Délmagyarország, 1994. július (84. évfolyam, 152-177. szám)

1994-07-01 / 152. szám

PÉNTEK, 1994. JÚL. 1. AJÁNLÓ 15 Megjelent a HDS & Délmadár legfrissebb száma Megint pcntek, és tegnap óta utcán a népszerű hetilap, a HDS & Délmadár! Az olvasók ezúttal is dúskálhatnak az izgalmasabbnál izgalmasabb írások között. Az alábbiakban egy részt közlünk a alvilági pénzbehajtók „nehéz és fáradságos" munkájáról. • Végrehajtók, pénzbehajtók m A magánéletben „jámbor" „A kezedbe adják a füledet" A testőrség is szakma • Ha már így szó esett a fekete végrehajtásról, bizonyára más is kíváncsi, hogyan is zajlik ez az egész. Mostanában a rendőrségi hírekből egyre gyakrabban hallunk pénzbehajtő csoportok működéséről. Az erről informáló beszélgetőpartneremet többszörösen áttételes úton ismertem meg. Miután biztosítottam teljes titoktartásomról (már ami személyét illeti), készséggel állt rendelkezésemre. Látszott rajta, hogy szinte örül. Végre nyíltan beszélhet „foglalkozásáról", mondhatnám azt is, dicsekedhet, mindenféle következmény nélkül. Sőt, így kezdte: A feketepiac - Hagyjuk ezt a magázódási hülyeséget. Tegezzél csak nyugodtan, nem vagyunk a parlamentben! -Ó! Köszönöm. (Minimum 15 év mínusz a beszélgetőpartnerem javára.) • Tehát: hová forduljon az, akinek sürgős az ügy? - Akárhová. Most már szinte mindenki foglalkozik ezzel. • Jó! Jó! De mégis, konkrétan hová? Menjek ki a Mars térre, vagy a Cserepes sori piacra, aztán minden „badis", felstuccolt frizurás férfit szólítsak meg? - Lehet azt is! De ezek, akik ilyen helyen találhatók, meg a valutázók, nem megbízhatóak. Úgy átvágnak, mint sz... a palánkon! A pénzt meg elveszik tőled, utána jót röhögnek. És ha nem vagy elég óvatos, még meg is zsarolnak. A menőket nem az ilyen helyeken találod meg. Azokat meg kell fizetni. Mit gondolsz?! A menő csávók miből veszik a Merciket, meg a BMW-ket? • Olyan sokba kerül? - Attól függ. A románok már 5-10 ezerért is a kezedbe adják a füledet. • Kösz! Igazán kedves. De én nem akarom, hogy fizikailag bántsanak valakit is. Csak a pénzemet akarom visszakapni - Nem lehetsz ennyire hülye! Mit gondolsz: odamegyek valakihez, hogy légy szíves, adjál vissza ötszázezer forintot. Viszaadja? • Nem tartom valószínűnek. Hát akkor mit csináltok? - Nézd! Ha én elfogadok egy ilyen megbízást, akkor megmondom: jó, vállalom, de nincs belepofázás. Volt már olyan, hogy a megrendelő eljött velünk, és ott megsajnálta az illetőt. Na, akkor aztán mindegyik kapott. Ha elkezdődik a buli, nincs megállás. Ha nem végezzük el azonnal a behajtást, megnő a lebukás veszélye. Nem kell ahhoz agyonverni valakit, hogy átadja „önként" a szajrét, a kocsiját, vagy amit kérsz. Elég megmutatni mellényzsebből a pisztolyt, vagy elővenni a fertőzött injekciós tűt. Úgy aláíiják az „adásvételi" papírt, hogy öröm nézni. • Úristen! - Na ja! De itt nem két forintról van szó! Nyakkendő és fehér ing • Gyerekeket is bántanak? - Én aztán nem! Gyerekeket soha nem bántok. A ... gyilkosságra gondolsz? • Igen. - Én kivágnám élve a szívét annak is, aki tette, meg annak is, aki megbízta. Egyszer volt egy fickó, aki azt mondta, hogy a gyerekre fogjam rá a kést, akkor biztos ideadják a lóvét. Elküldtem a k... anyjába, meg úgy orron nyomtam, hogy egyből tele lett a pofája. Azt hiszed, ezek különbek, mint mi? Csak megjátsszák magukat. Nyakkendőben, meg fehér ingben. • Eléggé elharapózott már nálunk is, hogy az üzletek tulajdonosától úgynevezett védelmi pénzt kérnek havonta, melynek fejébe nem törik-zúzzák szét a