Délmagyarország, 1994. augusztus (84. évfolyam, 178-203. szám)

1994-08-16 / 191. szám

KEDD, 1994. AUG. 16. Mentők és mentettek KAPCSOLATOK 11 - Szomorú dolog az, ha va­laki értelmetlenül, váratlanul hal meg. Főleg akkor, ha nem ismerte az önmentés tech­nikáját, vagy a társmentését. Hazánkban évente közel 400­an fulladnak a vizekbe, 3000­3500-an vesztik életüket az utakon és körülbelül 200-an szenvednek tűzhalált. Nagyon riasztóak az adatok - kezdi a beszélgetést a Magyar Testne­velési Egyetemen,, az V. Nem­zetközi Testnevelő Tanárok Konferenciáján dr. Kajtár István, a Magyar Életmentő Egyesület és a Magyar Vízi­mentő Szövetség elnöke. - 1989-ben alakult meg a Magyar Életmentő Egyesület. Ekkor szembe kellett nézzünk néhány ténnyel, például azzal, hogy hazánkban nincs állami kapacitás, szakértelem és szol­gálat a különleges mentési ága­zatokban. Mindössze néhány hegyi, barlangi és vízi mentő­csoport működik Miskolcon, Salgótarjánban, Budapesten és Keszthelyen. Ezek szolgálatait igénybe is veszi az állam. A fejlett országokban az állam még biztosítja is az ilyen társa­dalmi csoportoknak a műkö­dési feltételeit. Az Életmentő (európai dominanciájú) Világ­szövetségtől hoztuk haza a szakmai ismereteket. (Idén szeptemberben alakul meg a jelenlegi két Világszövetségből az egyesített Életmentő Világ­szövetség.) Egy jó életmentő szervezet legfontosabb feladata a rend­szer megszervezése. Ugyanis a jó mentőrendszer keveset ment. Miután a mentés lényege a megelőzés. Ehhez viszont elengedhetetlen az életmentő kultúra és ennek az oktatási rendszere, amely még a diáksá­got is felkészíti minderre. 1995. szeptember 1-től a Nem­zeti Alaptanterv keretében is szerepel az életbiztonsági is­meretek oktatása. Megtanítjuk a fiatalokat arra. hogy milyen veszélyekkel kell szembenézni a mesterséges és természetes vizek, a hegyek, a barlangok világában és a túrázások során, és megismerkednek a meteoro­lógiai veszélyekkel is. Ha n­e'tántán mégis bajba kerül­nének. jó, ha ismerik az ön­mentést és a társmentés tech­nikáját. Ezt már folyamatosan oktat­juk a Világszövetségtől haza­hozott anyagok alapján az egy hetes kiképző táborainkban. Ebben az évben most nyáron még Szegeden (augusztus 8.), Kaposváron, a Deseda-tavon (augusztus 15-én) és Győrben (augusztus 15-én és 22-én) indulnak táboraink. Október­ben pedig hegyi mentő oktatá­sunk lesz. A szövetség folya­matosan képezi ki a Magyar Honvédség folyami flottáját a Belügyminisztériumhoz tar­tozó vízi rendészet és a vizes területeken szolgálatot teljesítő tűzoltóságot, az árvízvédelmi kommandót, a vízügy i^.akem­bereit. Vannak még jogi héza­gok is. Az úszómesterképzést a Fürdő Vállalat végzi. Itt egész elemi fokon tanítják meg őket a mentésre. A motorcsónak és vitorlás hajóvezetőknek, me­lyek a mentésben vesznek részt, az úszómesterek adnak igazolást a jelölteknek az úszni tudásról. Mi a társadalmilag fejlett országokhoz (Anglia, Németország, Hollandia, Svéd­ország, Ausztria, Svájc, Auszt­rália, Tajvan, Dél-Afrikai Köz­társaság, Spanyolország, Bul­gária) hasonlóan szervezzük a társadalmi mentőszolgálatot. A megelőzés oktatásával nagyon sok tragédia elkerülhető. Nagy nehezen eljutottunk oda, hogy a gépkocsivezető vizsgán már kérnek egyfajta elsősegélynyújtási ismeretet is. Mi nagyon szeretnénk, ha a ha­jóvezetőknek is hasonló köte­lezettségeik lennének. A Ma­gyar Életmentő Egyesület rendszere már működik a Balatonon, a Velencei-tavon, a Tisza-tavon és a Fertő-tavon. A Dunán pedig egy-egy egysé­günk van. Mi komplett mentő­rendszert építünk - elhivatott társadalmi segítséggel -, ami áll a kiképzésből, a figyelő­szolgálatból, a segélyhívó rendszerből, aminek négy faj­tája van: a parti, a magaslati távcsöves, a cirkáló hajós és a légi. Segélyhívó rendszerünk közvetlen kapcsolatban áll az ügyeletes hajókkal, az Orszá­gos Mentőszolgálattal, a Vízi Rendészettel és az Országos Meteorológiai Szolgálattal. Je­lenleg 150 tagszervezetünk van, ami nagy részben a hely­ben lévő infrastuktúrára épül. Sajnos, közel 140 személy hal meg évente a bányatavainkon és magas a sekély vízben meg­haltak száma is. Sok baleset megelőzhető lenne a meg­figyelő szolgálattal. A Magyar Életmentő Egye­sület, mint sportági szakszö­vetség is működik. A mentő­úszás sportágat honosítja meg. Bozs Borbála Pomáz, Móricz Zs. u. 16. II/7. OLVASÓSZOLGÁLAT LEVÉLCÍMÜNK: DÉLMAGYARORSZÁG SZERKESZTŐSÉGE, SZEGED, SAJTÓHÁZ, PF.: 153. 6740. TELEFON: 481-460 Ujságtolvaj Nem mindenki csaló! Levelemmel reflektálni szeretnék az újságjukban augusztus 9-én megjelent SZKV ellenőrökkel és blic­celőkkel kapcsolatos cik­kükre. Úgy érzem, kissé egyoldalú képet alkot azok­ról az utasokról, akiket jegy vagy bérlet nélkül találnak a járatokon, azt feltételezve, hogy ezek az emberek mind meg akarják károsítani a vállalatot, sokkalják a 30 fo­rint viteldíjat. Sajnos, pontosan ezt fel­tételezték azok az ellenőrök is, akik augusztus 6-án reg­gel számos utasnál (köztük nálam is) júliusi bérletet ta­láltak. Hiába mutattam, hogy januártól kezdődően az összes bérlet a tasakban van (eddig is megvásárol­tam miden hónapban, ez­után sem akarom megkáro­sítani az SZKV-t), bizony, úgy bántak velem, mint egy igazi bűnözővel: személyi igazolványt kértek, fenye­gettek, megaláztak az uta­sok és a 10 éves gyerekem előtt. Aznap reggel más hason­ló esetet is láttam. Ezek után olvasom az önök új­ságjában, hogy rendőri se­gítség kell a bliccelők ellen. Sem az ellenőröknek, sem az önök cikkének nem volt olyan feltételezése, hogy ta­lán nem mindenki csaló... Számos oka lehet annak, hogy nincs kéznél a jegy: otthon felejtették a bérletet, nem találtak jegyárust, ide­genek a városban, külföl­diek stb. Úgy keil-e bánni ezekkel az emberekkel, mint a bűnözőkkel? Az én véleményem az, hogy az ellenőröknek az lenne a feladatuk, hogy hoz­zájáruljanak ahhoz, hogy az emberekben olyan erkölcsi normák alakuljanak ki, mely arra késztet minden­kit, hogy ne csaljon, lopjon, hanem vegyen jegyet, fizes­sen az utazásért stb. Helyes­e megalázni olyan embere­ket, akikben már megvan ez az erkölcsi érzék (és ez nyil­vánvaló még az ellenőr szá­mára is)? Szeretném elfelejteni ezt az esetet (még visszagondol­va is összeszorul a gyom­rom), de fontosnak tartom, hogy ha már „rendőr segíti az ellenőrt", valaki minket, becsületes, jó szándékú (de talán néha feledékeny) uta­sokat is segítsen. Köszönöm a figyelmüket, és nagyra értékelném, ha ezeket a tapasztalatokat is megfontolnák majd, ha ha­sonló témával foglalkoznak. Di. Deák Mária A vágányépítésről „Nagy örömmel vettük volna, ha a Kossuth Lajos sugárúti vágányépítésről szóló cikkük megjelenése előtt meg­kérdezték volna a munkát vég­ző szakembereket is, akik úgy szervezték meg a vágány­cserét, hogy az legkevésbé zavarja a villamoson utazókat és a közúton közlekedőket. Ezért főleg az éjszakai órákban dolgoznak és úgy szervezik a munkát, hogy az a lehető leg­kevesebbe kerüljön. A problé­mát felvető Molnár Péter úrnak szívesen adunk bővebb tájé­koztatást minderről" - írja az augusztus 11-én megjelent Csörög... rovatban megjelen­tekre Kovács Márton, a Sze­gedi Közlekedési Kft. osztály­vezetője. Az újság végre megírhatná ­mondja háborogva