Délmagyarország, 1994. június (84. évfolyam, 126-151. szám)

1994-06-23 / 145. szám

KAPCSOLATOK 11 Elárult kisgazdák CSÜTÖRTÖK, 1994. JÚN. 23. Egy pofon, és ami utána jött... OLVASÓSZOLGÁLAT LEVÉLCÍMÜNK: DÉLMAGYARORSZÁG SZERKESZTŐSÉGE, SZEGED, SAJTÓHÁZ, PF.: 153. 6740. * TELEFON: 481-460 Egy kis séta (2.) Igyekszem leírni, amit jú­nius l-jén történt a Sport­uszodában. Igen szép és megfontolandó ez a mondat, hogy „Aki az ar­cot üti meg, az a lelket is." Tudjuk jól, hogy az életben sok pofont kapunk, jelképe­seket is, és talán igazit is. Kis családunknak mindkettőben része volt. Sajnos, az igazit kisfiunk kapta, aki 11 éves (28 kg) és mit sem sejtve játszott, han­goskodott a Sportuszoda kis medencéjében. Hetente egy­szer jutnak el ide az iskola szervezésében, két kfsérőta­nárral. Miután leússzék a távot, engedélyt kapnak egy kis felszabadult viháncolásra. Tanév vége lévén, a lurkók igen jól érezték magukat, ug­ráltak a vfzben és hangos­kodtak. Nem vették igazán ko­molyan egy fiatal edző úr sza­vait, „fejezzék be a játékot!"), amelyek később átcsaptak trá­gárságba is. A helyzetet az edző úgy oldotta meg, hogy egy kiadós, nagy pofont adott az engedetlen gyereknek. Gondolta, most már foganatja lesz mondandójának és aka­ratának, nyomatékosan kife­jezte, hogy ő itt az úr. A gyerek sírva és meg­rendülten hagyta abba a játé­kot, pajtásai próbálták vfgasz­A levél írójának azon állítása kivételével, miszerint én a pfon miatt „egy szikrányi megbánást, avagy lelkiisme­retfurdalást sem éreztem", a leírtak többi része nélkülözi a realitást. Történt ugyanis a következő egyszerű eset: az uszoda tan­medencéjében oktatva már nem először lettem figyelmes olyan kiabálásokra, melyek az ott játszó gyerekek egyik kis csoportjától eredtek, és melyek hangerejüket és artikulátlan­ságukat tekintve akár vészjelző kiáltások is lehettek volna. Szerencsére valahányszor a hangok irányába néztem, meggyőződhettem róla, hogy nem azok. pusztán a játék velejárói, de úgy gondolom, hogy nem nélkülözhetetlen és nem elfogadható velejárói. Ilyenkor általában az történik, hogy — értelmes gyerekekről lévén szó - figyelmeztetés után úgymond „normálisan" játszanak tovább. Ezért odamentem hozzájuk, és megkértem őket, közülük is elsősorban a később „érintett" szószóló kisfiút, hogy (11 éves korát és 28 kg-os testsúlyát meghazudtoló) kiabálását hagyja abba. (Az ilyen szük­ségtelen kiabálások túlkia­bálása miatt lesznek kényte­lenek az uszodában „uralkodó edzők sokszor minősíthettlen hangrővel, minósítheteüen sza­vakat ordítva" kommunikálni környezetükkel. Hozzátéve: túlnyomórészt olyan sportolók hallgatják őket, akik hetente nemcsak egyszer látogatnak le az uszodába, azt strandnak tekintve játszani, hanem min­den hétköznap ott vannak időjárástól függetlenül 1,5-2,5 órán át. kemény edzésmunkát végezve.) A figyelmeztetésből - annak eredménytelensége miatt ­még további kettő hangzott el. Mindegyik érthetően, magya­rul, egy 11 éves, korának meg­talni. A tanár úr lezártnak te­kintette a helyzetet, nem így mi, szülők. Másnap szemé­lyesen felkerestük az uszodá­ban. Itt kaptuk meg a jelképes pofont. A tanár úr egy szik­rányi megbánást, avagy lelki­ismeretfurdalást sem mutatott. Kifejtette véleményét, hogy bármikor, bármelyik