Délmagyarország, 1994. július (84. évfolyam, 152-177. szám)

1994-07-06 / 156. szám

8 RIPORT DÉLMAGYARORSZÁG SZERDA, 1994. JÚL. 6. • Diófa-piac: ki csinál rendet? Igazolvány, őstermelőknek Fotó: Révész Róbert Kemény fába vágja a fej­széjét, aki a Csongrádi sugárúti „Diófa-piacon" akar rendet tenni. Az árusítóhelyeket éjjel­nappal ládákkal foglaló .yöldsé­gcsmaffiákról" jár mindenféle szóbeszéd, időnként névtelen telefonálók jelentkeznek, s ecsetelik, miképpen szorítják ki az őstermelőket a viszonteladók. Dobó János, a terület városi önkormányzati képviselője szerint azonban már vannak elképzelések a piacozás újra­szabályozásának módjairól. A „Diófa-piacról" a szegcdi városgondnokság igazgatójánál. Serege Jánosnál beszélgettünk. Dobó János önkormányzati képviselő röviden összefoglalta a „piac-ügy" történetének leg­fontosabb pontjait. Kiderült, hogy a Diófa-piac tulajdonkép­pen nem is piac: a nyolcvanas évek elején, a „kiskertmoz­galom" föllendülésének köszön­hetően, „zöldség-gyümölcs elá­rusító helyként" nyitották meg, társaival együtt. Hivatásuk a/ lett volna, hogy az ahc-áruhá/ak szomszédságá­ban letelepedett „őstermelők" e „kispiacokon" adhassák el a kis­kertjeikből való zöldséget­gyümölcsöt. A „nagy halak" - vagyis a nagyban termelők és viszont­eladók - azonban hamar rájöt­tek, hogy a forgalmas kispiaco­kon nem kell helypén/t fizetni, s egyre nagyobb területet foglaltak el, természetesen a kistermelők rovására. Csetneki Gábor (Budapest) kurzusának címe: A hely) tértől a külső (szabad) térig; test-, mozdulat, és hangtanulmányok. Célja: „Kipróbálni, bejárni és bejáratni azokat a lelki-szellemi és testi utakat, amelyek a belső képek megpillantásától a szín­padi akciókig ve/einck. A belső képek vizsgálatával pedig meg­találjuk a színpadi akciók bázi­sai, azt a pluszt, ami a színészt kiemeli az ót körülvevő világhői. és jelenlétét a s/.fnpadon legiti­málja. (Jelenti ez egyrészt japán meditációs technikák - Buto. No -, a Grotowski-iskolából szár­mazó, továbbá saját fejlesztésű technikák alkalmazását.)" A kurzus mozgásszínházi műhely, ahol azt keresik, hogy a test hogyan képes a belső képben, vízióban megfogalmazódott, megjelent erőket megszelídíteni, hatványozni, egyszóval: uralni. A kurzusra jelentkezhet bárki (alternatív, amatőr, profi, kívül­álló), aki önmaga új oldalait kívánja új és izgalmas helyze­„Csörög a Weslel" telefon­szolgálatunk munkatársai rend­szeresen kaplak olyan hívásokat, amelyek a Diófa-piac áldatlan állapotára hívták föl a figyelmei. A „kiszorítósdi" úgy megy, hogy az egyébként is nagy területet lekben megtapasztalni. A kurzus munkarendje: a foglalkozások reggel 10 órától 14 óráig és este 6-tól 9-ig tartanak. Vincenzo Cozzi (Olaszország) kurzusának címe: Színházi ábécé: szakmai kurzus a színész munkájához. Célja: „A test és a hang a színész munkájának alapvető eszközei, s mint ilyene­ket, teljes gazdagságukban kell feltárnunk. Saját teremtőképcs­ségünk kutatásához elengedhe­tetlenül szükséges folyamatos foglalók éjszakára összeláncolt ládákkal biztosítják helyüket másnapra. (Ezt semmiféle sza­bály nem engedi meg.) Ráadásul rengeteg szemét marad az árusok után, akik még nem ismerték föl az időközben kihe­fcjlesztésük azért, hogy a színész a kifejezés teljes szabadságának állapotába kerüljön. A kurzus egyrészt lehetőséget kfnál azon gátak felfedezésére, melyek megakadályozzák képességeink teljes kiaknázását, másrészt arra, hogy megismerjük azokat az eszközöket, melyek segítségével - a színész teremtóaktusán ke­resztül - a valóságot mélyebben ismerhetjük meg. A munkaterv végső célul egy közös előadás megtervezését, elkészítését és lyezett, négy köbméteres hulla­dékgyűjtő konténerben rejlő lehetőségeket... Lapunk az utóbbi időben több írásban is foglalkozott a Diófa­piac ügyével. Dobó János és Se­rege János most arról számoltak be, hogy az önkormányzati hi­vatallal együtt keresik a mie­lőbbi megoldást a vitás helyzet föloldására. A terület önkormányzati képviselőjének