Délmagyarország, 1994. július (84. évfolyam, 152-177. szám)
1994-07-18 / 166. szám
6 KULTÚRA DÉLMAGYARORSZÁG HÉTFŐ, 1994. JÚL. 18. ("savlek Etelka Melinda, és Berkes János Ottó szerepében. (Fotó: Schmidt Andrea) Bánk bán, a kortalan Nyolcvankét művész - kilencvenkét alkotás Dr. Ványai Éva gratulál Lóránt Jánosnak. (Fotó: Nagy László) Égy új darab, a Valahol Európában ősbemutatójával szerették volna megnyitni az idei szabadtéri játékokat, s felavatni az új nézőteret. A rockopera nem készült el időben, (gy a szabadtéri vezetőinek az utolsó pillanatban méltó, reprezentatív előadást kellett keresniük erre az alkalomra. A választás a magyar operairodalom alapművének, a Bánk bánnak 1993 áprilisában az Operaházban bemulatott előadására esett. Nem egyszerű feladat egy sikeres, bejáratott kőszínházi produkciót szabadtéri színpadra adaptálni. Csikós Attila sem gondolhatta, amikor a zsinórpadlás és a portálnyílás adta lehetőségeket kihasználó díszletét megálmodta, hogy annak nemcsak az Operaházban, hanem egyszer majd a Dóm téren is működnie kell. Az invenciózus diszletkonstrukció ugyan többé-kevésbé funkcionált, de nyilvánvalóvá vált, hogy szuffiták és függöny alkalmazása problematikus a hatalmas szabadtéri színpadon. A nézőtér felső harmadáról dobozba zárt bábszínháznak tűnik Igy az előadás. Az operát friss látásmóddal színpadra állító Kerényi Imre szakított a történeti realizmusra építő előadási hagyományokkal, s a darabot a nemzeti mitológia részének tekintve egyértelműen meg nem határozható korba - inkább a XIX., mint a XIII. századba - helyezte. Ezzel jelezte, hogy a darab élethelyzetei, magyar ősttpusai újra meg újra felbukkannak történelmünkben, a hatalom szolgálatának és a lelkiismeret parancsának konfliktusa sem pusztán Árpád-kori probléma... Az előadás számomra legérdekesebb rendezői ötlete, hogy a második felvonásban a viola d'amore-szólót a muzsikus a színpadon játssza, majd amikor véget ér a jelenet, a függöny elé jön, s ott fejezi be. A jelenet végén más rendezéseknél gyakran felcsattan a taps, s elvész a gyönyörű szóló. Konkrét korhoz nem köthető történelmi miliőt idéznek Vágó Nelly csodálatos, következetesen eklektikus jelmezei. Különösen pompázatos Gertrudis I. felvonásbeli királynői toalettje, érdekes Bánk reformkori romantikus, kalapos viselete, a kórustagok kosztümjei is rendkívül igényes kivitelezésűek. Utoljára 18 évvel ezelőtt, 1976-ban, a már akkor legendának számító Simándy József előadásában szólalt meg a Bánk bán ezen a színpadon. Én nem láttam Simándyt élőben, de lemez- és tévéfelvételét sokszor hallottam. A közönség nagy része ugyanígy van ezzel, ezért az új Bánk bánnak, Molnár Andrásnak nemcsak a szereppel, hanem Simándy kftásának legendájával is meg kellett küzdenie. Mindkét este helyt állt, de győznie nem sikerült. Gyönyörű, bársonyos tenoija épp a mindent eldöntő ária (Hazám, hazám...) végén vált kissé rekedtté, reszelőssé. Pedig mindvégig szinte tökéletesen tiszta intonációval, a Wagner-szólamokon iskolázott frazfrozással szólaltatta meg a szerepet, s a figura színészi megjelenítése is kellőképp reprezentatív volt. A pillanatnyi indiszponáltsága ellenére is megerősíthetem: méltó folytatója Simándy művészetének. Csavlek Etelka Melindája eszményien szép, tiszta és megrendítő figura, nincs benne semmi mesterkéltség. Mozdulatainak kidolgozottságáról, plasztikus finomságáról tanulmányt lehetne írni. Az első felvonás visszafogottsága után már nemcsak játéka, hanem hangja is sugárzó, mély muzikalitásról tanúskodik, bár a szólam koloratúrái a második előadáson ragyogtak csak teljes szépségükben. Mészöly Katalin gyönyörű, királynői jelenség az első felvonásban, de a rendezői szándék elbánt vele a másodikban, ahol az ágyból felkelve, hálóruhában nehezebben birkózik meg a szereppel, olykor egyszerűen csak hisztériás asszonynak hat. Régi jó szerepe Gertrudis, vokálisán most is győzi a szólamot, de a Bánkkal énekelt duettje most nem sugárzott igazi