Délmagyarország, 1994. július (84. évfolyam, 152-177. szám)

1994-07-16 / 165. szám

12 KINCSKERESŐ SZOMBAT, 1994. JÚL 16. A Ti-ta család Német mese Táborzárás - szülibulival „10 x 2 év" - Blaskó Csilla (Debrecen) rajza Hol volt, hol nem, volt egyszer egy óracsalád. A nevük így hangzott: Ti-ta. Volt egy Ti-ta papa, egy Ti-ta mama, két Ti-ta kis­lány és egy aranyos Ti-ta kisfiú. Az egész család na­gyon boldog volt, egyebet se tettek álló napon át, csak tiktakoltak. Egy reggel azonban Ti­ta mama arra ébredt, hogy kisfia nem tiktakol. Ti-ta mama nagyon megijedt. - Beteg a kisfiam! - kiál­totta, és sírni kezdett. Több se kellett a két Ti­ta kislánynak, mikor any­jukat sírni látták, nosza, ők is itatni kezdték az egere­ket. Ti-ta papa rájuk szólt: - Hagyjátok már abba! Még berozsdásodtok a sok sírástól. Az üvöltés, jajgatás mit sem segít, el kell vinnünk öcsit a doktor bácsihoz. Az óradoktor kézbe vette Ti-ta öcsikét, meg­hallgatta, megkopogtatta, aztán így szólt: - Nem, nem. Szó sem lehet róla. A kisfiú nem beteg, egyszerűen elfelej­tették felhúzni! Fel is húzta azon nyom­ban a kis Ti-ta fiúcskát, aki aztán el is kezdett rögtön tiktakolni. Ti-ta mama és a két kis Ti-ta nővérke abbahagyták a sírást, és Ti-ta papa is nagyon elégedett volt az eredménnyel. Az egész család álló napon át újra boldogan tiktakolt. így: - Tik-tak, tik-tak, tik-tak, tik-tak... A Kincskereső-tábor zá­róakkordja idén különösen fényesre sikerült. Sőt: gyer­tyafényesre. Az ország min­den részéből verbuválódott hatvan gyerek ugyanis úgy döntött, hogy - ha már az igazi születésnapon, októ­berben nem lehetnek együtt - most, itt a táborban kell megünnepelni a folyóirat 20. születésnapját. A szakcsoportok hagyo­mányosan színvonalas be­mutatóit követően tehát kez­dődött az „előrehozott" szü­libuli. Először: szép virág­csokrok, kedves köszöntők. Jákli Gréta (Előszállás) a többiek nevében elmondta, hogy hónapról hónapra igazi kincseket találnak a Kincskeresőben. „Nekem személy szerint nagyon sok segítséget jelentett abban ­fűzte hozzá -, hogy életem részévé vált az irodalom. Azt külön szeretném meg­köszönni, hogy nagy írók rangos írásai mellett jut hely a lapban a mi alkotásaink­nak is. Igazi élő kapcsolatot jelent, hogy a szerkesztő­ség mindig talál időt arra, hogy kusza sorainkra vála­szoljon és kérésünket telje­sítse. Kívánjuk, hogy min­den nehézség ellenére is le­gyen erejük küzdeni ennek a lapnak a fennmaradá­sáért, mert ez nagyon fon­tos nekünk." Ezután csak úgy zápo­roztak a jókívánságok. De nem csak úgy a levegőbe... Ki-ki leírta a saját köszöntő­jét, s a kis papírlapot bele­dobta abba a gyűjtőedény­kébe, amely (Micimackó nyomán) az „EZ EGY PRAKTIKUS CSUPOR" feli­ratot viselte. Közben sorra­rendre mindenki meggyúj­tott egy gyertyát is a malom­kerék-méretű születésnapi tortánál. « Nemcsak akkor, abban a felejthetetlen hangulatban volt szívmelengető hallani, de újraolvasni is ugyanaz a jó érzés az olvasók szüle­tésnapi „ráolvasóit". Érde­mes idézni belőlük: „A KINCSKERESŐNEK most van a szülinapja; éljen soká­ig a kincskeresők lapja!" (Verrasztó Gabriella). „Fúj­nám a gyertyát... Jöjj, leve­gő! Boldog szülinapot, Kincskereső! (Rácz Attila). „20. születésnapod alkalmá­ból boldog jövőt kívánnak az illusztrátorok. (Fehér Já­nos). „Sok boldog születés­napot kívánok, és remélem, hogy még 20 év múlva is ezt fogom írni!" (Koncz Esz­ter). „Sok boldogságot és még több előfizetőt kívánok 20. születésnapod alkalmá­ból, kedves Kincskereső!" (Ádám Zoltán). „Azt kívá­nom, hogy a Kincskereső a 30. és még sokadik évfordu­napja" Libor Zsófia nyolc eszten­dős, és most járta ki az l.sz. Rókusi Általános iskola 2/C. osztályát. Zsófi szép és kedves rajzát nagypapájá­nak szánta meglepetésül, mert nagyapa csakugyan mostanában - egészen pontosan: július 18-án - ün­nepli születésnapját. Zsófi­nak figyelmességéért külön dicséret jár (a rajz is nagyon jól sikerült), a nagypapának pedig mi is sok örömöt kívá­nunk! lóját is