Délmagyarország, 1994. augusztus (84. évfolyam, 178-203. szám)
1994-08-06 / 183. szám
SZOMBAT, 1994. AUG. 6. • Hetedik korosztályos sakk-vb. Szeged • A szexvizsgálat elmaradt Rück kirukkolt Bizonyára sokan olvasnák a játszmák elemzését és egy-egy impozáns vagy tanulságos partit az otthoni sakktáblán megelevenítenének. Sajnos, azonban e hasábokon a terjedelem miatt nem tudunk ilyen jellegű szolgáltatást nyújtani. Éppen ezért, akik tehetik látogassank el a szegedi Deák Ferenc Gimnáziumba, ahol a hetedik korosztályos sakk világbajnokságon olyan viadalokat kísérhetnek figyelemmel, amelyek élvezetesek, s arról árulkodnak, hogy micsoda géniuszok találkoznak Szegeden. A pillanatnyilag legeslegjobbak már az ötödik pontjukat is behajtották. így például a 10 éves Le Tien és El Amri. a 14 esztendős Blehm és Goletiani, a két évvel öregebb Krakops és a lassan eladó sorba kerülő Hagarova eddig még nem talált legyőzőre. Természetesen ők vezetik is a mezőnyt, s egyre nagyobb esélyük van a világbajnoki cím elhódítására. A magyarok közül egyre jobban felzárkózik Lékó Péter, aki Galyas Miklóstól elszenvedett veresége után már csak egy pontra van Krakopstól. A szegedi sakkzseni ma azzal a Kashimdzhanovval találkozik, aki legyőzte Galyast és ugyanannyi pontot gyűjtött, mint Péter. Nem tudom viszont minek lehet elkönyvelni Grábics Mónika vereségét. A magyar hölgy, aki az olimpiai keret tagja ugyanis a csütörtöki döntetlenje után világossal kikapott a négy pontos Hagarovától. Lehetne ezt meglepetésnek is nevezni, azonban Hagarova SPORT 7 Hagarova koncentrálás közben. (Fotó: Gyenes Kálmán) az elmúlt fordulókban is kitűnően vezette a bábukat, vagyis ebben a korosztályban úgy látszik ő az első számú favorit. • Mónika viszont egy versenyt már megynert. Munkatársaink szavazata alapján, ugyanis ő lett a világbajnokság szépségkirálynője, amihez szívből gratulálunk, s valahol ugyanúgy szorítunk érte is, mint a szegedi Lékó Péterért, aki természetesen ebből a versenyből kimaradt... Persze a mi szabályaink nem olyan kötöttek, mint a sakké, csak egy valami számított, hölgy legyen az illető. Apropó! Ez a világbajnokság sem múlhat el anélkül, hogy ne gyanúsítanának meg valakit. Történt ugyanis, hogy az egyik orosz hölgy - talán hozzátartozó vagy csapatvezető izgatottan reklamált a versenybíróságon. ugyanis úgy látta, hogy az egyik 10 éves kislánynak a fiúk között kellett volna indulnia. A hirtelen támadt riadalom, azonban gyorsan elcsitult, s a probléma megoldódott. Mint kiderült, csak a „meggyanúsított" kislány haja volt rövidebb a kelleténél. így aztán a szexvizsgálat elmaradt, amire - úgy érzem - amúgy sem lett volna semmi szükség, ha a Polgár-lányok édesapjának felfogását vesszük alapul... A legjobb magyaar versenyzők eredményei az 5. forduló után. 10 évesek, fiúk: Berkes Feren-Plantet 1-0. MészárosRybansky 0.5-0.5. Ovezov^ Jakab 0-1. Az állás: Le Tien 5, Grischenko, Jianu, Paragua, Perunovic, Petrosian 4-4, ... Berkes 3.5. Lányok: MotocGara 0-1. Plotnicu-Géczi Glória 1-0. Az állás: El Amri, 5, Costeniuk 4.5, Gara, Cherednichenko. Farhat. Meshcherjakova, Pkhakadze. Plotnicu 4-4, ... Géczi Glória 3. 12 évesek, fiúk: BokrosGanguly 1-0. Kirjak-Aronian 0-1. Kanep-Vámos 0-1, Hajdú Willwmze 1-0. Az állás: Bacrot. Ponomariov 4.5-4.5, Khamrakulov, Jedynak, Aronian. Bokros, Geanta. Zhao 44. ... Vámos. Hajdú 3-3. Lányok: Sasirekha-Gara 0-1, Pallag-Draica 0-1. Az állás: Pokorna. Dambo. Jackova 4.54.5, Gasparian. Moser Zhu 4-4, ... Gara 3.5. 