Délmagyarország, 1994. augusztus (84. évfolyam, 178-203. szám)
1994-08-10 / 186. szám
Pénzügyi „spanyolcsizma" A pótköltségvetési csomag részeként a tervek szerint Jelentősen megszigorítják a munkaviszonyon kívüli adóelőleg-levonás szabályait. Az MTI érdeklődésére a Pénzügyminisztériumban elmondták, hogy az elképzelés szerint valamennyi ilyen kifizetésnél a maximális, 44 százalékos adóelőleget kell majd levonnia a kifizető helynek. Amennyiben a jövedelemadóbevallásnál kiderül, hogy az illető éves bevétele alapján nem tartozik a legfelső adókulcs hatálya alá, akkor természetesen vissza lehet igényelni az adóelőleg megfelelő részét. A szigorítást többek között azzal indokolták, hogy sok állampolgárnak több munkaviszonyon kivüli forrásból is van jövedelme, és ezek után jelenleg csak a minimális adókul-1 csot vonják le. Az állampapírok adókedvezményének megvonásával kapcsolatban a pénzügyi tárcánál. csak annyit közöltek, hogy ezt" az intézkedést eredetileg 1995. január l-jétől kívánták heve1' zetni: Jelenleg szakértők dolgoznak azon, hogy miként lehetne már az idén eltörölni a' személyi jövedelemadó-törvényben ez évtől életbe lép-' tetett intézkedést. A dolog azért sürgető, mert a jogszabály jelenleg azt is lehetővé teszi, hogy az idén vásárolt, és legkorábban'három ev múlva lejáró államkötvényekre fizetett összeg akkor is leírható az szja-alapból, ha azt a másodlagos piacon bármilyen áron vásárolták a befektetők. Egy bank nemrég 200 százalékos árfolyamon kinált államkötvényeket a befektetőknek vonzó adócsökkentési lehetőséggel. A Koldusutca? Védekezem mostanság: a nem kívánt megkopasztás ellen. Kiszállok a kocsimból, zakó, nyakkendő le, hűvösebb időben pulóver föl. Az-elótt? Nem tudtam végigmenni a sétálóutcán úgy, hogy négy-öt kéregető le ne állított volna. Ja kérem, akinek ilyen huncut és felesleges ruhadarabra, mint a nyakkendő telik, az csak fizessen) Na, ezt már azért mégsem! Túljárok én az eszükön. Kopasszanak meg pólóban, ha tudnak. Élénken emlékszem még azokra időkre, amikor rendőri zaklatásnak voltak kitéve a kéregetők: a szocializmusban nem voltak koldusok - nem vettünk tudomást róluk. Azóta persze divatba Jött a menedzserszerelés és a másik véglet is: a koldulás. Nincs mit tenni: a gazdagok egyre Jobban vállalják, amijük van, a szegények pedig kiállnak az utcasarokra. A középosztály viszont a kocsiban hagyja a nyakkendőt. Elég neki leszurkolni a negyvenforintos parkolási dijat. Szemezgetek a kormány legújabb gazdasági programjában. Elvonás, adósróf, energiaár-emelés. Nesze neked, középosztály. Nem kell sokáig nyakkendős urat Játszani. A szociális hálót legfeljebb foltozgatni tudja az adósság visszafizetésére koncentráló program. Hol vagyunk már attól, hogy bűn volt a koldulás?! A sétálóutcán szép csendben szaporodnak a kéregetők, s egyre kevesebb a nyakkendős adakozó. Lehet, hogy csak a meleg miatt? Ősszel talán kiderül... A DM KFT. ÉS A DMKIK GAZDASÁGI MELLÉKLETE • Szántóföldi vetésterület Csökken a parlag Az ország szántóterülete a Központi Statisztikai Hivatal előzetes adatai szerint május 31-én valamivel meghaladta a 4,7 millió hektárt, ebből az idén 4,48 millió hektárt vetettek be, 4,7 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Mivel a szántóterület nagysága számottevően nem változott, a korábban parlagon heverő földek egy részét hasznosították. Míg 1992-ben 329 ezer, tavaly 411 ezer, az idén már alig 236 ezer hektár szántóterület maradt vetetlen. A szántóterület egyre nagyobb hányadát a gabonafélék foglalják el. a tavalyi 58 százalékkal szemben az idén 61,5 százalékot. Ebben az évben a gabona vetésterülete megközelítette a 2,9 millió hektárt. Ebből