gyereket felpofozza, ha úgy látja jónak. Hozzátette, ha én akarnám ugyanezt vele megtenni, majd meglátom mi fog történni. (Nem próbáltam ki!) Magatartását igen pozitívan értékelte a „főnöke" is, aki mellette álldogált. Végül kide­rült, hogy nekünk kell hálásnak lennünk, hogy felpofozta a gyereket. A hála elmaradt. Szeretnék védelmet kérni mindazok gyermekeinek, akik az uszodába járnak és vélet­lenül mást csinálnak, mint amit az ott uralkodó edzők akarnak. Ők uralják hangjukkal, akara­tukkal a terepet. Sokszor minő­síthetetlen hangerővel, minő­síthetetlen szavakat, goromba­ságokat ordítanak, úrhatnám­ságuk félelmet kelt. (Tisztelet a kivételnek!) Mi szülők, nem veréssel szoktuk megoldani a problé­mákat! Név és cím a szerkesztőségben felelő viselkedési normákkal rendelkező gyerek számára felfogható módon, a trágár­ságot nélkülözve. A harmadik kérésben, felszólításban egyér­telműen utaltam annak a bizo­nyos pofonnak a lehetőségére. Miután egy újbóli kiabálás hallatán a hang irányába for­dulva összenéztem „kis bará­tommal", ő rövid szünet után szembenézve újra rázendített. Én ekkor odasétáltam hozzá és ő megkapta a beígért pofont. Ezt követően sem ő, sem társai nem kiabáltak tovább, a játék pedig folytatódhatott. Úgy gondolom, hogy nem vagyok erőszakos, autokra­tikus, önmagát kontrollálni, fékezni nem tudó ember sem az uszodában, sem máshol. (Ellenkező esetben bizonyára nem lehetnék már hetedik éve éppen ilyen korú gyerekek edzője.) Azt is meggyőző­déssel állítom, hogy kollé­gáimra és az uszoda légkörére ugyanez mondható el. Egy dolgot azonban jó lenne tudomásul venni és elfogadni. A 200 ezer lakosú Szegednek egyetlen 50 méteres, feszített víztükrű, valóban tiszta vizű uszodája van, melyre a sporto­lókon kívül számot tart még a város számtalan óvodája, iskolája (általánostól egyete­mig), kulturált, higiénikus környezetben úsznivágyó lakóinak sokasága, és ilyenkor, nyáridőben a stradolók töme­ge. Ez a nagyszámú társaság csak akkor fogja biztonságban és jól érezni magát az „uszi­ban", ha mindenki, kortól és felügyelettől függetlenül, a közösségi normákat betartva viselkedik, és alkalmazkodik a többiekhez. Remélem, a fentiekben leírt eset nem riaszt el sem gye­rekei sem gyermekét féltő szü­lőt sem az uszodától, sem az edzőtől. Név és cím a szerkesztőségben A Maros és Háló utca ke­reszteződésében egy éve meg­süllyedt a burkolat. Azóta min­denféle csapadékvíz befolyik a járda alá, telefon vagy elektro­mos kábel aknája mellett. Egyiknek sem hiányzik a víz! Az itt látottak alapján kérde­zem: kinek a feladata a járda és út közötti - valamikor zöldsáv­nak nevezett - teriiletet rend­ben tartani? Az utcákon végig szemetes, gazos sávok választ­ják el a járdát az úttól. Kö­vetésre méltóan egyes helye­ken a lakók virágos kiskerteket alakítottak ki a házak előtt, példát mutatva, hogy így is kinézhet e terület. A Bárka-Sajka utca torko­latában a trafó körül méteres magas gaz, a sarki telek ugyan­csak szemétlerakóul szolgál egyeseknek. A korábbi bontás során - valószínű közműlekö­tés miatt - az utat felbontották, a burkolatot „kókány" mun­kával állították helyre, a bon­tási anyag ott maradt a járda mellett. Szükséges lenne a telket körülkeríteni, hogy a szemétlerakásnak akadálya legyen. A Festő