Délmagyarország, 1994. szeptember (84. évfolyam, 204-229. szám)

1994-09-10 / 212. szám

SZOMBAT, 1994. SZEPT. 10. VÁRKERT „Ki vagy? - azt kérdezik, vagy inkább: ,Ki voltál? - Felelsz-e tetteidért vagy cserélődsz téren időn túli alakváltásban?' - Ha megszületsz: társak közé lépsz de egyedül leszel, mikor el kell menned, bár másokkal együtt ölnek: - mert mindenki magának hal meg." (Önarckép halállal - 1991) Keresztury Dezső mint író, költő, politikus és kultuszminiszter - 90 éves Keresztury Dezső HETVENÖT UTAN Vas Istvánnak I A rőt-smaragd levélen aranyfény méze csordúl, sok őszi virág virúl még, dió hull, csobban a must is: ­jó csöndben elmatatni, ha gépek nyers robajja szaggatja is egyre a csöndet, idogál velünk ama Kómosz, nem hagynak cserben a múzsák: zenék, jó versek, képek kísérnek mindhalálig. II Szemünk már rég nem a régi, fülünk, kezünk, derekunk se, a térdünk is megőszül; igaz, - minek tagadni, a láng lassan kialszik, de él a parázs, ha épen megőrzi magát a hamuban s fölizzik, föllobogva a vágy forró szelében, új életre vált az emlék: hús duzzad az asszu csonton. III Az ötven utánra szerzett versem, ha megvan, olvasd: ki kérdi, hány év telt el? sűrűitek, elsuhantak, mi megmaradtunk vénen Is hajthatatlan élet­szeretőknek, nem követjük a vén görög tanácsát, hogy óvatosan éljünk: ­Te idd csak a vérvörös bort, nekem add a hűs fehéret! KORAŐSZIKANIKULA Ez a jégveréssel terhes koraőszi kánikula, ez a gyümölcstelen augusztus nem a vénemberek derűs nyara még: sürü, forró pára kotlik a tejüvegbe dermedt tájon, korasárgán fonnyad a lomb, süketítő csönd szúr mint homokszemek pirregése. Megőszült térddel ülök töprengve: fülledt nap vagy tompa vénség nyom le? tört tűnődés, rossz hlr a javíthatatlan ember túlkapásairól? a jövőbe vetett remény aszalódik pálló ködbe? Föladjam? Ha nincs türelmem a mosthoz, elmenekülni ott az emlék, a megszépült kfn, megujúlt hit, kudarc, siker, befogott száj, kis mosoly. Lehet a fölpárázó holtakat újraszülni magamból, alakot adva a költő kézelgéseinek? Ahogyan tudósok mondják: lelkemből mitikus modell lesz, mert jelentéssé válnak, mik jól történtek? Boldog növények, állatok: csak a mostban élők! Szerencsés tárgyak, emlék nélkül, céltalan! Én mentől mélyebbre bukom le a tűnt időbe, annál forróbb lesz a vágy, hogy folytatódjék mind, ami fölgyűlt bennem. Az öregség, ha mélyül, nyugtalanabb is. Nem az elvont, végső kérdések gyötrik: nem a lét értelme, a mérhetetlen kiterjedés és benne a sors; vigasztalást nyújt a kis dolgok sokasága: friss ing, cicák, új ízek, árnyak, lombsuhogás... S főként az őszi ajándék, ki szivemen pihen s betakar szivével, azért, hogy könnyítő, örömosztó jelenléte jó bizalommal töltsön el újra. Vele éled bennem a hit, hogy szükség van még rám: ki teremt, őrizzen is, ez a dolga: takarúlás, szüret, teli kamra, hogy legyen mit beosztva túlélni a tél közönyét. Az lesz majd igazi megvalósulás, újuló lét, és nem ez gyűrt, aszályos koraösz, ez a szivárogva áradó, föltarthatatlan éj, amelyben bátran félni is könnyebb így. Mert az istenek terve kitudhatatlan. Keresztury Dezső aka­démikus 1994. szeptember 6-án ünnepli 90. születés­napját. Értelmiségi család­ban Zalaegerszegen szüle­tett 1904. szeptember 6-án. Elemi iskoláit és a gimná­zium alsó 4 osztályát szülő­városában, míg a gimná­zium felső 4 osztályát Buda­pesten végezte. Magyar­német szakos tanári diplo­mát 1928-ban kapott és még ugyanezen év őszén summa cum laude minő­sítéssel bölcsészdoktorrá avatják. A berlini egyetem magyar lektora 1929-től 1936-ig. Hitler hatalomra jutása után a légkör egyre elviselhetetlenebb lett szá­mára. Hazatérése után az Eötvös Collegium tanára (később igazgatója) és a Pester Lloyd irodalmi rovat vezetője. 