14 évesek, fiúk: Acs-Johanessen 1-0, Soponyai-Joydev 0.5-0.5. Az állás: Blehm 5, Gershon. Bakhtadze. Vajda. Felecan. Argiroudis. Shaposnikov. Svetushkin 4-4, ... Ács 3.5. Lányok: Radziewicz-Kiss 1-0. Az állás: Goletiani 5, Hoang, Haslinger. Blanco, Chasovnikova. Sorokina. Zeng 4-4, ... Kiss 2.5. 16 évesek, fiúk: Lékó-Turzó 1-0, Kasimdzhanov-Galyas 1-0. Az állás: Krakops 5, Naumann 4.5, Lékó. Avrukh, Kasimdzhanov. Grigore. Baklan 4-4,... Turzo 3.5, ... Galyas 3. Lányok: Lakos-Djingarova 0.5-0.5. Zielinska-Szőnyi 1-0, Hagesaether-Lendvai 0.5-0.5, Kiss-Prokopenko 1-0. Az állás: Vajda, Hunt 4.5-4.5, 'rkeshelashvili, Zatonsskih, Zielinska. Apkhaidze, 4-4, ... Lakos 3.5. 18 évesek, fiúk: RückDzhumaev 1-0, Vouldis-Gyimesi 0.5-0.5. Az állás: Rück, Kacheishvili 4.5-4.5, ... Gyimesi 3. Lányok: Grábics-Hagarova 0-1. Medvegy-Hansson 1-0. Az állás: Hagarova 5, Lomineishvili 4.5, ... Grábics 3.5. A világbajnokság ma reggel kilenc órakor a hatodik fordulóval folytatódik a szegedi Deák Ferenc Gimnáziumban. Cs. Gát László Mától Motoicsónak-vb a Maty-éien Szeged ma és holnap megint rangos nemzetközi eseménynek, az OSY 400-as kategória világbajnokságának, és a magyar motorcsónakbajnokság második fordulójának ad otthont. (A versenyen a 14., illetve 16. életévüket betöltött ifjúsági korú motorcsónakosok indulhatnak.) A rendezők - a Magyar Motorcsónak és Vízisí Szövetség, a Szeged Városi Sportigazgatóság valamint a Vízügyi SE Szeged - azért választották a Tisza helyett a Gróf Széchenyi István evezőspályát, mert ott biztosnságosabb körülmények között versenyezhetnek az ifjú hullámlovasok. A verseny iránt, mint megtudtuk, nagy az érdeklődés. így bizonyára sokan kilátogatnak majd a Matyérre. ahol a nézők - túl a látványos futamok okozta izgalmakon - a felállított büfék jóvoltából színvonalas kiszolgálásban részesülnek. A világbajnokságra érkezett 9 ország (Japán. Svédország, Németország. Nagy-Brittania, Szlovákia, Finnország, USA, Litvánia, Magyarország) 25 versenyzője tegnap már „kóstolgatta" a vizet, és valamenynyien ideálisnak találták a pályát. Hazánkat a vb-n Kertes Krisztián (61-es rajtszámmal), Farkas Gábor (15). Bodor Péter (62), Pozsgai Márius (24), Bédy Tünde (13) és Varsányi Viktor (83) képviseli. Itt lesz a tavalyi világbajnok angol Kevin Turner (71), az ezüstérmes finn Kimmo Selin (75) és a harmadik helyezett svéd Lars Dickfors is. szóval a színvonalra aligha lehet majd panaszkodni. A magas nevezési szám miatt a világbnajnokságon induló versenyzőket A és B előfutamba sorsolják, onnan a legjobb öt-öt motorcsónakos jut a döntőbe A fennmaradó négy helyért vigaszfutamban versenghetnek azok. akiknek előzőleg nem kedvezett a szerencse. A továbbiakban négy futam eredményei alapján határozzák meg, ki lesz az idei év világbajnoka. Az országos bajnokság keretében kategóriánként három-három futam lesz. A pálya hosszúsága 1200 méter, egyenes szakasza 600 méter. A rajt és a cél a pálya Röszkéhez közelebbi, míg a depó a Bajai út felöli szakaszán található. A megnyitó szombaton 13.30 órakor lesz, fél óra múlva az OSY 400 A-, majd a B-előfutamát rajtoltatják. Utána folyamatosan (19.10 óráig) indulnak a futamok. Vasárnap reggel. 