Délmagyarország, 1994. augusztus (84. évfolyam, 178-203. szám)

1994-08-13 / 189. szám

12 KINCSKERESŐ SZOMBAT, 1994. AUG. 13. Küldjetek egy képeslapot! Kedves Kincskeresők! A nyarat bizonyára ti is igyekeztek felhasználni ar­ra, hogy megismerjétek ha­zátokat, sőt, ha módotok van rá, akár az egész vilá­got. Aki utazik, szívesen küld képeslapot az otthon maradottaknak, hadd lás­sanak ők is valamit és hadd irigyeljék azt, aki mindezt nem képeslapon láthatja. Küldjetek hát nekünk ti is egy képeslapot! Persze ne olyat, amit megvesztek, az csak sok pénzbe kerül, de a legfonto­sabb hiányzik róla: az, aki küldte. Rajzoljatok nekünk ké­peslapot, amelyen látható az is, amit ti láttok, és az is, amit mi szeretnénk látni, mit csinál éppen az, aki képes­lapot küld nekünk. Az ilyen rajzolt képesla­poknak Nyugat-Európában már nagy a divatja. Számos változatot meg lehet vásá­rolni, de az igazi érték az, amit maga készít küldője. Én is kaptam egyszer egy olyat, amelyiken barátom egy állatkertben rajzolta meg magát, ahogy éppen a majomketrecet nézegeti. Saját ábrázolása mellé csil­lagot tett, a lap aljára pedig azt írta a csillag mellé: ez vagyok én. Egy ilyen képeslapnak az aláírása is fontos. Ha pél­dául a képen viharos szél ragadja el a sátrat a tábo­rozó feje fölül, akkor okvet­lenül azt kell alá írni: derűs nappalok és éjszakák teszik vidámmá életünket. A képeslapotokra írjátok rá, hogy Kincskereső ké­peslap-pályázat. A legjobb képeslapokat egész nyáron folyamatosan közöljük. Szeptember 1-jén lezárjuk a pályázatot és az első három helyen végzett képeslapter­vezőt megjutalmazzuk. Egér és nyertesek Labirintusunk bejárata előtt szomorúan toporgott Ementáli, a kisegér. Nem tudta, melyik út vezet a sajt­hoz. Szerencsére, sokan akadtak, akik megkeresték a helyes útvonalat. Gasz­tány Noémi (Szeged, Csap u. 59.) - micsoda véletlen! ­ismét a szerencsés nyerte­sek közé került, s ha már így történt, örömmel közöl­jük újabb rajzos megoldá­sát. További nyerteseink: Kör­möczi Nikolett, Szeged, Cserzy Mihály u. 25., Nagy­pál Anikó, Szatymaz, 4. kör­zet, 128., Tari Attila, Bor­dány, Toldy u. 4., valamint Simicz Ágnes, Deszk, Al­kotmány u. 46. Gratulálunk, a nyeremé­nyeket postán küldjük el! R ingéi írországi óriás volt. De Skóciában élt egy másik óriás is, s ez hall­hatott valamit Ringéiről, mert így szólt: - Ki ez a Ringéi? Meglá­togatom, mert látni szeret­ném. Egy szép napon aztán át is lábalt az ír-csatornán, és partra lépett Írországban. Mikor ezt Ringéi meghal­lotta, megijedt, mert tudta, hogy a skót óriás egy fejjel nála is nagyobb. De már jött is az óriás lá­togatóba, közeledett Ringéi otthonához. Az ír óriás, ami­lyen gyorsan csak tudott, berohant a konyhába, és így szólt a feleségéhez: - Asszony, az óriási skót itt lesz hamarosan. Én az ágyba bújok, és ha kérdi, ki fekszik az ágyban, mondd, hogy a gyereked. Ezzel Ringéi ágyba is bújt, és alighogy a felesége rádobta a takarót, már be is állított a skót. - Hol van az a vadállat Ringéi?! - üvöltötte vér­szomjasán. - Azonnal mu­tasd meg, hova bújt, alapo­san el akarom látni a baját! - Pszt! Pszt! - suttogta az asszony. - Még feléb­reszted a gyermekemet. - A gyermekedet? Miféle gyermekedet? - üvöltötte az óriás. - Ringéi gyermekét - fe­lelte az asszony, és fejével az ágyban fekvő óriás test felé intett. - Ó, te magasságos min­denható - kiáltotta az óriás -, már itt sem vagyok! Ha ez a gyermeke, mekkora le­het maga Ringéi?! Ezzel hanyatt-homlok ki­rohant a házból, amilyen gyorsan csak tudott. Se evett, se ivott, amíg haza nem ért, és újra biztonság­ban nem