berendezést. - Ja? Akinek van pénze, fizessen! • Van, aki egy élet munkáját fektette bele, és így éppen csak megél belőle. Minek fizessen olyanért, ami amúgy is bűncselekmény? - Az ilyen ne nyisson üzletet. Azt hiszed, én akarom, hogy tönkremenjen? Akik már megszedték magukat, menőkké váltak, azok bérelnek fel embereket a másik konkurens üzlet ellen. Tudod, mi volt itt Szege; den, amikor megnyílt a SingSing diszkó? MNem! - Elmondom, de ezt nem írhatod meg! • Pontos megnevezés nélkül sem? -Nem! • Akkor csak körvonalakban beszélj róla! - Akkoriban még főleg egy meghatározott csoport kezében voltak a jobb diszkók. Ma már három-négy ilyen „kéz" működik. Mikor hírét vették, hogy mi készül a Mars téren, megpróbálták „lebeszélni" őket. Igen ám, de ők is voltak olyan nagyfiúk, hogy ne engedjenek beleszólni mindenféle nyikhaj kis vidéki seggfejeknek a dolgaikba, és visszavágtak. • Igen. Most már valami rémlik, hogy eléggé zajlott az élet a diszkók körüL - Na látod. Az mind azért volt. És senki nem tudta konkrétan, ki, kinek az embere, tele lett a nadrágjuk, ha megláttak az éjszakában egy idegen fazont. Mindenki megvehető • Kint külföldön már régóta elismert foglalkozás a testőrség. Nálunk idáig csak a politikusok mellé voltak kivezényelve. Egyedül arról a nyomorék mórahalmi milliomosról hallottam - aki pár évvel ezelőtt meghalt -, hogy volt neki testőre. Most meg szinte mindennap olvasni az újságban, hogy testőrkiképzést vállalnak. Ennyire elszabadult a pokol? Habár, ha igaz, amit idáig elmondtál, nem csodálom, hogy félnek a gazdag emberek. - Nyugodj meg, igaz! Persze, hogy félnek! Ok se úgy dolgoztak meg a pénzükért! Valakitől ilyen, vagy olyan módon megszerezték. Meg ők is ebből élnek. Ezek a biztonsági, meg őrző-védő kft.-k is egy nagy kamu! Mit gondolsz, kiket vesznek oda fel? Téged? • De hát az OTP és a pénzintézetek csak megnézik, hogy kiket alkalmaznak? - Ja. Te meg nézd meg, tollas-e a hátam? Hol élsz te? Itt mindenki lop, csal, hazudik. Csak az egyik nyíltan, a másik meg selyempapírba csomagolva, masnival! Azt hiszik, mert kft. néven fut, az már garancia a feddhetetlenségre? Nézd meg, ezek a csávók mit csináltak azelőtt? Addig rendes, míg alkalma nem nyílik! Mindenki és minden megvehető, csak az ár változik! Szűcs Ági Róbert László Érettségi előtt I. „A múlt nem halott, el sem múlt" (William Faulkner) „Mindegyikünk vissza tud idézni élményeket ötven év múltával is... Sejtelmes diákemlékeket is tudnék élethűen ábrázolni, de az ilyen esetek csak az illetőnek érdekesek, mert magát látja bennük cselekvő személyként" - írja Henry Boulad francia-olasz-szír származású jezsuita, a nemzetközi Caritas alelnöke - aki - Teilhard de Chardin óta - nekem legalábbis - a mai ember lelkének egyik legmélyebb ismerője. Ám most ő sem tudna rajtam segíteni. Ha rendcsinálás közben nem találom meg érettségi bizonyítványom másolatát - arra sem emlékeznék, hogy a történelem és hittan jelesen, valamint a számtan-fizika elégségesen kívül a többiből milyen jegy járt nekem. De ahhoz, hogy tudjam, mi is történt velem tulajdonképpen az 1944es év során - az iskolai jegyek számomra majdhogynem teljesen „elégtelenek". Ámbár az én édesanyám nem így gondolkozott. (Azt hiszem, tipikusan naivan álmodozó zsidó anya volt. Persze lehet, hogyha megint a keresztényeket üldöznék, akkor tipikus keresztény anya lett volna.) - Tanulj, csak tanulj fiam. Más apanázsod nincs. Készülj föl rendesen az érettségire. Abból nem lehet baj. Eltekintve a Miksa bácsival néhanapján együtt