Délmagyarország, 1994. július (84. évfolyam, 152-177. szám)

1994-07-13 / 162. szám

SZERDA, 1994. JÚL. 13. MAI DM HOROSZKÓP '"Y"1 KOS: Ha ma a szoká­sosnál többször ugrat­ják, ne sértődjön meg, vegye tréfára a dolgot, mosolyogjon! BIKA: A mai kedvező helyzetet ki kell hasz­nálnia arra is, hogy előkészítse a terepet a következő lépésre. •jr IKREK: Lehetséges az is, hogy a feladat túl bonyo­lult az Ön számára, vagy pedig az, hogy eddig félvállról vette a dolgot. & RÁK: Ez a mai perpat­var alaposan felkavarta. El kellene gondolkoznia, hogy kap­csolatuk milyen jövő előtt áll. OROSZLÁN: Érzé­keny és ideges. Feszültségét ne kollégáin vezesse le. Inkább egy kis fizikai megterheléssel oldja fel. np SZÚZ: Az elmúlt időben nem sok ideje volt, hogy foglalkozzon kedvenc időtöltésével. Ezért is rossz a közérzete. MERLEG: Határozat­lansága már sokszor megaka­dályozta abban, hogy valami érdekes, kiemelkedő dolgot vigyen véghez. m SKORPIO: A kockázat tói való irtózása nagyon is érthető, de akkor ne vágyjon arra, amit nem képes megvalósítani. NYILAS: Az utóbbi idő­—ben egyre többet foglalkozik önmagával, és nincs semmi ami kimozdítaná az önemésztésből. BAK: Egyre több jel utal arra, hogy nem tel­jesen reménytelen a helyzete. Már süt a nap a felhők mögött! VIZONTO: Ma nagy a.klsértés, hogy mindent egy lapra tegyen fel és koc­káztasson. Sok szerencsét! ryn HALAK: Próbálja meg végre megkeresni a kiutat, ha nem akar végleg elsüllyedni ebben a reménytelenségben. I I I H H IS Eredeti amerikai otthon a STEEL HÜMES KFT.-tÖl! Több mint 100-féle terv közül választhatja ki álmai házát! Szeged, Kossuth L. sgt. 29. III. em. Tel.: 62/421-067, 325-287. Fax.: 62/310-622 AKHATEYA C RAPHIC" ^ ZITAPRESS TEA AV SZEGED. BAimyÍNy U. 19.1.: 62/ 328-744: 317-806 Mozi SZEGED, KORZO: Csupasz pisztoly 33 1/3. Színes, m. b. amerikai vígjáték. Kezdés: dél­előtt 10, délután fél 4, három­negyed 6 és este 8 órakor. BELVÁROSI: A szomszéd nője mindig zöldebb. Színes, amerikai vígjáték. Kezdés: dél­után fél 5, este háromnegyed 7 és 9 órakor. KAMARATEREM (Belváro­si mozi) Örökmozgó - Sze­gedi Filmmúzeum: Kopasz­kutya. Színes magyar zenés film. Kezdés: délután három­negyed 6 és este 8 órakor. FAKLYA: Ments meg, mert ölnöm keli. Színes, amerikai thriller. Kezdés: délután 6 és este 8 órakor. BALÁZS BÉLA FILMTÉ­KA (Belvárosi mozi): Néha a csajok is úgy vannak vele. Színes, amerikai film. Kezdés: délután 4, 6 és este 8 órakor. KISKŐRÖSSY HALÁSZ­CSÁRDA: Szenzációs recep­ciós. Színes,^amerikai vígjáték. Kezdés: este 9 órakor. VÁSÁRHELY: Csekkben a tenger. Amerikai filmvígjáték. Kezdés: délután, fél 4, három­negyed 6 és esté 8 órakor. SZENTES: Egy lövés a fejbe, öt a testbe. Színes, amerikai film. Kezdés: délután 6 és este 8 órakor. Ford Fairlane. Szí­nes, m. b. zenés film Kezdés: este 10 órakor. FILMTÉKA: A Kiss Va­kond. Színes, magyar film. Kezdés: 19 órakor. CSONGRÁD: Napok romjai. Színes, amerikai film. Kezdés: délután fél 6 és este fél 8 órakor. MAGYAR TV TV 1 ó-03: Műsorismertetés. 6.05: Falutévé - munkaügyi tip­Pel.6.25: Határtól határig. !j-35: Üzlet. 