Délmagyarország, 1994. július (84. évfolyam, 152-177. szám)

1994-07-29 / 176. szám

14 PANORÁMA DÉLMAGYARORSZÁG PÉNTEK, 1994. JÚL. 29. Egy hét a tudás, a szeretet jegyében Fizikaóra Juhász Nándorné vezetésével. (Fotó: Révész Róbert) • A Csongrád megyei mate­matika-fizika tanárok szegedi alkotóműhelye az idén már harmadik alkalommal rendezte meg a nemzetközi matema­tika-, fizikatehetség-gondozó szaktábort Szegeden. A július 24-től 29-ig tartó programra nemcsak hazai, hanem vajda­sági, erdélyi és szlovákiai diá­kok is érkeztek, szaktanáraik­kal együtt. A résztvevők bázis­helyén, Újszegeden, az Ady Endre Fiúkollégiumban Juhász Nándor táborvez.etőt, a prog­ram főszervezőjét kerestük, aki azonban akkor éppen a szpon­zorok egyikénél járt, Így a tá­borlakók egy kis csoportjával beszélgethettünk. Dévity Lívia (Vajdaság), Pálfi Anett (Romá­nia), Kuhicsek Tamás (Szlová­kia), Ostafi-Szűcs Stefan Ká­roly (Románia), Zádori Zsolt (Szeged) és Jász Judit (Sze­ged), társaikhoz hasonlóan, ed­digi kiváló teljesítményeiknek köszönhetik, hogy meghívást kaptak erre a programra. A gyermekek örömmel szá­moltak be az érdekes kísérle­tekről, a feladatmegoldó fog­lalkozásokról, amelyekkel re­mekül bővíthették eddigi tudá­sukat. Elmondták azt is, hogy a tanulás mellett jutott idő stran­dolásra, múzeumlátogatásra, sőt meglekinthették az Otellót is. Csupán azt sajnálták vala­mennyien, hogy ma véget ér a tábor, és jövőre, nyolcadikos­ként ők már azon nem vehet­nek részt. Az időközben meg­érkező Juhász Nándor tanár úr viszont arról számol be. hogy a szponzorok - Ady kollégium. Balázs András kisiparos. Bo­lyai János Matematikai Tár­sulat, Cosinus Kft., az Eötvös Loránd Fizikai Társulat me­gyei csoportja, Fülöp András magánkereskedő, Hódmezővá­sárhely önkormányzata, a JATE Kísérleti Fizika tanszé­ke, a JGYTF I. Sz. Gyak. Ált. Iskolája, a Kerek-Perec Sütő­üzem, a Mozaik Oktatási Stú­dió, a Művelődési és Közok­tatási Minisztérium, a Nemzeti Tankönyvkiadó, Nyári Mihály­né kereskedő, Rajda Pál vál­lalkozó és felesége, a Rókusi I. Sz. Ált. Isk., valamint az SZKV - sorába belépett a Kopcsóker Kft. is, így most már nem lesz gond a táborozás költségeinek fedezése. Mint elmondta, a hi­vatalos csatornákon keresztül ugyanis a szükségesnél keve­sebb pénz érkezett, de végül si­került segítőkész támogatókra lelni, így a 40 gyerek és a szakmai tapasztalatcserére ér­kezett 20 pedagógus ellátása megíoldódott. A tábor ugyanis nemcsak a tanulók, hanem a tanárok ön­képzéséhez is segítséget kíván nyújtani, akik tartalmas vita­fórumokon gyűjthettek öt­leteket további munkájuk ered­ményesebbé tétele érdekében. Sőt, a határon túlról érkezettek különböző oktatási segédanya­gokat, könyveket is visznek ha­za, hogy a jövőben igényeseb­ben oktathassák szaktárgyai­kat. Mint a tábor lelkes, fárad­ságot nem ismerő vezetője el­mondta, e kollégáknak még év közben is módjuk van hozzá­jutni a szükséges szakkönyvek­hez, ugyanis a Rókusi I. Sz. Általános Iskolában egy kis könyvtárnyi anyag áll az ér­deklődők rendelkezésére. N. R. J. Pályázati felhívás A Csongrád Megyei Munkaügyi Központ - a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló, többszörösen mósosított 1991. IV. tv. 17 §-a által biztosított jog alapján ­pályázatot hirdet a munkaerőpiacról tartósan kiszoruló rétegek (személyek) foglalkoztatását elősegítő munkahelyteremtés programjának a Foglalkoztatási Alapból történő támogatására. A pályázat alanyai bel- és külföldi jogi, illetve természetes személyek, valamint jogi személyiséggel nem rendelkező társaságok lehetnek, amelyek vállalják a megyei munkaügyi központtal való együttműködést. Pályázati feltételek: A pályázat keretében támogatás igényelhető minden olyan, megvalósítás előtt és folya­matban lévő, munkahelyteremtő beruházáshoz, amely a munkaerőpiacról tartósan kiszoruló rétegek számára biztosít munkalehetőséget. A munkaerőpiacról tartósan kiszoruló rétegek alatt értjük azokat, akik leginkább veszé­lyeztetettek a munkanélküliség szempont­jából: pályakezdők, alacsony iskolázott­ságúak, megváltozott munkaképességűek, s akiknek már hosszabb ideje nem sikerült elhelyezkedniük. A támogatás formái: - visszatérítendő kamatmentes tőkejuttatás - vissza nem térítendő tőkejuttatás (kirázólag olyan pályázók esetében, melyek célfog­lalkoztató jelleggel valamennyi új munka­helyet megváltozott