a búza valamivel több mint 1 millió hektáron, az árpa 425 ezer hektáron, a rozs 90 ezer hektáron, a zab 57 ezer hektáron, a kukorica 1,3 millió hektáron terem. A cukorrépa vetésterületének csökkenése megállt, sőt a múlt évi 100 ezer hektárról 106 ezer hektárra emelkedett. Mintegy 6 százalékkal - 418 ezer hektárra emelkedett a napraforgó vetésterülete is. Burgonyát 58 ezer hektáron vettek, 2000 hektárral nagyobb területen, mint tavaly. Ismét nagyobb szerepet és értékesítési lehetőséget látnak a gazdálkodók a zöldségfélék termesztésében. Tavaly mindössze 86 ezer hektáron, az idén pedig már 102 ezer hektáron termelnek paradicsomot, zöldborsót, vöröshagymát, fejeskáposztát és zöldpaprikát. Lesz-e benzinkút az Agyagos utcában? Amikor az ÖMV — ha Jól emlékszem, Bécsből Jött - képviselője először találkozott egy lakossági fórumon makkosházi szegediekkel, s ellenvéleményüket megismerte az Agyagos utca-Makkosházi körút határolta saroktelekre tervezett benzinkút építésével kapcsolatban, azt mondta: a közvetlenül érintettek tiltakozását méltányolni fogják, ellenükre nem fogják elképzelésüket erőltetni. (Utóbb arrébb is mentek, a nyomda mellé.) Most újabb vállalkozó szemelte ki ugyanazt a területet - pontosabban nem is csak azt, hanem a gyógyszertári központ déli oldalát, azaz az Agyagos utca és a József Attila sugárút közti körútszakaszt kísérő sávot is. A veszprémi illetőségű beruházó, a HOLZEX Termelő és Kereskedelmi Kft. játéktorony-autószalon-bárétterem-szupermarket és benzinkút elhelyezésére készíttetett részletes rendezési tervet. A következőkben - elismerve, hogy dokumentumösszeállításunk már csak terjedelmi okból sem teljes - a rendelkezésünkre álló vélemények, állásfoglalások, iratok alapján szeretnénk informálni olvasóinkat arról, hol tart jelenleg az ügyA városi tisztiorvosi szolgálat szakhatósági véleményének kelte 1994. április 14.: ,,az üzemanyagtöltő állomás létesítéséhez - közegészségügyi szempontból - nem járulunk hozzá, de a ... szupermarket építését sem javasoljuk. A 300 négyzetméteres, ,speciális' autószalon és a Mc Donald's-jellegű étterem és bár építésével kapcsolatban elviekben kifogást nem emelünk abban az esetben, ha az Agyagos utca melletti területen kerül megvalósításra... A rendkívül nagy gépkocsiforgalommal és nagy parkolóigénnyel járó, új létesítményekkel • nem kívánatos tovább növelni a jelenlegi állapotból adódó légszennyezettségi és zajértékeket... A területen lévő oktatási intézményektől, sportterüléttől és a gyógyszertári központ területétől a 200 méteres védőtávolságot be kell tartani." Részlet a város jegyzője által aláírt, közgyűlési előterjesztésből (1994. április 22.): „Tájékoztatjuk a Tisztelt Közgyűlést, hogy jelen benzinkút elhelyezésekor a 391/1993. (XI. 25.) KGY sz. határozatban előírt, oktatási intézmény telekhatárától mért 200 m távolságtartást a részletes rendezési terv biztosítani nem tudja. Ténylegesen 60 m a távolság. Véleményünk szerint azonban a 3 szint magas szupermarket az üzemanyagtöltő állomás és az iskolai sportudvar között hatékony zajgátló falat képez, ilyen alaprajzi elrendezésben lehetőséget látunk arra, hogy megvalósulhasson a benzinkút telepítése." Két érintett önkormányzati képviselő, Horpácsy András és Dobó János június 15-én találkozott a Deák gimnázium, a Makkosházi és a Gedói általános iskola, a Krúdy szakközépiskola, meg a gyógyszertári központ képviselőivel. Egyetértettek abban: a terv „hátrányosan érinti az oktatási intézményeket, ill. a tanulóifjúságot, figyelmen kívül hagyja a Ggyógyszertári Központ érdekeit és a lakossági fórumok véleményét. " Ezért a köztársasági megbízotthoz fordulnak a városi közgyűlés június 9-ei határozatának megváltoztatása céljából. Június 15.