Délmagyarország, 1994. június (84. évfolyam, 126-151. szám)
1994-06-25 / 147. szám
SZOMBAT, 1994. JÚN. 25. A VÁROS 5 Allamszámtan H iteltérdemlően és egybehangzóan vallják a pedagógusok. legalább három tényező „kevercse" az emberi lélek. Mindenekelőtt hoz egy nagy adag indíttatást hazulról a gyerekember, az óvoda és az iskola lép be ezután, szerepe legalább ennyire fpntos, és ez már tudatosan tervezett, szakemberekkel véghezvitt cselekedet. Harmadik tényezőnek a körülhatárolhatatlan társadalmi ráhatást mondhatjuk a maga teljes kiszámíthatatlanságával. A családi és az iskolai hatásnak kellene olyan erősnek lemiu hogy nagy eltérülések később ne történhessenek. Mindenki tudja, történnek. Már a család se tud adni megbízható kapaszkodót, és az iskola még inkább nem. Mivel az óvodára és az iskolára mondtuk, hogy tudatosan szervezett program szerint hat, elvileg ez a kettő az egyetlen hely - furcsa fogalmazás, elismerem -, ahol lehetne igazítani a srófon. Olyan pedagógusokra lenne szabad bízni minden jövő nemzedéket, akik minden percben tudják, az eleven jövőt alakítják, és kikezdhetetlenek. Most kezdjünk el számolni. A pedagógus a nemzet napszámosa ugyan, de az állam alkalmazottja. Amikor a tanári pály ára léptem - csak példaként említem saját esetemet lény sgesen kevesebbet kaptam, mint az az iskolatársam, aki a alános iskola után azonnal pénzt kereshetett. Nem akarón eltúlozni a dolgot, de valósággal körberöhögtek egykori 'tásaim. Tudták, hogy középiskola és egyetem is volt k'Vben, nem is akármilyen istrángszaggató tempóval, még job-an röhögtek. Fájdalom, ma is röhöghetnének, ha az övék is nem lenne lehetetlenül kevés. Első súlyos tapasztalatom tanárkoromból: erre a pályára legtöbbször azok jöttek, akik pénzesebb helyekre alkalmatlanok voltak. Testközelből láthattam, micsoda károkat tud tenni egyetlen nem odavaló ember is. A következő években az ő számuk sokasodott, és némely tantestületi választásnál könnyen ki is golyózhatták az értékes embereket. Ha zavarta őket, hogy a jóra való példa ott van a közelükben. Ha ennyire tisztán lehet látni az okokat és a következményeket, csak egy lépés, hogy a gyógyszerét is megtaláljuk. Álljon a sarkára az állam, és köszörülje ki a csorbát. Sajnos, nemzedékekre elvetettük az igénytelenség magvát, és a termés újabb igénytelenségek sokasága. Még inkább sajnos, hogy azt a szekeret rakjuk még most is, amiről egyébként tudjuk, az első kanyarban fölborul. Naponta születnek kényszerintézkedések, amelyek egyértelműen jelzik, még mindig befelé megyünk az erdőbe. Elég említenünk azokat, akik minden közigyekezet ellenére is tisztességesen nevelték a rájuk bízott gyerekeket. Néminemű kenetként kitalálták végre számukra az „F"kategóriát, de ha meg is akarják kapni, pörre kell menniük saját igazgatójukkal. Micsoda világ ez? Az a tisztesség, amire egész életükben törekedtek, megint forduljon át gerinctelenségbe? A kik viszont száraz számítások szerint estek bele csupán ebbe a fizetési kelepcébe, lekiismeret-furdalás nélkül követelik a maguk jussát. Az állam, azt hiszem, itt is elszámította magát. A legrosszabb befektetés könyörtelenül kamatozik. Horváth Dezső • A második megyei szervezetként alakult meg a közelmúltban a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetségének Csongrád megyei csoportja, dr. Tráser Ferenc elnökletével. Nem véletlen tehát, hogy a MGYOSZ a „vidékiesítés" lépcsőjeként tegnap, pénteken kihelyezett elnökségi ülést tartott Szegeden. Áz ezt