fülelt londoni rádió híreitől (amelyben ugyan 1944 elején sem esett még szó emlékezetem szerint gázkamrákról), még arról sem tudtam, hogy három évvel előbb Horthy „labanc" tisztjei a jeges Dunába lőtték az újvidéki, vajdasági zsidókat meg szerbeket. A varsói gettó vérbe fojtott felkeléséről sem volt tudomásunk. Egy-egy Anna utcai pingpong-meccs után Sztálingrád idején persze drukkoltam a ruszkiknak, ám - 17 és fél évesen - még mindig nem fogtam fel, mi vár rám. Akkoriban már a FelsőVámház utca végén laktunk, a Zsolnay gyár háta mögött. Nehezen viseltem, hogy el kellett adni a Papnövelde utca 35-öt, amelyben nemcsak az udvar hátsó falának török bástyája volt izgalmas mászó cél, hanem az is, hogy a kerítésről viszonylag könnyen le lehetett csúzlizni az utcai lámpákat, s emiatt a szemben lakó fiatalabb apácák csak szemlesütve és kuncogva mertek visszaköszönni. A Felső-Vámház utcai módos putrinak titulálható házikónk egyetlen előnye az volt, hogy suliból jövet - drága Ilonka néni tettetett felháborodása közepette - az ablakon egyszerűbb volt belépni, mint a kapun. A másik előny: az emeletes szomszéd építőmesternél, Hartayéknál lakott albérletben Markó, aki Belgrádból szökött át '41 végén a pécsi egyetem jogi karára. Akkoriban volt harmadéves. Elegáns, medve járású behemót volt. A nők bálványa. De én nemcsak ezért néztem fel rá. Markó kedvenc professzora Molnár Kálmán volt, a közjog Európa-hírű tudora, aki IV. Károly trónfosztása óta csak ollóval nyírta szakállát, mert még 1918-ban megesküdött: addig nem borotválkozik, míg a Habsburgok vissza nem térnek. Nem hiszem, hogy Markó is legitimista lett volna... Viszont amikor Imrédy turulistái - miközben az egyetem előtt a numerus clausus maradéktalan betartása mellett tüntettek, s véresre verték néhány biboldó jogásztársukat, ezen közben pedig az Ottó-párti, de antifasiszta Molnár prof. is kapott tőlük pár pofont - nos, akkor Markó, amolyan Bud Spenceresen egymáshoz vert pár turulista, meg Árpád-sávos kobakot. Nem sokkal ezután jöttem este hazafelé a Zrínyi utcából a szokásos szocdem pingpongmeccsről. Markó ugyan éppen nőt vitt fel magához, de látván, hogy még vérző orromat törölgetem, elkapott. - Mi ván? Lépcsápták? Mondom, hogy pár turulista várt bennünket a szocdem-ház kapujában. - Ná, és áztán? - Ütöttem én is - feleltem dacos szemlesütve. - Ná, és áztán? - Elfufottunk, Markó. - Jebenti materiu... (Magyarul: Izéld meg az... Még sokáig ennyi maradt összszerb tudományom.) - Markó, kérlek, ne szidd az anyámat. - Gyávák vágytok ti zsidók. Azelőtt Markóval leginkább Jelacicról vitatkoztunk. Én mint Kossuth-imádó ópapám unokája, és kötelező történelmi leckéim szerint is szidtam neki a bánt rendesen. Ő ugyan mint vad szerb, utálta a horvátokat, de egyszer eldicsekedett, hogy még Molnár Kálmánnak is beolvasott: „Professzor út, léhét, hogy Jelacic mágyár ellenes volt, de nem nágyon jobbán, mint a monárchiá mágyár urái, akik a bánt behívták Kossuth Lájost leverni." (Ötven év múltán majdnem döbbenten olvasom a világhírű horvát író, Miroslav Krleza naplójában: Illyés Gyula a hatvanas években egyszer meglátogatta Zágrábban és örömének adott kifejezést, mert hogy Jelacic szobra már nem áll a horvát főváros központi terén, főleg pedig kardja hegye nem mutat Buda felé. Mire a magyarul kitánűen beszélő Krleza megkérdezte Illyést, vajon miért oly örvendetes számára ez a tény? Mire Gyula bá' válasza állítólag az lett volna: „Hát a bán a magyarok ellen volt..." Mire Krleza: „Nem jobban, barátom