Délmagyarország, 1994. augusztus (84. évfolyam, 178-203. szám)
1994-08-23 / 196. szám
16 RÖVIDEN DÉLMAGYARORSZÁG KEDD, 1994. AUG. 23. FEKETE PONT Valóságos kincsesbánya a Szabadság téren három hete „parkoló" kiégett ABC-autóbusz az alsóvárosi gyerekek számára. A szülők viszont feltik a kicsiket, akik nyakig kormosán játszanak a busz szénné égett maradványaival, elgörbült vasakkal, törött üvegdarabokkal. A környékbeliek kérik, mielőbb tüntessék el a veszélyes roncsot, mert látványnak sem szívderítő. (Fotó: Somogyi Károly né) Őrizetbe vették e Nova Bt. vezetőjét ff\ cím egy kicsit nagyzol. Nem új LLj templomról van szó. A Dél-Alföld egyik szép kis parasztbarokk templomáról, amelyet 1782-ben emeltettek közös akarattal a Patachich család és három nemzetséghez tartozó jobbágyai. Az utóbbi időkben a templomocska külleme már nemcsak a szemet bántotta. Az eső, a hó komoly károkat tett rajta, ha késik a felújítás, veszélyben a beázásfoltokkal tarkított épület. A templomszentelési a helyi búcsú napjára hirdették meg. A helyiek becsületére legyen mondva a munka elkészült, pedig negyven fok felé a kőművesek leszédülnek az állványról. Inkább hajnalban. alkonyatkor vagy amikor éjszakánként dolgoztak. A díszebédre hivatalos volt mindenki, akinek valami érdeme volt a jeles alkalom létrejöttében. Elküldte képviselőit a megye, amely pénzt adott műemlékének helyrehozatalára, eljöttek a község lakosai, volt lakosai, a '45 után kitelepített svábok, akik valamiféle érthetetlen daccal ragaszkodtak a jó kétszáz évvel korábban választott szülőföldhöz, még akkor is, amikor már régen rájöttek, hogy igencsak jót tett velük, aki időben visszairányította őket Európa barátságosabb felébe. Az igazi lokálpatriótizmust nem lehet kiölni belőlük, most is ők adták a legtöbb pénzt, igaz, tehették. A templom előtt beszélt a kerület országgyűlési képviselője, az államtitkár úr, akit a választás ideje alatt egy faluval odébb még az Antikrisztusként aposztrofált a szószékről a választási pártsemlegesség jegyében eligazítást tartó plébános. Most kellemesen beszélget asztalszomszédjával, a püspök úrral, aki a beteg érsek helyett felszentelte a templomot és celebrálta az ünnepi misét. A nap hőse a polgármester úr. Harmincöt éve érkezett a faluba, hogy beteg állatokat gyógyítson. Hamarosan tekintélyt is szerzett magának tudományával. Egy idő után kénytelen volt belátni, hogy az emberekkel is van mit foglalkoznia. A rendszerváltáskor úgy döntött, hogy ő lesz a polgármester. Független jelöltként indult el és egymaga több szavazatot kapott, mint a többi együttvéve. Az ősszel újra jelölteti magát és újra meg fogják választani. Ez a mai nap tekintélyének próbája volt. Ő mondta ki, hogy nem maradhat ilyen állapotban a templom. Az emberek tőle még azt is elfogadták, hogy áldozatokat kell hozniuk. A községi plébános húzódik csak félre az ünneplés vidám zajából. Két napja érkezett, még ládák, dobozok közt lakik. Elődje nemcsak a községből távozott, otthagyta a papi pályát, elvette feleségül azt a nőt, aki most szüli második gyermekét neki. Az öreg sváb, aki gyakran jár haza, jól ismerte a volt plébánost, fejcsóválva mondja nekem, amíg tölt a poharamba: - A felszentelést mék mekfárhatta folna... Annyira nem sietős asz a tyerek... A vásárhelyi rendőrkapitányság bűnügyi osztálya hétfőn reggel őrizetbe vette N. S. vásárhelyi lakost, a Nova Betéti Társaság vezetőjét. Lapunk érdeklődésére a kapitányság illetékese elmondta: a bűnügyi osztály csalás és más bűncselekmények elkövetésének alapos gyanúja miatt indított büntetőeljárást N. S. ellen. A férfi, illetve az általa irányított cég 1993. elejétől A RÁDIÓ „PARTISCUM" kereskedelmi adása „Hallgassa Ön is. Önnek is szól!" mindennap 16-18or»ko/ntl»94.9MII/-ai (a UAM HIVS hullámhosszán) Hirdetésfelvétel: Szeged, Arany János u. 7.1 em. lei: J25-93Ó. 480-166/127. Tel./Ftu: 491-119 • Díjtalan hangverseny A szegedi zsinagógában csütörtökön (augusztus 25-én) délután 6 órakor az izraeli Clilim Női Kórus ad hangversenyt izraeli és hasszid dalok bemutatásával, Jakov Rottner karmester vezényletével. A hangverseny