Délmagyarország, 1994. szeptember (84. évfolyam, 204-229. szám)
1994-09-08 / 210. szám
20 HAZAI TÜKÖR DÉLMAGYARORSZÁG CSÜTÖRTÖK, 1994. SZEPT. 8. atona Zsolt ••u IJ JJJ hez közeledve is tűrhető az erőnléte. Aztán a mozdulatok görcsössége szűnni kezdett, s ettől egy kissé megnyugodott. Csak ez a szél ne űzne ily gúnyt vele. Félelem fogta el. Most már nem állhat meg! Végig kell mennie az úton. Újra, ugyanúgy, olyan nyugodtan vert a pulzusa, mint harmincöt éve. mikor a nyári szünidő augusztusának utolsó napjaiban a zákányszéki tanyavilágban biciklizve a dűlőket járta. Pedig a homok igencsak megfogta a kerekeket... ...s a fiú mégis fürgén cikázott a kukoricasorok között, majd újra visszakanyarodott az útra. Már alkonyodott, mikor a sokadik próbálkozás után végre rá kellett jönnie, hogy eltévedt. Egyszerre minden dűlő ugyanolyan ismerőssé, majd pillanatokkal később rémisztően idegenné vált. Vissza kell jutnia! Meg kell találnia a helyes utat, hisz nagybátyjáék már várják a közeli tanyán. Aztán öccsére gondolt. Ha most ő itt lehetne! Képzelete másodpercek alatt évtizedeket rohant előre. Érezte, eljön az idő, mikor majd hiánya még ennél is jobban fáj... ...s most, ezer kilométerekkel innét hová útja kijelöltetett - mégiscsak elérhető, s ez a fájdalom most megnyugtatta őt. Biztos volt abban, most jó úton halad, s hamarosan hazaér. Az alkony hosszúra nyúlt árnyékában, a töltéskoronán, egy férfi, biciklijén ülve egy út menti fának támaszkodott, ujjai között megsárgult falevelet morzsolgatLVTANITASI Í-ICC nálható ac hivatalos nyelvvizsgaIható tudás - próbavizsgával munkavállalásra, ilból és németből. 5, du.: 14—18-ig) zegeden a lap! \R0RSZAG ^f^Böhk. m Szeged, Oroszlán u. 1. Tel./fax: 62/312-005, 471-066. AKCIÓ!! IBIZA Repülővel, hetente szállodában, svédasztalos reggeli-vacsora I hét 39 900 Ft/f6től apartmanban 29 900 Ft-tól OLCSÓ REPÜLŐJEGYEK • Csongrád megyébe is jutott Menekülő milliók • Tankönyvbörze Az Írástudatlanság elleni harc világnapján, ma délután 14 és 19 óra között a Baloldali Ifjúsági Társulás szegedi szervezete és a Szegedi Ifjúsági Ház rendezésében tankönyvés tanszerbörze lesz az ifjúsági házban. A rendezvényen a rászorulók számára olcsó csere és vásárlehetőség nyílik - díjtalanul. • Pénzügyi-, vállalkozási ügyintéző, képesftett könyveló, kisvállalkozások adminisztrációja a gyakorlatban tanfolyamot indítunk. Kőrösy Bt. Ősz u. 2. Tel.: 471-191/23. (x) • A pápa mégis? II. János Pál tegnap bejelentette, hogy határozott szándéka mihamarabb ellátogatni a boszniai fővárosba. Egy nappal a csütörtökre tervezett szarajevói látogatás elhalasztása után a katolikus egyházfő Vatikánvárosban zarándokok előtt elmondta, hogy az út elhalasztásáról hozott döntés igen fájdalmas számára. Ugyanakkor felszólította a világközösséget, ne feledkezzen meg Szarajevó népéről. • Német-magyar tanfolyam A Vasvári Pál Közgazdasági Szakközépiskola a német EWS Köln Akadémiával együttműködve menedzser-asszisztens tanfolyamot indít. A képzés levelező jellegű, heti három alkalommal. délutáni elfoglaltsággal jár; tantervében közgazdasági, kereskedelmi, jogi, számítógépes képzés szerepel. A tanfolyamon idegen nyelvként a németet oktatják majd, szakmai jellegű nyelvi képzéssel kiegészítve; a képzésben szerepel a német nyelvű levelezés és a külkereskedelmi ismeretek oktatása is. A