kezdeménye­zésére még 1991-ben elkészült egy rendezési terv, amelyet a városi közgyűlés is jóváhagyott. E szerint a Diófa-kispiacon rácsos asztalokat állítanának föl, s a rendszeres, napi takarításról is gondoskodnának. Szóba került az is, miképpen lehetne kiszűrni a Diófa elé települő nagytermelőket és viszonteladókat: az egyik elkép­zelés szerint „őstermelői igazol­ványokat" kapnának azok, akik hitelt érdemlően bizonyítják, hogy valóban csak a saját kis­kertjükből való zöldséget-gyü­mölcsöt akarják árusítani. Persze minden szabályozás annyit ér, amennyit betartanak belőle: Serege János és Dobó János egyetértettek abban, hogy a kispiac működésének újrasza­bályozására feltétlenül szükség van, s ezzel együtt kell gondos­kodni a piacozás folyamatos felügyeleletéről is. Június 3-án a városi jegyző, dr. Tóth László irodájában a kispiacok működésének fölül­vizsgálatát határozták el. A megoldást tehát már keresik, s reméljük, hogy a döntéshozók számára nem lesz túlságosan kemény dió a Diófa-piac ügye... Ny. P. bemutatását tűzi ki." A kurzus olyan kezdők és szakmabeliek számára indul, akik szakmai igényességgel szeretnék megis­merni a színészi munkát. A résztvevőket a kurzusvezető válogatja ki. A kurzus munka­rendje: naponta legalább 8 óra munka. Témái: fizikai tréning, az energia formálása és irányítá­sa térben, hangtréning, rezo­nátorok, a „hangfantázia", a dal, a jelmez, a maszk, hangszerek színházi használata, a Tai Chi Chuan. A kurzus olasz nyelven, szinkrontolmáccsal folyik. A kurzusok részvételi dfja szállással 5 800 forint, szállás nélkül 3 800 forint. A részvételi dfjat július 1 l-ig kell befizetni: számlaszám: Dunabank rt. szegedi fiók, MASZK Egyesület 289-989500510. Jelentkezés: MASZK Egyesület, 6701 Szeged, Pf.:905. Érdeklődni: a MASZK telefonszámán, (62) 310-011, 4005 és 4067-es mellék. S. P. s. A Vakok Intézete előtti parkoló mégis üres, árnyékban is jut hely a kocsinak, ennek pedig oka van: ide a kispénzű fiatalok és a mun­kanélküliek járnak - gyalog. Fel­kapaszkodunk a töltésre, a forró­ságra rá lehetne könyökölni. Min­dent vékony porréteg takar, csak a Tisza-part fái adnak némi enyhet a két öltözőnek és tusulónak, mert némi infrastruktúra azért a Lapos­ra is jutott. - A három szabadstrandra - a szegedire, a tápéira és az algyőire kétmillió forintot költöttünk ­figyelmeztetett Dóra József még napokkal azelőtt, nehogy azt higgyem, nekik is ingyen van az ingyen strand. Akkor miért csinálják? - kér­dezné az ember. Kiderül, rendelet (rja elő, egy nem fizető strandot minden városban fenn kell tartani: kibójázni a vizet, vízőrt fizetni, rendbe tenni a partot. Alább ereszkedünk. Az em­berből a látvány miatt önkéntele­nül is kibuggyan a kérdés: de mi itt a lapos? A lányok nem, az biz­tos. A homokos parton ugyanis tu­catszám simogattatják magukat félmeztelenül a nappal a gyen­gébb nem képviselői. Ilyen műsort moziban is ritkán lát az ember. Nem is csoda, ha a hőségtől kopo­gó férfiszem pusztán a látványért képes idejönni. Nincs időnk bámészkodni, mert éppen kiköt egy ladik, benne Zá­dori Gábor vfzőr. • Mit őriz a vízőr? - A vizet nem, az biztos, az­embereket! • Sok itt a szép lány, érdemes rájuk vigyázni! - Ne is mondja, egy hónapja nősültem. Társalognánk tovább a nagy fák hűvösében, de a vízőr nem­csak az embereket, a kutyákat is éberen figyeli: már fütyül is! Sza­lad a kutya gazdája után, vigye in­nen az ebet, a strandra csak az em­bereknek szabad a belépés, a négylábúaknak nem. Itt is kitáblázták a Tiszát: „A vízben fürödni nem ajánlott!" ­hirdeti a tábla, s az egészben csak az a groteszk, hogy a fürdést kijelölő bóják ott ringanak a vfzen. • Megfiirödne a Tiszában? ­kérdezem a viszatérő vfzőrt. - Legföljebb, ha menteni kel­lene valakit! Szerencsére az elmúlt években egyetlen baleset sem történt a La­poson. Igaz, Zádori úr naponta annyit jár a parton, hogy átérne Makóra meg vissza, mire letelik a műzak. - Inkább a sok üvegtörmclék­kel van gond. Nem győzöm felsze­degetni. A napokban is