munkaképességűek számára biztosítják) - banki hitelek kamatának átvállalása - hitelgarancia költségeinek átvállalása A támogatás mértéke: A pályázatban megjelölt ajánlatok versenyez­tetése és a rendelkezésre álló források alap­ján differenciált lehet. Felső határa a fej­lesztési költség 50%-a és egy munkahelyre jutóan legfeljebb 500 E Ft. E pénzügyi kor­látok együttesen érvényesülnek. A támogatás esetében a pályázónak köte­lezettséget kell vállalnia arra, hogy a támogatott munkahelyeket 3 éves időtar­tamig a munkaügyi központ kirendelt­ségeinek közvetítésével a munkanélküliek köréből tölti be. A további tudnivalókat, valamint a pályázat tartalmi követelményeit összegező Útmutató a munkaügyi központban és kirendeltségein, a munkaadói és munkavállalói érdekkép­viseleteknél, valamint az önkormányzatok jegyzőinél rendelkezésre áll. A pályázatokat az Útmutatóban megjelölt mellékletekkel együtt 8 példányban a Csongrád Megyei Munkaügyi Központ igaz­gatójának címezve (6701 Szeged, Pf.: 172.) lehet benyújtani. A hiányosan vagy a határidőn túl beérkező pályázatok nem kerülnek elbírálásra. A pályázatokat a munkaügyi központ által felkért szakértők véleményezik, rangsorolják. Javaslatuk figyelembevételével a támogatás odaítéléséről a munkaügyi központ igazgatója dönt. A munkahelyteremtő pályázat pénzügyi lebonyolítója a Mezőbank Rt. További felvilágosítást a munkaügyi központ 62/485-285/127-es telefonja Takács Mária szakreferens nyújt. A munkaügyi központ kirendeltségein személyes konzultációra nyílik lehetőség: Makó, Széchenyi tér 7. 1994. augusztus 8., 9-12 óra Hódmezővásárhely, Kossuth tér 2. 1994. augusztus 9., 9-12 óra Szeged, Bocskai u. 10-12. 1994. augusztus 10., 9-12 óra Szentes, Klauzál u. 6. 1994. augusztus 11., 8-11 óra Csongrád, Kis-Tisza u. 4. 1994. augusztus 11., 12-14 óra Mórahalom, Felszabadulás u. 46. 1994. augusztus 12., 9-11 óra Kistelek, Petőfi u. 2. 1994. augusztus 12., 14-16 óra ­A pályázat benyújtási határideje: 1994. augusztus 19. A döntésről a pályázók értesítést kapnak: 1994. szeptember 30. Csongrád Megyei Munkaügyi Központ Vadkenderes határőrök Kábítószerrel való vissza­élés vétsége miatt három sor­határőr és egy polgári személy ellen nyújtott be vádindítványt a Budapesti Katonai Ügyész­ség a közelmúltban. Előrelát­hatólag szeptember közepén tárgyalják az ügyet. A katonai RAKTÁROZÁSI, IRODAI, KERESKEDŐI, VEZETŐI MUNKAKÖRÖK! Multinacionális nagyvállalat saját, ingyenes képzéssel 18-35 év közötti munkatársakat keres a fenti beosztásokba! Kezdó* kereset már a betanulási idő alatt is 27 400­34 700 Ft nettó. Azonnali, személyes megbeszélésre jelentkezés a 62/317-764, 326-497-es telefonokon ügyészség megállapítása sze­rint B. Antal, H. Szabolcs és L. András budapesti határőrök több marihuanás cigarettát ké­szítettek, eladtak, illetve szív­tak el. A kábítószeres cigaretta készítéséhez szükséges indiai vadkender termesztésére B. Balázs polgári személy oktatta ki H. Szabolcsot, akinek tíz da­rab növényi magot is átadott. A marihuanás cigarettát dara­bonként 200-4(X) forintért ad­ták, illetve vették. A nyomozás során a katonai ügyészség B. Balázstól a lakásán 77,66 gramm szárított növénytörme­léket, B. Antaltól pedig a lakta­nyában lévő szekrényéből 12 darab marihuanás cigarettát foglalt le. A vádlottak szabad­lábon védekeznek. A Domaszéki Vendéglő Étterem szabad konyhai kapacitással rendelkezik. 50 fő feletti megrendelés esetén az ebédet ingyenesen házhoz szállítjuk. Ugyanitt felszolgáló-pultost, szakácsot és konyhai kisegítőt felveszünk. Érdeklődni Lakatos Lászlónál a 384-165-ös telefonon. UJ NAP - UJ AJANLAT: Wartburg vízhűtő (2 ütemű) 3200 Ft Ez az Agroker Szeged Rt. kuponja, mely bármely alkatrész vásárlása esetén 10% kedvezményre jogosít. Címünk: Szeged, Dorozsmai út 33. Tel.: 361-855 KÍNAI DM1AZU E heti ttjtin Itttttnict •Nöi pöttyös trikó 36JBO MH. •Hosszúszárú férfi alsó XtfO rt •Farmer shart ZZSrt as«»luml Széchenyi tér 7. •Fehér póló &K-1HO rt •Vászon cipó HHO I Y •Gyermek garnitúra. (li részes) r-t Minden zokni éa harisnya egységesen 55.­KASÉI TRADE JAPAM Kft. Szeged, Textilgyári u. Tel.: 322-394 Robogó- és nagymotorkerékpár­értékesítés, változó készlet, kedvező árak, szerviz, alkatrészellátás, 6 havi garancia Kis- és nagykereskedelmi értékesítés (hetet fizet nyolcat kap), nyitva a hét minden napján.

Next

/
Thumbnails
Contents