Délmagyarország, 1994. augusztus (84. évfolyam, 178-203. szám)

1994-08-19 / 194. szám

16 ÜNNEP DÉLMAGYARORSZÁG PÉNTEK, 1994. AUG. 19. jy ló volna felejteni M

agántörténelemmel is túl vagyunk töltve. Aki nem vigyáz, a mások .lelkébe gázolhat a túltöltés miatt. Vigyázni meg csak úgy lehet, mint a zsúfolt villamoson: nagyon igyekszik az ember. aztán mégis belekönyököl a szomszédjába. Ha például fölidézem egy kisdolgozatban, hogy huszonöt évvel ezeltt a csönadrág és hegyes cipő miatt fölírt a rendőr, az számomra a messze tünt ifjúságon való elmerengés. Ha még azt is hozzáteszem, hogy nem hiszem, hogy ez a rendőr időközben echte bibóistává alakult át, akkor én azt hiszem, hogy Hajnal Istvánnak azzal a gondolatával bíbelődöm, amely szerint a társadalmi formák aképp változnak, hogy a régi továbbgördül bennük. Eszembe se jut. hogy van, aki ellenben ekkor már azt hiszi: „kommunistázom". És olyan sötét indulat robban benne, amilyen csak egy zsúfolt és ideges villamoson, csupa lényegtelen dolog, például egy véletlen lábralépés miatt szokott. Indulat? Miért? Nem elégtétel bárkinek, hogy tökéletesen az ellenkezőjét gondolhatja és mondhatja, akár az én ifjúságomról is, mint amit én? Indulat? Amelyben, az „eszmei" tisztázás vágya oly heves, hogy a szerzőnek - például nekem - már a lakcíme is vétkévé válhat. Mi a hajunk ? Mészöly Miklós azt írja A negyedik út cimü kötetének egyik írásában: „Sajnos nem vagyunk (még nem lehettünk) olyan egészséges náció, mint az angol például, ahol nyugodtan lírába aranyozhatod, hogy a királynő szajha, a Birodalom disznóól és a puding pedig nemzeti szégyen." Ha tudjuk, hogy nem vagyunk, miért nem akarunk lenni „olyanná"? Miért csak akkor gyógyíttatjuk magunkat, ha a hasunk fáj? Miért nem kérünk segítséget olyankor is, amikor kannibál nyál képződik a szánkban pusztán azért, mert valaki nem azt gondolja, amit mi? Avagy mindenki örvendjen inkább, amikor ismeretlen lelki mélységekből kiszabaduló indulatok zúgnak felé, gondolati okokból, mert ezzel akaratlanul is bizonyítékot talált arra, hogy az emberi mentalitás változásai valóban több nemzedéken át mennek végbe, hogy a diktatórikus ösztönöktől valóban nehéz megszabadulni, hogy aki a múltban nem törte a másságot, valószínűleg a jelenben sem szívesen túri. gKs fordítva! Akik a jelenben nehezen tűrik a másmilyent, A azok a múltban is „rendet" akarnak: „A társadalom nehezen viseli azokat az egyéniségeket, akik számára a múlt mást is jelenthet, mint a társadalom történeti köztudata. Az ilyen személyiségeket megpróbálja kivetni magából, türelmetlen és ellenséges velük szemben, és mindent megtesz, hogy intellektuális devianciát, önálló és kreatív személyiségekel ne termeljen ki magából... ennek a következménye a 'megbízható középszerű' mint egyre középszerűbb." (Biczó Gábor: Az emlékezés és a felejtés: a Gond ctmú debreceni filozófiai esszéfolyóirat 7. számában.) És beismerem, sose gondoltam rá, hogy az emlékezés vágya meg öröme, az élmény megidézése - és hát élményeink olyanok voltak, amilyenek lehettek - föltételezi a feledés szükségességét. A homályt, amiben minden békével bevégződik, és eltűnik - bár biztosan lesz sok jó és rossz, ami e homályból majd kiviláglik. Felejteni? Igen. De hogyan? Mit? Mikor? És akár az emlékezetkiesés árán is? Nem. Úgy semmiképpen. Zalai Miklós Egyetlen napba zsúfolt ünnepek Augusztus huszadika a legrégibb ünnepeink közé tartozik. Ezen a napon államalapítónkra. Szent Istvánra emlékezünk. Számon tartják ezt a napot úgy is, mint az aratás befejezését, az új kenyér ünnepét, nem is olyan régen pedig ezen a napon még az alkotmányt is ünnepeltük. Négy esztendeje augusztus 20-a egyébként is piros betűs ünnepből az ország állami ünnepévé lépett elő. Ágh Attila politológust arról kérdeztük: hogyan zsúfolódhatott az idők során egyetlen ünnepnapba az államalapítás, az új kenyér és az alkotmány tisztelete? - Mindennek az ideológia az oka. Évszázadokig Szent István szentté