Délmagyarország, 1994. augusztus (84. évfolyam, 178-203. szám)

1994-08-29 / 201. szám

6 KITEKINTŐ DÉLMAGYARORSZÁG HÉTFŐ, 1994. AUG. 29. Almásy István ideiglenes elnök a Rösz­kei Közkormányzóságot jelölő táblánál Szalámival, mármint az erre a névre hallgató kutyussal is foglalkozni kell... A közkormányzóság. (Fotók: Somogyi Károlyné) Útlevél és vízum, meg vám­vizsgálat nélkül jutottunk be kolléganőmmel a Röszkei Közkormányzóság, vagy aho­gyan egy- két dokumentumban olvastuk: a magyar San Marino területére. A magyar-jugoszláv határ közelében, alig néhány száz méterre a főúttól találunk rá a fellobogózott Röszkei Közkormányzóságra, amely­nek ideiglenes elnöke Almásy István, nagy szerettei fogad bennünket, hangsúlyozván lapunk elévülhetetlan érdemeit „ a szociális szabad területnek a nyilvánossággal való megis­mertetésében." Látogatásunk apropója: fennállásának első évfordulóját ünnepli a Közkormányzóság. Almásy úr kedves invitálására kerülünk beljebb a virágokkal díszített bejáraton, az egyelőre csak ideiglenes tárgyalóterem­be, amelynek eddig mindössze az alapja készült el, ám ben­nünket egyáltalán nem zavar. • Szegények vagyunk, de mindenünk van! Egy csillámért - egy kiló sárgabarack A Röszkei Közkormányzóság vendégei voltunk mert a szabad ég alatt megte­rített asztal mellett is el tudunk beszélgetni a házigazdával. • Szólíthatom kormányzó úrnak? - Nem, az ne tegye kérem, inkább elnöknek, ideiglenes elnöknek. • Elnök úr, hogyan támadt az ötlete, hogy itt mintegy hektárnyi homokon létre­hoz egy mini-államot? - Tavaly nyáron vettem meg ezt a telket. Ismeretes, hogy az elmúlt évben nagyon jó baracktermés volt, legalább ötven mázsa sárgabarack virí­tott a fákon, sajnos, inkább a fák alatt, mert lehullott és be­borította a talajt. Pálinkát nem iszom, nem is dohányzom - ez egyébként a Közkormányzósá­gunk Alapszabályából ered, amely azt is rögzíti, hogy ez drogmentes terület - így az­után arra a következtetésre ju­tottam, hogy értékesíteni fo­gom. A bevétel egy részéből fedezem a rezsiköltségeket, tehát a víz, villany, utazási ki­adásokat, a többit pedig szoci­ális célokra szánom. Ennek megvalósítására eszeltem ki ezt a formát. • Voltaképpen önállósulási és függetlenségi törekvé­seket juttatott ezzel kife­jezésre... - Igen, függetlenséget akar­tam. De ne feledjük: a függet­lenségnek a feltételrendszere lehet szigorúbb is, mint az álla­mé... • Egy éves a Közkormány­zóság. Eredményei? - Támogatóimmal, akiket három csoportba sorolnék - 1. segítenek és ezt nyilvánosan f, Jelentkezzen szakképesítést adó tanfolyamunkraf «•* )Kereskedő-boltvezető Vendéglátó üzletkötő w Marketing- és reklámmenedzser Kereskedelmi menedzser «*" Marketing- és reklámügyintéző •** Külkereskedelmi ügyintéző, üzletkötő w Drogéria- gyógynövénykereskedő Idegen­vezető, hostess Idegenforgalmi ügyintéző «*• Idegenforgalmi menedzser w Irodavezető " Gazdasági ügyintéző ABC-áruházi eladó Híradástechnikai eladó w Áruházi, üzletházi eladó " Konfekció- és divat-, rövidárueladó »*• Vendéglátóeladó •*' Közétkeztetési szakács Részletfizetési kedvezmény! Munkanélküliek kérhetik a munkaügyi központ képzési támogatását *\ Ibi Kereskedelmi és idegenforgalmi Továbbképző Kft. 6720 Szeged, Deák F. u. 22. i. em. 8 TeL/fax: 325-805 ARKAD TEXTILHAZ ajánlatai Őszi gabardinok 450 Ft-tól Sztreccsgabardinok 580 Ft-tól Alpakkaszövcetek 400 Ft-tól Bélésselymek 180 Ft-tól Bútorszövetek 555 Ft-tól Ragasztós bélések 120 Ft-tól Blúzselymek 320 Ft-tól Bébifarmerek 375 Ft Bébi bársonypant. 530 Ft Bébi bélelt pant. 990 Ft Cím: Szeged. Bánók tér-Zsinagóga átjáró Nyitva: 9-17-ig. Szeged, Szilágyi u. 2. II. emeleti, 18 nm-es irodahelyiség telefonfővonallal szeptember l-jétől BÉRBE ADÓ. Érd.: SZÉSZ Szilágyi u. 2.1. em. 116. Sipos Jenő. Tel.: 326-620 J ÉOMFORT I műszaki bázis I Szeged, Horváth M. u. 7. Tel.: 62/311-915 Üzletünkbe megérkeztek a kiváló minőségű fali gázkazánok! VISZONTElJkDÓKAT IS KISZOLGÁLUNK! W$SÍ&Af§ C10-24 kW a készülékbe beépítve: tágulási tartály, biztonsági szelep, légtelenítő szelep, kombinált nyomás- és hőmérő akciós ára: 56 600 Ft KI0-24 kW ugyanaz, mint a fenti készülék, kombinálva használati meleg vízzel akciós ára: 97 600 Ft A Csongrád Megyei Munkaügyi Központ pályázatot hirdet gazdasági osztályvezetői, valamint főkönyvi könyvelői állások betöltésére. Pályázati feltételek: -- Pénzügyi, számviteli főiskolai, vagy közgazdasági egyetemi végzettség, - Költségvetési gyakorlat, - Számítógép-kezelésben jártasság. A pályázatokhoz mellékelni kell: - végzettséget igazoló okmányok másolatát, - szakmai önéletrajzot. - erkölcsölcsi bizonyítványt. Bérezés: a köztisztviselő-törvény rendelkezései alapján. A pályázat benyújtásának határideje: a megjelenéstől számított 10 nap. Részletes felvilágosítás a 485-285/186 melléken dr. Vadas Zstpsannánál kérhető. A pályázatot a Csongrád Megyei Munkaügyi Központ igazgatójának kell benyújtani az alábbi címen: 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. CIPŐBOLT Szeged, Nagy J. u. I. nöi 8MSE5 gyermek­éwnun uy v-v>Ar • / • • szandalok 00® pa AMÍG A KÉSZLET TART. Nyitva tartás: H-P.: 10-18 óráig Szo.: 9-13 óráig vállalják, 2. támogatnak, de nem vállalják, mert valamitől félnek, 3. alakalomszerú segít­séget nyújtanak rendeztük a birtokunkban lévő területet. Őszi- és sárgabarackot, ubor­kát, paradicsomot és paprikát termesztünk, azt a már említett módon értékesítjük, s a bevétel egyharmadát elküldtük a Fóti Gyermekvárosnak. Hangsúlyo­zom: nem megígértük, mint azt oly gyakran ott „fent" halljuk, hanem már el is küldtük! A jövőben is ezt szándékozzuk tenni. Az elnök ezután bemutatja a Csillámot, amely a közkor­mányzóság pénzneme és egy kiló sárgabarack mindenkori árának megfelelő értéket kép­visel, jelenleg tehát mintegy 100 forintot, továbbá a bélye­get, amely most ugyan nulla forint értékű, de egykor fi­latéliai rikaság lehet... Csendben, szerényen ünne­pelte hát egyéves fennállását a Röszkei Közkormányzóság. Elnöke meg is jegyezte, hogy egyelőre nincs olyan eredmé­nyük amire büszkék lehetné­nek, de türelmesek és majd