követő, egy tiszai séthajón megrendezett sajtótájékoztatón Kelemen Géza elnökségi tag - az elnök, Széles Gábor koalíciós tárgyalásokban való elfoglaltsága miatt - a következőket mondta: a gyáriparosok szövetsége nagy reményeket fűz az új kormány tevékenységéhez. Abban bfzik, hogy megvalósítja a gazdasági stabilitást, végrehajtja az államháztartás reformját, mint ahogy azt meg is Ígérte. Á jövőben a gazdaságnak kell betöltenie a meghatározó szerepet, a politikának pedig ki kell vonulnia ebből a szférából. A kormány hagyja a gazdaságot működni, ugyanakkor védje meg az országot a kedvezőtlen hatásoktól. Azért, hogy a gazdaság fejlődési pályára léphessen, a kormánynak le kell építeriia a szociális támogatásokat - legalábbis a gyáriparosok szerint. Először teremtse meg a gazdaság működésének alapjait, s aztán lehet belekezdem az elosztásba. Fogadás a Tiszán. (Fotó: Schmidt Andrea) • Iparmágnások tanacskoztak Szegetlen Autópályát szeretnének Dr. Tráser Ferenc a tegnapi tanácskozás régiónkat érintő kérdéseivel kapcsolatban a következő tájékoztatást adta: alapelv volt, hogy a főváros-centrikusság ellensúlyozására egy-egy régiónak kell összefognia - a megyéknek külön-külön nincs esélyük. Mivel a három megye, Bács-Kiskun. Békés és Csongrád infrastruktúráját tekintve nincs kellő összeköttetésben, nagyon fontos, hogy megépüljön a déli autópálya. Á leköszönő kormány ellenezte az autópálya megépítését - remélhetően az új támogatni fogja. De az igazi hajtóerő, amely a „régióbeliséget" kifejezi, az a gazdaság lesz, az igazi befektető pedig a magántőke. F.K. Illés Ker. ital, dohány, édesség nagy ker. 2 1 Coca-Cola, Fanta, Sprite 105 Ft 2 11'epsi, 7-UP, Mirinda 95 Ft 2,5 nagyágyú (Coca-Cola, Sprite) 135 Ft 1,5 1 Coca, Fanta, Sprite (visszaváltható) 66 Ft Stollwerck csoki 16 Ft Szeged, Zászló u. 4. Tel.: 322-653 Ny. H-P X-18. Sz 8-13 H Mikor alakult újjá az egykor nagy hírű iskola? - 1991-ben. Én még csak egy évet tanítottam itt. A 20-24 fős tantestületben egyházi és világi tanárok dolgoznak. 14 férfi és 10 tanárnő. H Milyen feltételekkel alkalmaznak pedagógusokat? - A szakirányú végzettség az elengedhetetlen, ezen túl egyéves szerződéssel, mert abból már látszik, egy tanár mire képes. Véleményem szerint minden iskola mércéjénak a tanárnak kellene lennie. A saját személyiségével kell hatni és a saját munkájából a maximumot kell kihozni. H Milyen elveket kell követnie annak, aki itt akar tanítani? - Az egyik, hogy közösséget tudjon formálni. Nagyon fontos a türelem, nem szabad feladni, ha egy tanulóval nem bír valaki. Lényeges kérdés a tapintat, mivel a szülők a gyereküket nekünk adják, hogy neveljük, és ezért néha a tanár olyan információkhoz jut, amit nem szabad kihasználnia. Megemlítem még az alázatot, amelynek különböző formái vannak. H Hány tanulója van az iskolának? - Most 180-an vannak, jövőre 230 körüli létszámunk lesz. A tanár alázata Beszélgetés Károlyi Attilával A VI. Csongrádi Pszichopedagógiai Napok rendezvénysorozatán Károlyi Attilával, a szegedi Dugonics András Piarista Gimnázium tanárával a gimnázium helyzetéről, jövőjéről beszélgettem. H Van felvételi vizsga? - Igen. Magyarból, történelemből, matematikából és hittanból. H Csak keresztényeket vesznek fel? - Elsősorban igen, mert a nem vallásosoknak igen sok iskola áll a rendelkezésükre. Mi keresztény tanulókat akarunk tanítani, de nem kizáró ok, ha valaki nincs megkeresztelve. Az a fontos, okos gyerek legyen. Bár kétszeresháromszoros a