drámai erőt. Egészen kitűnő Ottót láthattunk-hallhattunk Berkes Jánostól. Ez a szerep kicsinek, könnyűnek tűnik, de énektechnikailag kifejezetten nehéz, s színészileg sem hálás feladat. Annál inkább az Tiborcé. Gyimesi Kálmán igazán jó volt ebben a szerepben egészen az utolsó képig, ahol - nem értem miért - elkezdett ripacskodni. Totyogott, toporgott, nem volt egyetlen természetes mozdulata sem. Kár, mert a monológot és a duettjét Bánkkal szépen megoldotta, nagy tapsot kapott. Németh József egy-két kisebb intonációs hibától eltekintve remek Petur bánk volt, hangban, megjelenésben, játékban autentikusan jelenítette meg a figurát. A rendező talán a szokásosnál hangsúlyosabbá tette Biberach szerepét, amit Clementis Tamás jól megoldott. A II. Endrét alakító Gárday Gábor pontosan, de sterilen énekelt és játszott. Az előadások dirigense, Molnár László korrekt, pontos munkát végzett, nem törekedett egyéni tempókra, érződött, hogy az énekesek rögződött előadási szokásaihoz kívánt megnyugtató kíséretet adni. Szalay Miklós karigazgató irányításával a kórus nem mindig volt homogén, csúf belépéseket is hallhattunk. Árva Eszter egyszerű koreográfiáját a táncosok szépen, pontosan keltették életre. Hollós! Zsolt • Szombaton a Táblaképfestészeti Triennálé megnyitóján zsúfolásig telt a Móra Ferenc Múzeum Horváth Mihály utcai Képtárának földszinti terme. Az érdeklődők, a tárlatlátogatók együtt főttek - a mintegy ötven fokban - a képzőművészekkel, a város prominens személyiségeivel és a szervezőkkel. A Konzervatórium Blockflő— te együttesének műsora után Kugler Flórián, a Magyar Olaj- és Gázipari Rt. személyügyi igazgatója nyitotta meg a kiállítást. Elmondta, hogy bár Szolnokon él, erős érzelmi szálak fűzik Szegedhez, hiszen több mint tíz esztendőt töltött a Napfény városában. „A szegedi barátaimnak köszönhetem a festészethez való vonzódásomaf't- hangsúlyozta Kugler. Megtudtuk, hogy nyolcvankét képzőművész kilencvenkét alkotását mutatja be a triennálé. Az igazgató röviden szólt az országos kitekintésű képzőművészeti rendezvény történetéről, és a szép számmal érkezett díjfelajánlásokról. A megnyitó után ezek átadására került sor. A kilenc tagú szakmai zsűri döntése alapján a Táblaképfestészeti Triennálé fődíját Veress S. László kapta, „Chagall szamovárja" című képéért. A díj felajánlója a Procontrol Elektronics LTD. Lóránt János a „Gátőr a vízben" és a „Pásztor" című alkotásaival a triennálé I. nagydíját, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének 50 ezer forintos díját, míg Nagy Gábor budapesti festőművész a „Hártyalények II." című alkotásával a triennálé II. nagydíját. Szeged város 50 ezer forintos díját nyerte. Tardos Zoltán „Atlasz" című művével a Szegedért Alapítvány 50 ezer forintos különdíját, Krajcsovics Éva a „Reggel" és a „Belső szoba" című alkotásaival a Képző- és Iparművészek 20 ezer forintos diját, Sejben Lajos a .Januártól júniusig" című munkájával a Képző- és Iparművészeti Lektorátus 25 ezer forintos díját, Vilhelm Károly a „Benedictus" című alkotásával a Postabank és Takarékpénztár Rt. 30 ezer forintos díját, Tenk László a „Reggeli kódorgás" és a ,Jazzkálvária" című festményével a Csongrád Megyei Közgyűlés 25 ezer forintos díját, Vecsési Sándor a „Téli élet" című munkájával a Szegedi Szépmíves Céh 20 ezer forintos díját. Juhász Sándor az „Angyali üdvözlet szent asszonyokkal" című alkotásával a Tisza Füstit Rt. 10 ezer forintos díját nyerte. Váli Dezső „Fáradt műterem" c. alkotása a Nemzeti Kulturális Alap díját, Sinkó János „Evolúció" c. munkája a Tisza Volán Közlekedési és Szolgáltató Rt. díját, Aranyi Sándor „Roseblue-i lények" című műve a Démász Rt. díját, míg Nóvák András „Nagyapa halála" és a „Férfiak és nők" c. alkotásai az Erdőháti Limousine Kft díját kapta. A Táblaképfestészeti Triennálé szeptember 11-éig tekinthető meg a Horváth Mihály utcai Képtárban. Sz. C. Sz. International A MASZK (Magyarországi Alternatív Színházi Központ) és a Szegedi Színházi