Délmagyarország, 1994. augusztus (84. évfolyam, 178-203. szám)

1994-08-24 / 197. szám

6 INFORMÁCIÓ DÉLMAGYARORSZÁG SZERDA, 1994. AUG. 24. • Tanévkezdés Kevesebb diák az iskolákban A Művelődési és Közok­tatási Minisztérium tájékoz­tatása szerint az új tanévben várhatóan másfél millió tanuló és közel négyszáz ezer óvodás gyermek oktatásáról, nevelé­séről kell gondoskodniuk a közoktatási intézményeknek. Bár az általános iskolák első osztályosainak létszáma kis­mértékben emelkedik az előző tanévhez képest, az iskolások összlétszáma, illetve a felsőbb évfolyamokba járók létszáma mégis csökken. A beiskolázásról szóló előzetes adatok azt jelzik, hogy Az ország általános iskoláiban közel százharminc ezren, a középfokú oktatási intézményekben pedig mintegy 135 ezer elsős kezdi meg tanulmányait szep­temberben. a középfokú oktatási rendszer átalakulása tovább folytatódik. Növekszik a tanulólétszám a középiskolákban, valamint az új tfpusú - a szakma tanulására előkészítő, pályaorientáló, a gazda-, a gazdaasszony-képző és a speciális szakiskolákban. Egyidejűleg várhatóan csökken a hagyományos - mint például MACSKAKÖRÖM Fridiről mondják Vallomás Néha kiadom magamat Fride­rikusz Sándornak, és ez nagyon jól jövedelmez. Friderikusz Sándor tévészemélyiség. Kisalföld, február 5. Kgy Friderikusz-album margójára Harminc Fridi hatszázért - ne mondják, hogy drága. Gyárffy Miklós rádióriporter. Gondolal-Jel, 1993. december 12. Egy volt tanítványról Fridcrikusszal kapcsolatban elégtételt adhat nekem, hogy amíg él, hiányozni fog neki, amit tólem kaphatott. Vitray Tamás tévészemélyiség. Magyar Hírlap, február 5. Üzenet Nahlik Gábornak Akkor jövök vissza, amikor Ti elmentetek. Friderikusz Sándor Vasárnapi Hírek, 1993. november 14. Csere-bogár Még Friderikusz is megfenye­getett bennünket, hogy nem fog több svábbogarat enni tanúk előtt a képernyőn. Homrogdy Pál csurkista Magyar Fórum, 1993. november 25. 1 HÍR -1 KOMMENTÁR Négy év Lenin-szobor robbantásáért Négy év börtönbüntetésre és 75 millió rubel (35 ezer dollár) pénzbírság megfizetésére köteleztek Oroszországban egy 22 éves fiatalembert, mert felrobbantott egy bronz Lenin­szobrot - jelentette az AP az Interfax tudósítása alapján. A vlagyikavkazi bíróság Vlagyimir Banyint a város köz­pontjában található, közel 50 éves emlékmű lerombolásáért a közvagyon megkárosításában mondta ki bűnösnek. A külpolitikai információ igen sajátságos belpolitikai poént asszociál: a tervezett 34-79 százalékos energiaár­emelések hírére mi más juthat az ember eszébe, mint az, hogy nagy kár volt olyan sietősen eltakarítani a magyar közterü­letekről a Lenin-szobrokat. Nincs kinek a kezébe adni a zsíros kenyeret. Ó. I. a gép- és gyorsíró, az egész­ségügyi - szakiskolák és a szakmunkásképző iskolák ta­nulólétszáma. Az elmúlt tanév eleje óta tovább bővült a nem állami intézmények hálózata is. A minisztérium adatai szerint tizenöt-húsz új egyházi és tíz­tizenöt új alapítványi, egyházi. magán közoktatási intézmény kezdte meg működését. A fel­soroltakon kívül néhány, vál­lalkozók, gazdasági társaságok által létesített iskolában is megkezdődött az oktatás. A minisztérium szerint a tankönyvterjesztés új rend­szerével kapcsolatban a pozitív megítélés a gyakoribb. Egy-két kivételtől eltekintve egyetértés van abban, hogy nagyobbak a lehetőségek és szélesebb a kínálat az elmúlt évekhez képest. Évről évre visszatérő probléma, hogy a tanévkez­désre nem minden tankönyv készül el. Az előzetes jelen­tésekből úgy tűnik, hogy az új tanév kezdetén szintén szá­molni kell ezzel a hiányosság­gal. A jelek szerint