utca 7. számú ház esővíz levezető csöve évekkel ezelőtt eldugult. Az IKV szak­emberei!?) díjazásra érdemes módszert alkalmaztak. A járda síkjában elvágták a csövet, egy „könyökkel" a járdára vezették a vizet. A járda alatt hagyott csőrészt elfelejtették eltö­míteni, lehetőséget hagytak arra, hogy időnként ezen keresztül szennyvíz bugyogjon föl, csordogálva a járdán, a telefonfülkék mellett. A lát­vány mellett szagos is! A Tarjánvárosi 4. Számú Altalános Iskola június 8-án rendezte meg rendhagyó, tanév végi gyermeknapját a Vidám Parkban és a ligetben. Nyitó­és zárószámként Mészáros Csaba testnevelő dalát adta elő a tanár urakból álló együttes. Egy időben, több helyszínen zajlott a versengés: tájékozó­dási futás, kerékpáros ügyes­ségi verseny, játékos sportve­A hajóállomástól az alsó úton a belvárosi híd felé sétál­va belátni a feljáró út hídsze­rűen kiképzett része alá. A tavaszi áradáskor víz alá került ez a teriilet. Víz érte az ott kia­lakított hálóhelyeket, azok „be­rendezését". Azóta a paplan, ruhaneműk, újság és hullám­papír-csomók rothadásnak in­dultak. A látvány mellé „illat" is társul. Ha a takarításra rá­szánják magukat az arra illeté­kesek, nagy kocsit biztosít­sanak a brigádnak, mert van mit elszállítani. Egy négyzet­méter kőburkolat is hiányzik innen. Mielőtt befalazzák, szóljanak be, nehogy ottmarad­jon valaki a kialakult üregben. Az alsó rakpartról a Radnóti gimnáziumhoz invitálom önö­ket. Az épület mellett sűrűn egymás mellett fák és gépko­csik találhatók. A parkolóba be- és kiálló gépkocsik füstje és benzingőze beáramlik az alagsori tantermekbe. A jó idó beálltával ezek ablakai rend­szerint nyitva vannak, pedig a jó levegőt igazán megérde­melnék gyermekeink! A követ­kező lépés a fák ritkítása lehet­ne. Eretnek ötletnek tűnhet, de minden második fa kiszedé­sével egy kevés napfény is jut­na az alagsornak, és az ott órá­kat eltöltő diáknak, tanárnak. Negyedórás seta alatt ennyi mindent látni Szegeden, a napfény (és árnyék) városában. Csak azokat a jelenségeket említettem, melyekben elbotlik a járókelő. Az „átléphető" hi­bákat majd legközelebb soro­lom föl. ¥.T. télkedő, atfzfaltrajzverseny. Végül a gyermekeké volt a színpad: rövid jeleneteket, ver­seket, dalokat, táncokat adtak elő. Tanítóik is szolgáltak has­onló meglepetéssel. Ezúton szeretne az iskola köszönetet mondani Sebők úr­nak, aki a Vidám Parkot ren­delkezésükre bocsátotta. Keaeseyné Eperjesi Inszüna tanító A csalások, szélhámos­ságok, hazudozások útján a jövőben nem óhajtják követni a párt országos vezetőjét, dr. Torgyán József többé nem elnök számukra! Az első bomba június 12-én robbant a megyei nagyválaszt­mány, illetve nagygyűlés Zsombóra kihelyezett ülésén, ahová a tagság képviseletében szinte a megye valamennyi helyiségéből eljöttek az FKGP helyi vezetői és ahol egy em­berként követelték a követke­zőket: az országos vezetés tart­sa tiszteletben a tagság véle­ményét, a párt belső életében ne nyeijen polgárjogot a csa­lás, szélhámosság, a hazudo­zás, követelték továbbá, hogy ne primadonnák képviseljék a kisgazdákat, Rácz Sándor tér­jen vissza azonnal az országos vezetésbe, s ez a vezetés le­gyen méltó a Független Kis­gazdapárt sok évtizedes hagyo­mányaihoz. Pancza István csa­lással, okirathamisítással