1945. november 15-től 1947. március 15-ig maradandó érdemeket szer­zett a korszak kultúrpolitikai értékeinek feltárásában. Keresztury Dezső mint gyakorló pedagógus és író azzal a hittel és meggyőző­déssel vállalta el a kultusz­minisztérium vezetését, hogy a magyar köznevelés nem rosszabb bármely más nép köznevelésénél. Felme­rült benne a kérdés, vajon képes lesz-e a magyarság egy újjászületett Európában a haladás útját megtalálni. A választ a jövendő magyar­ság nevelésének minőségé­ben és mikéntjében kereste: „A jövő az iskolákban ké­szül, s hogy mi lesz a ma demokráciájából, az az is­kolában dől el." (K. D., 1946.) Vallotta, hogy a nép nem szükségképpen műveletlen. A népi kultúrában élő mű­veltség értékei a jelen és jövő nemzedéke számára is fontosak. A nemzeti művelt­ség vérkeringésének nem­csak fentről lefelé, hanem lentről felfelé is kell funkcio­nálnia: „A nép is közölhesse tudósaival mire és hogyan van szüksége." (K. D., 1946.) A népek versenyé­ben a magyar műveltség csak akkor életképes, ha gazdaságilag is megállja a helyét és kitűnő szakmai gárdára épít. A művelődés­politikai reformoknak csak akkor van értelmük, ha azok szorosan összefüggnek gazdasági és társadalmi fejlődésünkkel. Kultúrpolitikájában három alapelvet kívánt egységesí­teni: a műveltséget, az igaz­ságot és az emberséget. E nemzeti műveltség eszmé­nyét hirdette meg, amelyet minden társadalmi rétegre és osztályra ki kívánt ter­jeszteni. Meggyőződése, hogy ezt az új nemzeti műveltséget csak akkor formálhatjuk ki, ha az emberség, magyar­ság és európaiság termé­keny erői egymással helyes arányban és biztos egyen­súlyba kerülnek. Felmerült benne a kér­dés, nem könnyelműség-e a jövőbe vetett hittel áltatni magunkat a jelen nyomorú­ságában? Keresztury Dezső szerint addig tudjuk mun­kánkat végezni, amíg bízunk valami elkövetkezendőben, valami egészségesebben, jobban, igazabban. Magyar­ország kultúrpolitikája az újjáépítés, a változás hite, reménye nélkül elképzelhe­tetlen, s ehhez nem „pará­dés hősökre", hanem a „ko­nok türelem" embereire van szükség. Az emberi művelt­ség mindennapos erőfeszí­tés eredménye, tehát nagy­mértékben rajtunk műlik, milyen lesz a jövő. Keresztury Dezsőt mint kultuszminisztert egyes pártok vádolták, hogy kleri­kális, mivel Mindszenty Jó­zsef bíboros-hercegprímás­sal jó volt a kapcsolata. Az állam és egyház viszonyá­nak rendezése a népi de­mokráciáért vívott politikai küzdelem egyik sajátos területe volt. Nehezen csilla­puló érzelmeket, szenvedé­lyeket kavart fel. A kultusz­miniszter védte az egyházi iskolák iskolaállítási és fenn­tartási jogát. Vallotta, hogy „... Szent István kora óta egy keresztény Európa va­gyunk. Ezeréves keresztény műveltségre épül rá a ma­gyar közoktatás. Ezt máról holnapra megváltoztatni nem lehet, mert a kommu­nista párt vezetői közül né­hányan nincsenek jóban a papokkal és Mindszenty bí­borossal. Az egyházi iskolák