Délmagyarország, 1994. augusztus (84. évfolyam, 178-203. szám)

1994-08-12 / 188. szám

8 SZABADTÉRI DÉLMAGYARORSZÁG PÉNTEK, 1994. AUG. 12. Kim és a Professzor (Bíró Kszter és Bardóczy Attila). (Fotó: Révész Róbert) w „Mintha egy filmben lennék - mondja a Miss Saigont alakító Bíró Eszter • A Szegedi Szabadtéri Já­tékok történetében minden bizonnyal most fordul elő elő­ször, hogy egy szuperproduk­ció főszerepét egy gimnazista játssza. A Kimet alakító Bíró Eszter még nincs tizenhét éves, de Cameron Mackintosh, a világhírű színházi menedzser négy jelölt közül őt választotta a magyarországi bemutató címszereplőjének. Gyönyörű hangjával, kedves, közvetlen lényével biztosan meghódítja a közönséget is. Az egyik próba után beszélgettünk. - Mielőtt kiválasztottak erre a szerepre, hetente 2-3 estét nézőként akkor is színházban töltöttem. A próbaidőszakban rengeteg dolgot meg kellett tanulnom, fel sem tudnám so­rolni, hogy ki miben segített. Nagyon fontos színpadi tapasz­talatokat szereztem, amelyek­nek a jövőben nagy hasznát vehetem. Ha hasonló lehetőség adódik, akkor már nem abszo­lút amatőrként kezdem a pró­bákat. Korábban is volt ben­nem drámaiság. de a rendező­nek, Kerényi Miklós Gábornak köszönhetem, hogy megta­nultam, hogyan kell a szín­padon drámai lenni. • Tanárodtól, Toldy Má­riától tudom, hogy komoly zenei alapképzettséggel rendelkezel... - Két évig énekeltem a rá­dió gyermekkórusában, zenei általános iskolába jártam, most pedig a budapesti Radnóti Miklós Gimnázium ének-angol szakán tanulok. Másfél éve énekelek Toldy Mária stúdiójá­ban, korábban hét évig zon­goráztam. • Színészi pályára készülsz? - Igen, de nemcsak mosta­nában, hanem már korábban is arra készültem. Nagyon boldog voltam, amikor megkaptam a szerepet, mert ez kitűnő le­hetőség a bizonyításra. • Milyen figura Kim? - Kim nagyon tiszta lelkű lány, s akkor is az marad, ami­kor a kupiba kerül. Erős hite van, ami az összes szenve­désen keresztülsegfti, ebben különbözik a többi lánytól. • Mit olvastál a vietnami háborúról? - Igazából filmekből, példá­ul a Jó reggelt, Vietnam!-ból ismerem a korszakot. • Mi volt a legnehezebb a próbaidőszakban ? - Az, hogy a színház egész embert kívánó munka. Nem olyan, mint amikor nyolc órát dolgozik valaki, és azután hazamegy, újságot olvas, tévét néz és lefekszik. Ha vége a próbának, akkor is sokszor azon gondolkodom, hogyan lehetne jobban megoldani egy­egy jelenetet. A második fel­vonás végének megoldásán például nagyon sokat kellett töprengnem. A legnehezebb elejétől a végéig hitelesen fel­építeni a figurát, hogy ne csu­pán jeleneteket lásson a kö­zönség, hanem egy egész élet­utat. Egy folyamatot kell meg­mutatni, ahogyan Kim eljut az öngyilkosságig attól pillanat­tól, hogy ártatlan lányként bekerül a kuplerájba. • Ezt egy tizenhat-tizenhét éves lánynak nem lehet könnyű átélni.. - Azért kaphattam meg a szerepet, mert úgy érezték, hogy át tudom élni. Szerintem ez nem életkorhoz kötött, van aki erre negyvenéves korában sem lenne képes, s van aki ti­zenhat évesen is meg tudja csinálni. Nagyon sokat foglal­kozom a szereppel, hogy az igaz érzelmeket természetesen tudjam megmutatni. Szerelmet, csalódást én is megéltem már, ha nein is túl sokat. Hogy ezek mennyire voltak jelentősek, az csak később derül ki. Ilyen nagy és végletes dráma, mint amilyet a darabban el kell játszanom, az életben szem­csére csak nagyon ritkán fordul elő. Rendkívül sokat dolgoz­tunk a próbákon. Amikor el­készültek a díszletek, és min­denki jelmezbe öltözött, any­nyira életszerű volt minden, mintha egy filmben lennék. A partnereim nagyszerűek, a színpadon sohasem jut eszem­be, hogy például Szolnoki Tiborral, vagy Sáfár Móniká­val játszom, mindig csak a Professzort és Ellent látom bennük. így nem nehéz Kim szerepét átélnem. • Milyen volt profik közé csöppenni? - Úgy érzem, elfogadtak és szeretnek. Rengeteg önzetlen segítséget, tanácsot kapok tőlük. MJövőre érettségizel, utána felvételizel a főiskolára? - Csak akkor, ha musical szak is indul. Remélem gyor­san eltelik ez az egy év. Sze­rencsére azokat a tantárgyakat negyedikben már nem kell tanulni, amelyeket nem nagyon szerettem. Nem vagyok kitűnő tanuló, szerintem csak az sze­ret tanulni, akinek olyan tan­tárgyai vannak, amelyek kap­csolatban állnak azzal, amit később szeretne csinálni. Pél­dául a bátyám geofizikusnak készül, nagyon kitartóan ta­nulta a matekot és a fizikát, s fel is vették az egyetemre. • Mi a három legjellem­zőbb dolog rád? - Zeneimádó vagyok, sze­retem a családomat, és talán olyan vagyok mint Kim. Meg kell nézni a darabot, abból minden I iderül! Hollósi Zsolt Játszani csak szívből, igazán mondja Csengeti Ottilia rJT jr > y .