szer­zett listás képviselői mandátu­mát az országos vezetés azon­nal nyilvánítsa semmisnek, s helyette az eredetileg a tagság jóváhagyásával megyei első listára helyezett Szigethy Fe­renc kapja meg a listás képvi­selői mandátumot, akit a zsom­bói nagygyűlés újólag, közfel­kiáltással ismét megyei elnöknek választott. Ez volt az első bomba a zsombói Jó barát" vendéglő zsúfolásig megtelt nagytermé­ben, vasárnap, június 12-én Ezt követte a második, június 19­én, Hódmezővásárhelyen, de ezt, mint várható volt, a dagadt kis-nagy ember, az elhivatott vezér robbantotta szájkosárral ellátott vérebek, fehéringes se­kuritáte-fiúk védőőrizetében. Repertoárja a megszokott volt: bűvészmutatvány a szavakkal, hazudozás, arrogancia, mások véleményének leseprése, s közben pedig a nagy poén: „meg merték támadni az én szent feleségemet"!... Természetesen ezek a sza­vak a zsombói nagygyűlésre vonatkoztak, ahol eléggé lesújtóan ítélték meg a prima­donnák képességeit. Nem tagadjuk, szép és em­beri volt a férji kardkirántás, hibája esetleg talán annyi, hogy a vezérfeleség szentté avanzsálásában a bulvárla­poknak azért egészen más a véleményük. Hódmezővásárhelyen tehát az történt, ami a „Zsombói Elárultnak, csalódott­nak érzi magát a Füg­getlen Kisgazdapárt bá­romezres, Csongrád me­gyei tábora. Nem párt­ütésről, szalámizásról, új néptribun feltűnésé­ről, trónkövetelésekről van szó: most a megye városainak, falvainak kisgazda szervezetei, az elnökök, titkárok, a több ezres tagság döntött! Eddig és ne tovább! Manifesztum" szellemében várható volt és nyilvánvalóvá vált: a becstelen vezetés miatt tagság és vezér között áthidal­haratlanná vált a szakadék. Mint föntebb említettem elárultnak érzi magát a megyei kisgazdatagság, igazából csak most jöttek rá, hogy kóklerek, szélhámosok keveredtek kö­zéjük, akik komolytalanná, nevetségessé züllesztették a Független Kisgazdapártot. Egyetlen céljuk, hogy a tagság vállain bejussanak a parla­mentbe, illetve, hogy ki-ki sü­tögethesse a maga pecsenyéjét. Az emberek most várják a cso­dát, az igazi vezetőt, talán Rácz Sándort, akinek az élete tiszta, követhető, emberi tisz­tességéhez kétség nem férhet, és akit Magyarország minden kisgazdája fenntartás nélkül elfogad. Csak a napokban néz­tük a tévében a háború utáni kisgazda vezetőket: Nagy Fe­rencet, Kovács Bélát, Varga Bélát, meg a többieket. Uram­isten, micsoda névsor! Feddhe­tetlen, tiszta, karizmatikus sze­mélyiségek, s jöttek, özön­löttek százezrével zászlójuk, illetve a Független Kisgazda­párt zászlaja alá fiatalok és idősek, városokban és falvak­ban lakók egyaránt. Most? Jelenleg?... Azt hi­szem, nem érdemes mondani bármit is! Mert itt már tettek kellenének; a szavaknak sem­mi esélyük nincsen! Csongrád megye kisgazdái becsülettel megtették a magukét, az első lépést, most várják a többi megye kisgazdáit, s várják a megváltó vezért, aki feledteti majd a kóklereket, s kibontja a Független Kisgazdapárt egy­ségbe hívó zászlaját. Molnár György, az FKGP országgyűlési képviselőjelöltje • Nincs annál rosszabb ve­zető(autó), mint aki csak gondolkodik, gondolkodik ­az autó közben halad — és nem cselekszik. — Nincs annál rosszabb vezető(hivatal), mint aki csak halogatja a döntéseket, tolo­gatja az aktákat (gondolko­dik?) és közben nem cse­lekszik. A Gólya utca-Rákóczi utca kereszteződés közleke­dési gondja nem először ­sajnos, úgy érzem, nem is utoljára - kerül terítékre. Egy héten belül négy totál­káros autó, kisebb-nagyobb személyi sérülés. És ez csak az utóbbi egy hét szomorú statisztikája. Többször jelez­tük az illetékes hivatalnak a problémát, javaslatot téve a megoldásra: 1. Előrejelző táblával ki kellene cserélni az elsőbb­ségadás táblát, stoptáblára. 