6.45: Híradó. Napkelte. 9.00: Napközi. "•30: Riviéra - európai tévé­filmsorozat. 10.30: Paradicsom szálló - német tévéfilmsorozat (ism.). 11.30: Játék. 12.00: Dé­li harangszó. Hírek. 12.07: Sorstársak. 12.22: Fűben fá­ban. 12.46: Stan és Pan ­amerikai rajzfilmsorozat. 14.41: A tanú - amerikai játék­film. 15.10: Falutévé (ism.). 15.30: Kirakat, benne: Játék. 16.00: Híradó, időjárás. 16.25: Nemzeti értékeink. 16.35: Há­zipénztár. 16.45: Fehér asz­szony sziú földön - német do­kumentumfilm. 17.33: Külügyi ügyek - holland-kanadai film­sorozat. 18.03: Szentképek titkai - 10/2. rész: Az oroszlán. 18.18: Teleszák. 18.28: Mi­zujs? 19.03: Zsákbamacska. 19.30: Hitről gyerekeknek. 19.37: Frakk - rajzfilm. 20.00: Híradó (Feliratozva is!). 20.39: Feketén-fehéren. 20.55: „Mert álmodunk egy csodás házat...". 21.38: Mini klup-mix. 21.55: Labdarúgó-vb. 23.55/ 0.35: Depeche Mode. 0.30: Gegren­geteg - hosszabbítás esetén el­marad. 0.35: BBC-híradó. 0.55: Esküszegés - francia ero­tikus film. 1.25: Labdarú­gó-vb. TV 2 15.10: Képújság. 15.15: Mű­sorajánlat. 15.18: Időjárás. 15.20: Foxi Maxi - amerikai rajzfilmsorozat. 16.05: A köl­csönkapott Föld. 16.25: Valaki mondja meg.... 16.55: Korfor­duló. 17.25: Légből kapott energia 2/1. rész. 17.58: Idő­járás. 18.00: Körzeti híradók ­Szeged hívószáma: 480-524. 18.13: Körzeti magazinok. 18.45: Szeretettel, Mary ­amerikai tévéfilm. 20.25: Útmutató. 21.00: Mindent vagy semmit! 21.30: Híradó. 21.53: Időjárás. 22.00: Fel­kínálom. 22.50: A francia for­radalom-francia-olasz-kana­dai-német film 2. rész. 0.22: Üzlet - éjfél körül. HBO 17.30: A leopárd és a gepárd. 18.30: Ellopták Jupiter fenekét - francia bűnügyi film. 20.15: Időösvény - amerikai kaland­film. 21.45: Potyautas - rövid­film. 22.00: Ragadozó - ame­rikai akciófilm. 23.45: Roncs­film - magyar film. DUNA TV 14.00: Helyszíni közvetítés az AVÜ-sajtótájékoztatójáról. 15.30: Privatizáció határon innen és túl. 15.50: Műsoraján­lat. 16.00: Hírmondó. 16.25: Don Quijote - Spanyol rajz­filmsorozat (ism.). 16.55: Mézga család - rajzfilm. 17.20: Rönkhúzás Katafán ­dokumentumfilm. 17.40: Pili és Poli. 17.55: Műsorismer­tetés. 18.00: Híradó. 18.10: Er­dély aranykora - 3/2. 19.30: Versről versre. 19.40: 5 perc Európa történetéből. 19.45: El­tűnt városok - 6/2. rész: Petra, a sivatagi királyság (ism.). 20.40: Emlékképek - régi híradók. 21.00: Híradó. 21.20: Nagy csaták - francia doku­mentumfilm. 22.45: Költők társaságában. TKTV 1 7.30: Képújság. 8.00: TKTV Kedd délután, Délután-után, Fiatalok képernyője (ism.). 18.30: Képújság. 19.00: TV 4. TKTV 2 7.30: Képújság. 8.00: SZÍV TV 3. (ism.). 1 PLUSZ 19.00: SZÍV TV 3. VTV Szeged 12.00: Képújság. 20.02: HTV -30 film. 22.00-00.00: Kép­újság. VTV Vásárhely 9.00: Képújság. 10.00: Szív Tv 1. (ism.). 17.00: Képújság. 19.00: Szív Tv 2. 23.00: Kép­újság. MŰHOLD SATl MŰSOR 15 12.30: Kaliforniai nap alatt ­amerikai sorozat. 13.30: Sze­relemhajó - sorozat. 14.30: Superboy - sorozat. 15.05: Bo­nanza - sorozat. 16.00: Űrsze­kerek. 