az egyik háziasszony, akinek megint ki­lopták a postaládájából a Dél­magyarországot -, hogy újság­tolvaj garázdálkodik a Belvá­rosban. Az újságkihordó fiatal­ember szerint pontosan körül­határolható helyen; ő időről­időre begyűjti a panaszokat, to­vábbítja a főnökeinek, akik kiküldenek ellenőröket, s az el­lenőrök néha el is kapnak egy­egy gyanús személyt, de bizo­nyíték hiányában - mivel nem éppen a postaládánál történik a tettenérés, már pedig újságot vihet magával bárki reggel hét előtt is - elengedik, rendőrt nem hívnak, legföljebb egy „fi­gyelni fogjuk magát" intelem­mel bocsátják útjára. Az újság­jukra áhítozó háziasszonyok és mások pedig továbbra is csak sóhajtozhatnak, hogy megint lemaradtak az aznapi újság­olvasásról. Mellesleg az újságtolvaj évek óta lopja az újságot. Per­sze feltételezhető volna - ép­pen a dolog elhúzódó volta és gyakorisága miatt -, hogy eset­leg nem is egyetlen, hanem több tolvajról van szó. Lehet, hogy váltógazdaságban dol­goznak, kölcsönadják egy­másnak az ellopott újságokat, s így redukálják a kockázatot. Az egyetlen tolvaj teóriája mellett szól, hogy a tettes válo­gat. Ha egy ládában például kék Délmagyart talál - védeke­zésből a lakók egy-egy jobban zárható ládába tétetnek több újságot - csak egyet emel ki, vagyis - úgy látszik -, nem továbbeladóként üzletel velük, kizárólag magáncélra: elova­sásra használja őket. Ennek vi­szont ellentmond az, hogy máskor egyetlen lépcsőházból elviszi az összes újságot, még a hirdetésieket is. A meglopott lakók körében többféle hiedelem terjeng. Beszélnek arról - évek óta tart a dolog! -, hogy elesett, öreg bácsi az illető, aki - ezt jószí­vű, idős asszonyok mondják ­nyilván kisnyugdíjas, egyetlen szórakozása az újságolvasás, ezért „vetemedik tolvajlásra". Másik verzió, hogy egy ro­bosztus, bőrdzsekis a tolvaj, napi sportteljesítménye, hogy kocog egyet a háztömbök körül, be-beugrik a lépcsőhá­zakba, összekapkodja az újsá­gokat, aztán esetleg bevágja őket a kukába. Van olyan te­ória is, hogy elmebeteg az ille­tő, újságkleptomániás, ezzel biztosítja mindennapi nyu­galmát. Valaki óvatosan még azt is feldobta, talán ufókról van szó, akiknek ez a háztömb a Bermuda-háromszögük, in­nen szerzik információikat rejtélyes akcióikhoz (lásd: Szeged környéki esetek az ufókkal). Szóval variációkban nincs hiány, teóriák születnek és kimúlnak - de az újságtolvaj marad. A mi házunkban egyébként nyári hónapokra jó megoldás született. Az egyik kedves lakótársnő az udvarban meg­engedi, hogy az újságos az ajtaja előtti lépcsőkorlát rá­csaiba tűzdelje a lapokat, ezért aztán feljárója úgy díszeleg, mint a szegények karácsony­fája. A napokban hallottuk, hogy a szomszédban (harmadikban?, negyedikben?) elfogtak egy újságtolvajt. Talán el is agya­bugyálták, mire sírva fakadt. Mindjárt voltak, akik megszán­ták, s azt fontolgatták, alapot hoznak létre, s megrendelik számára valamelyik újságot. Egy azonban - mérget lehet rá venni - kevés lesz neki. Aján­latos lenne kíméletesen meg­tudni, melyek a „kedvencei", s hátha az önkormányzat is be­segít. Mi tudjuk, hogy a ké­peslapokat imádja. Kovács Miklós H Amikor - nem is oly régen - ezt a kérdést egy kis társa­ságban föltettem, még nem nagyon csodálkoztam a majd­nem egyszuszra mondott vá­laszon: az új kenyérre. Néhá­nyan látták rajtam, hogy nem vagyok elégedett a válaszuk­kal, hát megtoldották (majd­nem kérdezve): Alkotmányra. És szinte suttogva egy har­madik válasz: István királyra. Mivel a kis társaság tagjai mind érettségizett, sőt, maga­sabb végzettségű volt, azt kértem tőlük, nézzenek utána, mert