Délmagyarország, 1994. július (84. évfolyam, 152-177. szám)

1994-07-23 / 171. szám

8 JAMBUS t SZOMBAT, 1994. JÚL 23. Pópity Richárd versei kert a kert igazán jó azt hiszem jó itt a kertben körbeveszi a házat mivel sokkal nagyobb a ház kerttel körbenőve mivel sokkal kisebb a ház mint a kert a házunk lehet épp a kert közepén van biztos nem a szélén mert akkor nem vehetne körül bennünket a kert csak úgy mellettünk lenne vagy mi lennénk az oldalán vagy a végén szóval egy kertszéli házunk lenne akkor a múltkor a többiek elmentek feltérképeni a kertet unatkozunk fgy mondták megnézzük hol a széle egy reggel vagy hajnalban eltűntek a bokrok között reggeliztek és mentek is az iránytűt itthagyták az asztalon de vittek ennivalót és vizet sok éve már hogy odavannak lehet elérték a kert szélét és ott elgondolkoztak érdemes - e elindulni vissza értem figyelembe véve hogy iránytű sincsen nehéz lenne nemcsak visszamenni hanem visszajönni is felőlük nézve de lehet semmi sem volt vagy meg se álltak itthagyták a kertet vagy köröznek vagy találtak végül egy másik házat tele hűtővel és hófehér ággyal amiben soha meg nem halnak fák és bokrok vannak a kertben virágok meg füvek és lepkék mindenféle árnyékok egyedül a bogarak zaja hiányzik és a szél és a madarak azok sincsenek a kertben én szoktam ott lenni sarlóval a kezemben kimegyek és sarlózok hogy ne legyen olyan nagy a csend nehogy a fejemre nöjjön narancs fény folyik a folyosón este nagyon szép akkor elmúlik belőlem a bizonytalan vagy nem is tudom de nem mentem még messze a háztól fgy nem érhet semmi baj jó itt a kertben emlékszem mintha úgy jöttem volna meg egyszer nagyon fáradtan ide Fax Belépve az a kis idő két ajtó között immár egyedül Amikor hangosan dördült az első az ember után vagy halkan zárult esetleg egészen némán És fényben a lépcsőház két percig Mert későre jár A második a zaj miatt talán Az türelmetlen : gyere már Most egyedül Ez más kör Várom a buszt közben hintázom egyet Néha el is döntöm hinta alatt hogy mégsem megyek amfg nem jön zöld Mert én csak azzal Mert a szemed is És csak veled Meg ilyenek Innen a házból De bárhonnan Hosszú idők után ha maradt volna kétség akkor nem de nem azt hiszem : Az az idegennek mondott tudod mindaddig kísér amfg nem alszom el De reggeltől újra és sokszor hajnaltájban már vagy talán mondanom sem kell A nehéz futást néha súlyos lebegést eldőlő szobákat hogy állok egy állomáson csak két perc még és még mindig nincs sehol Aztán igazán a nap reggelivel és merengés meg tétova magyarázat pici titok Tudod várnak de vele kéne hazajutni Már Készülünk most ennyit mondhatok Bányász J. István //a íf Spanyol lovasiskola Hárs László reprodukciója Az állatok alapvetően két nagy, határozottan elkülönülő csoportra oszthatók. Az első, lényegesen nagyobb csoportba tartoznak a hagyományos értelemben vett állatok. Ezek erdőkben, vizek mélyén, föld alatt vagy levegőben élnek. Úsznak, futnak, repülnek vagy kúsznak. Ösztönöktől vezérelve tengetik napjaikat: táplálkoznak, szaporodnak, nevelik kicsinyeiket, készülnek a télre. A gyengék, a betegek, azaz a fajfenntartásra hoszszú távon alkalmatlanok rövid időn belül a táplálékláncon fölöttük álló valamelyik ragadozó