an­nak is eljön az ideje. Lehet. Lehet az is, hogy sokan meg­mosolyogják a magyar San Marinót, ám egy dolgot nem szabad elfeledniük: ki gondol manapság arra, hogy a kétkezi munkával összekapart kis haszon egy részét a hátrányos helyzetű gyerekeknek küldje? Senki. Vagy csak nagyon keve­sen. Ha másért nem, legalább ezért érdemel figyelmet a nem mindennapi szerveződés. Elbúcsúzunk az ünneplők­től, gépkocsink felé vesszük az irányt. Almásy úr és Szalámi névre hallgató kutyája kísér ki bennünket a Szociális Szabad Területről. Megígérteti velünk: jövőre is eljövünk. Kisimre Feranc Veszélyben a Tádzs Mahal Indiai környezetvédők kam­pányt indítottak a Tádzs Ma­hal, India legnevezetesebb sír­emlékének megmentése érde­kében, amelyet az ipari szennyezés pusztulással fenye­get. A mauzóleumot a XVII. században építtdlte Szahadzsán mogul uralkodó hőn szeretett második felesége, Mumtáz Mahal emlékére, aki gyermek­szülés közben halt meg. Évente másfél millió turista jár az építmény csodájára, közülük minden harmadik külföldi. Szakértők szerint az Agrá­ban. Újdelhitől mintegy 200 kilométerre fekvő építményt a szomszédba települt gyárak ál­tal kibocsátott szennyező anya­gok károsítják. A „márvány rák" néven ismert betegség kö­vetkeztében besárgul a Tádzs Mahal tündöklően fehér már­ványborítása. A mauzóleum megmentésé­re egymillió aláírás összegyűj­tését tervezik az aktivisták. A listát benyújtják India minisz­terelnökének és államfőjének, valamint eljuttatják az UNES­CO-hoz is, amely a világörök­ség listájára vette fel a Tádzs Mahalt. Ha a márvány is meg­betegedhet, könnyű elképzelni, milyen veszélynek vannak kitéve a környéken élő gyer­mekek. A környezetvédők szerint a kormány azért nem tesz eré­lyes lépéseket a szennyező gyárak ellen, mert rengeteg munkahely szűnne meg. Ugyanakkor az idegenforga­lom tízszer olyan fontos a tér­ségben, mint az ipar - mondta Maneka Gandhi, volt környe­zetvédelmi miniszter. NE KERESGELJEN! SZEGED, STEFANIA 10., SAJTÓHiiZ ITT FELADHATJA HIRDETÉSÉT, REGGEL 7-TÖL ESTE 7-IG! DÉLMAGYARORSZÁG Piarista gimnázium az alábbi állásokat hirdeti: 1 fő 4 órás, 1 fő 8 órás TAKARÍTÓI, és 1 fő 8 órás KONYHAI KISEGÍTŐ. Jelentkezés: Szeged, Munkácsy u. 9. Tisztelt vásárlóink! A Kiskundorozsmán lévő ABC-ben működő méterosztályra az alább felsorolt áruféleségek megérkeztek. - Paplanok 1100 Ft-os áron - Ixpedók 340 Ft-os áron - Gabardinok sok színben 40%-al olcsóbban - Gyermek ágynemű-garnitúrák 820 Ft-os áron - Pamut bordás anyagok 500 Ft-os áron Várunk minden rési és új vásárlónkat.' HUA LU KERESKEDELMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPRI KFT. SZEGED LEGNAGYOBB, 600 m2-es kínai DISZKONTÁRUHÁZA LEGALACSONYABB KIS- és NAGYKERESKEDELMI ÁRON DÉL-MAGYARORSZÁGON. Mind a 4 évszakban folyamatosan jön új áru, 200-féle áruból választhat. Ősztől jó minőségű ingek, flanelingek, tollkabátok és csizmák érkeznek. Nyitva tartás: H-P.: 8-18 óráig, szombaton: 8-14 óráig. Telefon/fax: 62/324-592. SZEGED, KÁLVÁRIA STG. 9-11. sz.

Next

/
Thumbnails
Contents