tanfolyam önköltséges, időtertama 6 hónap; jelentkezési feltételei: középiskolai érettségi és a német nyelv középfokú ismerete. A sikeres záróvizsga után a végzettek az EWS Köln Akadémi által kiállított és Európában elfogadott menedzser-asszisztensi végbizonyítványt kapják. Az érdeklődők számára a Vasvári Pál Közgazdasági Szakközépiskolában szeptember 16-án 14.30-kor bővebb tájékoztatást tartanak. A József Attila Tudományegyetem Tanácsa szeptember 9-én 10 órakor az egyetem aulájában díszdoktorrá avatja Fodor Gábor professzort, a Nyugat-Virginiai Egyetem Kémia Tanszék Emeritus professzorát, valamint Charles Susanne professzort, a brüsszeli Free University Természettudományi Kara Antropogenetikai laboratóriumának és Ökotechnikai tanszékének vezetőjét. Az avatás alkalmából Fodor Gábor professzor „A szerves kémia metamorfózisa a XX. század második felében" címmel, Charles Susanne „Az egyetemek szerepvállalása a hosszútávű politikában: az antropológia és az ökotechnika, mint illusztratív példák" címmel tart előadást. • Teng, a dalköltő Magas rangú ktnai vezetők rövidesen abba a kényes helyzetbe kerülnek, hogy nyilvánosan meg kell ítélniük: dalköltőnek milyen az ország első embere, Teng Hsziao-ping. A kínai sajtó jelentései szerint a kulturális minisztérium a népköztársaság kikiáltásának közelgő 45. évfordulója alkalmából meghirdette a forradalmi dalok fesztiválját, s a benevezett dalok között veterán forradalmárok szerzeményei is megtalálhatók, köztük Csou En-laj és Teng Hsziao-ping művei. A zsűrit a központi kormány magas rangú vezetőiből és veterán forradalmárokból válogatják össze. • Megy a lémpa Az első féléves külgazdasági eredmények alapján jelenleg a General Electric Tungsram Rt. a legnagyobb hazai exportőr - hangzott el a cég sajtótájékoztatóján. Tavaly 206 millió dollár volt az exportja, az idén hat hónap alatt pedig 129,1 millió, ami 47,7 százalékos növekedést jelent. Immár több mint húszmillió a menekült a világon, és seregük mindennap tízezerrel gyarapodik. 1970-ben még csupán két és fél millió embert tartott nyilván menekültként az ENSZ - áll a világszervezet három hivatala által készített jelentésben. Az emberek Afrikában és Ázsiában, de még a volt Szovjetunió területéről is nagyrészt az elnyomás és az üldöztetés miatt vándorolnak, sokszor szó szerint menekülnek el. Szomália lakosságának egytizede hazája határain kívülre rekesztette magát a belső háborúskodás miatt. Az ENSZ szakértői szerint a menekültek száma pár éven belül további 25 millióval nő, elsősorban polgárháborús okok miatt. A volt Jugoszláviában, illetve annak területén belül hárommillió lakost üldöztek el a hadi- és az erőszakos cselekmények, igaz, ők A RÁDIÓ „PARTISCUM" kereskedelmi adása „Hallgassa Ön is, Önnek is szól!'" mindennap 1648 «ako/««« 94,9 Mlb-tn (a DANt ÍBRÍS hullai 111 h isszán) ,1 Hirdetésfelvétel: j^fm Szened, Arany János u. 7.1 em. TeL 325-930. 