Páholy egyesületek fesztiválprogramja, a Szegedi Szabadtéri Játékok támogatásával. Telefon és fax: 310-011/4005ös mellék. • Szombaton nyitották meg a Móra Ferenc Múzeum Horváth Mihály utcai Képtárában a Táblaképfestészeti Triennálét. A kiállítás egyik nagydíjasával - a „Gátőr a vízben" és a „Pásztor" című festmények alkotójával -, az 56 éves Lóránt János festőművész, grafikussal a megnyitó utáni garden-partyn beszélgettünk a Várkertben. • Mi a véleménye a triennálén kiállított művekről? Melyik az az alkotás, ami igazán elnyerte a tetszését? - Az az igazság, hogy a nagy meleg miatt csak végigfutottam a kiállításon, ezért még egyszer meg kell majd néznem. Az első benyomásaim alapján elmondhatom, hogy a triennálén minden irányzat és korosztály képviselteti magát. Órülök annak, hogy nem olyan zsúfolt a kiállítás, mint régebben. Nagyon tetszett Tenk László, Veress S. László, Váli Dezső, Vilhelm Károly, Juhász Sándor és Brassai Albert alkotása. • Delacroix szerint: „...a festő művészete az, ha a figyelmet a lényegesre tudja irányítani " Ön a művészetében, alkotás közben mire fekteti a hangsúlyt? Hogyan, mi alapján válogat a képelemek között? Mit tart fontosnak és mit kevésbé lényegesnek? • A szegedi nyár albuma „Ez a lapos föld ad biztonságot - vallja Lóránt János festőművész ff A' A -tit^T-rry^ Fotó: Nagy László - Tudni kell, hogy a régebbi munkáim inkább barnás-szürkés színekbe voltak ágyazva. Békésszentandrásra, a szülőfalumba hét évvel ezelőtt költöztem vissza a hegyekből, és most l^ezdek újra rátalálni gyermekkorom hangulatára. Bevallom, vannak olyan perceim, amikor teljesen gyermeknek érzem magam. Ugyanazt a nyugalmat, védettséget és burkot érzem magam körül, mint srác koromban. Egyébként többen mondták - de magam is érzem hogy amióta visszaköltöztem, teljesen kiszínesedett a festészetem, a figuráim pedig groteszkebbek lettek. • Honnan meríti témáit? - Sajnos, elég sokat mászkálok autóval az országban. Ha olyan dolgot, jelenséget látok meg az út mellett, ami érdekes, akkor próbálom megjegyezni, elraktározni. Ezekből, és a gyermekkori emlékek felidézéséből áll össze bennem a kép. Imádom még a falusi „kutyapofákat", a karakteres embereket. Most ők is előbújnak több festményemen. • Jó nagy kanyarokat írt le az országban. A szegedi tanárképző főiskola elvégzése után tanított Kaposvárott, Salgótarjánban, szülőfalujában, Mátraalmáson, majd az egri tanárképzőn, s hét éve ismét Békésszentandráson él és dolgozik. Nem nevezhető egy helyben ülőnek. Nem találta a helyét? - Vándorlásaimnak sok összetevője volt. Többek között a házasságkötéseim is. Kaposvárról például azért kellett elmennem, mert Salgótarjánban kaptunk műtermes lakást. A válásom után hazakerültem, de szerették volna, ha Nógrád megyében maradok. A három-négyszáz lakosú Mátraalmáson egy megszűnt iskolát műtermes házzá alakítottak, négy évet töltöttem el az életemből ott. Csodálatos időszak volt! Megismertem az erdőt, a gombákat, a hegyi embereket. • Nem hiányoznak a fák, a gombák, a hegyi emberek? - A mostani feleségem Szlovákiából való, (gy elég sokat járunk a hegyekbe, a Tátrába, ahol csodálatos dolgokat látunk, de - megvallom őszintén - nekem még ma is ez a lapos föld ad biztonságot és nyugalmat. Arra azonban nem emlékeztem gyermekkoromból, hogy az Alföldön ilyen hosszú és iszonyú szárazság tud lenni, mint most. Lehet, hogy a színeim, a meleg tónusok is ennek hatására jöttek elő. • Hogyan emlékszik vissza a szegedi évekre? - A faluról jött fiúnak a főiskola időszaka volt a nagy felfedezések kora: a városi miliő, az első nagy szerelem, 1956 októbere. A tanárképzőt földrajz-rajz szakon végeztem el. A mesterem, Vinkler Laci bácsi az egyéniséget próbálta felfedezni mindenkiben, azt erősítette, ami csíraként megjelent az emberben. Hála neki, mert úgy tapasztalom, hogy az akadémián végzettek sokszor nagyhatású mestereik befolyása alá kerülnek, s csak évtizedek múlva jutnak ki ebből a bűvkörből. Szabó G. Szilárd