áldozatául esnek. Mindezek alapján lát* hatjuk, hogy ezek az állatok szigorú, egyszersmind logikus, élesen körülírt törvények alapján élnek, amelyeket a saját és fajtájuk érdekében gondosan betartanak és betartatnak. Amelyik egyed ezek közül egyet is bármely pontján megszeg, elpusztul. Az okos ember, sokukat védetté nyilvánított nehéz harcok árán, önmagával szemben. A második, kisebb állatcsoport igazából elhanyagolható. Elszórtan élnek a lakótelepeken, megkeserítve az itt összesűrűsödött, amúgy is zilált hangulatú emberek hétköznapjait. Hites remények szerint a népesség igen kicsiny töredékét jelentik. Valószínűleg büdös a szájuk, a lábuk. A bőrük fehér és sápadt, a nyirkos árnyékot kedvelik. Egész nap rázzák a lábukat, jobb eddig még nem jutott az eszükbe. Apropó. Ahol az agyuknak kéne lenni, ott csupán valami meddő massza található, melynek anyagát eleddig a legkorszerűbb módszerekkel sem sikerült megállapítani, bár nagyon valószínű, hogy funkcióját tekintve egyszerű térkitöltő szerepet játszik. Más mértéktartó vélemények szerint van agyuk is, csak épp méreténél fogva az a fülcimpán belül található valahol, merthogy elég neki annyi hely is. Amiről legbiztosabban felismerhetők, és ami jól láthatóan elválasztja őket az első állatcsoporttól, meg mindenki mástól, az legfőbb tevékenységük, a sziporka unaloműzés csúcsa. Ha, úgymond, rájuk borul az inger, besunnyognak hűvös lépcsőházakba, ahol őszinte örömmel, aprókat nyüszögve, meg nyálcsorgatva letépdesik a levélszekrényekre ragasztott neveket, és ha nagyon víg a kedvük, még öngyújtóval is végigpörkölnek a tehetetlen felületeken, primitív népeket idéző mintákat kormozva rájuk. Emberi léptékkel még nem látható előre az az időpont, amikor ezeket az állatokat majd védetté nyilvánítják, úgyhogy nyugi, mert van esély a kipusztulásukra. Kétszáz éve hunyt el André Chénier Úgy érzem, a XVI. és XVIII. Lajos uralkodása közt eltelt közel negyedszázad francia irodalma légüres térként vonult be a magyar köztudatba. Pedig nagyon is sűrű és mozgékony levegő tölti ki ezt a „vákuumot". Olyan szellemek működtek ebben az időben, mint A. P. J. Barnave, J. P. Brissot, J. Hébert, G. G. de Lamoignon de Malesherbes, André és Marie-Joseph de Chénier. Legtöbbjükre guillotine várt, ám rövid életük annál gazdagabb volt; s ez a kulturális kincs tette egyedien élénkké a kor irodalmi palettájának színeit. Ókori köntösben megjelenő verseik éles ellentétben állnak a 18. század klasszicizáló költészetével - friss, természetes hangjuk már a romantikát készíti elő. A Nagy Francia Forradalom időszakának egyik tipikus alakja André Chénier; éppen különös és különleges sorsa teszi a kor jellegzetes emberévé. Konstantinápolyban született 1762. október 20-án, görög anyától és francia apától. Apja, XV. Lajos főkonzula, egészen fiatalon a franciaországi Carcassonne-ba küldi tanulni. Még csak 16 éves, amikor már görögből fordít. Húszévesen belép a hadseregbe, ám a tettre vágyó, ambiciózus ifjú csakhamar kiábrándul a tisztek frivol és lanyha életéből. Visszatér Párizsba, ahol újult erővel folytatja félbehagyott tanulmányait. A túlhajszolt életvitel hamarosan megtöri. Barátai fedezik svájci és olaszországi gyógykezeléseit; 