17.00: Trükkös vetélke­dő. 17.30: Vb-összefoglaló. 18.00: Mindent vagy semmit. 19.00: Hírek. 19.35: Szeren­csekerék. 20.15: Gyilkosság motívum nélkül. 22.05: Hunter - amerikai krimisorozat. 23.00: Szalmakutyák - brit thriller. 1.00: Űrszekerek (ism.). 1.50: Sötét igazság (ism.). 2.40: Gyilkosság motí­vum nélkül (ism.). RTL 5.30: Halló, Európa - Jó reg­gelt Németország! 9.05: Vész­helyzet - sorozat. 10.00: Gazd­ag és szép - amerikai sorozat. 10.30: Hétköznapjaink - ameri­kai sorozat. 11.00: Forró nyere­mény. 11.30: Családi párbaj ­játék. 12.00: Déli magazin. 12.30: Springfield-sztori. 13.15: Kalifornia klán - soro­zat. 14.10: Gyilkosság a hob­bija - sorozat. 15.00: Ilona Christen - beszélgetés. 16.00: Hans Meiser - beszélgetés. 17.00: Ki itt a főnök? - ame­rikai sorozat. 17.30: Borzasztó kedv es család - amerikai soro­zat. 18.00: Gazdag és szép. 18.30: Robbanékony - maga­zin. 18.45: Híradó. 19.10: Robbanékony - politikai ma­gazin. 19.40: Jó idők, rossz idők - német sorozat. 20.15: Rettegés a luxusjachton ­amerikai thriller. 22.10: Stern TV. 23.10: Éjszakai-show. 24.00: RTL - északai hírek. 0.30: Borzasztó kedves család (ism.). 1.00: Tracey Ullman­show. 1.30: Ki itt a főnök? (ism.). 2.00: Robbanékony (ism.). 2.30: Éjszakai hírek (ism.). 3.00. Hans Meiser (ism.). 4.00: Ilona Christen (ism.). RÁDIÓ KOSSUTH EUROSPORT 9.00: Eurotenisz - magazin. 10.00: Tour de Francé. 11.00: Atlétika. 12.30: Vb-stúdió ­Pelé. 13.00: Teniszmagazin. 14.00: Triatlon EB. 15.00: Tour de Francé. 17.30: Kart EB. 18.30: Forma-1 nagydíj. 19.30: Eurosport-hlrek. 20.00: Ökölvívás. 22.00: Tour de Francé. SUPER CHANNKL 12.00: Pénzügyi hírmagazin. 13.30: Financial Times riport. 14.00: Mai témák. 14.30: Pénzkerék. 17.30: Financial Times magazin. 18.00: Mai témák. 19.00: Hírek. 19.30: Golf. 20.30: Szociális témák. 21.30: X-press szórakozás. 22.00: Hírek. 22.30: Jay Leno­show. 23.30: Talkshow. 24.00: Financial Times. 0.20: Piac­gazdaság. 1.30: Jazz. TV5 6.00: A Deschénes-ház - soro­zat. 6.30: Telereggel. 9.05: Olimpia - kézilabda. 11.00: Coffe-gasztronómia. 11.35: Kvízjáték. 12.05: Sanzonok. 13.00: A Deschénes-ház (ism.). 13.30: Olimpia - kosár­labda. 15.35: Micsoda törté­net!. 16.10: Aktualitások. 16.25: Olimpia - atlétika. 19.00: Párizs fényei. 19.30: Híradó. 20.00: Jelen idő. 21.35: Francia olimpia. 0.30: Tour de Francé. 1.00: Francia olimpia. 2.30: Cselgáncs. 4.30: Éjszakai egyetem. PETŐFI 5.30: Jó reggelt a SATl-gyel! 9.00: Superboy (ism.). 9.30: Szerelemhajó (ism.). 10.30: Szomszédok (ism). 11.00: Fi­atal és nyugtalan. 11.55: 5x5. percek. 13.08: Műsorajánlat. 13.10: Derűre is derű. 13.37: A Patőfi válaszol. 13.45: Idő­járás- és vízállásjelentés. 14.00: Szieszta. Benne: 15.00: Hírek, időjárás. 15.30: Korha­tár nélkül. 16.58: Útközben. 17.00: Hírek, időjárás. 17.03: Délutáni csúcs. 18.00: Gör­deszka. 18.30: Drogambu­lancia. 19.00: Hírek, időjárás. 19.05: Öt perc tudomány. 19.10: A rock gyermekei. 20.00: Amikor egy nótaéne­kesnő rádióműsort szerkeszt ­Máthé Ottília. 20.50: Hírek, érdekességek a labdarúgó-vb­ről. 21.00: Hírpercek. 