problémák lesznek például a nemzetiségi iskolák tankönyvellátásában. Kétmilliárd kellene Nehéz helyzetű kórházak Bár a magyar kórházak többsége immár évek óta anya­gi gondokkal küzd, közülük is kiemelkedik az a 21 intéz­mény, amely a financiális nehézségek miatt különösen nehéz helyzetbe került. Ezen intézmények talpraállításához mielőbb pénzre van szükség, a probléma megoldásának keres­ésekor azonban nem elég csu­pán erre a 21 kórházra kon­centrálni - vélekedett nyilat­kozatában Mikola István, a Magyar Kórházszövetség el­nöke. Mikola István szerint annak ellenére, hogy hazánk lakos­sága európai mércével mérve is igen rossz egészségi álla­potban van, Magyarországon az egészségügy még mindig nem számít nemzeti prioritás­nak. Beteg emberekkel pedig igen nehéz gazdasági-politikai felemelkedést elérni - mondta a kórházszövetség elnöke, aki szerint megoldást csak az je­lentene, ha a különféle párt­politikai elképzelések helyett olyan nemzeti egészségpoliti­kai koncepciót sikerülne ki­alakítani, amely mögé nem­csak a különböző pártok, de a civil szféra is felsorakozhatna. A kórházaknál tapasztalható gazdasági gondok másik oka ­vélekedett a Magyar Kórház­szövetség elnöke -, hogy bár számos változás történt, az egészségügy a mai napig meg­őrizte régi struktúráját. A kór­házi ágyak tekintetében jelen­tős a kapacitásfelesleg, becs­lések szerint 20 vagy akár 30 százalékkal kevesebb ágy is elég lenne. Gazdasági szem­pontból mindenképpen szük­séges lenne az úgynevezett aktív ágyak csökkentése, ame­lyek helyett azonban több olyan ágyra lenne szükség, amelyen krónikus betegeket ápolnak, illetve amelyek szo­ciális célokat szolgálnak. A huszonegy, jelen pilla­natban nehéz helyzetben lévő intézmény mellett más problé­mák is léteznek. Hiába van ugyanis teljesítményfinan­szírozás, ennek alapjául a kórházak korábban megkapott bázispénze szolgál. A rosszul finanszírozott kórházak felzár­kóztatása most már nem ha­lasztható tovább. Kérdés azon­ban - mutatott rá Mikola Ist­ván -, honnan lehet előterem­teni az ehhez szükséges, körülbelül kétmilliárd forintot. Leszögezte azt is, miszerint szükség van a különösen nehéz helyzetben lévő kórházak ki­emelt kezelésére, de nem ha­lasztható tovább egy nemzeti méretű kórházracionalizálási program kidolgozása sem. A prioritások meghatározása, a kapacitások és a szükségletek közelítése, az egész rendszer ésszerűsítése ugyanis csak ennek keretében érhető el ­nyilatkozta Mikola István. MIRŐL IRT A DM? DÉLMAGYARORSZAG 80 éve Fölösleges aggályoskodás A nagyközönség, az itthon izgulók, a folyton kombináló s civilben járó katonai magán­tudósok, szóval azok, akiknek nemhogy a hadvezetésről, de még egy katonai rajvonal kiala­kulásáról fogalmunk sincsen, vagy csak annyit értenek hozzá, mint az a bizonyos hajdú a harangöntéshez, minden hirhez, amely nem számol be ezer el­lenségnek a megveretéséról vagy fogságba eséséről, a leg­képtelenebb kombinációkat füzi. (...) A rémhírek kovácsolói egy­általán nem tesznek jó szolgá­latot a közönségnek. Sőt! Ellen­ben jó szolgálatot fog tenni a rendőrség, mely értesülésünk szerint, a rémhirek terjesztői ellen igen szigorú rendszabályo­kat készül életbe léptetni. (...) (1914. aug. 24.) DÉLMAGYARORSZAG 40 éve Becsületes megtalálók Megjutalmazzuk Schöck Jánosnét kétszáz forinttal jó munkájáért..." Átvette a pénzt, s talán a Klauzál-tér és Lenin-utca sarkán lévő nagy Csemege Bolt eláru­sítói közül ő volt a legboldo­gabb. „Prémiumot kaptam... cipót veszek..." Másnap Schöcknét elküldték a MEZOKER-hez, hogy rendel­jen az üzlet számára gyümölcs­féléket, hisz