22 és 28 éves kora közt bejárja szinte egész Európát. A beteyy Bizánchoz yy Bölcsőm, drága Bizánc! Éjszaka janicsár Kopóid kutatkodtak küszöbén, jámbor És jó moszlim urad lesve, hogy ágyban hált; Vittek is neki gyászfátyolt. Rejtek háreme mit sem tud a gondokról, Semmit terveiről, sem vezirek nevét: Sok szép kedvese közt hajlik a fej nyugvón. Sejti tán, hogy a rettegés Gyilkos ülnökei s torzagyu bíróság Száz törvényt kiagyal - ehhez elég egy éj -, S álmát felkavarok küldik az árulás Orvul öldökölő kezét?! Pallosként odafönn villog az éj egén Erkölcsöd s a Korán: őrzik a nagy szultánt. - Antik zabla után, hogyha levetkezné, Harcra mennyire volna szánt? Lám, a teljhatalom építi gátjait Önnön árja előtt. Ám te, Szabadság, bár Szöknél, nem menekülsz: szállnak a szárnyaid; S fent Bizánc minarétje vár. Saint-Lazare börtön, 1794 Fordította: Julesz Máté gen is nyughatatlan lelkű költő csak 1790-ben telepszik le végérvényesen Párizsban. Ekkor kezdi feldolgozni úti élményeit: sorra születnek klasszikus veretű himnuszai, ódái, jambikus versei, episztolái, elégiái, bukolikái és színművei. „Hermész" című munkájában - Lucretius szellemében - a világ dolgainak természetét elemzi, de már a felvilágosodás korának legmodernebb ismeretein keresztül. Az „Ameriká"-ban a Gyengék és Ártatlanok megmentőjéről énekel szentimentális stílusban, egy „Zsuzsánná"-ról szóló költeményében pedig a szentek természetes egyszerűségét jeleníti meg. Barátaival - Le Brunnel, Roucher-val, de Pange-zsal és de Brazais-val - élesen támadja a felvilágosodásés polgárosodás-ellenes arisztokráciát s a szaprofita anarchistákat. Együtt ünnepel Charlotte Corday-val, Dantonnal és Desmoulinsnel, de 1793 januárjában látva Robespierre esztelen öldöklését - elfordul a jakobinusoktól. Amikor a népbíróság kimondja XVI. Lajos halálos ítéletét, maga fogalmazza a király utolsó, méltóságteljes nyugalmat árasztó levelét a Nemzetgyűléshez. Ezután elhagyja Párizst. Rouen és Versailles között bolyong, míg meg nem tudja, hogy barátai konventbiztosok kezére kerültek. Megmentésükre siet -r ekkor tartóztatják le őt is. A hírhedt Saint-Lazare börtönbe zárják, ahol megszületnek élete talán legszebb filozofikus jellegű költeményei; „A fogolylány", „1793. július 14. ünnepe", „Saint-Lazare" stb. Egyik utolsó, szimultán verselésű létösszegző műve, a „Bizánchoz" írt óda egy fájdalmas jajszóban foglalja össze a célt tévesztett forradalom hiábavaló küzdelmét. Ez az életrajzi elemekből táplálkozó szimbólumrendszer vonult végig rejtve Chénier életművén egészen ifjúkorától, de csak ekkor a guillotine árnyékában tört elő belőle. 1794. thermidor 7-én (július 25-én) este 6 órakor lefejezték. A „Labdaház" és a „Himnusz a chateauvieux-i svájciakhoz" című művei még életében napvilágot láttak, de a többi alkotása csak több mint húsz évvel a halála után jelent meg először nyomtatásban. Azon költők közé tartozik, akik elsősorban nem írásaik, hanem tragikus sorsuk által váltak ismertté. Versei a sok antik forma miatt kissé nehézkesnek tűnnek, de talán mégis érdemes elolvasni belőlük egyet-kettőt Szabó Lőrinc, Kardos László, Babits Mihály, Kálnoky László, Vas István vagy Illyés Gyula fordításában. Julesz Máté