felhasította egy fiatalember lábát az összetört sörösüveg. Lapos azóta van, amióta folyik a Tisza - mondogatják az újszegedi szabadstrand­ról. S ha nem is konkuren­ciája a hivatalos strandok­nak, azért dogig megtelik minden kánikulai napon. Márpedig nem csak kívül kell a hűsftő folyadék. Belül is szeretne magát egy kis folyadékkal kibélelni a többség. Büfé azonban nincs, itt mindenki arra szorul, amit magával hozott otthonról. Csak rebesgetik, az önkormányzat akkora bérleti dfjat kérne egy büféstől, hogy nem érné meg kifi­zetni. A vállalkozás szabadsága fgy a szabadstrandon is kissé korlátozott. • Kunkurenciája-e a S7.UE­nak a szabadstrand? - Nem igazán. Ide inkább a kispénzű diákok járnak, no meg rengeteg a parton a munkanélküli is. Akad itt olyan vendég, aki egyedül nevel három gyereket. Az apa annak örül, hogy legalább ide kihozhatja a nagy melegben a családot - fizetős strandra nem futná. - Itt nyugodtan levehetem a bikinifelsőt - mondja az idén érettségizett Éva. • Nem zavar, hogy meg­néznek a fiúk? - Cseppet sem. Mindenki meg­szokta már, hogy itt félmeztelenek a lányok. Hála a felügyeletnek, a kuk­kolók is távol maradnak. Egészen más veszélyek leselkednek a felelőtlen fürdőzőkre: - Örvényes a Tisza, mert itt van közel a hfd. Ezt sokan nem akarják tudomásul venni. Egy-két napja a híd korlátjáról ugráltak a vízbe a fiatalok. Nem bánnám, ha a vlzirendőrök még sűrűbben járnának erre - mondja a vízőr. - Mi is onnan ugráltunk le gyerekkorunkban - veti közbe az időközben partra szálló Magyar Gábor, aki motorcsónakjából a kenuzni tanuló gyerekeket figyeli. - Jót repültünk, csak arra kellett vigyázni, nehogy fenékkel landol­junk a vfzen, mert akkor egy-két napig nem kellett leülni otthon. Nem jöttök egyet csőnákázni? De. Beülünk a motorosba és elindulunk. Távolodik a part, a hfd alól már nem látszanak a néger­barnára sült lányok kitakart mellei. Kár. Az ember megfogadja magá­ban, többször jár ezután erre. Egy­két perc és kikötünk a szegedi ol­dalon. Partraszállunk a Béke úszó­házon, s gyalog indulunk tovább a Sárga felé. (Folytatjuk) Rafai Gábor • Thealter Akadémia Két színházi kurzus Július 13-án Thealter International rímmel rendezik meg a Szabad Színházak Nemzetközi Találkozóját Sze­geden. Az idei. negyedik alkalommal megnyíló fesztivál ezúttal nemcsak előadásokat nyújt; benne idén elsőként Thealter Akadémia címmel színházművészeti kurzusok is látogathatók. A Thealter Akadémia két kurzust indít július 13. és 20. között. Több turistavaluta fogy Május végéig lakossági valutakerctrc 194 millió dollárt adtak el a pénzintézetek a magyar állampolgároknak, 30 százalékkal többet, mint 1993 hasonló időszakában. A Ma­gyar Nemzeti Bankban el­mondták, hogy csak májusban 59 millió dollárt váltottak ki valutalapra, mfg 1993 máju­sában 36 milliót. Akárcsak az elmúlt év első öt hónapjában, az idén is mintegy 800 ezer alkalommal éltek a magyar állampolgárok ezzel a leh­etőséggel. Azért fogyott az idén 30 százalékkal több dol­lár, mert az egy alkalomra jutó valutafelvétel jelentősen meg­emelkedett. miután az éves keretetet 350 dollárról 800-ra növelték. DECpc LPv+ 425sx / 433sx Í486SX-25 vagy 33 CPU 4 MB RAM 170 MB HDD, 1.44 MB FDD VL Local Bus videó (GUI) 102 g. klaviatúra, mouse DOS 6.2, Windows 3.1 36 havi garancia 133.000,- /150.000,­DECpc LPv+ 433dx Í486DX-33 CPU 8MB RAM 340 MB HDD 1.44 MB FDD VL Local Bus vidco (GUI) 102 g. klaviatúra, mouse DOS 6.2, Windows 3.1 36 havi garancia 199.000,­DECpc LPx 450d2 Í486DX2-50 CPU 8MB RAM 340 MB HDD 1.44 MB FDD VL Local Bus videó (GUI) 102 g. klaviatúra, mouse DOS 6.2, Windows 3.1 36 havi garancia 192.000,­I Akciós áraink a monitorokat, valamint azl (általános forgalmi adót nem tartalmazzák! SZUV TISZA Kft. - MicroAge COMPUTER-M Szeged, Petőfi Sándor sgt. 15. Tel.:/fax: (62) 322-477, 323-783 valamint a Szegedi 9Temzet^özi Vásár "}P' pavifonjá6an Még több - még hevesebbért... a Digital Equipment és a SZÜV TISZA Kft. legújabb ajánlata:

Next

/
Thumbnails
Contents