Délmagyarország, 1994. augusztus (84. évfolyam, 178-203. szám)
1994-08-04 / 181. szám
CSÜTÖRTÖK, 1994. AUG. 4. A Ferencváros nyerte a Szuper Kupát SPORT 9 Vác FC-Samsung - Ferencváros 1-2 «M» Népstadion, 6000 néző, Vezette: Hartmann. Gólszerzők: Füle (87.), illetve Páling (53.), Simon (88.) Vác FC-Samsung: Koszta Puglits, Aczél, Nagy, Aranyos Nyilas, Sallai, Gyöngyösi (Vígh, 67.), Romanek - Dzurják, Bánföldi (Füle, 67.) Ferencváros: Szeiler - Simon, Telek, Szekeres - Páling (Hrutka, 78.), Albert, Lipcsei, Czéh, Keller - Kopunovic (Neagoe, 55.), Christiansen Az első félidőben nem alakult ki színvonalas, szép játék, mindkét csapat keményen játszott, amit a játékvezető megengedett. Ebben a játékrészben említésre méltó gólhelyzet sem volt. Szünet után a Ferencváros nagyobb sebességre kapcsolt, s az 53. percben megszerezte a vezetést. Ekkor Páling ugrott ki, kicselezte Kosztát is és a kapuba lőtt. (0-1) A 87. percig a ferencvárosiak két óriási helyzetet hagytak kihasználatlanul. Három perccel a befejezés előtt azonban váratlanul egyenlített a Vác. Nagy ívelt be szabagrúgást és a jól felugró Füle fejjel küldte a hálóba a labdát, (l-l) Nem sokáig örülhettek azonban a váciak az egyenlítésnek, mert a következő percben az előre törő Simon ugrott ki a védők között és a kifutó Koszta mellett megszerezte a győztes gólt (1-2), ami a Ferencváros megérdemelt Szuper Kupa győzelmét is jelentette. • Előkészületi labdarúgó-mérkőzés Szeged FC-Szőreg 7-1 (2-0) Felső Tisza-parti stadion, 200 néző. Vezette: Kormányos. Szeged FC: Dobó - Krajczár, Popov, Tóth-Kovács, Csonka Újvári, Gréczi, Illyés, Dézsi Katona, Hűvös G. Edző: Nagylaki Kálmán. Csere: Adok, Turján, Kránicz, Bucholcz, Alex. Szőreg: Kiss J. - Papp, Antal, Adelhart - Hűvös L. - Batik, Széli, Szászi, Szvétecz - Lengyel, Buknicz. Edző: Suhajda György. Csere: Csehó, Csiszár, Bereczki. Az NB Ill-ból kiesett Szőreg csak az első félidőben tudott méltó partnere lenni a Szeged FC-nek. Ekkor még a szőregiek is vezettek egy-két veszélyes akciót, a második félidőben azonban jobbára az ő térfelükön folyt a játék, s ha az FC csatárai nem hibáznak annyit a kapu előtt, akár kétszámjegyű is lehetett volna az eredmény. Amikor ezt állítjuk, akkor elsősorban Katona nagy lehetőségeire gondolunk. A középcsatár nem kevesebb mint hétszer volt már csak a kapussal szemben, de egyetlen egyszer sem tudott a hálóba találni. Igaz, a szőregiek kapusa, a Dózsából igazolt Kiss János is a bravúrok egész sorát mutatta be. Góllövők: Újvári (2), Popov (2), Hűvös G., Bucholcz, Kránicz, illetve Lengyel. Jók: Popov, Újvári, Gréczi, illetve Kiss és Széli. P. S. I. Totózóknak 31. hét NB I. 1. BÉKÉSCSABA (3.)-VASAS (10.) 1,2 Az elmúlt bajnokságban a Békéscsaba feltűnően jól szerepelt, s ezt folytatta az Intertotó Kupában is. A Vasas ellen azonban nem megy valami jól a csabaiaknak. 2. KISPEST-HFC (2.)-VÁC FC-SAMSUNG (1.) 