Délmagyarország, 1994. augusztus (84. évfolyam, 178-203. szám)

1994-08-27 / 200. szám

SZOMBAT, 1994. AUG. 27. RIPORT 7 Kacsacsata Mórahalmon • Kezdjük ott, hogy a szakmai tisztesség is azt kívánná, fényképeket a kacsák oldaláról is hozzunk, de nem rajtunk múlott, hogy nem sikerült. A tanya gazdája megtiltotta, hogy akárcsak róla is kattintsunk egyet. Korábbi ismeretség alapján Tanácsék kerestek meg bennünket, az egész fél utca lakói nevében, segítséget kérve. • Ha mi oda kimegyünk, akkor is magukon csattan az ostor. - Jöjjön, aminek jönnie kell, nem tudjuk tovább elviselni. A kacsák zajosak, büdösek, a légy meg annyi... • Mennyi? - Tessék inkább kijönni. Elsó kérdésem odakint: • Szeretik a kacsapecsenyét? - Egyesével igen, de ezresével nem. • Ezrével tartják, hogy mindenhová eljusson egyesével - Kihívtuk az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat ellenőrét, az is nekünk adott igazat. Itt a határozat, kötelezték a kacsatartókat, hogy egy kilométerrel telepítsék arrébb a kacsafarmot. Nem nagyon látjuk, hogy csipkedné magát a polgármesteri hivatal a rendelkezés végrehajtásában, ezért kérnénk a nyilvánosság pártfogását. • A legyekről is szó volt. - Itt minden házban vannak kicsi gyerekek. Van, ahol négy is. Naponta mosnunk kell, és száradni a rengeteg ruhát legjobb lenne a napra kiteregetni, de ha ide kirakjuk, fekete lesz a légy piszoktól. Amire eddig jutottunk, már ott volt Kissné Vér Edit is gyerekestől az egyik szomszédból, meg Pipicz Mihályné is négy gyerekével a másik szomszédból. Bizonygatja mind, amit olyan nagyon bizonygatni sem kell, hiszen aki kacsatelepet látott már, annak némi fogalmai lehetnek a dologról: ha úgy fordul a széljárás, elviselakkor tudták, hogyan kell átlépni a kapunkat, most már elfelejtették? Tegye a lábát ezután akármelyik is az én földemre, megkapja a fél téglát, az biztos. Vegyék tudomásul, most már csak azért se! Addig föllebbezünk. amíg megnő a kacsa. Itt már a kapufélfából is harag csöpög. • De asszonyom, a büdösség, meg a sok légy addig is itt lesz? - A legyeket irtjuk, a büdösség pedig csak addig tart, amíg ki nem tollasodik a kacsa. Mi nem pecsenyekacsát tartunk, tojók lesznek ezek, az pedig csak addig bűzlik, amíg kitollasodik. • De addig Ls a mások orra alá bűzlik! - Tudja mit mondok én magának? Most azt akatják elérni, hogy ezt a rengeteg kacsát vigyem el legalább egy kilométerre. Előbb-utóbb elviszem, mert a törvény kötelezhet, de mondom, addig föllebbezek, ameddig lehet. Az azonban biztos, hogy háztáji méretekben tarthatok disznót is, nyulat is, még kacsát is: odateszem az óljukat az ablakjuk alá! Ráérnek, gyesen vannak, az a baj. Én is neveltem gyereket, én is szeretem a gyerekeket, de nem így, ahogy ők csinálják. Mindenki másként csinálja. Kis tücsök-gyerek jön elő a szemközti házból, és átkiabál: - Szomszéd néni? Most nem mehetek át, mert anyukám nem enged. Titkos kapcsolatra következtetek a gyermek meg a szomszéd néni között. Ezt lenne jó erősíteni, mert ez a természetes. Az egy kilométer egy kilométer, kimérhető és ellenőrizhető, ez tény. Jogos is, senki nem vitathatja. A megátalkodottságból azonban mindenképpen engedni kellene, és keresni a jobb szomszédság útjait mindkét oldalon. Horváth Dazső Féligkész házban laknak Tanácsék, de már itt a gyerek. (Fotó: Enyedi Zoltán) hetetlen a büdösség - akkoriban tetőzött a kánikula éppen -, ablakot-ajtót kénytelenek zárva tartani, és éjfél körül olyan irtóztató a kacsazaj, hogy az már elviselhetetlen. Első számú közellenség ilyenkor a szalmonella-fertőzés is. Biztosan lehet tudni, miért szereti különös szeretettel a szalmonella a kacsákat, de tény, csak egy ugrás neki, hogy az apróságok étkein is megtelepedjen. Félnek tehát, és féltik a gyermekeiket. - Döntenünk kellene, a gyerek kell-e jobban, vagy a kacsa. • Mindkettő nagyon kellene. - De nem együtt! Együtt nem mehet! Fazekas József működteti a