•CP <y j? . & v. < y * Fotó: Schmidt Andrea A Miss Saigon Gigi-szere­pében Csengeri Ottilia lép fel a szabadtéri bemutató előadásán. Itthon van. Szegeden is, a téren is. A városból kilenc éve ment el, s lett a Rock Színház tagja; azóta színházának számos nagysikerű produkciójában szerepelt, s a szabadtérivel közösen létrehozott előadások közül a Jézus Krisztus szuper­sztárban, a Nyomorultakban, A bestiában láthattuk. Szülei újszegedi otthonában adott randevút. • Kicsoda Gigi? - Egy vietnami lány a háborúban, aki kuplerájba kényszerül, s ahsonlóan sze­rencsétlen társai között ő az első. Erősnek, vidámnak lát­szik, de a lelke mélyén szen­ved, álmaiban elvágyódik. Hisz abban, hogy egyszer valaki elviszi egy jobb világba. A főszereplő. Kim barátnője. Van egy duettjük, nagyon jó. Az egész darab tetszik, a tör­ténet is, a muzsika is. Gigi nem nagy szerep, de összetett jel­lem, örülök, hogy kiválasztot­tak rá. Egyébként mindany­nyiunkat, minden szereplőt meghallgattak, jó kis stúdium volt, ebből is lehetett tanulni. • És még miből lehet tanulni? - Az égvilágon mindenből. A mi szakmánkban - ez meggyőződésem - nemcsak arra az elengedhetetlen, folya­matos tanulásra-tréningre van szükség, amit a balett-, vagy az énekórákon kaphatunk meg. Minden új szerepből és min­denféle élethelyzetből, sokféle embertől lehet és kell tanulni. Hogy példát mondjak: a Nyo­morultak című darabban The­nardier-né azért volt számomra emlékezetes, mert ebben a fogatlan vénasszony-szerepben talán először éreztem meg, mit is jelent a szakmai alázat. Ugyanebben a darabban sokat tanultam Vikidál Gyulától; például azt, hogy a profizmus" nem sokat ér, ha nincs mögötte - az ember. Hogyan is fejez­zem ezt ki? Vikidál a szívéből játszik. Láttam Londonban is Nyomorultak-előadást, nagyon profi volt a férfi főszereplő, azt mondtam magamban, igen, ezt így kell elénekelni... És ahogy néztem őt, erősödött bennem a várakozás: jó, jó, de mikor jön már Gyula? Mert azt az em­berséget, amiről Victor Hugó regényében szó van, Vikidál tudta megmutatni. Az én sze­memben ennek a műfajnak azok az igazi sztáijai. akik nem egyszerűen a mesterséget tud­ják, hanem szfvük is van hoz­zá. Talán ez a különbség a mutatványos és a színész kö­zött. • Ugjai Ilona növendé­^ keként, a szegedi Tömör­kény gimnáziumban mit lehetett megtanulni? - A Tömörkény klasszikus balett tagozatán ő volt a mes­terem. Azt szokás mondani, a leginkább meghatározó hatá­sok ebben a kényes életkorban érik az embert és ez alighanem igaz is. Ugjai Ilona — a má­sodik anyám. Reggel nyolctól délig minden nap együtt vol­tunk, négy évig. Szakmát és emberséget tanultam tőle, si­került megszerettetnie velünk ezt a nehéz pályát. Hálás va­gyok érte. Balerina ugyan nem lett belőlem, de ez a tudás so­kat segít a színpadi mozgás­ban, énekes-színészi törekvé­seimben. A balettet egyébként kicsi gyerekkoromban Kádár Andrea iskolájában szerettem meg, az volt az álmom, hogy balerina leszek. A minap felfe­deztem, hogy a drága Andrea néni ott ül a nézőtéren, figyeli a Miss Saigon próbáit. Nagyon meghatódtam... Felnőtt fejjel tudom, milyen kegyetlenül nehéz, összetett műfaj a balett; ha nem lehetek benne a leg­jobb, a legelső, akkor nem éri meg... A mestemő tanácsolta, amikor végeztem a Tömör­kényben, hogy menjek Pestre. Ússzál egy kicsit, nézz körül — mondta; itthon csak egy szín­ház van, azt is most építik. Akkoriban újították fel a Sze­gedi Nemzeti Színházat, a mozi szolgált, mint játékhely. Elmentem. Anyám támogatott ebben és egy idő múlva apámat is sikerült meggyőznünk... Nem volt könnyű, albérletben laktam, túl nagy volt nekem a város. Elvégeztem egy ameri­kai kurzust, balett, dzsessz­balett, reggeltől estig gyűrtük, azt hittem, belehalok. Eljártam színházakba, a Rock Színház Evita-előadásán azt mondtam; ez az, ez tetszik nekem, ezt kerestem. A műfaj új volt Ma­gyarországon, nagyon érdekes, nagyon mozgalmas, pont nekem való. Meghallgatásra jelentkeztem. Amikor Várko­nyi Mátyás megtudta, ki volt a mesternőm, nem kért táncot, csak énekelnem kellett. Föl­vettek, azóta ott vagyok, min­den szerepnek örülök, mind­egyiket szeretném mindig job­ban csinálni - nincs más vágyam. • Ez lenne a teljes igaz­ság? - Jól van, megmondom, bár tudom, hogy nem illendő: szeretném egyszer ebben a csodaszép itthoni színházban eljátszani egy zenés darab fő­szerepét. Sulyok Erzsébet

Next

/
Thumbnails
Contents