úgyis ő árusítja. Fel is írták egy darab papírra a ren­delést, azt betette a pénztárcá­jába, s elment a Deák Ferenc­utcába. A pénztárnál kivette a papírszeletet, megrendelte a gyümölcsöket és visszasietett az üzletbe. Munkaidő végeztével mikor öltözött észrevette, hogy nincs meg a pénztárcája. A vér az arcába szökött, s nagy hirtelen zavarában és ijedtségében nem is jutott eszébe hol hagyhatta. agyha elé mi Csak amikor már hazafelé ment, akkor ötlött gondolatába, lehet, hogy a MEZOKER-nél..." Már biztos elment mindenki... Majd holnap reggel... Igaz alkotmá­nyunk ünnepe van, de azért hátha bent lesznek..." Reggel korán már ott volt, s Molnár elvtárs a MEZŐKER párttitkára megnyugtatta: „Nyu­godjon meg az elvtársnő meg van a pénze, itthagyta az asz­talon". Eddig tart a történet - a mi új életünket tükrözi. Mert (...), sokan örülnek elveszett pénzük­nek. holmijaiknak, amelyeket az egyre több becsületes megtaláló visszajuttat tulajdonosának. M.T. (1954. aug. 24. DÉLMAGYARORSZÁG F 4 áw Gründoljunk egyetemet A kormány hamarosan tár­gyalja azt a rendelettervezetet, amely a magánegyetemek alapí­tásának módjára tesz javaslatot. A szabályozás eltérne a nyugat­európai gyakorlattól: ott ugyanis a rendeletek a diplomák elisme­rését rendezik, Magyarországon pedig az intézmények létesítése a kulcskérdés - adott felvilágo­sítást az MTI kérésére Háry Miklós, a Művelődési és Közok­tatási Minisztérium tisztviselője. A kormányrendet tervezete rögzíti azokat a feltételeket, amelyeket az universitasok ala­pítóinak meg kell teremteniük. Az intézmények több tudo­mányterületen és több szakon folytassanak alapképzést - nem lehetne például bölcsészegyete­met alapítani - és foglalkoz­zanak a továbbképzéssel, vala­mint a tudományos kutatómun­kával is - szól a javaslat. A vállalkozóknak szigorú személyi és anyagi feltételeknek kell megfelelniük. Az oktatói kar egyharmadát, ezen belül az egyetemi tanárok és docensek kétharmadát csak főállásban lehet alkalmazni. A tanári kar egyharmada a tudományos fo­kozatot szerzett szakemberek közül kerüljön ki. Elengedhe­tetlen a tagolt intézményi struk­túra (karok, tanszékek) kialakí­tása. Az alapítók feladata, hogy biztosítsák a megfelelő épületet, tárgyi feltételeket. Számot kell adniuk arról is: rendelkeznek-e az egy naptári évre elegendő pénzügyi fedezettel, s a teljes képzéshez szükséges anyagi garanciákkal. (...) (1990. aug. 24.) NE KERESGELJEN! SZEGED, STEFANIA 10., SAJTÓHAZ ITT FELADHATJA HIRDETÉSÉT, REGGEL 7-TÖL ESTE 7-IG! D!,,WlYAK0RSZA(, Minibolygó közelít a Földhöz A Nap családja a kilenc is­mert bolygón és több mint hat­van holdon kívül számos kisebb égitestet is mondhat magáénak. Közülük egyik, amelynek neve Geographos, augusztus 25-én 3,9 millió kilométeres távolság­ban keresztezi a Föld pályáját. Ez a legkisebb távolság, amelyre ez a hatalmas szikladarab 1951­ben történt felfedezése óta meg­közelíti a Földet, amelyet termé­szetesen semmiféle veszély nem fenyegeti. A Geographos átmé­rője 2,2 kilométer. Ha egy ilyen tömegű szikla a Földnek ütközik - ami a csillagászok számítása szerint egymillió év alatt né­hányszor előfordul -, hatalmas kráter keletkezik. A Stuttgart melletti Nördlinger Ries és a kanadai Clearwater Lakes ilyen becsapódás következtében kelet­kezett. VÁROSNÉZÉS PANORÁ­MA AUTÓBUSZON Indul a Klauzál térről minden nap 10 és 18 óra között óránként. VIDÁMPARK Újszeged, Liget Felnőtt és ifjúsági játékok, nyitva: nonstop Gyermekjátékok, nyitva: 10-20 óráig FÜVÉSZKERT Lövölde út Látogatható minden nap 10­18 óráig MA AZ AUSZTRÁLIAI ÁL­LATVILÁG REJTELMEI