mindenkor a magyar mű­veltség oszlopai voltak a népiskoláktól az Akadé­miáig. A legjobb, legeffektí­vebb szakembereket ezek­ben az iskolákban találtuk." (Interjú Keresztury Dezsővel -a szerző, 1991.) A kultúrharc kitörését azonban Keresztury Dezső sem tudta megakadályozni: ezt látván - bár a Paraszt­párt kongresszusán ünne­pelték - lemondott. Az örökölt társadalmi körülmé­nyektől, a második világhá­ború okozta személyi, anya­gi, kulturális értékek pusz­tulásától nem függetleníthet­te magát. Az egyházak vezetőitől levélben köszönt el, így Mindszentytől is, amelynek válaszlevele magmaradt (Keresztury Dezső magán­gyűjtemény): Dr. Keresztury Dezső úrnak volt vallás és közoktatásügyi miniszter Budapest Miniszter Úr! Március 17-i búcsúsorai birtokában úgy érzem, hogy a püspöki kar nevében is én mondjak köszönetet azért, hogy gyötrő körülmények között egyházhűséggel és a magyar jövő lelkiismeretes munkálásával és védelmé­vel állott a nehéz poszton 16 hónapon át. Lelkiisme­rettel dolgozott és becsü­lettel távozik. Megköszönöm az egyház jóakaró felkarolását és se­gítését. További életére Isten ál­dását kérem. A személyes látogatását a jövőben is oly szeretettel fogadom, mint a múltban. Fogadja Miniszter Úr őszinte tiszteletem nyilvá­nítását. Esztergom, 1947. már­cius 19. Mindszenty József s.k. bíboros, hercegprímás esztergomi érsek Milyen kultuszminiszter is volt'Keresztury Dezső? Erre egyik kritikusa, Kunszery Gyula „Miért bukott meg Ke­resztury?" című cikkében válaszol: „... az Eötvös Col­legium nemes hagyomá­nyaiban nevelkedett európai kulturáltságé irodalomtudó­sa, finom ízlésű szépíró, képzett pedagógus, sze­rény, közvetlen modorú, de­mokratikus, szociális érzésű ember, akinek jószándékú­ságához és egyéni tisztes­ségéhez szó sem férhet." (Új Ember, 1946. november 17. 2. p.) Mindezek valódi­ságáról a Keresztury De­zsővel készített interjúim alapján jómagam is meg­győződhettem. Kultuszminiszteri lemon­dása után ismét az Eötvös Collegium tanára, majd 1950-től 1970-ig az Orszá­gos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti Osztályá­nak, majd a Történelmi kü­löngyűjtemények főosztá­lyának vezetője. Napjainkig több mint 400 pedagógiai, szépírási, iro­dalomtudományi, színház­történeti, esszéírói, kritikusi, fordítói (szépirodalmunk né­metországi propagálása) műve jelent meg, amelyeket az Országos Széchényi Könyvtár bibliográfiában is megjelentetett. Életműve elismeréséül a következő kitüntetéseket kapta: Magyar Köztársasági Érdemrend közép fokozata. Szocialista Munkáért Ér­demérem, Batsányi-dfj, Jó­zsef Attila-díj első fokozata, Felszabadulási Jubileumi Emlékérem, Munka Érdem­rend arany fokozata, Állami Díj, Herder-díj, Grillparzer­gyűrű, Magyar Népköztá­rsaság Zászlórendje és 1994. március 15-én a Ma­gyar Köztársasági Érdem­rend középkeresztje csillag­gal kitüntetést. Keresztury Dezső művei­ben felismerte, hogy a „nagy béke" igazi előfelté­tele, hogy megismerjük a világot és a világ is minket. A magyarság történelmi hivatása közvetítő szerepet vállalni a vele összefonódott népek között Kelet és Nyu­gat mezsgyéjén: „Egyensúly és mérleg legyünk Kelet és Nyugat között, de úgy, hogy közben magunk ne vesz­szünk el." (Világnézeti Aka­démia megnyitása. Előadás. Győr, 1946. április 26.) Ormándi János

Next

/
Thumbnails
Contents