avatását ünnepelte ezen a napon az ország, aztán Rákosi úgy gondolta, hogy a nyár végén, a régi kenyérszentelés táján jól jönne a politikának egy kis „parasztünnep" is. 1949-ben pedig ekkor lépett életbe az Alkotmány, így lett egy korábbi egyházi ünnepből „kemény" politikai esemény. - 1990-ben éles vita alakult ki a parlamentben állami ünnepünk időpontjának megválasztása, törvényerőre emelése körül. Az országgyűlésben az akkori koalíciós pártok képviselőinek többsége augusztus 20-át támogatta, míg az SZDSZ és az MSZP képviselőinek szavazata megoszlott március 15 és október 23. között. Nem állítom, hogy a jelenlegi koalíció szemben állna az akkor hozott parlamenti döntéssel, mert e pirosbetűs ünnep tradícióját valamennyi párt elismeri és vállalja. De nem lepődnék meg azon, ha a két kormányzó párt - elsősorban ésszerűségi okokból - nem is olyan sokára javaslatot tenne az alkotmány módosítására, arra, hogy az egyébként is nemzeti ünnep március 15-ét emeljék az állami ünnep rangjára is. • E döntésnek talán túl zajos volna a politikai visszhangja... - Nem hiszem, hogy e döntés mögött politikai szándékot kellene keresni, inkább csak arról lenne szó, hogy a nyár végén, a szabadságolások idején sehol a világon nincs pezsgő politikai élet. Az augusztus nálunk sem alkalmas nagyszabású állami ünnepségek rendezésére, követek, politikusok fogadására, mert a legszívélyesebb meghívásnak is - éppen a nyári szabadság miatt - csak kevesen tesznek eleget. Ilyenkor nyáridőben a politika némaságra (téltetik. Másrészt eleve ném tartom szerencsésnek az állami és az egyházi ünnepek összemosását. 1990. augusztus 20-án valamennyi állami vezető részt vett a Szent István Bazilikából induló katolikus körmeneten, megítélésem szerint ezzel az előző kormány azt a szándékát fejezte ki, hogy szeretné kapcsolatait az egyházzal rendkívül szorossá tenni. Ennek a ténynek talán nem kell túlzott jelentőséget tulajdonítani, de mint politikai gesztus, jól jellemezte az akkori koalfció világnézetét. • Minden kormányzat új politikai töltetet fog adni nemzeti ünnepeinknek? - Remélem, nem így lesz. De ünnepeink gyakorlatában szükség volna egy kis vérfrissítésre, arra, hogy az ünnep ünnep legyen és ne valamelyik párt politikájának eszköze. U. G. Ferenczy Europress Helikopter a Tisza-parton. (Fotó: Nagy László) • Nagy Bandó András Belevörösödés N Hosszú, forró nyár volt, kibírhatatlan hőséggel, szardíniává duzzasztott medencékkel, nem hivatalos aszállyal, forintleértékeléssel, Békési-programmal, áremelkedésekkel, némi anyázással, de egyébként nyugodt mondhatni szívélyes, baráti - légkörben. A választási plakátokat vagy szárnyasbetét-reklámok váltották föl, vagy egyszerűen kifakultak a tűző napoii. szép lassan átadva magukat az enyészetnek. Kialakultak a hadállások, helyet cserélt a két szekértábor, parlamentben, tévében, rádióban, egyedül a választópolgár maradt a megszokott, bejáratott helyén, mint fix pont, elmozdtthatatlanul, vagy inkább talán elmozdulhatatlanul. Remélhető, hogy egy időre véget ért a sarazás is, ez a jellegzetes „magyar ki kicsoda?", egyébként pedig kíváncsian várjuk, vajon kiről mi derül ki az átvilágítások során, hogy végre letisztuljon az alaposan fölkavart víz. Mindezt itthon, az orfűi strand medencéjében úszkálva fogalmaztam meg, miközben jól kidühöngtük magunkat a sajtó tudósításai miatt. Mert legalább tízszer írta meg „az újság", hogy az Orfűi-tó szalmonellafertőzött, ami miatt ezrek fordítottak hátat ennek a festői környezetnek, nem tudva, hogy az Orfűi-tó csupán az első és legkisebb láncszeme annak a négy mesterséges tónak, mely gyöngysorként köti össze Orfűt, Mecsekrákost. Mecsekszakállt, Tekerest és Kovácsszénáját, arról nem is beszélve, hogy asz ország legszebb elhelyezkedésű kempingje alatt száz futballpályányi területtel, ideális méretű felnőtt- és az ország legnagyobb méretű gyermekmedencéjével húzódik maga az orfűi strand, naponta leengedett és friss vízzel várva a