1,2 Mindjárt rangadóval kezdődik a bajnokság, hiszen az első és második helyezett csap össze. A váciak már nem egyszer győztek Kispesten... 3. ZALAEGERSZEG (2.)-FERENCVAROS (3.) 1, x, 2 A mérkőzést hétfőn játsszák, ezért törölték a műsorból. A szabályok értelmében a mérkőzésre tippelni kell! 4. ETO FC GYOR (5.)-CSEPEL (8.) x A Csepel mindig jól játszik Győrben, egy döntetlenre most is képesnek tartjuk. 5. ÚJPEST (6.)-PÉCS (11.) 1 A jobb erőkből álló újpestiek a mérkőzés esélyesei, még akkor is, ha a pécsiek nem feltartott kézzel mennek a Megyeri útra. 6. NAGYKANIZSA (l.)-DFBRECEN (7.) 1 Az újonc első mérkőzése az NB l-ben. Még akkor is őt tartjuk esélyesnek, ha a nagyobb tapasztalat a DVSC mellett szól... 7. BVSC (12.P-SOPRON (14.) 2 A BVSC mindig gyengén kezd, s csak később lendül bele. Ha most is így lesz, ezt a soproniak kihasználhatják. SVÁJCI BAJNOKSÁG 8. AARAU (4.)-LUGANO (5.) x A két egyforma képességű csapat találkozója döntetlen ígér. Egyébként is ez az eredmény volt a leggyakoribb kettőjük összecsapásán. 9. LAUSANE (7.P-GRASSHOPPERS (2.) 2 A grasshoppersiek jobban erősítettek az új bajnokságra, s a Lausane eddig nem tudott győzni még hazai pályán sem ellenük. 10. SIÓN (3.)-SERVETTE (1.) x, 2 A Servette a svájci bajnok, a Sión a 3. helyezett. Azért adunk több esélyt a bajnoknak, mert jobban játszik idegenben. 11. ST. GALLEN (3.)-XAMAX (2.) 2 A tapasztaltabb vendégek otthonában is legyőzhetik az újoncokat. 12. YOUNG BOYS (6.)-LUZERN (8.) 1 A Young Boys az Intertotó Kupában egyenletes, jó formáról tett tanúbizonyságot. Vajon ezt átmentette-e a bajnokságra is? 13. FC ZÜRICH (4.)-BASEL (1.) x A Basel most került fel az első osztályba, s képes arra, hogy döntetlenre mérkőzzön még idegenben is. + 1 mérkőzés NÉMET SZUPER KUPA 14. B. MÜNCHEN (l.)-BREMEN (8.) 1 Az ismét sztárcsapat lett Bayem biztos győzelme várható. • Campomanes úr igen ügyesen kombinált, s a végén megadásra kényszerítette ellenfelét. Bereczk úr elvesztette ugyan ezt a partit, azonban úgy tűnik, a csatát megnyeri, ami még véletlenül sem közte és a szerdán hajnalban elutazott FIDE elnöke között zajlott. - Bebizonyítom, hogy jó szájízzel hagyják el Szegedet a versenyzők és kísérőik. Igaz, ha nem lennének olyan készséges támogatóink, mint a Tejipar, vagy a Tisza Volán Rt., akkor bizony nem menne minden simán - mondta még a játszma megkezdése előtt Bereczk Imre, aki minden nap ott bábáskodik a helyszínen, a Deák Ferenc Gimnáziumban. • Természetesen még tegnap is a legtöbb sakkhívőt Lékó Péter keddi veresége foglalkoztatott. Péter viszont a reggeli kezdésnél igen nyugodtnak látszott, s mielőtt még a fehér bábukat vezető ellenfele, Rodrigo Demeterco elindította volna az órát, azt magyarázta egyik magyar társának, hogy hol hibázott az előző partiban. Nekem ped% éppen csak annyi időm maradt, hogy megkérdezhettem, hogyan aludt az éjszaka? - Olyan jól, mint mindig válaszolta. - Csak a nagy hőség zavart egy kicsit. • És a vereség? - Tanulni kell belőle és el kell felejteni. Ilyen