Délmagyarország, 1994. szeptember (84. évfolyam, 204-229. szám)
1994-09-22 / 222. szám
16 RÖVIDEN DÉLMAGYARORSZÁG CSÜTÖRTÖK, 1994. SZEPT. 22. A Kálvin téri autóbuszmegállóban közmegelégedésre fölépített esőbeálló egyik falát kiverték, pedig úgy tudtuk, a műanyagfal törhetetlen. Úgy látszik, a tervezók nem számoltak a szegedi erős emberekkel... A megjavítás egyelőre várat magára - értesüléseink szerint többek között azért, mert a városban fölállított buszvárók (egy kivétellel) a polgármesteri hivatal pecsétes engedélye nélkül épültek, így aztán nem tudni, kezelésükről (javításukról!) kinek is kellene gondoskodnia. Ennek kiderítése bizonyára időbe kerül. Reméljük, ezalatt nem rombolják porig a megállókból /1 I Ztán a fejedre vigyázz! - mormolja _f_J a kolléga és idomtalan fejét olyan mélyre húzza a vállai közé, amennyire csak vaskos nyaka engedi. Pedig még nem történik semmi. Még oda sem értünk, ahol történnie kellene valaminek. Hu történik egyáltalán. Bár ez az alak itt mellettem, a kolléga, azt ígérte, történni fog, mégsem vagyok biztos benne. Nem bízom túlságosan a kollégában, mert alig egy órája ismerem, és csak annyiból kollégám, hogy ugyanúgy nincs munkája, mini ahogy nekem sincs. - Ez csak egy állapot - mondta úgy húsz perce. - Ki lehet belőle mászni, mint ahogy te ki akarsz, és meg is lehet szokni, mint ahogy én megszoktam. Csak tudnám, honnan a fenéből veszi, hogy ki akarok ebből mászni? Egyelőre még nem haltam éhen, sem szomjan, bár egyiknek sincs sok htja, és a ruhám is egészen tisztességes. No a vállalkozók báljára azért nem engednének be vele, de az utcán sétálva senkinek föl nem tűnik. Esetleg a szaga. De az is csak akkor, ha nagyon közel jön az illető, amitől viszont köldökig érő szakállam látványa visszatartja. A kollégát egy szemeteskonténerben ismertem meg, abban a fájdalmas pillanatban, amikor összefejeltünk a dinnyehéjszagú sötétben. Riadtan ugrottam hátra, ő mormogott előbb valami érthetetlent, aztán amikor már majdnem azt hittem, hogy a nyári idegenforgalmi hullámmal sodródott a konténerbe, egészen érthetően, mély torokhangon megkérdezte: - No, neköd mi köll, haver? - Kenyér - feleltem. - Kilyukad a gyomrom. Megvetően horkantott, aztán egy meglepően tiszta zsebkendővel, amit nadrágja utolsó foszlányainak valamelyikéből húzott elő, végigtörölte izzadó homlokát. - Kukában könyeret, haver? Pfújj! Azért ennyire nem nagy a szögénység! No, gyere, mutatok én neköd zabát! Szóval így kerültünk oda, ahol most vagyunk: egy tízemeletes sorház tövébe. A kolléga letelepszik a gyepre, aztán várakozóan fölpillant a rengeteg ablakra. Gyomrom hangosan elkorogja a vacsoraidőt, és szinte még ugyanabban a pillanatban egy félig megevett májkrémes kenyér pottyan mellém. Nem sokkal később jön még fonnyadt alma, nagyjából kivájt dinnyehéj, félig szívott cigaretták. Miközben lassan jóllakok, a középkor jut eszembe, mert akkor hajigálták ki az emberek a hulladékot az ablakon át az utcára. - Látod? - int a kolléga vidáman a tízemeletes felé. - Micsoda nagylelkűek az emberek! Nem akarom kiábrándítani, így hát nem mondom ki, amit gondolok, hogy én egészen másképp' nevezném