480-166/127 TeUFax: 491-119 nem számítanak menekültnek, mivel nem léptek át országhatárt. Tíz évvel ezelőtt NyugatEurópában és Észak-Amerikában összesen 90 ezer 400 fő kért menedékjogot. Tavaly csak Európában 550 ezren folyamodtak ezért, Észak-Amerikában pedig további 150 ezren. Bár a menekültek özöne még a legtehetősebb országoknak is komoly terhet jelent, az ENSZ értékelése szerint a ke.vésbé gazdag államok a nagylelkűbbek a hívatlan „vendégsereggel". Immár hosszú ideje nagy tömegben élnek menekültek az amúgy is rendkívül szegény Etiópiában, Pakisztánban, Kenyában, vagy Thaiföldön. Nyugat-Európa zárkózottabb: tavaly 684 ezren kérelmezték menekültté nyilvánításukat; mindössze 45 ezren váltak hivatalosan is azzá. • Környezetvédelmi nap ÜUesen A Magyar Autóklub Csongrád Megyei Szervezete környezetvédelmi nyílt napot tart Ullésen, a Felszabadulás u. 79. sz. alatt, szeptember 10-én, szombaton 8-tól 13 óráig. Az autósok klubtagságra valós tekintet nélkül kereshetik fel a miniállomást. 43 Ft/km! Gyors, pontos, olcsó! Varhato Időjárás AUTOSZALON, SZEGED, OLAJBÁNYÁSZ TÉR 1. Tel./fax: 480-980, 480-562 támoaatásávall Ha hajnali három akkor peresztrojka! A peresztrojka gondolata az 1985-ös esztendő egyik hajnalán, pontosan három órakor fogalmazódott meg Mihail Gorbacsov agyában. Legalábbis ezt állítja az exfőtitkár felesége. Azokban az időkben ugyanis az SZKP KB egyik főtitkára a másik után halt meg - mondotta Raisza Erfurtban művészekkel lezajlott találkozója során. Érvénytelenített maffiaházasság A római katolikus egyház Sziciliában engedélyezte egy férfi házasságának érvénytelenítését, aki arra hivatkozott, hogy egy maffiafőnök állapotos lányát csak azért vette feleségül, inert a lány családja megfenyegette. Carmelo Mcola 17 éves volt, amikor 1977-ben rettegésből feleségül vette a 16 éves Kilomcna Scaglionét. A Corricre dclla Sera című milánói napilap hangsúlyozta: nagy valószínűséggel ez az első alkalom, hogy erőszak alkalmazására és megfélemlítésre hivatkozva engedélyezték a házasság érvénytelenítését Sziciliában. 1982-ben Meola apósát egy gengszterháborúhan meggyilkolták. Ekkor Meola benyújtotta kérelmét házasságának érvénytelenítésére. 1987-ben meg is kapta az engedélyt, de ez csak a héten derült ki, amikor a család ügyvédei ezt bejelentették egy bírósági per során, amelyben a fiatalember apját azzal vádolták meg, hogy kapcsolatot tartott fenn a maffiával. A házasság érvénytelenítéséről szóló határozatot arra használták fel az ügyvédek, hogy bizonyítsák: Meola és csalá dja nem a maffia tagja, hanem áldozata. Raisza szerint egy közös sétájuk alkalmával azt mondta neki a férje, lehetséges, hogy őt állítják az ország élére. „Ez nem mehet (gy tovább. Ahhoz, hogy Oroszországban elérhessenek valamit, felülről kell az országot megreformálni" - jelentette ki Mihail Gorbacsov. És ezzel megszületett a peresztrojka. ft I férfi néma közönnyel hajtotta ke<JU rékpárját. s mereven bámult maga elé. Gondolatai valahol nagyon messze járhattak. Szorgalmasan taposta a pedált. mígnem arra eszmélt, hogy mozdultai lassabbá válnak, és nagyobb erőkifejtést csikarva ki testéből, lélegzete szaporábbá válik. Mire a várost körülzáró töltésre ért, hűvös verítékcseppek gördültek arcára. És akkor különös hang ütötte meg fülét - mint mikor ezernyi falevél rezdül ijedten, sápadt szellőtől félve... és hallotta kacaját is a szélnek... és érezte, amint körbelengi, s csordultában szárítja fel megizzadt homlokán a cseppeket. Talán meg kellene állni, pihenni kicsit.... de szégyenlősen hessegette el a gondolatot. Az utóbbi években ugyan kevesebbet mozog, de azért az lehetetlen, hogy ilyen könnyen megadja magát. Büszke volt rá, hogy még így, az ötvenA A WM hez közeledve is Aztán a mozdulata