megesik mindenkivel. Remélem, a mai napon javítani fogok - mondta. • Hetedik korosztályos sakk-vb, Szeged m Campomanes rezidenciáján • Lékó jól aludt Öt magyar az első helyen Mikor már kedden a versenyzők nyugovóra tértek, kezdődött „igazán" a sakkélet, méghozzá Florencio Campomanes szálláshelyén. Lehetett éjfél, azonban a FIDE elnökéhez bejáratosak még mindig rakosgatták a figurákat, miközben a főnök éppen az egykori világbajnokkal, Anatolij Karpovval tárgyalt legalább fél órát. Dolga végeztével, azonban ő is asztalhoz ült, s öt perces „snell" partira invitálta a hetedik korosztályos sakk világbajnokság főszponzorát, Bereczk Imrét, a Titán Festékgyártó Kft. tulajdonosát. Péter már az első lépések után nagyon magabiztos volt, s míg ellenfele hosszasan gondolkozott, ő az asztalok között sétált és nézte társai megnyitását. Aztán, amikor ő következett gyorsan lépett, s folytatta túráját. Végül is nem sokáig kellett vékony lábait erőltetni, ugyanis Demeterco hamar feladta a játszmát, s ezzel a szegedi nemzetközi nagymester újítani tudott. Ebben a korcsoportban, a 16 éves fiúknál, azonban nincs magyar az élen, ugyanis a Lékót verő Galyas Miklós remizett, s így holtversenyben a második helyen áll. Lakos Nikoletta viszont rendkívül magabiztos, s negyed magával vezeti a mezőnyt 3 ponttal. A legidősebbeknél Ruck Róbert és Grabics Mónika is megnyerte mindhárom partiját, s az élen áll. A 10 éves lányoknál szintén két magyar Gara Ticia és Géczi Glória az első, ugyancsak száz százalékos teljesítménnyel. ' ' • A magyarok eredményei a 3. forduló után. 10 évesek, fiúk: Mészáros-Vermeulen 0.5-0.5, Petrosian-Jakab 1-0, Hera-Aleskerov 0-1, Berkes-Miton 0.5-0.5, Guseinov-Sipos 1-0. Lányok: Géczi Mirjam-Gara Ticia 0-1, Berg-Géczi Glória 0-1, Tuitebneva-Balla 1-0, Bokros-Ozdemir 0.5-0.5, Kiss-fernandes 1-0. 12 évesek, fiúk: Bokros-Bacrot 0-1, MarandichVámos 0-1, Hajdú-Pintér 1-0, Bello-Kerekes 0.5-0.5. Lányok: Vasquez-Gara Anita 0-1, Gasparian-Pallag 1-0, Ovezova-Berta-Somogyi 0-1, Szabó-Kafedjan 0-1, VékonyKotormán 1-0. 14 évesek, fiúk: Soponyai-Gershon 0-1, Ács-Bucinskas 1-0, Horváth-Liang 0-1. Lányok: Barát-Maggioló 0-1, Ádám-Kiss 0-1, Nordhaug-Decsei 1-0. 16 évesek, fiúk: Galyas-Socko 0.5-0.5, TrolleTurzo 0-1, Demeterco-Lékó 0-1, Csizmadia-Rizouk 0.50.5, Okcular-Apró 0.5-0.5. Lányok: Lakos-Zielinska 1-0, Shabanova-Lendvai 0-1, Kiss-Hitzgerova 1-0, ErweeSzonyi 0-1, Ratcu-Totos 1-0. 18 évesek, fiúk: Iordanescu-Szuk 0.5-0.5, Ruck-Colovic 1-0, Ovsejevitsch-Gyimesi 0.5-0.5, Dupsky-Gabrielsen 0-1. Lányok: Ptacnikova-Grabics 0-1, Medvegy-Xu 0-1, Vasilevich-Palkó 1-0, Kejser-Albert 1-0. A világbajnokság ma reggel kilenc órakor a negyedik fordulóval folytatódik a szegedi Deák gimnáziumnban. Cs. Gát László Van elnökség, van elnök Már csak focizni kellene, mégpedig jól... A Szeged FC, amikor február végén „átörökölte" a Szeged TE-től az NB Il-es focicsapatot, nagy reményekkel vágott neki a