9 órakor folytatódik és 14.25 órakor zárul a verseny. A Tisza Volán szombaton 13 órától 18 óráig, vasárnap 9 órától 17 óráig 40 C jelzéssel, 60 percenként, céljáratokat indít a pályához. (A Maty-értől fél órával később indulnak a járatok.) A Tarján víztoronytól induló buszra a Szilléri sugárúti, a Fecske utcai, a Felszabadulás tsz előtti, a Mars téri. a Kálvári sugárúti, a Rákóczi utcai, a Szalámigyár előtti, a Kecskés-telepi élelmiszerbolt előtti és a Kecskés-telepi alsó megállókban lehet felszállni. Menetjegy az autóbuszon váltható, bérletek és egyéb igazolványok nem érvényesek. A 6 éven aluliak és a 70 éven felüliek díjmentesen utazhatnak. • Országos leinőtt úszóbajnokság Novo-Prinl Kupa Szentmihályon Szentmihályon szombaton ismét megrendezi a helyi klub a NovoPrint Kupát. Reggel 9 órakor kezdődik az első mérkőzés: SzegedPázsit-Gyálarét, 11 órakor a Szentmihály-IKV, majd 15 órakor a két vesztes, 17 órakor a győztesek játszanak a vándorserlegért. • Labdarúgás Bajnokik a Magyar Televízióban Nagyszerű 100 métert úsztak a gyorsúszók az országos felnőtt bajnokságon - közölte boldogan Nagy Pál, a Szegedi Úszó Egylet vezetőedzője. Legnagyobb örömünkre egyik tanítványom, Molnár János is ott volt az első hatban, és életében először úszott 54 mpn belül. • Minek köszönhető az a figyelmet keltő eredmény? Sportműsor Szombat Labdarúgás Jubileumi labdarúgótorna. Szeged, Vasutas-pálva. A harmadik helyért: Filakovo FC (sziovákia)-Izsáki Medosz, 14. Öregfiúk mérkőzése: SZVSESzegedi Dózsa, 15.45. Döntő: SZVSE-HLC, 17. Krizbai György emléktorna. Makó, városi stadion. BajaAkasztó, 16. Makó FC-Stadler FC, 18. Novo-print Kupa, Szentmihálytelek. Gyálarét-Pázsit SE, 9. ÍKV-Szentmihálytelek, 11. A harmadik helyért, 15. A kupa döntője, 17. Astra Kupa kispályás focigála. Hódmezővásárhely, VIP bitumines pálya, 8.30. - Elsősorban a jó edzésmunkának, de nem utolsó sorban a kitűnő mezőnynek, ami a 100 méteres gyorson rajthoz állt. Az első helyet Czene Attila szerezte meg, ugyancsak kitűnő idővel, néhány századra lemaradva az országos csúcstól. Ezzel legyőzte Szabadost, aki a szám esélyese volt. Motorcsónak OSY 400-as világbajnokság, és az OB második futama. Szeged, Maty-éri evezőspálya. 14. Sakk Korosztályos sakk-vb, Szeged, Deák Ferenc Gimnázium, 9. Tenisz Amatőr verseny, Szeged, Kisstadion. Férfi egyéni, 9. Női egyéni és férfi páros, 14.30. Vasárnap Labdarúgás Krizbai György emléktorna. Makó„városi stadion. A harmadik helyért. 16. A torna döntője, 18. Motorcsónak OSY 400-as világbajnokság és az OB második futama. Szeged, Maty éri evezőspálya, 9. Sakk Korosztályos sakk-vb. Szeged, Deák Ferenc Gimnázium, 9. • Tanítványa is megelőzte nagy ellenfelét... - így van, hiszen Molnár a nagy rivális, Kiss Zsolt előtt végzett, aki a vidékbajnokságon éppen Szegeden győzte le tanítványomat. • A többi számban hogyan sikerült helytállni? - Nem panaszkodhatunk, mert a 200 méteres gyorson ugyancsak hatodik lett Molnár, s 1:58.3-aI szintén egyéni csúcsot úszott. A 100 pillangón ismételt, a hatodik helyen végzett, ideje 59.8 mp volt. A lányok közül Nagy Olga és Sánta Nóra a B-döntőbe került. • A labdarúgó bajnokság élvonalába feljutott Stadler FC sorsa még napokig függőben lesz. Stadler József klubelnök csütörtökön úgy nyilatkozott: csak egy hét múlva jelenti be végleges döntését arra vonatkozóan, hogy csapatát visszalépteti-e az NB I-től. - Még várok a döntéssel, bár eredetileg úgy terveztem, hogy már ezen a héten kimondom a végső szót - említette Stadler József. - Minden az APEH-től függ, ha visszafizetik jogos követeléseim, akkor maradok, ha nem. akkor kivonulok a sportélet támogatói táborából. Teniszezés a Deák gimiben Újabb lehetőséghez jutottak a teniszezni vágyók Szegeden! A „fehér sport" kedvelői folyamatosan igénybe vehetik a Deák Ferenc