21.10: Deutsch - warum nicht? 21.25: Science in the News. 21.40: Híres bűnesetek. 22.34: Nem­csak zene! 23.00: Hírek, időjá­rás. 23.03: Sporthíradó. 23.10: Máról holnapra - éjfél előtt. 0.15: Máról holnapra - éjfél után. 4.03: Csárdásmuzsika. BARTÓK 6.00: Muzsikáló reggel. 9.05: Pódium. 10.00: Hírek, időjá­rás. 10.05: A magyar dráma a két világháború között. A vad­kan. 10.58: Új kompaktle­mezeinkből. 11.40: Népdalfel­dolgozások kamaraegyüttesre. 12.00: Hírek, időjárás. 12.05: Hangverseny délidőben. 13.38: Egy téma - két szerző. 14.00: Hírek, időjárás. 14.05: En fran­cais. 14.20: II. Erzsébet ki­rálynő titkos naplója. 15.00: Norbert Brainin hegedül, Peter Schidlof mélyhegedűn játszik, Martin Lowett gordonkázik. 16.00: Hírek, időjárás. 16.05: P-TíG UJ! MEGNYÍLT! UJ! DIVATÁRU ÜZLET Lányka csipkés blúzok: 580 Ft-tól Csipkés len kosztüm: 3400 Ft Haspóló: 800 Ft Blúzok, szoknyák, kosztümök extra méretben is! Csillagtér, Szil/éri sgt. 51/B Kereszttöltés u. sarok. Óránként: Hírek. Időjárás. Út­közben. 4.30: Reggeli Króni­ka. 8.10: Törvénykönyv. 8.40: Napközben. Közben: 10.30: Válaszolunk hallgatóinknak. 11.05: Ki kopog? 11.35: Izsak­hár - 14. rész. 11.48: Puccini: Krizantémok. 12.00: Déli Krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.40: Falurádió (ism.). 12.50: Külpolitikai figyelő. 13.05: Gyermekszemmel. 13.15: Gyülekezeti énekek tára. 13.30: A református egyház félórája. 14.05: Klaszszikusok mindenkinek. 14.55: Első közlés. 15.05: A Határok nélkül naplója. 15.55: Cégér. 16.00: Délutáni Krónika. 16.10: Mindennapi gazdaság. 16.20: Kapcsoljuk a 22-es stú­diót - Házimuzsika. 17.05: Hírvidék. 18.00: Esti Krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sport­világ. 19.30: Jó éjszakát, gye­rekek! 19.40: Összeállította: Fekete Gyula. 20.05: Népzenei emlékeim. 20.30: Határok nél­kül. 21.05: Politikai dalvándor­lás. 22.00: Késő esti Krónika. 22.30: Teritéken. 23.05: Nagy mesterek - világhírű előadó­művészek. URH-ADÓN: 6.30: A BBC magyar műsora. 6.55: Körzeti magazinok. 17.00: Az Ameri­ka Hangja magyar műsora. 18.30: Nemzetiségi műsorok. 22.30: A BBC késő esti mű­65 nm-es utcára nyíló, központi fűtéses üzlethelyiség kiadó, szükség esetén raktár is van. T.: 312-106 Műholdvevőt családi házára, üdülőjére, tanyájára 16 000 Ft-ért a Sat Electronic Kft.-tői! Szenzációs hitel lehetőség 3200 Ft, ill. 9900 Ft előleg befizetése mellett! 8 év tapasztalat, biztos garancia. SZEGED, Petőfi S. sgt. 81/B. Tel.: 62/313-113. Zenekari operarészletek. 16.34: Magyar zeneszerzők kórusműveiből. 17.00: Metro­nóm. 17.50: Újraolvasva. 18.00: Hírek, időjárás. 18.05: A magyar zene évszázadai. 19.15: Miért szép? 19.30: Hírek, idő­járás. 19.35: Torontói Nem­zetközi Kórusfesztivál, 1993. 21.03: Kamarazene. 22.00: Hí­rek, időjárás. 22.05: Az én hang­lemeztáram. 23.00: Szakonyi Károly: Ha itthon maradnál. 23.31: Szabados György felvé­teleiből. 0.05: Századunk zené­je. 1.33: Jazz. 2.00: Hírek, idő­járás. SZEGED 5.55-9.00: Alföldi Hírmondó Zenés hírműsor. A tartalom ból: 5.55: Műsorismertetés időjárásjelentés és útinform 6.00: Reggeli Krónika (Kos­suth). 