díjtalan, minden érdeklődőt szeretettel várnak a rendezők. • Isztambuli merénylet Hat török vesztette életét hétfőn Isztambulban, amikor pokolgép robbant egy katonai toborzóiroda előtt. A robbanószerkezetet a bejárat közelében lévő egyik fa alatt helyezték el. Tavaly óta gyakran hajtottak végre pokolgépes merényleteket Isztambulban, többnyire a török főváros idegenforgalmi központjaiban. • Zuhan a rubel Fél éve nem tapasztalt napi mértékben zuhant a rubel jegyzése a dollárhoz, képest a hétfői moszkvai bankközi liciten: a pénteki záróértékhez képest húsz rubellel többet - 2171-et - kellett fizetni az amerikai valuta egységéért. Értékelések szerint a dollár iránti lankadatlan kereslet és a piacot elárasztó rubeldömping keresendő az értékvesztés fő okai között, s az árfolyamzuhanást a jegybank állítólag erőteljes beavatkozása sem tudta megfékezni. többnyire magánszemélyektől, különböző nagyságú pénzkölcsönöket vett fel, és azokat a megadott feltételekkel és határidőre nem fizette vissza. A kapitányság kéri mindazok jelentkezését, akik 1993. elejétől ez idáig valamilyen formában kapcsolatba kerültek a Nova Bt.-vei, illetve nem kapták vissza a cégnek adott pénzkölcsönt. B. A. • Szívós geológusok Két geológus hallgató huszonhárom napot töltött étlenszomjan egy dél-lengyelországi használaton kívüli nikkelbányában. mire egy mentőosztag megtalálta őket. Rafal Wszolát és Adam Alagierskit kórházba szállították, ahol - az orvosok szerint - legalább egy hónapos ápolásra szorulnak. „Soha életemben nem találkoztam még ilyen esettel. El sem tudom képzelni, hogy bírták ki élelem nélkül ilyen hosszú ideig, de még ennél is felfoghatatlanabb, hogy víz nélkül is életben tudtak maradni" mondta dr. Piotr Wojtylak, a kórház orvosa. • „Kokainhalaszat Igencsak értékes fogással dicsekedhetnek a floridai Lighthouse Pointban rendezett halászverseny résztvevői. Hálójukba három, összesen egymillió dollár értékű kokaint tartalmazó láda akadt. Az egyenként 30 kilogramm kábítószert tartalmazó ládákat átadták a parti őrségnek. A versenyen egyébként a kokain volt az egyetlen jelentős fogás. A kábítószer súlya mintegy 66 kilogrammal haladja meg a versenyen valaha is kifogott legnagyobb hal súiyát. Katonák civilben? • Vissza Hétfőn leszerelt a Magyar Honvédség tűzszerész zászlóaljából az a 69 sorkatona, akik az augusztus 20-i tűzijáték megrendezése miatt 11 nappal többet szolgáltak. A leszerelési ünnepségen Keleti György honvédelmi miniszter megköszönte a katonák áldozatos munkáját és kérte, hogy találják meg helyüket újra a polgári életben. Mint mondta, az ország és a nemzet csak úgy tud jelenlegi helyzetéből felemelkedni, ha polgárai egyenként is megtalálják a boldogulás útját. A miniszter arról is beszélt, hogy célszerű lenne megszüntetni a sorkatonák úgynevezett kimenő ruházatát, hiszen kulturált civil öltözékben is mehetnének szabadságra, kimaradásra, és ezzel valamennyi pénz is megtakarítható lenne. Mint ismert, a budapesti tűzszerész zászlóaljnak a feladata az, hogy az ország területén található II. viláháborús és más robbanóanyagokat összegyűjtsék, hatástalanítsák és megsemmisítsék. Láng László alezredes az alakulat parancsnoka az ünnepségen elmondta, hogy az elmúlt nyolc hónapban 1500 bejelentést kaptak és ebből 240 esetben azonnal intézkedniük kellett. Az idén eddig 125 ezer robbanóeszközt semmisítettek meg. az abakuszhoz A maláj kormány úgy döntött, hogy az ország iskolásait kötelezi az abakusz, a golyós számolóalkalmatosság kezelésének megtanulására. A vezetés el szeretné érni, hogy az ezredfordulóra az összes általános és középiskolai tanuló betéve tudjon bánni ezzel a négyszögletes, 13 sornyi golyót tartalmazó szerkezettel, amely egyébként ókori kínai találmány. A kormány szerint az osztani, szorozni, sőt köbig hatványozni is képes abakusszal nemcsak a matematika tanítása válik könnyebbé, hanem növekszik a diákok matematikai műveltsége is. IMACI ARAK Szegedi Ipari Vásár és Piacigazgatóság Tel.: 471-397 sárgarépa Petrezselyem Tojás Karfiol Paradicsom Zöldpaprika Burgonya őszibarack Szőlő Dinnye Alma Keresett áruk: -mr Ft/cs Ft/db Ft/kg Ft/kg Ft/kg Ft/kg Ft/kg Ft/kg Ft/kg Szent I. tér 3n 35 9-10 60-80 15-20 35-40 25-26 70-90 30-50 20-25 40-100 görögdinnye őszibarack Tel.: 314-143 Mars tér 25-31) 30-35 8-10 60-100 10-20 30-35 22-28 60-90 30-70 20-22 40-80 paradicsom Őszibarack görögdinnye Tel.: 312-864 Dorozsmai nagybani piac 30-31) 25-30 8-9 60-70 . 