nap autóbusszal Budapestről, szállodai elhelyezés reggelivel. Részv. díj.: 17 370 Ft/fő Marokkói királyi városok 1994. dec. 21-től folyamatosan 8 naponként repülővel, autóbusszal, szállodai elhelyezés félpanzióval. Részv. díj.: 73 650 Ft/fő Jelentkezés és felvilágosítás IBUSZ Szeged, Klauzál tér 2. Tel.: 471-177, 471-060 FIGYELEM! SZENZÁCIÓ! FIGYELEM! Magánszemélyek, cégek, közületek! Alumínium fejtett kábelt 100 Ft/kg-os áron vásárolok a Szeged, Dalos u. 2. sz. telephelyen (algyői út mellett) Telefonhívásra helyhez megyek, elszállítás saját költségen Tel.: 22/355-159 Kovács Tibor színesfém-kereskedő LAPOS TETŐK SZIGETELÉSE korszerű technológiával, 10-15 év garanciával, országos referenciákkal. GYORS KIVITELEZÉS, OLCSÓ ÁR! „NEOTECH" Kl f 1039 Budapest, Halász G. u. 23. Tel.: 160-8561, 06-30­425-567, 06-30-425-563 MAUS DISZKONT Az élelmiszer­kereskedőkért! Gyors, pontos kiszolgálás állandóan bővülő árukészlet. Szeged, Textilgyári u. 3. Tel.: 62/322 504. Ny.: H-P.: 7-15. Szo.: 7-10 Kedvezményes őszi vásár gazdaholtokhan Ismét megtellek árukkal polcaink: ezerféle hasznos cikkel a kertekbe, háztartásokba!... SŐT I NÖVÉNYVÉDŐ SZEREKRE ÉS VETŐMAGOKRA 10% KEDVEZMÉNYT ADUNK E HIRDETÉSI SZELVÉNY ELLENÉBEN! Szőreg. Hősök tere 10. (405-428). Szeged, Mars téri kofasor (321-093) TOYOTA Autók és kisteherautók - eladása - hosszú távú bérbeadása - lízingelése Cím: Fona Kft. Zoltán u. 20. TeMax: 311-267. Nyitva: 9-15 óráig. Jo minőségű OLASZ és NÉMET EDÉNY és más konyhacik­kek vására. 20-30­.rásain-falMAGl 40 -kai », áruházi arak alatt szeptem­ber 29-3<l-án. 9-18 óráig, október l-jén. 9-12 óráig, a Fidesz-székházban. a helyőrségi klubbal szemben. Victor H. u. A HAZ-MESTER BT. vállalja: társasházak, lakóközösségek jogi és közös képviseletét Nonstop hibaelhárítás, lavítószolgalat Ingatlanközvetítés. Érd.: 06-30-435-757 rádiótelefon vagy 325-721 Megbízás alapján értékesítünk 1 db KOECEL-FXSKF 16 I. típusú, kéttengelyes THERMO-K1NG MWD 30 típusú hűtőkészülékkel és TEHA IStítí típusú hidraulikus végfalemelővel szerelt hűtnfélpótkocsit Érdeklődni: Autrtfer Rt . 6725 Szeged. Vásárhelyi Pál út 4 Kotroczó József Tel. (62)311-325 Állandó ottlakást adok Sziksósfürdőn a nyaralóm felügyeletéért. Feltétel: külső gundozás. belső takarítás, becsületes, tiszta, józan életű, megbízható nyugdíjas házaspár 40 év felett. Érdeklődni: Gregus Bélané, Szeged, Csaba u. 42/B. 1994. október 6-án, 15-18 óráig VÉNUSZ! VÉNUSZ! Kozmetikai és fodrászcikk nagykereskedés megújult árukészlettel, olcsó árakkal nagy választékkal várja vásárlóit Wella, Schwarzkopf, Malicia Extase stb Tricol' hajfesték 82 Ft Koleston hajfesték 139 Ft Igora hajfesték 135 Ft Wella soft color 371 Ft Gamon deo 254 Ft Malicia deo 325 Ft Lander testápoló 500 ml-es 237 Ft Lanosan deo 171 Ft 8x4 deok 133 Ft Nivea-termékek Szegeden a legolcsóbban Enricó Ferrari körömlakkok, szemceruzák 50 színben, arckrémek, test­ápolók. férfi-, nöi kozmetiku­mok, áraink az áfái nem tar­talmazzák1 Szeged Belvárosában a Kálvária sgt. 9—11. (udvar). Nyitva: 7.30-15.30 óráig hétfőtől péntekig. T.el.:/fax: 313-744 A FORRÁS FOGADO szakácsot keres. Telefon: 372-245, 385-062 Egész évben Számítógépek zavartalan működése és a munkatársak jobb közérzetének érdekében klimatizáljon Toshiba klíma­készülékekkel. Forgalmazza, szereli és szervizeli: a Főszer Elektroprofil Kft. 6722 Szeged, Moszkvai krt. 30. Tel.: 62/321-676, 62/311-125 Fax: 62/311-136 A TERVEZÉST DÍJTALANUL VÁLLALJUK! Keressen bennünket! I 1 elektronikai alkatrészbolt nyílt, a Petőfi S. sgt. 46. _ szám alatt. Aktív és passzív áramköri elemek. • műszerek, kábelek szervizalkatrészek, csatlakozók széles választékával várjuk kedves vásárlóinkat. * I Nyitva: hétfő-péntek 9-17.30 óráig, szóm ha t 9-12 óráig | Tel.: 313-626 Ih •••• ••H mmm Ha kihasználja gépkocsiját reklámhordozóként, festékbarát matricák, üvegfóliák, ízléses hirdetések és világcégek emblémáinak segítségével behozhatja az üzemanyagköltséget! Érdeklődni a 06-30-416-759-es telefonszámon vagy felbélyegzett, megcímzett válaszborítékkal az 1443 Budapest, Pf.: 128 címen.

Next

/
Thumbnails
Contents