túljelentkezés. • Mi az oka ennek? - Talán az, hogy mi csak fiúiskola vagyunk, és a szülők általában megnevelni adják ide a gyereküket. Mi tényleg azt az elvet valljuk, egyszerre kell nevelni az embert és a keresztényt. De mindig kerülnek hozzánk problémás gyerekek, akiknél nagyfokú deviánsságról van szó. Sok közöttük a túlérzékeny, a társadalmi normáktól eltérő gondolkodású. Ezért a mi tanárainknak erősebb, határozottabb személyiségeknek kell lenniük, mint más iskolákban. H Mit lehet kezdeni ennyi fiúval? - Teljesítményre kell orientálni őket, olyanra, amelynek van értéke. Önállóságra neveljük, a gyakorlati életre készítjük fel őket. A közösségi életre nevelés a gimnázium célja. A piarista elitség tudatát szeretnénk leküzdeni bennük. • Miben különbözik ez a gimnázium a többitől? - Lévén, hogy ez egyházi iskola, így természetesen imával kezdjük és fejezzük be a napot. A tanulók lelki nevelése az egyik legfontosabb dolog nálunk. A transzcendencia iránti érzékenység felkeltése, elősegítése a tanár feladata. Az osztályfőnök felel az. osztály lelkiségéért is. • Hová járnak lelki gyakorlatra? - A felsővárosi plébániára, ahová a gyerekek szülei is eljönnek. Nent kötelező, mert az osztályfőnök engedélyével távol lehet maradni, de illik ott lenni. Teltházas miséink vannak. Tulajdonképpen a tanár személyének hitelesnek kell lennie. A gyereknek a lelkére kell hatni, azt kell megnyitni, még ha öt percre, akkor is. H Milyen elképzelései vannak az iskolának? - Nehéz időszak következik, nagyfokú szerkezetváltást végzünk, hatosztályos gimnáziumot is indítunk. Nagy változások elé nézünk. Eddig nem kapta vissza az iskola egykori épületeit, csak egy részét. Az államtól ezért 840 millió forintot kapunk iskolaépítésre, ami - úgy gondolom - ötvenéves távlatra megoldást jelent. • Ön, mint magyar-történelem-filozófia szakos tanár, mit tekint a legfontosabbnak a pedagógus munkájában? - A lehető legsokoldalúbban nevelni. Ádám Andrea • Utólag. Egy hölgy a Vidra utcából mindenkit óv egy göndörhajú, segítőkész negyvenes férfitól. Neki a barkácsüzletben ajánlkozott, hogy felszereli a fregoli kerekét. Megtette, csak a többi munkára, s anyagra felvett előleget követően feledkezett meg arról, hogy várják. Ismét egy érv: utólag fizetni veszélyteleneebb. • Nem mind szőke, ami zaj. Iglódi Ferenc a Szőke Tisza Hajó Kft. ügyvezetője nem tagadja, hogy a diszkóhajón szól a zene. A csendrendeletet - több zajmérés eredményével bizonyítottan - ismervén pontosan tudják, hogy meddig szabad a hangerőgombot tekerni. A hangos zenére panaszkodó belvárosi és újszegedi lakók figyelmébe ajánlja: az ablakukon behallatszó hangos zene máshonnan is jöhet. A Tiszagyöngyében éppúgy tartanak diszkót, zenés partyt, mint az úszóházon, s több belvárosi klubban. ((C<fj»))))l) VNIESTEL Közérdekű problémáikat, észrevételeiket ezen a héten ügyeletes munkatársunkkal. Tóth Szeles Istvánnal oszthatják meg. Rádiótelefonunk száma: 06-60-327-784. Munkanapokon 8 és 10 óra között, vasárnap pedig 14 és 15 óra között hívható. Felhívjuk olvasóink figyelmét arra, hogy Szegedről is valamennyi számot tárcsázni kell. Ha ötletük van Fekete pont rovatunk számára, kérjük, ugyanitt tudassák velünk. Hivatalos szervizkereskedés PAPP AUTOHAZ Cégalapítás 1973 Garanciális és fizetőjavítás Autóértékesítés Alkatrészeladás Szeged, Kereskedő köz 3. Tel.: 361-423 szórakozóhelyen. Vállalják az őket megillető számlát, de másokét nem. • Tisztánlátás. A város határán feltűnő szélvédőmosó gyerekek szabadcsapata jelzi itt az idegenforgalmi szezon. H. L. szerint a lámpák előtti sávokban cikázó gyerekek zavarják a forgalmat, emellett némelyek rámenős erőszakossága szégyenletes és megalázó, ha azt vesszük, mit gondol rólunk, magyarokról a külföldi rendszámú kocsi volánja mögött ülő. • Téli esték. A 78 éves, színházrajongó Cs. B.