kacsatelepet, édesanyjával közösen, de mire átértünk volna hozzájuk az utca másik oldalára, már nem volt otthon. Kissné Vér Edit is kicsijével él Édesanyjával a kapuban találkoztunk, és határozott kívánsága volt, beljebb egy lépéssel se menjünk. Nem tehetek róla, rokonszenves az az igyekezet, amellyel a sok gazdasági arculcsapás után mégiscsak belevágnak újra meg újra valami újba, de azt se tagadhatom, minden becsülésem azoké elsősorban, akik mégiscsak vállalnak gyereket is. - Velem semmire se mennek, nem enyém a kacsatelep, bár részem nekem is van benne. Ha meg akarok élni, nekem is dolgoznom kell valamit. Testközelből most tapasztaltam azonban először, hogy kibékíthetetlen ellentét feszül a gyerekgondozási segélyen élők, és a saját kezük munkája után gyarapodók között, mert elhangzik ez a mondat is: - Ha mindenki dolgozna, akkor nem lenne semmi gond. Az irigység beszél belőlük, nekem elhiheti. Kisegítettük őket mindennel, amire szükségük volt, amikor építkeztek, nem ezt vártuk volna tőlük. • Régi nevén mondom: a Köjál is melléjük állt. - Miért nem hozzánk jöttek először? Amikor kérni kellett, A választásoknak nemcsak a politikai rendszerek legitimációjának biztosításában van kitüntetett szerepe, hanem a politikai elit cserélődésében is alapvető jelentőségűek. A nagy politikai átrendeződések sok esetben együtt járnak a politikai vezetőrétegen belüli nemzedékváltással is. • Nemzedéki szempontból az 1990-es választások három, különböző karakterű generáció küzdelmét hozták. A „történelmi" generációét, amely a keresztény, nemzeti Magyarország jelszavával lépett fel. Politikai alapértékeiket a két világháború közötti szellemipolitikai élet határozta meg. Intellektuális antikommunizmusukat a történelmi tapasztalatokon túl az ország szovjet befolyás alá kerülésének személyes élménye, továbbá az a meggyőződés motiválta, amely szerint a magyar nemzeti karaktertől idegen a bolsevik gondolkodás. Politikai személyiségfejlődésükre a családi tradíciók és számos esetben az egyházi jellegű iskoláztatás nagy hatást gyakoroltak. Számukra az első szabad választások tétje a keresztény-nemzeti Magyarországgal megszakadt kontinuitás helyreállítása volt. A „reformer" generáció politikai alapélményét az 1968-as reformhullám és az ezzel együtt jelentkező kulturális sokszínűség, a beat nemzedék nonkomformista lázadása jelentette. A reformálhatóságnak azonban nagyon hamar kitűntek a külső és belső korlátai. A „prágai tavasz" leverése, majd néhány évvel később, a gazdasági reform elakadása, valamint a kritikai társadalomtudományi gondolkodás reprezentánsainak elhallgattatása megosztotta ezt a nemzedéket. • Önkormányzati választások következnek Nemzedékváltás a magyar politikában A kisebbség a nyolcvanas években mind inkább kiteljesedő demokratikus ellenzék útját választotta, nemigen hitt a rendszer belülről való reformálhatóságában, morálisan nem tarotta vállalhatónak azokat a kompromisszumokat, amelyeket a legális keretek között történő politizálás érdekében meg kellett volna kötni. A többség a kompromisszumnak valamilyen formáját vállalva, integrálódott a rendszerbe. Abból indult ki, hogy a túléléshez, a szakmai előrejutáshoz bizonyos mértékben alkalmazkodni kell. Sokan közülük hittek a rendszer megreformálhatóságában és a befolyásolás érdekében pozíciókat is vállaltak. A hetvenes évek szélárnyékban eltöltött évei után, a nyolcvanas évek második felében megduplázódott az állami, gazdasági és pártelitbe belépő szakértelmiségiek aránya, a reformerek számára felcsillant a generációváltás lehetősége. A rendszerváltás előestéjén a „68as" generáció ellenzéki és reformer szárnya két különböző politikai táborban foglalt helyet. A „protest" generáció a nyolcvanas évek végén jelent A Kádár-rendszer utolsó időszakában a rejtett politikai konfliktusok egyre határozottabb nemzedéki arculatot is öltöttek. Az évtizedeken keresetül mesterségesen visszatartott