vendégeket. Ez a tudósítói felelőtlenség olyan károkat okozott a helyi idegenforgalomnak, amiért elkövetőjét nyugodt szívvel beperelhetnék a kempinget és a strandot üzemeltetők, a zimmer férik és az étteremtulajdonosok, de megfoghatatlan maga a személy, hiszen csak ennyi szerepel a hír alatt: „tudósítónktól". Mindegy - legyintünk -, egyszer majd letisztul a víz, kivárjuk. Medencéink egyébként olyanok, amilyenek, szóval, amilyenek általában szoktak lenni. A fürdés előtti zuhanyozás „kötelező", tehát senki sem tartja be. A medencékbe ugrálni „tilos", tehát aki csak teheti, ugrál. És igaz ugyan, tábla nem tiltja a vízbe vizelési, de még mindig előfordul, hogy besárgul a feszített víztükör. Ellenszer nincs, valami szer azért akad. Pár éve került a köztudatba az a vegyszer, melyet a medence vizébe kevernek, s ha vizelettel vegyül, elvörösödik. Mivel pedig a vizelet a kibocsátó testének közelében kavarog, azonnal leleplezhető a lustája, aki magában galádul eldöntötte, hogy őt az isten se tolja ki a klotyóig, lesz, ami lesz, itt és most! A dolog végkimenetele sokkal bonyolultabb, mint ahogy az elsőre látszik. Mert jó, bevörösödik a víz, kiszúrható, hogy melyik fürdőző testének közelében, de ez nem jelent semmit, hiszen - mint mondtam - szardíniás dobozhos hasonlatos minden medence. A lusta fürdőző pedig lehet, hogy a szorosan mellette lubickoló köré célozza folyományát, majd tovább úszva röhög a markába. Az úszómester is hülye helyzetbe kerül, mert képtelenség feltűnés nélkül partra szólítani a feltételezett tettest. „Uram - vagy hölgyem... legyen szíves kifáradni a medencéből, mert bele tetszett pisilni!" Arról nem is beszélve, hogy a vegyszer mellé nem adtak olyan használati utasítást, mely tanácsot ad arra vonatkoz,ólag is, hogy mi legyen a bevizelő büntetése. Többé ne engedjék vissz.a a medencébe? Nem túl jó, hiszen a többi fürdőző maradt a slamasztikában, tehát egyedül ő ússza meg, míg a többiek úsznak benne. Fizesse ki a medence teljes vízcseréjét? Igazságtalan, hiszen ő csak egy-két decijével járult hozzá a vízminőség romlásához. Állítsák ki a trambulinra, nyakában egy táblával, hogy „Én pisiltem a medencébe"? Nehéz ügy. Ráadásul föltételezhető, hogy a többi fürdővendég pakol és hazamegy, ami anyagilag tönkreteheti az üzemeltetőt, ezt pedig mégse kívánhatjuk. Ez a vegyszeres eljárás tehát ugyanúgy tökéletlenül tökéletes, mint bármi más, ami ilyen indíttatással született. Mi hát a megoldás? Talán a legegyszerűbb, mint mindig: ki kell menni a klotyóra. A medencében nincs kijárási tilalom. Ezt a vegyszeres megoldást alkalmazhatnánk más területen is, például villamosokon, buszokon, a zsebesek kiszűrésére, de akár a bliccelőket, a jegy nélkül utazókat is ki lehetne mutatni vele. Ennél persze sokkal súlyosabb kérdések megoldásánál is alkalmazhatnánk. A munka egyszerűsítése érdekében - akár az átvilágító bizottság tagjai is bevethetnék. A parlamentben a levegőbe spréznének egy tisztességes mennyiséget, s a III/III-as múltú honatyák körül bevörösödne a levegő. Már csak a kitessékelés kényelmetlen feladata maradna hátra, mely - mint láthattuk - a medencés változatnál is a legkellemetlenebbnek bizonyult. Gondolom, a választási eredmények ellenére is akadnának olyan mélymagyarok, akik a vegyszert szívesen spriccelnék szét, hogy bevörösödéssel megmutassa, kik a nem igaz magyarok, más kérdés, hogy a kitessékelés ugyanúgy megoldhatatlan feladatotjelentene, akár bele se fogjanak. Ilyen vegyi eljárással kideríthetnénk, hogy a kormányban kik az igazi szakértők, de a módszert alkalmazhatnák akár a korrupció kiszűrésére is, például a tisztázatlan eredetű pénzkötegek és a korrupt politikusok akár éveken keresztül is vörössé változtatnák maguk körül a levegőt. Én optimista vagyok, szerintem nincs szükség vegyi módszerekre. Az idő mindent megold. Hamarosan vége ennek a hosszú, forró nyárnak, megszűnik a mindennapi lubickolás, az egymás fröcskölése, a víz pedig magától letisztul.