őket. régóta hiányzó várókalitkákat, mert az utazóközönséget egyedül az érdekli, hogy ne csurogjon nyakába az eső... (Fotó: Révész Róbert.) Bálint Sándor-emlékest TIT Nyelviskola a Tömörkény gimnáziumban angol, német és eszperantó nyelvtanfolyamok kezdő szinttől a középfokú, felsőfokú, nyelvvizsgára előkészítőig, hétköznap és szombaton. Egyetemi előkészítő szombatonként minden tantárgyból. Beiratkozás a helyszínen október 4-5-6-án, 3-fél 6 óráig. Érd.: 312-458, 321-090 SlBÖ^ Szeged, Oroszlán u. I Tel./fax: 62/312-005, 471-066. AKCIÓ!! IBIZA Repülővel, hetente szállodában, svédasztalos reggeli-vacsora I hét 39 900 Ft/főtől apartmanban 29 900 Ft-tól OLCSÓ REPÜLŐJEGYEK Bálint Sándor (1904-1980) születésének 90. évfordulója tiszteletére ma este 6 órakor „De profundis" címmel Bartók Béla, Gounod, Farkas Ferenc, Horváth Dezsó, Katona Judit, Péter László és Polner Zoltán műveiből emlékestet rendeznek a Bálint Sándor Művelődési Házban. Közreműködnek: A RÁDIÓ „PARTISCUM" kereskedelmi adása „Hallgassa ön is. Önnek is szóü'IL J miiKlrniup 16-18 chj k., «t a 94.9 Mlb-a S hulliunlnwuá^X János u. 7. I cm. 480-106/127 119 • Gyógyítás Korán-versekkel Egy egyiptomi mágus állítólag Korán-versek segítségével gyógyított meg egy családot, mely öt éve álomkórban szenved. Az Alsó-Egyiptomban élő család hét tagját az orvos hiába próbálta kezelni. Húszéin Mohamed Sasin azonban. aki eredeti foglalkozását tekintve mérnök, s csak másodállásban varázsló, rögtön megállapította, hogy a család tagjai rossz szellemek fekete mágiájának estek áldozatul. A mérnök-boszorkánymester az alvó vagy beszélni nem tudó pácienseknek külön-külön hangosan felolvasott néhány szúrát a Koránból. Ekkor a betegek remegni kezdtek, és tudattalanul elmondták bajukal. A mágus közölte: el fogja égetni a rossz szellemeket, hogy többé ne szálhassák meg a szerencsétlenek testét. S így is lett. a család meggyógyult, s élete visszazökkent a normális kerékvágásba. Gyimesi Kálmán (ének). Katona Judit (vers), Kiss Ernő (vers, próza), Koczka Ferenc (zongora), Pukánszky Béla (gordonka), Tatár Attiláné (népi imádságok). Tegzes Miklós (próza) és az Újszegedi Kamarazenekar. A műsort Katona Judit és Polner Zoltán szerkesztették. .490-490, 43 Ft/km! Gyors, pontos, olcsó! • Dél-koreai emberevők Hat, emberrablásért és gyilkosságért bíróság elé állított dél-koreai bűnöző beismerte, hogy emberhúst fogyasztott. A modern kannibálok az ősrégi pogány hit által hajtva abban bíztak, hogy áldozatuk húsa bátorságot ad nekik és megvédi őket ellenségeiktől. Mindazonáltal az emberi hús és egyéb szervek fogyasztása nem nyújtott tartós védelmet az ellenségekkel szemben: a rendőrség hétfőn mind a hat emberevőt letartóztatta. Szegedi küldöttség Bécsújhelyen Dr. Ványai Éva alpolgármesternő vezetésévei tegnap kétnapos látogatásra Wiener-Neustadtba érkezett az a szegedi küldöttség, amelynek tagja még Csonka Gábor, a Vásár- és Piacigazgatóság igazgatója és Csűri Károly, a József Attila Tudományegyetem Osztrák Irodalom Tanszékének vezetője. A Corvinus-Kör hagyományőrző egyesület, a bécsi Collegium Hungaricummal együttműködve kulturális bemutatkozásra