bajnokságnak, hangoztatván azt, hogy mindent elkövet az együttes benttartásáért. Sokáig úgy látszott, hogy ez sikerül is, a fiatal csapat, fiatal edzőjével véghez viszi ezt a bravúrt. Végül azonban fel kellett adniuk, s csak abban reménykedhettek, hogy valamelyik csapat nem vállalja az NB ÍI-es tagságot, s átvehetik annak a helyét. Ez sem jött össze, maradt tehát a szomorú valóság: indulni az NB 111-ban, s megkísérelni a visszajutást... Sajnos, a már említett kudarcnak a pénztelenség is előidézője volt, hiszen a klub megalakulásakor, de később sem dúskált anyagiakban. így állhatott elő aztán az a helyzet, hogy jelen pillanatban a Szeged FC-nek I 688 000 forint adóssága van, ami azonban megszüntethető, hiszen a kintlévősége sokkal nagyobb ennél. Azt viszont még be kell hajtani, s csak akkor lesz pénz Félórás késéssel kezdődött és késő estébe nyúlva ért véget a Szeged FC közgyűlése, amelynek az új elnökség és elnök megválasztása volt a feladata. A késés oka hamar kiderült: várták, hogy határozatképes legyen a közgyűlés, hogy itt legyen a tagok ötven százaléka, plusz egy fő... 93-ból 47. Végül valahogy „összejött" a dolog, s már semmi akadálya nem volt a kezdésnek. Mert ugyebár egy klub nem működhet elnökség és elnök nélkül... Pedig március óta a Szeged FC-nek nincs elnöke, mivel akkor dr.Csonka Péter, az alakuláskor megválasztott elnök lemondott, mondván, hogy az ő idejéből nem futja egy profi klub vezetésére. Március óta tehát elnök nélkül van a klub. Vajon ennek tudható be, hogy a labdarúgócsapat közben kiesett az NB II-ből? Nem hinnénk, legalábbis a felszólalók, s a beszámoló nem erre utalt. A kudarcnak más összetevői voltak. belőle... Amint a beszámolóból és a számvizsgáló bizottság jelentéséből is kitűnt, volt számos olyan kiadása is a klubnak, ami elkerülhető lett volna. Hogy csak egyet említsünk: az ifjúsági B csapat spanyolországi útja több mint 600 ezer forintba került, ami majdnem annyi, mint az első csapat egész tavaszi utaztatásának és étkeztetésének költsége... Vajon egy ilyen (egyesek szerint kétes értékű) torna megért ennyi pénzt? Még akkor is, ha a költségek nagy részét szponzorok állták - ahogy mások állítják. Ha a szponzorok fizettek, miért szerepel a klub kiadásai között? Talán ebben az esetben - és más esetekben is - jobban meg kellett volna és a jövőben meg kéne nézni, mire és hova adjákki a nehezen megszerzett pénzt... Elhangzott a közgyűlésen az is, hogy jelen pillanatban a Szeged FC-nek több mint 80 igazolt játékosa van, ők az előkészítő, a serdülő, az ifjúsági és az első csapat tagjai. Ez mind nagyon szép, s reményt nyújt arra, hogy megfelelő támogatottsággal a klubban olyan minőségi munka folyon, amely a felemelkedéshez vezethet. De elhangzott az is, hogy az önkormányzat támogatása nélkül nem mennek semmire, nem tudják megvalósítani célkitűzésüket, nevezetesen azt, hogy ismét egy magasabb osztályba kerüljenek. A pályagondok átvállalásával az önkormányzat