Délmagyarország, 1994. július (84. évfolyam, 152-177. szám)

1994-07-04 / 154. szám

1 * Nagylak: hét kilométeres sor, 15 óra várakozás • A hét végén megérkezett, sorban állt, majd átvonult az első jelentősebb, átutazó török vendégmunkásokból álló tranzit. Az ország nyugati részén ezrével özönlött a török, Hegyesha­lomnál például 5-6 sávon folyamato­san, órákon keresztül, megállás nél­kül. A rendszerint kisebb csoportok­ban közlekedő muzulmánok autóka­ravánjai Ausztriában is torlódásokat okoztak. Július első'napjával két né­met tartományban kezdődtek meg a szabadságolások, az utazók a hét vé­gére érték el keleti határátkelőhelyün­ket, Nagylakot. A forgalom egyenle­tesen emelkedett, szombaton már egyaránt 10 órát kellett várakoznia a személy- és a teherforgalomnak. Va­sárnapra a sor hét kilométer hosszúra növekedett, a várakozási idő 15 órára nyúlt. (Részletek a 7. oldalon.) Tízszer a strandokról A SZUE-tól a Szikiig: íeiöitözve és pucéran Ki ne gyönyörködött volna már a fedetlen keblű lányok szépségében a Laposon, ahol csak a part lapos. És vajon ki ne vágyna ilyen forróságban valamelyik úszóházra? Van, aki a Tiszát részesíti előnyben, mások a SZUE-ra eszküsznek és akadnak sokan, akik el sem tudnák képzelni a napozást für­dőruhában. Ők a Sziksós-tói naturista strandot választják. Mi pedig ez alkalommal min­det végigjárjuk, olvasóinkkal együtt. Tízrészes riportsorozat indul mától lapunkban, amely­nek témája a strand, a vízpart és persze az arcok a víz mellől. Sorozatunk első részét lapunk 13. oldalán olvashatják. A csapatok az olasz Pairetto játékvezető síp­jelére a követ­kező összeállítás­ban kezdtek: Románia: Prunea - Belo­dedici - Petrescu, Prodan, Mihali, Selymes - Mun­teanu, Lupescu, Popescu, Hagi (Galga) - Dumit­rescu (Papura). Argentína: Islas - Caceres ­Sensini (Medina), Ruggeri, Chamot - Balbo, Redon­do, Basualdo, Si meone Batistuta, Ortega. Lanyha iramban indult a játék, s miután Balbo hatal­mas helyzetet hagyott kihasz­nálatlanul, a románok várat­lanul megszerezték a vezetést. A 12. percben baloldalon sza­badrúgáshoz jutottak, ami után Dumitrescu a hosszú sarokba csavarta a,labdát (1-0). Nem sokáig örülhettek azonban a vezetésnek, mert a kitörő Batistutat Prodan a 16­oson belül ellökte, s a megítélt 1 l-est a sértett biztosan értékesítette (l-l). Rá egy percre azonban Hagi nagy­szerű átadást adott a kitörő Dumitrescunak, aki egyből a hálóba továbbította a labdát. A 23. percben akár 3-1-re is vezethettek volna a románok. Ismét Dumitrescu tört ki, majd pontosan visszagurított Popescu elé, aki pár méterről. _ Munteanu kapura tör (MTI - Telefotó) senkitől sem zavartatva a ka­pusba lőtte a labdát. A félidő utolsó percében a kitűnően játszó Dumitrescu ugrott ki újra, de óriási helyzetben mentettek előle. A románok akár 4-1-es vezetéssel a birtokukban térhettek volna pihenőre. Szünet után hiába támad­tak az argetinek, mégis a románok szereztek újabb gólt. Az 58. percben Dumit­rescu ugrott ki a félpályáról, majd pontosan Hagi elé ját­szott, s a román 10-es futtából a hálóba lőtt (3-1). A 75. percben