invitálja városunkat, s erre a jövő év tavaszán kerülne sor. Szegedi néptáncegyüttesek, zenekarok fellépésére és képkiállítások, előadások megrendezésére számítanak a bécsiek ezen a nagyszabású bemutatón. RENDELJE MEG LAPUNKAT TELEFONON: Elárverezett veterán Nem egészen 5000 font sterlingért kelt el egy londoni árverésen az a kis szalmasárga teddy-mackó, „aki" az első világháborúban elkísérte akkori „gazdáját" a franciaországi hadszíntérre. Az ,. Edwin " névre hallgató, nem egészen 20 centiméteres játékmaci ott volt Perce Kvnnersley-Baddeley közkatona hátizsákjában a Somme folyó menti ütközetben, amelyből az angol fiú már nem tért haza. Az 1916-ban hősi halt halt 22 éves angol katona bajtársai hazaküldték „Edwint", s az özvegy a könyvespolcon helyezte el a teddyt. Az özvegy leánya, Joan Parsons soha nem játszhatott a mackóval, s most 12 évvel anyja halála után árverésre bocsátotta azt. Egy Jersey szigetén élő nagymama vásárolta meg „Edwint" a kisunokája, Rosebud részére. „Nekem gyermekkoromban soha nem volt teddy-mackóm. Különben is, hányan mondhatják el magukról, hogy háborút megjárt játékmackójuk van" nyilatkozta a nagymama. Vezényi Pál dedikál Vezényi Pál Svájcban élő író, a Nemzetközi PEN Klub és a Svájci írószövetség tagja dedikálja Üvölts a farkasokkal című frissen megjelent könyvét ma délután 3 órakor a Móra Ferenc könyvesboltban. A regényt, mely az 50-es évek szegedi egyeteméről szól, U. Nagy István, a Radnóti Miklós Gimnázium tanára mutatja be, aki a szerzővel is beszélget. Vezényi Pál az 50-es években a szegedi tudományegyetem bölcsészhallgatója volt, az 1956-os forradalom leverése után ment Svájcba. Gyomron át a szívhez Kisasszony, ön a szeretkezést, vagy az evést részesítené előnyben? A kérdés nem tartozik a könyvbemutatók szokványos formulájához, mint ahogy a válasz sem nevezhető annak: „Az evést, szeretkezés után". A Fekete Vénusznak becézett sztármanöken, Naomi Campbell könyve adott alkalmat az idézett dialógusra. Fz pedig arra késztette Willy Pasini szcxuálpszichológust, hogy ezer olasz férfitól és nőtől megkérdezze ugyanezt, némi általánosítás reményében. A válaszok illúziórombolónak is nevezhetők. Az elsöprő többség a szex után azonnal bevágna egy tányér spagettit! Hová lett a romantikus érzés, a szerelmes filmek nagyjelencteiből ismert levezető konyak és cigaretta? „Manapság sokkal fontosabb az evés, mint a cigaretta és a szesz" - vonta le a következtetést a szexológus. Míg korábban a hölgy meghódításának fontos eszköze volt a félhomályban - de mindenképpen hangulatos környezetben elfogyasztott - étel és ital, abban az esetben is, ha a hölgyek inkább szép szavakra voltak éhesek, manapság Fva utódai inkább a spagettit kínálják akkor is, amikor a férfi már a legszívesebben aludni szeretne... Száz olasz férfi közül 80 az egyenlőség kivívásának tartja, hogy a hölgy hívja meg vacsorára a neki tetsző férfit. • Ebéd véradóknak A Déli Apró hirdetőújság önkéntes véradást szervez holnap, pénteken 10-18 óráig a lap szerkesztőségében (Szilágyi u. 8.). A véradásra azokat várják, akik nem rendszeres, ütemezett véradók. A véradáson részt vevőket