már segített rajtuk, de további összegek is szükségesek... A felszólalók közül többen fogalmaztak úgy, hogy jelen pillanatban előbb a csapatnak kell produkálnia, s csak aztán kaphat... Tehát eredményt kell felmutatni, s akkor jönnek a támogatók is. Nehéz, nagyon nehéz lesz a csapat dolga, de nem megoldhatatlan. A jelenlegi keret képes a jó eredmények elérésére, de csak kitartó, nehéz munka árán. Elsősorban „hazai pályán" kell megvívnia a harcát, mert (ez is elhangzott a felszólalások során) a hármas, vagy négyes versengésből csak Szeged labdarúgása nyerhet... P. Sándor József 0 SPORT A TEVEBEN Ma látható TV 1 16.25: Telesport TV 2 23.38: Németország-Görögország, férfi kosárlabda-vbmérkőzés DSF 13.30: Baseball 14.00: Jóakarat Játékok Eurosport 12.00: Tenisz 20.00: Férfi kosárlabda-vb 22.00: Ökölvívás 24.00: Golf • Alig ért véget a foci-vb, máris kezdődik a másik, világraszóló nagy sportesemény, amelyben Magyarország, sajnos, ezúttal sem érdekelt. Augusztus 4-e és 14-e között 16 ország legjobb csapatának részvételével Torontóban rendezik meg a sorrendben XI. kosárlabda-világbajnokságot. Az eseményt nyilván nem kíséri majd akkora publicitás, mint a labdarúgó-vb-t, hiszen a győztes előre ismert, legfeljebb a második és harmadik helyezett kiléte kelthet némi izgalmat a sportrajongók táborában. Az amerikai álomcsapat győzelmét senki sem vonja kétségbe, ők biztos esélyesként érkeznek, legfeljebb az elfuserált évi szabadságuk miatt lesznek enyhén morózusak, de - profikról lévén szó - ez biztosan nem hat ki a válogatott összjátékára. Az európai csapatok régen nem voltak ilyen rossz passzban, mint ezen a vb-n. Az Argentínában meg• Ma kezdődik a kosárlabda-vb • Meglepetés kizárva Ai amerikaiak abszolút esélyesek rendezett legutóbbi világbajnokságról visszatérő jugoszláv arany- és szovjet ezüstcsapat régen nem létezik, szétesett, mint országuk. Az olasz spagetti-liga a csőd szélén áll, a legutóbbi olimpián bronzérmet szerzett litván válogatott pedig már a selejtezők során kiesett. Minden jel szerint az európai kosárlabda becsületét két fiú fogja védeni, Kukoc és Radja, akikkel Horvátország joggal számíthat az ezüstéremre. Legkomolyabb riválisuk Németország és Oroszország, de nem szabad szem elől téveszteni, hogy mindkét csapat két legjobb játékosa, Schremf és Volkov nélkül játszik. Ez utóbbi már az ukrán kosárlabdaszövetség mezét öltötte magára. A második és harmadik helyért folyó versenyben esetleg a házigazda kanadaiak, a brazilok és a Puerto Ricó-iak is beleszólhatnak, de a szakemberek nem nagy esélyt adnak nekik. A többieknek, minden valószínűség szerint, a homokzsák-szerep jut. Különben, ha Jugoszlávia ellen nem vezették volna be a nemzetközi szankciókat, akkor a vb rendezési jogát Belgrád kapta volna. Hogy akkor esetleg mi változik? Nem sok, legfeíjebb a harctéren is szembenálló felek, Horvátország és Kis-Jugoszlávia legjobb kosarazói küzdenének meg a maradék érmekért. T. T.