Prunea Sensini távoli lövését kiejtette, s a befutó Balbo a léc alá vágta a labdát (3-2). Végül a románok megérdemelten jutottak a legjobb nyolc közé. P.S.J. • Körberepülték az országot Égi lélekvesztök próbatétele Mai mellekletünk: SPIBTJA T IJ A DELMAGYARORSZAG KFT. MELLEKLETE • Az MDF Országos Választ­mánya szombati, egynapos zárt ülésén elhatározta, hogy a párt legmagasabb döntéshozó szer­ve - az Országos Gyűlés ­szeptember 10-én és 11-én Bu­dapesten tartja tanácskozását, s egy, az Országos Gyűlésen meghatározandó harmadik na­pon - már az új alapszabály szerint -. de még szintén szep­temberben újjá választja a párt elnökségét és teljes tisztikarát. Herényi Károly szóvivő azt is elmondta, hogy a párt hitel­Eladósodott az MDF állománya 200 millió forintra rúg. Mint a választmányi ülé­sen elhangzott: a pártok gya­korlatától nem idegen sehol a világon, hogy a választások alatt eladósodnak. Herényi Ká­roly hozzátette, a hitelállo­mány nem rendíti meg a párt gazdálkodását. Óriási feladatra vállalkozott a Westel 450 Sárkányrepülő Kupa 12 résztvevője. Szomba­ton hajnalban indultak Bu­dapestről a farkashegyi repülő­térről, hogy napnyugáig körbe­repüljék az országhatárokat, s ezzel megdöntsék az egy nap alatt sárkány sárkányrepülővel megtett legnagyobb távolság világcsúcsát. (Folytatás a 7. oldalon.) Vásári szegbeverés, felső fokon rx jJiJjjJ i)L Staller Ilona, a pornó­világ egykori Cicciolinája már nem bujkál többé: a hétvégén nagy nehezen visszaszerzett (visszalo­pott) kisfiával együtt újra beköltözött római lakásá­ba, s az olasz sajtón ke­resztül megüzente férjé­nek, hogy kész nyíltan - és törvényes eszközökkel ­harcolni a gyermekért. -Több mint két hétig Triesztben voltam egy ba­ráti házaspárnál. Elbúj­tam a világ elől, mert fél­tem a volt férjemtől. Ma­radhattunk volna, de ez így nem folytatódhat - kö­zölte Staller Ilona va­sárnap. Az extravagáns ameri­kai szobrásszal, Jeffrey Koonsszal (Budapesten) kötött házassága nem tar­tott sokáig. Többször is otthagyta férjét, majd ta­valy ősszel végképp vissza­költözött Rómába. Koons tavaly decemberben ellop­ta tőle az akkor másfél éves közös gyermeküket, akit Staller Ilona idén visszalopott New Yorkból. Vasárnap hajnali fél 11-kor azért indul el a tudósító a Sze­gedi Nemzetközi Vásárba, hogy elkerülje az agyforraló kánikulát, valamint a látogatók nagyobb tömege előtt felvegye a napi penzumot. Ehhez ké­pest. amikor már harmadszorra kerüli meg a Mars teret - egyre bővülő koncenrikus körökben - parkolóhelyet keresve, meg kell állapítania, hogy sokkal többen ébredtek korábban, mint ahogy eredetileg gondol­ta. Ilyenkor egy parkolóhely felszabadulására utaló fehér to­latólámpa az árnyas mellékut­cában még akkor is égi segít­ségnek tűnik, ha az történe­tesen a harmadik utca a Mars tértől számítva. (Folytatás az 5. oldalon.) Első két nap: 20 ezer látogató. (Fotó: Nagy László) Szegeden a lap! LMAQYARORSZÁQ HÉTFŐ, 1994. JÚL. 4„ 84/154. ALAPÍTVA: 1910-BEN ÁRA: 17 FT Idén a románok is gyorsabban dolgoznak I Románia-Argentína 3-2 (2-1) italilői

Next

/
Thumbnails
Contents