mint a magyar arisztokraták, akik behívták Jelacicot a magyar forradalom ellen." Nahát! A horvát klasszikus öntudatlanul plagizálta volna a szerb Markot? Dehát a jelen is plagizál: a hitlerista Ante Pavelic mai usztasa utódai a volt titóista tábornok, Tudjman elnök idején eredeti fő helyére helyezték vissza Jelacic Buda felé mutató szobrát. A magyarhorvát barátság nagyobb dicsőségére...) Markó különben - Pécsről '44 elején visszaszökött Titóhoz a hegyekbe, és partizánkapitányként túlélte a háborút, 1949 május végén látogatóba visszajött Felső-Vámház utcai szerelméhez. Ekkor a Rajkperben, mint titoista ügynököt csukta le az ÁVH. Ha még él az én Markom, vajon most a Dráva vagy a Drina melyik oldalán áll? Etnikai tisztogató vagy aggastyán pacifista? Tudom, persze, hogy tudom: ez is csak kitérő. De hát egy majdnem gyermekléleksztori hogyan állna meg a lábán egy-egy utólag beragasztott történelmi lecke nélkül — pláne érettségi előtt. Markó egyébként borzasztó egy ember volt: képes volt rávenni egy pécsi jogásztársát, aki karácsony másnapján félzsidó létére is trippert kapott a Tímár utcai kurvától, hogy mielőtt kigyógyíttatná magát, izélje meg az Ante Pavelic lányát, ami ugyan - ismervén a diktátor-csemete liberális erkölcseit - nem volt rendkívüli fegyvertény, de Markó szerint minden jó, ami gyengíti a fasisztákat. Miután Markó kedvese kimosta a turulistáktól véres zsebkendőmet és legyávazsidózott - a szerb fiú színpadias pózba vágta magát, és úgy kérdezte: „Tutod é kölök, ki az a Joszip Titó?" - Szerb partizánvezér. - Ná, látod, nem vagy te hüle. Tito ugyan félhorvátnak született, de azért fászá émbér. Tudod é, Laci, hol van Bor? - He-he-he, Markó, a kocsmában. - Hüle. Bor, az egy falu kőbányával. Az ottani náci táborból szöktek át Titóhoz jó párán ázok, ákik véletlenül nem voltak gyává zsidók. Jebenti, hát nem érted? Mire a nő, aki a díványon már elég unottan türelmetlenkedett - hirtelen és dühösen megszólalt: - Mondja, kedves kis gimnazistám, még mindig nem fogja fel, hogy magát és a családját el fogják vinni? Ha nem tudná, Markó már a maga harmadik hitsorsosát szökteti át a határon. Biztos ismeri a Dombóvári Róbertet itt Pécsett, az orvostanhallgatót. Nos, ó tegnapelőtt ment át. Előtte le is szigorlatozott. Méghozzá jelesen. Amikor felocsúdtam, első gondolatom az volt, hogy a díványon kívül is elég bizalmas lehet köztük a kapcsolat... A hölgy pedig — mintha csak magával beszélgetne tovább: - A maga mamája boltjában régebben dolgozott egy árva fiú. aki az apácáknál lakott a Papnövelde utcában. Úgy hallottam, valami csibész bevitte őt a nyilasokhoz. Állást ígért neki. Igaz, hogy maguk haverok voltak? Ezt az árvaházból, Mária nővértől tudom, akivel együtt jártunk polgáriba, és aki magát jó párszor letolta a lecsúzlizott utcalámpák miatt. Mária nővér anyja továbbá beremendi sokác asszony, különben libás kofa a Búza téren. De magára csak annyi tartozik, hogy eldöntse, akar-e átmenni, vagy sem. Miközben tátott szájjal hallgattam a nőt, látom, hogy Markó az éjjeliszekerényen elárvult fél üveg sligovicára koncentrálja sötét szemeit, majd kidugaszolja az üveget. - Ná, kölök, miré iszunk? - Semmire — feleltem sötéten, mert még sosem koccintottam. Otthon senki nem ivott. Még ópapa sem, otthon... Pedig ő nem volt titpikus gyáva zsidó... - Ná, jó. kölök, áludj rá egyet... És hörpintsd már le, látod, dolgom ván, jebenti... (Folytatjuk.) (Részlet a szerzőnek a T-Twins Kiadónál közeljövőben megjelenő, „Zsidónak születni" című könyvéből.)