-én Horpácsy András levelet küld a Köztársasági Megbízott Hivatalának: "Az előterjesztés" (t. i. a június 9-ei közgyűlésre benyújtott. P. K.) „az önkormányzat saját korábbi határozatával is ellentétes... szakmai (városrendezési) kifogások emelhetők ellene mind eljárási szempontból (tervtanácsi jegyzőkönyv ismertetésének elmulasztása), mind építészeti szempontból... Miután az RRT komoly hatásvizsgálatok nélkül, a beruházó megrendelésére készült (tudomásom szerint ez is szabálytalan), m nyilvánvaló a beruházó kulcsszerepe." Részlet Koczor György építész opponensi véleményéből (június 6.), mely a megyei tervtanács felkérésére készült: „Az opponens és feltételezhetően a jóváhagyó feladata egy elkészülő rendezési terv kapcsán nem egy befektetői szándék városrendezési szabályozási feltételeinek megvalósulását keresni, hanem ...a városszerkezeti-városfejlesztési célokra gyakorolt hatását vizsgálni." A területi főépítésztől a városi főépítésznek, június 6-án - részlet: ,A szóban forgó részletes rendezési terv testületi jóváhagyását az alábbi szakmai feltételek teljesítése esetén javaslom: adjon egyértelmű, egzakt, ellenőrizhető választ a terv arra, hogy a tervezés alá vont tömb teljes területe, továbbá az egyes telkek teherbíró képessége megfelel-e a tervezett - de csak részben definiált nagyságrendű - funkcióknak, továbbá arra, hogy a meglévő és tervezett intézmények egymásra gyakorolt hatása nem jár káros következményekkel." Az Országos Gyógyszerészeti Intézet főigazgatóhelyettesének május 20.-ai leveléből: „úgy túnik, hogy a tervezett építkezés nem általános önkormányzati érdek." Részlet az opponensi véleményből: „A terv vizsgálati fejezete... tisztázza azokat a korlátokat és közműkiváltási igényeket, melyek az adott telkek ideális beépítését segítenék. Teszi ezt azért, hogy a beruházói szándék szembesüljön a telkek megszerzésének további feltételeivel és költségeivel... a tárgyi telkekről az előzményekben többször elhangzott azok értéktelenségeés felhasználhatatlansága. Ugyanakkor a tervből kiderül, hogy létezhet olyan beruházói megfontolás, mely a súlyos közműkiváltások költségétől függetlenül is érdemesnek tartja a város harmadik körútján ezeket az értéktelennek tűnő telkeket beépíteni." Horpácsy Andrásnak a jegyzőhöz írott leveléből: „A közművek áthelyezésének anyagi terhén felül vállalt városi alapítványi támogatás (melyről a Polgármester úrtól szóbpn értésültem), a szolid haszonnal működő (tehát fogyasztókhoz igazódő) és tisztességgel adózó vállalkozást feltehetően oly sokára teszi) kifizetődővé, hogy felmerül a kérdés az üzleti terv realitását illetően, különös tekintettel az ÖMV üzemanyagtöltő állomás meglétére. " Végülis a július 29.-ei közgyűlésen beterjesztették jóváhagyásra a vállalkozó kft.'-vel kötendő, geodéziai kiméréssel még pontosítás alatt lévő, körülbelül 4800 négyzetméteres telek adásvételi előszerződésének tervezetét. Az előte*' ijesztést azonban levették a napirendről, mert időközben a köztársasági megbízotti hivatal törvényességi észrevételt tett. Ebben egyebek között megfogalmazódik a kérdés, mi alapján tér el az önkormányzat saját rendeletétől. (A 200 méteres védősáv megtartásának kényszerétől.) Ugyancsak kérdéses, mi védi meg a megnövekedő zajtól az Agyagos utca 12. és 14. számú házak lakóit. Az építkezés ütemezésével, a hatásvizsgálat elmaradásával, a parkolók elhelyezésével kapcsolatos észrevételekről is tudniuk kell a szegedi közgyűlés tagjainak, amikor az Agyagos utcai benzinkút ügyét újratárgyalják - ez várhatóan a szeptember eleji közgyűlés feladata lesz. Pálfy Katalin