kezdett, s ettől egy Csak ez a szél ne ű lelem fogta el. M meg! Végig kell me Újra, ugyanúgy, a pulzusa, mint ha nyári szünidő augu jaiban a zákánys biciklizve a dűlőkel igencsak megfogta ...s a fiú mégis koricasorok között UJ, BESZEDCENTRIKUS NYELVTANITASI ÉS VIZSGARENDSZER -ICC A Nemzetközi Kereskedelmi Kamara és a Közös Piac hivatalos nyelvvizsgaés felkészítő rendszere. - A mindennapi éleiben használható tudás - próbavizsgával eredményes vizsgafelkészftés - bizonyítványa nemzetközileg használható munkavállalásra, ösztöndíjra - 60 órás felkészlldk a decemberi vizsgára angolból és németből. Beiratkozás: TIT, Kárász u. 11. (szept. 12-23-ig, du.: 14—18-ig) Kedves Előfizető, Unbkártyatulajdonos! ,A nekem kemetoxo előfizetős! Szegeden a lap! tíÉLMAGYARORSZÁG ELŐFIZETŐI KLUBKÁRTYA "C Elnézését kérjük, hogy lapunkban megjelent klubkártya hirdetéseiben tévesen szerepel az, hogy Ön a kártyával együtt egy bővebb tájékoztatólapot is kap. Ugyanis menet közben úgy döntöttünk, hogy ezt a lapot nem mellékeljük a kártyához, hanem közöljük a szeptember 10-i, szombati számunkban. Kérjük Önt, hogy a kártyát átadó kézbesítőtől ezt a tájékoztatólapot ne kérje számon. A szerkesztőség Díszdoktoravatás a JATE-n 1 uJBté? PIACI ÁRAt r k 1 1 j-^?' Szegedi Ipari Vásár és Piacigazgatóság 1 Tel.: 471-397 Szent I. tér Mars tér Dorozsmai nagybani piac Sárgarépa Ft/kg Petrezselyem Ft/csomó Tojás Ft/db Karfiol Ft/kg Paradicsom Fl/kg Zöldpaprika Ft/kg Burgonya Fl/kg őszibarack Ft/kg Szdlő Fl/kg Görögdinnye Fl/kg Alma Fl/kg 20-30 40-45 8-10 100-130 25-30 35-40 22-30 80-100 30 20-25 40-50 25-30 145 7,50-9 100-120 20-30 40-50 20-28 70-100 35-40 20-25 40-60 25 35-40 8-9 80-100 20-25 40-45 20-26 70-100 30-40 20 40-50 Keresett áruk: Szent I. lér szóld. Őszibarack, karfiol: Mars tér: paradicsom. Őszibarack, zöldpaprika, karfiol. Nagybani: burgonya, karfiol, uborka. Tel.: 314-143 Tel.: 312-864 Tel.: 361-273 Milyen nemzetiségű az Isten? Amikor „Az Isten is bolgár volt", boldogságban úszott a Balkán, merthogy egy Sztoicskov nevű válogatott labdarúgó a vőben, a németek kiverésc utáni mámorban ekként látta az eget és a pályát. „Egyre erősebh az a meggyőződésem, hogy az Isten brazil." Ezt a tézist viszont egy politikus tudatta a világgal, igaz, nem egészen igy akarta nyilvánosságra hozni. A brazil kereskedelmi miniszter és egy újságíró közti, úgynevezett technikai megbeszélésen hangzott el, a tervezett rádióműsor felvétele előtt. S minthogy a kijelentés a baloldali ellenzék vezéregyéniségétől származott, a rádióhallgatók sokasága döbbenten hallgatta a politikus nyilvános gyónását... A stúdióban ugyanis állítólag nem vették észre, hogy a mikrofon be volt kapcsolva! Az már külön politikai pikantériát jelentett, hogy a szószátyár miniszter arról is gyónt, hogy az október elején esedékes elnökválasztáson kit támogat, akár törvényellenes módon is. „Nincsenek gátlásaim - kürtölte világgá - ami jó, azt használjuk ki, ami meg nem jó, arról ne is beszéljünk." Később nem is beszélhetett. Le kellett mondania. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint ma estig nem változik meg a szokatlanul nyárias idő, mivel száraz, meleg levegő uralja a légteret, süt reggeltől estig a nap, érleli a szőlőszemeket. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27-32 fok között alakul. ViV \P* ISI rfy