2. Sárga útburkolati jelet kellene fölfesteni. 3. A lámpát ki ellene cse­rélni erősebb, sárga fényt adóra. Tessék mondani, miért kell megvárni a nagyobb tragé­Nyugodtan alszik-e a hivatal(nok)? diát? (Volt itt már halállal végződő baleset is!) Valamit tenni kell(ene)! A hivatal tesz is. Reagál. Gyor­san (a Csörögben). A javaslat rossz, a probléma alapos vizsgálatot igényel. Ennek eredményétől függően találja ki a megfelelő (?) megoldást. Olyat, mint a Belvárosban? Miért nem hisz a gyakorlati (!) tapasztalatnak, az itt élők jelzéseinek, miért csak magát tartja szakembernek (én is az vagyok - igaz, nincs hiva­talom - és nem azért, mert a jogosítványomban nincs bélyegzőnek hely, még csak nem is az oktatói igazolvá­nyom miatt, hanem azért, mert 21 éve vezetek). Miért nem örül, hogy a megoldásért még csak gondolkodni sem kell, csak aláírni, és máris kipipálhatja, beírhatja magá­nak a piros pontot anélkül, hogy elhagyta volna megbí­rálhatatlan irodáját. Miért to­logatja az aktákat, tűz ki határidőket, erőszakolja meg a valóságot (csak szaporod­nak a balesetek!). Igaza van: a tábla jól lát­ható, az emberi hülyeség el­len nincs (?) orvosság. Ezt gondolták a vasúti keresz­teződésekről is. Közben tra­gédia tragédiát követett, mire intézkedtek: sebességkor­látozó tábla, fekvő rendőr, útburkolati jelek. Nem biztos, hogy a legjobb megoldás, de legalább tettek valamit. Jelentem, a móravárosi piac környékének közleke­dési problémája nem igényel alapos vizsgálatot! „Csak" figyelembe kellene venni az itt lakók véleményét, meg kellene hallgatni a taxisokat, buszvezezetőket, netán a köz­lekedési baleseteket vizsgá­lókat. A harmadik körút nem a piac gondjait fogja megol­dani, hiszen a piacig már most is használható! Éppen ezért érthetetlen (szintén többszöri jelzés ellenére!), miért nem lehet a vasárnapi autópiacra érkezőket a hátsó kapun, a parkoló felől been­gedni? Talán azért, mert ott senkit sem zavarnának? Nehogy ebből is azt szűr­jék le, mint a használt­árucikk!?) piacról érkezett bejelentésekből: hogy az itt lakók ellenségei a piacnak. Akkor sem és most sem erről volt-van szó! Csupán vannak tapasztalataink és látjuk, le­hetne másképpen és jobban szervezni az itt élők és a piacra járók megelégedésére. Lehet, mire ez az írás meg­jelenik, nem ez volt az utolsó baleset (06. 18. 13.30 óra). Most csak két autó lett totál­káros, kisebb személyi sérü­léssel megúszták a bent ülők, tönkrement egy nyugdíjas házaspár gondozta szép virágoskert és kerítése. Az idős házaspár a balesettől há­rom méterre gyönyörködött a virágokban, mikoris a járdán landolt a két autó. Itt a gyalo­gosforgalom is jelentős. Ed­dig még nem történt tömeg­szerencsétlenség. .. Tessék mondani, nyugod­tan tetszik aludni? Az edző válaszol Rendhagyó gyermeknap

Next

/
Thumbnails
Contents