politikai nemzedékváltás miatti feszültség a kádári utódlás, valamint a pártapparátus és a kormányzat közötti viszonyrendszer megváltozásában volt leginkább tettenérhető. meg a politikai porondon, mint a fiatal korosztályok egyik legmarkánsabb politikai áramlata. A három generáció közül ók fordultak a legélesebben szembe a pártállami rendszer kimondott vagy kimondatlan kompromisszumaival. Saját generációs szervezetük megalakításával átlépték a többi politikai szereplő által tiszteletben tartott politikai határvonalat, nyíltan konfrontálódtak annak a rendszernek az alapértékeivel és vezérelveivel, amelyben felnőttek. A pártállami rendszer adminisztratív fellépése a fiatal generáció politikai reprezentánsaival szemben, főként az értelmiség körében rendkívül erős szolidaritási és szimpátia hullám létrejöttét eredményezte. Az 1990-es választások, nemzedéki szempontból, az MDF és különösen annak vezetője, Antall József által szimbolizált „történelmi" generáció politikai győzelmét hozták. De sikeresen szerepelt a Fidesz is, hiszen ötödik pártként bejutott a parlamentbe. A 68-asok reformer és ellenzéki ága egyaránt vereséget szenvedett úgy, hogy tulajdonképpen egymás legádázabb ellenfelei voltak a választások véghajrájában. Vesztett az SZDSZ, mert a választók túlságosan erősnek ítélték az általuk folytatott antikommunista kampányt. Veszítettek az MSZP-ben található reformerek, mert nekik kellett viselniük a felelősséget az elmúlt rendszer bűneiért és hibáiért, tekintet nélkül arra, hogy maguk milyen mértékben működtek közre a Kádárrendszer fenntartásában, illetve lebontásában. Az 1994-es választás radikális fordulatot hozott a generációk küzdelmében, az MSZP mögött tömörülő reformer generáció abszolult többséget kapott. Történt mindez olyan előzmények után, amikor is úgy tűnt, mintha a társadalom támogatna egy, a Fidesz szimbolizálta radikális politikai generációváltást. A májusi választásokra azonban ez a szimpátia még a fiatal korosztályok körében is jelentősen visszaesett, a választók nem méltányolták a Fidesz pragmatizmusát elhalványító következetes antikommunista retorikát és a kormánypártok iránti megértőbb magatartásmódot. A választások két nagy vesztese a „történelmi" és a „protest" generáció lett, s a nemzedékek harcában a „reformerek" generációja jutott politikai hatalomhoz. A koalíciós kormány megalakítását előkészítő tárgyalások a „68-asok" két korábban szembenálló szárnyának, a „reformereknek" és az „ellenzékieknek" a kiegyezését jelképezik. A Kádár rendszer időszakában talán a jelenlegi két kormánypártot alkotó negyvenes korosztályok járták ki leginkább a nyilvános, illetve titkos alkukötések, megállapodások iskoláját. Mindenesetre a kormányalakítási tárgyalások üzenetében a korábbi szembenállás helyett egy új, tárgyalásos politikai kultúra és a nyilvános megállapodások rendszerének létrejötte is benne rejlik. Nem feledkezhetünk azonban el arról, hogy a kormányozhatóság érdekében 1990-ben is születtek megállapodások, mégsem az együttműködés volt a jellemzője az elmúlt választási ciklusnak. Az elkövetkezendő időszak egyik legnagyobb talánya, hogy vajon a generációvá formálódás kezdeti szakaszát meghatározó azonosságok vagy a későbbi időszak politikai magatartásában fellelhető különbségek fogják-e jellemezni a „68-asok" két szárnyának egymáshoz való viszonyát? Véglegesen lekerült-e a napirendről a Fidesz által reprezentált radikális politikai generációváltás és ennek egy mérsékeltebb változata valósul meg a 31 fős parlamenti képviselettel rendelkező Baloldali Ifjúsági Társulás vezetésével? Hogyan dolgozza fel a „történelmi" generáció a súlyos választási vereséget, képes lesz-e érdemenben beleszólni az ezredforduló felé közeledő Magyarország politikai életébe? A helyi társadalom által kiállított bizonyítvány az őszi önkormányzati választásokon közelebb visz bennünket a kérdés megválaszolásához. Stumpf István