megérhesse, és ma­radjon a gyerekek kedvenc lapja" (Turza Tamás). A halasi Tegzes Melinda versbe foglalta a köszön­tést: „Élj sokáig, Kincske­reső, / szívet, lelket melen­gető! / Magamnak meg azt kívánom: / maradj soká a barátom!" Péntek Barbara négysorosa: „Mindennapra vetélkedő: / 20 éves a Kincskereső. / Szeretném, ha nemsokára / növekedne példányszáma!" Bálint Éva azt is hozzáteszi a jókíván­sághoz: „Azt kiáltják Julis­kák és Gáborok, / még so­káig legyenek ilyen tábo­rok!" Egy kicsit a Kincskereső múltját is képviselte az elő­szállási Kovács Krisztina: édesanyja, Sípos Ildikó ugyanis részt vett az 1977­es Kincskereső-táborban, s verse is jelent meg a lap­ban. Ő, mint második nem­zedékbeli kincskereső, ezt írta: „Boldog születésnapot Bár Kamerun válogatottja ezúttal nem szerepelt olyan jól, mint négy éve, az olasz­országi labdarúgó világbaj­nokságon, azért sokan ki­találtátok, hogy az afrikai or­szág válogatottjának nevét rejtettük el a focilabdán. Nyerteseink: Magyar Diá­na, Sándorfalva, Tolbuchin u. 30., Tóth Éva, Szeged, kívánok a Kincskeresőnek, és még legalább százéves pályafutást!" Szetyán Péter a következő nemzedéknek is megelőlegezi a Kincske­resőt: „Hogy ma van a szüli­nap, arra tudom, mi az ok, / s ami jót kívánok, az ne le­gyen titok: / olvassa majd 20 év múlva e lapot a fia­tok!" Kőkuti Réka ennél is messzebb megy: „Sok bol­dog születésnapot kívánok! Remélem, hogy még az ük­unokám is olvashatja a Kincskeresőt." Pákai Tünde a legbőkezűbb: „Az én kí­vánságom csak ennyi: / Élj még 100-szor ennyit!" A szerkesztő persze haj­lamos valamiféle mágikus erőt, védelmező hatalmat tulajdonítani ezeknek a szív­ből jövő szavaknak. Annál inkább, mert eszébe jut 1974 ősze, mikor Weöres Sándornál járt, interjút kérve a Kincskeresőnek. S a be­szélgetés végén ráadásként még egy vihart és esőt áb­rázoló rajzot, meg egy rög­tönzött verset is kapott a költőtől: Ezen a rajzon esik az eső, de meg ne ázzék a Kincskereső! Jó útravalónak, oltalmazó amulettnek bizonyult. Mert eltelt már csaknem 20 esz­tendő, sokszor dörgött, vil­lámlott, zuhogott - de a Kincskereső átvészelt min­den vihart. Mostantól ez „a praktikus csupor" is ott állhat a szer­kesztői asztalon. Bízunk a benne rejlő fényes erők­ben... Simái Mihály Korda u. 9A., Imre Szilárd, Szeged, Kereszttöltés u. 12. III. 15., Kállai Kamilla és Mariann, Szeged, Korondi u. 4/B. IV. 13., valamint Czirják Péter, Szeged, Zsit­va sor 1/A. III. 7. A szerencséseknek gra­tulálunk, de a többieknek is köszönjük, hogy velünk ját­szottak! Keletkezik-e ma is szén és kőolaj? Találós kérdés Úton megyen, nem poroz, vizén megyen, nem csobog, nádon megyen, nem suhog, sáson megyen, nem susog, eső éri, nem ázik, ha fagy éri, nem fázik... (jeBnsdeN) Szén biztosan, kőolaj ­talán. A növényi anyagok elszenesedését a termé­szetben folyamatosan ész­lelhetjük: a lesüppedő avar megfeketedik, öreg fák tör­zsén és ágain koromszerű bevonat keletkezik, a gyö­kerek és a talajban levő fa­darabok elszenesednek stb. Új szénrétegek keletkezése a mai tőzegtelepeken és lá­pokban kezdődik meg. Csakhogy hiába vannak a földön nagy, egyre növekvő tőzegtelepek, a belőlük ke­letkező szénmennyiség nem lesz jelentős. Ha gyö­kerestül kiforgatnánk min­den mai erdőséget és olyan üledékréteggel borítanánk, mint amilyen a mai szénte­lepeket takarja, úgy évmilli­ók múlva mindössze 10 centiméter vastag szénré­teg jönne létre. Ezzel szem­ben az ősidők óta keletke­zett szénrétegek egymásra helyezve többméter vastag­ságot tennének ki. Milyen mennyiségű növénynek kel­lett tehát a mocsarakban és tőzegtelepeken elszenesed­nie! Küldj egy rajzot! „Nagyapa " i * ' Rossz tulajdonságok Rajzaink négy, nem éppen dicséretes emberi tulajdonságot ábrázolnak. A megoldást Írjátok le egy levelezőlapra (egyszerű postai lap is megfelel), és július 19-éig küldjétek el elmünkre (6740 Szeged, Stefánia 10.). A címzés mellé írjátok oda: „Gyerekrejtvény." Jó mulatást! Foci-megfejtők

Next

/
Thumbnails
Contents