címú ismeretterjesztő filmet vetítik délután fél 3-tól a Somogyi­könyvtár Gyermekkönyvtárában; a Csillag téri fiókkönyvtárban pedig videóvetítés lesz 15-17 óráig. PSZICHOLÓGIAI TA­NÁCSADÁST tartanak 15-17 óráig az. Ifjúsági Irodában (Arany J. u. 7.). USU1 REIKI KLUB. A reiki és más gyógymódok címmel Király István reiki mester előadása 18 órakor lesz a Tan­tusz Művelődési Házban. AZ AURA TERMÉSZET­GYÓGYÁSZ KLUB foglalko­zásán Az egészséges táplálko­PROGRAMAJÁNLAT zásról, a bioélelmiszerek elő­nyeiről kóstolóval egybekötött előadást tart Péter Lajos, 18.30 órától, a Teleki utca 3-ban. HOLNAP A SÁRKÁNYKIRÁLY PA­LOTÁJA című foglalkozásra (kínai mesék, érdekességek, szokások) délután fél 3-ra váiják a gyerekeket a Somogyi­könyvtár Gyermekkönyvtárába. AZ IZRAELI CLILIM NŐI KÓRUS lép fel izraeli és hasszid dalok bemutatásával 18 órakor a Zsinagógában. Karmester: Jakov Rottner. NOSZTALGIABULI lesz a JATE-klubban 21-03 óráig. Házigazda: Molnár Lajos és Száraz Ferenc. • AZ ÁLLÁSPONT-LIGA októberben öt hónapos szak­képesítést nyújtó óvodai dajka szaktanfolyamot indít önkölt­séges áron. nyolc osztályt vég­zett lányok számára. Jelentkezés telefonon vagy személyesen minden nap 8.30-12.30 óra között (Kálvária sgt. 14. I. em. 7., tel.: telefonszám: 327-081). IDŐSZAKI KIÁLLÍTÁSOK A MÓRA FERENC MÚ­ZEUM KÉPTÁRÁBAN (Hor­váth Mihály u. 5.): Szegedi Fesztivál Tárlat - Táblaképfes­tészeti Triennálé A MÓRA FERENC MÚ­ZEUMBAN: Bernhard Meyer grafikusművész (Darmstadt) kiállítása; a II. emeleti kiállító­teremben Dér István festőmű­vész kiállítása A FEKETE-HÁZBAN: „...mondhatatlan örömmel szem­lélem Szeged népében a lelke­sedést... - emlékkiállítás Kossuth Lajos halálának 100. évfordu­lójára; Mérnökök, mérnökök című kiállítás A KASS GALÉRIÁBAN (Vár utca): Kass János grafikái; 100 éves a Feszty-körkép ­bélyegterveket bemutató kiállítás AZ IMPALA HÁZBAN (Zár­da u. 9.): Kopasz Tamás festő­művész tárlata A HUNGALÉRIÁBAN (De­ák F. u. 29.): Vinkler-hagyaték és Sinkó János (Szeged), Erdélyi Tibor (Vásárhely) kamaratárlata A SZEGEDI VADASPARK BAN, a Zooiskolában: Élet az őserdőben és az Andok vidékén - a dél-amerikai élővilágbemu­tatóhoz kapcsolódóan az ott élő indiánok életének bemutatója A GARDEN ÉTTERMÉ­BEN: Vanko Basa Lenke, ko­lozsvári fetsőművész kiállítása A KÁLVÁRIA GALÉRIÁ­BAN (dr. Boross J. u. 27.): a Plein-Air '94 nemzetközi alkotótelep kiállítása A SOMOGYI-KÖNYVTÁR í. sktje b. ENERGOTHF.RM KFT. AKCIÓ! OTP-HITELVÁSÁRLÁSI LEHETŐSÉG Rossz, használt Energomatját új Energolux. Whirlpool, Zanussi mosógép vételárába beszámítjuk. Vaillant. Junkers, Nordgas, Stiebel, Kombi kazánok és klíma­berendezések. Bemutatóterem, üzlet, szerviz, díjtalan házhoz szállítás. Szeged, Budapesti krt. 37. T/fax.: 485-650. Rádiótel.: 06-60-385-535 földszintjén: Művészi könyv­kötések című kiállítás látható; az első emeleten: „Nyomdafesték­kel" (1979-1994) címmel Nagy Károly Szegedhez kötődő ti­pográfiái láthatók A POSZT-ART GALÉRIA­STÚDIÓBAN (Hajnóczy u. 5.): Fenesi Péter festőművész kiál­lítása A HELYŐRSÉGI KLUB Victor Hugó utcai kiállítóter­mében a „G" Galéria festmény­kiállítása A FORRÁS SZÁLLÓBAN: Hajas Ferenc festőművész kiál­lítása a Poszt-Art Galéria Stúdió rendezésében A JATE AULÁBAN (Dugo­nics tér): Sass Sylvia operaéne­kes, Liszt díjas, érdemes művész festményeinek bemutatója A MEGYEHÁZÁN: „Élő művészet" címmel kortárs kép­zőművészeti kiállítás látható. ' HÍDBETON BT. " Beton, házhoz szállítással Járdalap, gyephézagos járdalap. Sóderszállítás, alapásás és földmunkák Szeged, Napos út 10. Tel.: 62/325-335

Next

/
Thumbnails
Contents