a szerkesztőség ebéden látja vendégül és ajándékokkal kedveskedik nekik. • Vulkánkitörés Pápua Új-Guineában kedden hajókkal mentették ki emberek ezreit arról a tengerparti környékről, ahol két kitört vulkán ont lávát, hamut és fojtó, mérgező gázokat. Rabaul 30 ezer lakosú kikötőváros közelében tört ki hétfőn a két vulkán. A város nagy részét szemtanúk szerint egy méter magas hamuréteg borította be. • Leszállt a Discovery A kaliforniai Edwards légitámaszponton kedden, közép-európai idő szerint kevéssel éjfél előtt landolt a Discovery űrrepülőgép, amely fedélzetén hat űrhajóssal a I I napot töltött a világűrben, 177 fordulatot tett a Föld körül és összesen 7,4 millió kilométert repült világűrben. A kutatási programban tudományos és környezetvédelmi kísérletek szerepeltek. • A Partiscum Kft. Manöken és Fotomodell Stúdiója az 1994-95-ös évre felvételt hirdet 170 cm-nél magasabb lányok és fiúk részére. Felvételi: szeptember 20-án és 27-én kedden 17 órálól a Vedres I. Szakközépiskola, Horváth M. u. 2. szám alatt. A felvételire egy önéletrajzot egy portrét, vagy egész alakos fotót, fürdőruhát és a lányok tűsarkú cipőt is, valamint 300 Ft nevezési dfjat hozzanak magukkal. (x) • Bubópestis Indiában Indiában terjed a bubópestis: az ország nyugati részén, Maharashtra államban észlelt újabb 33 esettel immár 69-re emelkedett a pestisben megbetegedettek száma. Indiában 18 éve nem volt pestises megbetegedés. A mostani eseteket Beed és Latur körzetében jegyezték fel, ahol tavaly erős földrengés pusztított. A természeti katasztrófának 10 ezer halálos áldozata volt, és több százezren váltak hajléktalanná. A patkányok terjesztette betegségnek a helyi sajtó szerint már egy halálos áldozata is van, ezt azonban a hatóságok cáfolták. • Műtőasztalról a börtönös Egyenesen a műtőasztalról került az iráni rendőrség őrizetébe egy kábítószercsempész, aki előzőleg mintegy száz, összesen 820 gramm ópiumot tartalmazó tasakocskát nyelt le. Mivel a szokatlan étek alaposan megfeküdte a gyomrát, a férfi kénytelen volt orvoshoz fordulni. A teheráni kórház sebészei még a műtét alatt értesítették a hatóságokat, fgy az altatásból épphogy magához térő csempészt a rendőrök rögvest őrizetbe vették. • Nyílt nap a bölcsészkaron A Tehetségért Mozgalom bölcsész ágazata szervezésében szeptember 24-én, szombaton nyílt napot rendeznek az egyetem bölcsészkarán. Dr. Tóth Sándor ágazati £lnök megnyitója után a kar vezetői, dr. Nagy László egyetemi tanár, dékánhelyettes és dr. Kothencz Mihály, a tanulmányi osztály vezetője a felvételi tapasztalatokról, szakok indításáról s a felvételi rendjéről tartanak előadást. A hagyományoknak megfelelően ezután kezdődnek a TM bölcsész ágazatának egyetemi előkészítő tanfolyamai. 1 VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS AUTOSZALON, SZEGED, OLAJBÁNYÁSZ TÉR 1. Tel./fax: 480-980, 480-562 támogatásával! Az Országos Meteorológiai Szolgálat eló'rejelzése szerint ma estig jobbára napos idő lesz, a rövid ideig tartó felhőátvonulásokból csapadék nem valószínű. A szél mérsékelt lesz. Erősödik a felmelegedés, a legmagasabb nappali hőmérséklet 20-25 fok között alakul. 1