10-14 30-32 24-26 70 30-35 20-22 40-60 paradicsom zöldpaprika Tel.: 361-273 Tolvajokat keres a rendőrség mjxjmjulfk Szeged, Oroszlán u. t. Tel./fzuc 62/312-005, S 471-066. AKCIÓM IBIZA Aug. 24-én és 31-én repülővel szállodában, svédasztalos reggeli-vacsora 1 hét 46 500 Ft/f6t6l 14 év alatt 36 500 Ft/fdtől apartmanban 36 000 Ft-tól OLCSÓ REPÜLŐJEGYEK CSALÁDI BINGÓJÁTÉKUNK ELMÚLT HETÉN NEM KÖSZÖNTHETTÜNK NYERTEST, ÍGY A NYEREMÉNY ÁTMEGY A KŐVETKEZŐ HÉTRE! Az e heti tét: 50 000 Ft Suhogó keblek Először azt hitte, valami baj van a fülével, azután addig-addig forgolódott, míg megfejtette, hogy nem a fülével van a baj: a keblei suhognak! Mindez történt - természetesen egy hölgygyei - 2834 méteres tengerszint feletti magasságban. Az adat azért fontos, mert a jelenség magyarázatául is szolgál: a kebelnagyobbító műtéten átesett hölgyek légnyomásváltozás esetén ne ijedjenek meg, ha suhogást, szuszogást. vagy sziszegést hallatnak, nem a fejük ereszt. Csupán a keblekbe szorult levegő térfogata nő meg, mivel engedelmeskedik Boyle úrnak, pontosabban a fizikus által felfedezett törvénynek: egy légbuborék kitágul, ha környezetének nyomása esökken. A zajongó mellek egyébként tökéletesen lecsendesednek, miután ismét alacsonyabb területre érkezik gazdájuk, tehát lepisszegés helyett jobb megoldás a lejjebb ereszkedés. Hasonlóan hangoskodott egyébként már több asszony rcpülőgépen, mikor a fedélzeti légnyomás alacsonyabb volt a tengerszintinél. Különösebb riadalmat nem okozott eddig az ilyesmi, mivel nem jár fülsiketítő lármával. • Kitüntetés Augusztus 20-a alkalmából a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet vette át a Parlamentben a honvédelmi miniszter fölterjesztése alapján Göncz Árpád köztársasági elnöktől Palotás József tartalékos százados. • Ausztrialottónyeremények Az Ausztria lottó a 33. játékhetén két hattalálatos szelvény volt, nyereményük egyenként 5 millió 863 ezer 807 schilling. Az ötösök pótszámmal 390 ezer 920, az ötösök 12 ezer 830, a négyesek 322, a hármasok 26 schillinget érnek. A jokeren három fogadónak volt szerencséje, nyereményük egyenként 1 millió 126 ezer 456 schilling. A Szegedi Rendőrkapitányság nyomozást folytat lopás bűntettének alapos gyanúja miatt Drimus Gábor soproni (Kazinczy tér 12. IV. 14.) és Czibók Csaba ugyancsak soproni (Vági Ferenc u. 4.) lakosokkal szemben. Alaposan gyanúsíthatók azzal, hogy augusztus 10-ére virradóra eltulajdonították egy szegedi lakos Volkswagen T4 típusú fehér színű áruszállító mikrobuszát, benne 460 csomag Pampers pelenkával együtt, így a lopással 2 millió 130 ezer forint kárt okoztak. A rendelkezésre álló adatok alapján Drimus Gábor és Czibók Csaba alaposan gyanúsíthatók azzal, hogy az ország területén több hasonló jellegű bűncselekményt követtek el. Személylefrásuk: Drimus Gábor körülbelül 180 cm magas, erős, sportos testalkatú, haja világos barna, rövidre vágott, göndör. Czibók Csaba körülbelül 180 cm magas, erős, sportos testalkatú, haja sötétbarna színű, szintén rövidre vágott göndör. Mindkét személy jelenlegi tarózkodási helye ismeretlen, aki a fenti személyekkel kapcsolatban érdemi információval tud szolgálni, jelentkezzen a Szegedi Rendőrkapitányság nyomozó alosztályán telefonon (477-577, 14-34-es mellék), vagy bármely rendőri szervnél. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS AUTOSZALON, SZEGED, OLAJBÁNYÁSZ TÉR 1. Tel./fax: 480-980, 480-562 támoaatásával! 43 Ft/km! Gyors, pontos, olcsó! \)METEO\ Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint ma estig jobbára napos idő várható, de délután időnként megnövekszik a felhőzet és szórványos zápor, zivatar is előfordulhat. Zivatarok idején a szél megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 30 fok körül alakul.