-nének bérletajánlat böngészése közben jutottak eszébe a régi szép idők. Emlékezete szerint a nyugdíjas bérleti előadásokat akkoriban számára sokkal jobb időpontban, a délelőtt 11-kor kezdődő főpróbán tartották. A nyugdíjasbérlet mostani délután 3 órai kezdésével az a gondja, hogy téli estéken a hazamenetel már belenyúlik az alkonyatba, s ilyenkor már nincs bizalma az utcán tartózkodni. Kár, ha ettől lesz eggyel kevesebb színházlátogató. • Családiasam Egy jó feleség számára a gyerek és a férj szent és sérthetetlen. Telefonálónkat ebbéli hitében próbálták megingatni, amikor egy nemzetközi tarifás szexhívás alaptalan számlázása miatt reklamált a Matáv ügyfélszolgálatán. A cég részéről fel sem merült a tévedés lehetősége, ehelyett kapta a tippeket, jó, ha a körmére néz a többi családtagnak. Rendben van, kifizeti ami jár a szolgáltatásért, de bizonyítékok híján nem kér az efféle kaján gyanúsításból. • A kiskésit. A Dugonics utca 29. számú házból telefonáló lakó kérdezi, ha nem csendháborításról, csak a lelki nyugalom megzavarásáról van szó, mi a teendője. Ugyanis az udvarukban egy házaló, többek között késkészlet árusításával foglalkozó 30-40 fős csapat, ügynökcsoport, vagy szekta t^rt reggel és este rendszeresen örömujjongással fűszerezett összejövetelt. Csak annyit kérne, hogy valamelyik bérelt épületükben tegyék ezt, s ne az ablakuk alatt. • Kutyabaj. P. L-t a Gáz utcai autókereskedést vigyázó őrkutyák ugatása zavarja. Nem érti, ki és hogyan engedélyezheti ezeket a lakóterületi „kutyafarmokai"? • Kínpad. A tegnapi csörögben keresett padok megvannak. A magát megnevezni nem kívánó telefonálónk elmondta, több lakó kérésére helyeztették át őket a szomszédos játszótérre, mert korábban a rajta ülő fiatalok cselekedetei zavarták a közeli lakásokban lakók nyugalmát. Megint sikerült egy házi perpatvarba keverednünk. KÖZÉLETI NAPLÓ VASARNAP ÁRPÁD-NAPI MEGEMLÉKEZÉST tart a Szittya Mozgalom az ópusztaszeri Nemzeti Emlékparkban, 1 I órakor. Beszédet mond: Botos Zoltán, Dénes János, Király B. Izabella dr. Paposi-Jobb Andor és Siklósi András. Utána megtekintjük az emléktemplomokat Csete György építész vezetésével. Közreműködik a szegedi fúvószenekar. HÉTFŐN A MUNKÁSPÁRT 14 és 17 óra között ügyeletet tart a Csap utca 62. szám alatti pártházban. A SZOCIALISTA PÁRT irodáján (Tisza Lajos krt. 2-4. I. em. 123-a sszoba) dr. Bálint János ingyenes jogi tanácsadást tart az érdeklődőknek, 15-16 óráig. A MUNKÁSPÁRT Belváros II., móravárosi szervezete 16 órakror taggyűlést tart a Kálvária sugárút 8. szám alatt. Előadó: dr Krajkó Gyula. JOGSEGÉLYSZOLGÁLAT az SZDSZ Földváry utca 3. szám alatti irodájában. Tartja: dr. Pesti Gábor. A SZEGEDI MEGYEI JOGÚ VÁROS Általános Rendezési Tervének felülvizsgálatáról - Északi városrész, Makkosháza, Rókus, Béketelep - lakossági fórum lesz 17 órakor a Kodály Téri Általános Iskolában. Előadó: Orosz Bálint városi főépítész. Ugyanezen fórumon kerül ismertetésre a CGE és az önkormányzat között kötött szerződés, melynek előadója a független frakció. NE KERESGELJEN! SZEGED, STEFANIA 10., SAJTÓHÁZ ITT FELADHATJA HIRDETÉSÉT, REGGEL 7-TOL ESTE 7-IG! DÉLMAQYARORSZÁQ