érezhette magát. Ringéi pedig felkelt az ágyból, és jóízűet nevetett, hogy ilyen pompásan sike­rült becsapnia a másikat. A becsapott óriás Német mese Amíg a kereket föl nem találták, ha valaki haza akart vinni valamit, vagy a vállára vette, vagy húzta, tolta. Az ókor hajnalán valaki vitt egy követ az erdőben. Rálépett egy kidőlt fatörzs­re, és az kigurult a talpa alól, ő pedig hasra esett. Jól beverte a tejét, és addig dörzsölte, amíg rájött, hogy ha nem a lábát, hanem a követ teszi a fatörzsre, azon guríthatja is. Ha egy tutaj­szerű építményt ácsol, több görgőt is használhat: utolsó pár előre fuss! És a teher vígan halad... Csakhogy a görgők a te­her alatt koptak, elvéko­nyodtak, míg egyszerre reccs! - eltörtek. Csak a két kerek végük maradt meg. Mit lehetne tenni velük, hogy megint összetartozza­nak? Akinek szüksége volt rá, addig törte a fejét, amíg észbe nem vette, hogy kifúr­ja a maradék görgővégek közepét, és egy ereős, egyenes ágat dug közéjük: egyik vége itt, a másik ott! S ha már ennyit kitalált, nem volt rest még egy ágat faragni, és középen, ke­resztben hozzákötni a Találmányok, feltalálók Fatörzsből lett a kerék? járgányhoz, amit éppen ak­kor talált föl! Gurult a talilga rendesen. Annyira megörült neki, hogy sebtiben ráültette egész tisztelt családját, és addig lótott-futott velük föl és alá, míg csak a nyelve lógott a fáradtságtól. - A szekér jó - gondolta -, csak túl sok munkát ad! ­S meglátta az elefántot, amint gondtalanul legelé­szett. íziben befogta az or­mányost a taliga elé. Annak semmiség volt a teher, mirí emberünk második, mec harmadik pár kereket is szerkesztett alá. Annyi ke rékre volt már szükség hogy föl kellett találni a ke rékgyártót is... Húsz esztendő kincseiből Benjámin László Változat népmesére >31 Elsötétült az alvilági lyuk, a követ ráhengerítették. Vége! A legkisebb fiút a sárkánydöggel együtt eltemették. Vitték a kisasszonyt a bátyók ­Búslakodott a harmadik; mígnem emberi hangon rászólt a mesebeli griff: „Ülj a háramra, hazaviszlek, nem tűr meg ez a tartomány!" S megülte a fiú a griffet, szédült és borzadt bár tollas lován, Viharverő két szárny - azontúl se éj, se nap, se ég, se föld. Holdon, Napon, csillagokon túl szelték a méretlen időt. S hogy szárnycsapása egyre lassult, a griff megszólalt: „Éhezem! Vágj ki magadból egy darab húst!" S a fiú: „Itt a balkezem." Véget vetvén az etetésnek, szólt a griff újra: „Szomjazom! Víz híjján innom add a véred!" S felet a legkisebb: „Adom." S mind követelőbb a parancsszó: „Most éhezem!" s „Most szomjazom!" S mind tétovább, gyöngülve hangzó a válasz, hogy „adom" s „adom." És egyszer aztán látható lett: Kettéválik a „fönt" s a „lent", ketté a vizek és földek, éj gyászol és hajnal dereng, Nap süt és Hold süt, nyár van és tél ­s a madár akkor hátraszólt: „Vége a kínnak, hazaértél!" De már senki sem válaszolt. (Megjelent a Kincskereső 1977. áprilisi számában.) Küldj egy rajzot! „Nyár 55 Engi Anikótól (Domaszék, Ady Endre u. 20.), aki annyit árult el magáról, hogy 11 éves, és iskolás, két rajzot is kaptunk. Az egyiken árad a napfény - ha jól látjuk, a Napocska éppen epret majszolgat -, a vízben gye­rekek pancsolnak; a mási­kon őszi eső zuhog a leve­lüket már féli elhullajtott fák­ra. Mindkét rajzot köszön­jük! Mi most természetese a nyárról szóló munkát mi tatjuk be, de megígérjül hogy ha beköszönt az ős; előkeressük a másikat is. Továbbra is várjuk szebbnél szebb rajzokat! C münk a régi: 6740 Szegei Stefánia 10. A címzés mel ne felejtsétek odaírni: „Gyí rekoldal - Küldj egy rajzot!'

Next

/
Thumbnails
Contents