6.15: Tegnap történt. 6.25: Lapszemle az országos napilapokból. 6.30: Hírek, tudósítások a Dél-Alföldről. Programajánlat és lapszemle. 6.45: Reggeli párbeszéd. 7.00: Reggeli Krónika (Kossuth). 7.15: A nap eseményei. 7.25: Lapszemle az országos napila­pokból. 7.30: Hírek, tudósítá­sok a Dél-Alföldről. Lapszem le. 7.45: Programajánlat. 8.00 Hírek, időjárás, útinform 8.10: Hétfő: Sport, Szószóló Kedd: Postaláda Szerda: Üzleti híradó, Pop-mix. Csütörtök Hétközben. Péntek: Hétvége Lemezmustra 16.00-18.00: Zenés szolgáltató és kereskedelmi műsor A hét minden napján: 94,9 MHz ÚJDONSÁG! Megnyílt Szeged első Könyvdiszkontja. Minden könyv árából 10% ENGEDMÉNY. Várjuk kedves vevőinket. Szeged, Mikszáth K. u. 12. "S & S Kft. gn Újra itt a szolnoki csapat! Military, katonai ruházat, vadász-, hatász- és munka­ruha-vásár, magas minő­ségű használtruha-vásár. Hálózsákok olcsó áron. A vásár helye: Helyőrségi Klub Szeged, Victor H. u. 6. A vásár ideje: 1994. július 11., 12.,13. Üzletemberek, vállalkozók! Hj| Hőségben nehéz jó döntéseket hozni. DE VAN MEGOLDÁS! B HELYSÉGKLÍMÁK REKLÁMÁRAKON! Megrendelés esetén telepítés soron kívül. Döntsön melletünk, hogy jól tudjon dönteni. KLIMA-KER.-SZOLG. KFT. 06/60/386-513, 386-735, 387-691 Tel/Fax.: 386-725 DÉLMAGYARORSZÁG NAPILAP 4.30: Hírek, időjárás. 4.32: Hajnali kalendárium. 6.03: Reggeli csúcs. 7.40: Sportreg­gel. 8.00: Hírek, időjárás. 8.05: Műsorajánlat. 8.10: Ezt hallgattuk anno. 8.50: Apró­cseprő - gyerekekről. 9.00: Hirek, időjárás. 9.03: Zöld te­lefon: 138-8082. 9.10: Zene­szó. 10.55: Öt perc tudomány. 11.00: Hírek, időjárás. 11.05: Családi persely, avagy a pénz is boldogít. 11.15: Szív kül­di.... 12.00: Nóták. 13.00: Hír­Főszerkesztő: DLUSZTUS IMRE Felelős szerkesztők: SANDI ISTVÁN, SZÁVAY ISTVÁN, TANDI LAJOS Művészeti vezető: NÉMET TIBOR Olvasószerkesztő: ZÉKÁNY JÁNOS Hírszerkesztő: PATAKI SÁNDOR Rovatvezetők: KISIMRE FERENC (információs), KOVÁCS ANDRÁS (gazdaság), PANEK SÁNDOR (kultúra), GYÜRKI ERNŐ (sport), NAGY LÁSZLÓ (fotó). KIADJA: a Délmagyarország Könyv- és Lapkiadó Kft. Felelős kiadók, a társaság ügyvezető igazgatói: CHRISTIAN THEODOSE és DLUSZTUS IMRE Igazgatók: BELLAVICS ISTVÁN (marketing), SURÁNYI TIBOR (nyomda), KISPÁL ANTAL (adminisztráció). Technikai vezető: TÓTH PÉTER Szerkesztőség és kiadó: 6740 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház. Telefon: 481-281*. titkárság: 481-320, olvasószolgálat: 481-460, sportrovat: 481-730, hirdetésfelvétel: 318-999.320-239 Fax: 481-444, ügyvitel: 481-333. Telex: 82-282. Fax: 481-333. Szedés: Délmagyarország Kft. Nyomás: Nice Presse Invest, 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Telefon: 323-047. Igazgató: Surányi Tibor. Terjeszti a Szegedi Postaigazgatóság (igazgató: Gyimesiné dr. Etsedy Sarolta), a Délhír Rt. (ügyvezető igazgató: Mizsei István) és a Délmagyarország Kft. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 375 Ft. ISSN 0133-025X Mai lapszámunkat szerkesztette: Szávay István

Next

/
Thumbnails
Contents