Gimnázium felújított (Agyagos utca felől megközelíthető) pályáját, ahol öltöző is rendelkezésükre áll. Pályaelőjegyzés, bérlet vásárlás és bővebb felvilágosítás a helyszínen. Ha • Mikorra várható a bejelentés? - Úgy tervezem, hogy csütörtökön jelentem be végleges döntésem. Igaz, nem szándékozom sajtótájékoztatót tartani, nincs is időm arra, hogy emiatt Budapestre utazzam. de akit érdekel a téma. az megtalálhat itthon. Kiskőrösön. • A csapat azért számít az élvonalbeli premierre? - Persze, hogy mindenki készül, de elképzelheti, milyen körülmények között. Állítom: Az MLSZ-től kapott tájékoztatás szerint eldőlt, hogy az elkövetkező hetekben mely bajnoki mérkőzéseket közvetíti a Magyar Televízió. A tévések kérésére több találkozó időpontját megváltoztatták. 1. forduló: Kispest-Honvéd FC-Vác FC-Samsung, augusztus 6., szombat, 17 ó. Zalaegerszegi TE-Ferencvátos, augusztus 8., hétfő, 19 ó. 2. forduló: Vasas-llzerUTE-Novabau. augusztus 13., szombat, 17 ó. Parmalat.FCZTE, augusztus 15., hétfő, 19 ó. 3. forduló: Békéscsabai EFC-Ferencváros, augusztus 20., szombat, 17 ó. ETO FC Győr-Vasas-Ilzer. augusztus 22., hétfő, 19 ó. 4. forduló: EMDSZ-Sopzavar van a fejekben, sem a vezetők, sem a játékosok nem tudják, mit hoz a jövő. • Ön bizakodik? - Természetesen. Meg kell oldódnia a problémáknak, hiszen csak jogosan visszajáró összegekre tartok igényt. Ha nem így történik, akkor többet futballpálya környékére sem megyek! Berzi Sándor, a szövetség főtitkára csütörtökön is csak annyit tudott a témához fűzni, hogy nincs újabb fejlemény. - Hozzánk nem érkezett semmilyen hivatalos értesítés. roni LC-ETO FC Győr, augusztus 27., szombat, 17 ó. Ferenc város-UTE-Novabau, augusztus 29., hétfő, 19 ó. 5. forduló: ETO FC GyőrFerencváros, szeptember 10., szombat, 17 ó. UTE-Novabau-Parmalat FC, szeptember 12., hétfő, 19 6. • A 2. fordulóban a Ferencváros-BVSC-Dreher találkozó időpontja is módosult, augusztus 14-én, vasárnap 19 órakor lesz az összecsapás. • A Szerencsejáték Rt. tájékoztatja a fogadókat, hogy az időpontváltozás miatt a 32. heti totószelvényről törölte a Parmalat FC-ZTE mérkőzést. tehát nem is tehettünk semmiféle lépést. Gondolom, a beugrásra kész siófokiak szintén hallgatják a sporthíreket, olvassák az újságokat. így nélkülünk is értesültek a dolgok állásáról. • Az sem késő, ha Stadler József csütörtökön hozza meg döntését? - A szabálykönyv kimondja, hogy amíg az adott bajnokság második fordulóját nem játsszák le, addig a visszalépő csapat helye betölthető egy másikkal. A 85 éves Bökönyi első Nemrég Ausztriában. Amstettenben nemzetközi szenior atlétikai versenyt rendeztek, amelyen rajthoz állt a több mint 85 éves szegedi Bökönyi György is. A nagy meleg ellenére a Tiszaparti versenyző a távolugrásban az első, míg a 100 méteres síkfutásban a harmadik helyen végzett. Úszásoktatás felnőtteknek Tombol a nyár, jói esik a vízben ellazulni, felüdülni mármint azoknak, akik tudnak úszni! Nagyon sok felnőttnek gyermekkorában nem volt arra lehetősége, hogy megtanuljon „vízben járni", most viszont itt az alkalom, hogy pótolja a mulasztottakat, A nagy érdeklődésre való tekintettel ismét lesz újabb úszótanfolyam felnőtteknek az újszegedi Sportuszodában. Az oktatás augusztus 15-én (hétfő) kezdődik, a foglalkozásokat hétfőtől péntekig este fél 9-től fél 10-ig tartják. Jelentkezni augusztus 15-én este 8 órakor lehet az újszegedi Sportcsarnok előterében, bővebb felvilágosítást ugvancsak ott kaphatnak az érdeklődők. csütörtök, akkor Stadler