igaz, ezek a megneve­zések valósak, ám az igazi, ami miatt számon tartott, talán legnagyobb magyar ün­nepünk augusztus huszadika - nem ezek. Mindekelőtt elnézést kell kérnem azoktól, akik - tu­dom, főként az idősebbek ­pontosan tudják. Engedel­mükkel most azoknak szá­nom. mintegy ismeretbővítő, netán helyreigazító írásomat, akik tőlem ezt, lévén szívesen adom, elfogadják. Géza fejedelem fiát. Vaj­Mire emlékeztet augusztus huszadika? kot a cseh származású Adal­bert püspük keresztelte, bér­málta, s ő is eskette meg Gi­zellával. Keresztelésekor a passaui védőszent után István nevet kapott. „István ­969/70-1038. augusztus 15. ­a kereszténnyé lett magyarság első uralkodója, a szakrális hagyomány és tudat szerint ­írja egyik főművében Bálint Sándor - az ország és nemzet mennyei patrónusa, istápja." Az első, napra is kimu­tatott dátum tehát augusztus 15., amely mint tudjuk: Nagyboldogasszony ünnepe, Mária mennybevételének az emléknapja. Az is ismert (ta­lán), hogy a szentekre legtöbb esetben haláluk napján szok­tunk emlékezni, ám Szent Ist­vánnál az - a magyarság ese­tében - éppen a Nagyboldog­asszony-tisztelet miatt nem volt lehetséges. Az elmúlt fél évszázadban a Rákosi-, majd a nyomdo­kain haladó Kádár rezsim tűz­zel-vassal irtotta a magyar vallásos ünnepeket, közöttük Szent István király ünneplé­sét, a Reá való bárminemű emlékezést is. Helyébe olyat igyekeztek kitalálni, amely valamit meghagy, ám gyöke­reiben mégis újat hoz-ád a magyarnak. Erre az időszakra írja még Bálint Sándor: „Ün­nepe egyúttal a szocialista magyar állam alkotmányának (1949), születése napjának." Lett és maradt tehát fél év­századon át, s felejtődött el a napnak igazi üzenete. Mi hát az eredeti üzenete? Mindekelőtt: régmúltban gyökerező hagyomány volt, hogy augusztus huszadika tá­jára hombárba került a gabo­na, és nagyjából derekában voltak az őszi betakarításnak is. Ezért aztán augusztus hu­szadikán sok helyen termés­áldásokon vettek részt a pa­rasztcsaládok, mely alkalmon a tábori oltár melletti asztalra került az új sütetű kenyér, a korai szőlőből préselt bor, sokféle zöldség és gyümölcs. Nos, a kommunista rezsimek ezen asztalról kiemelték a ke­nyeret, és új kenyér ünnepe néven szocialista szegőünne­pet csináltak vele, amit meg­toldottak az új, 1949-ben gyártott, szintén szocialista alkotmány megünnepelte­tésével. A nap ünneplése tehát sokévszázados, csupán az e század derekán történt kommunista torz tartalom lendítette ki ünnepi hagyo­mányainkból. Ugyanis előtte - és most ismét - eredeti üzenetére emlékeztünk-em­lékezünk: István király oltárra emelésének emléknapjára. A Szentek élete című kötet szavaival: „László király 1083. augusztus huszadikán pápai engedéllyel, a magyar püspökök és apátok, előkelők jelenlétében oltárra emeltette Istvánt, Imrével és nevelője Gellért csanádi püspök földi maradványaival együtt. Ez akkor egyenértékű volt a szentté avatással." Országló és alkotmányte­remtő I. Szent István kirá­lyunkat a világegyház halála évfordulóján, augusztus 15­én, a magyar egyház pedig szentté avatására emlékezvén - augusztus huszadikán (mint Magyarország fővédőszent­jét) ünnepli. Szent István Jobbja önálló ünnepet kapott, amelyet minden év május huszadikán szoktunk tisztelni. Még akkor is, ha a kommunista rezsimek előtt, és annak végleges bu­kását követően a Szent Jobbot Szent István napján, augusz­tus huszadikán hozták-hozzák ki a Szent István Bazilikából, hogy a körmenet idején még­inkább idéződhessen Szent István keresztény Magyaror­szágot teremtő, nemzetalapító szelleme. Ifj. Lele József

Next

/
Thumbnails
Contents