Délmagyarország, 1994. június (84. évfolyam, 126-151. szám)

1994-06-18 / 141. szám

TÁRSASÁG • KULTÚRA • IFJÚSÁG • BŰNÜGY • SPORT DM-mozaik: a kivonulás évfordulóján Hazamentek a legények Fogadás. Az esemény, amellyel hazánk függetlenné válik, a Szovjetunió számára is óriási presztizsnyereséget hoz a világpolitikában - jelentette ki Antall József miniszterelnök csütörtökön a Parlamentben, amikor fogadta Viktor Silov altábornagyot, a kivonuló Déli Hadseregcsoport parancsnokát. 1991. jún. 14. Hamarabb. Az utolsó katonavonat vasárnap, nem sokkal 22 óra után hagyta el hazánkat a záhony-csapi határállomáson. A szovjet alakulatok a tervezettnél két héttel hamarabb távoztak, a kivonás határideje ugyanis - a kormányközi megállapodás szerint - június 30. volt. 1991. jún. 17. Kivonulás, bevétel. A kivonulás megkezdésétől eltelt 15 hónap alatt csaknem 35 ezer vasúti kocsi szállította a Szovjetunióba a Déli Hadseregcsoport eszközeit, katonáit. Összesen másfélezer szerelvényt állítottak össze a mándoki és a tornyospálcai rakodóállomáson, s indítottak útnak. A hatalmas mennyiség rakodása és a százezer katona szállítása a MÁV-nak egyA „ Szabadság napjaként " tartjuk számon azt a napot, amikor az utolsó szovjet katona elhagyta hazánk területét. Nevezetes dátum 1991. június 16-a, még akkor is, ha ezt a hétköznapok forgatagában könnyedén túllépjük. Az örökkévalóságnak tűnő „ideiglenesség" után reményeink szerint véglegesen elmentek a kényszerűen barátnak nevezett megszállók. A három évvel ezelőtti történést idézzük a Délmagyarország lapjairól. milliárd forint körüli árbevételt jelentett. 1991. jún. 17. Vissza, vetkőzve. Silov altábornagy gépkocsival ment át az átkelőhelyként szolgáló Tisza-hídon. A Déli Hadseregcsoport parancsnoka néhány nap múlva azonban civilként visszatér Budapestre, hogy mint a Fotó: Gyenes Kálmán szovjet kormány meghatalmazottja részt vegyen a csapatkivonás pénzügyi kérdéseit tisztázó jegyzőkönyv elkészítésében. 1991. jún. 20. Edzésben. Tartózkodnake még szovjet katonák Magyarországon ? Ennek ellenőrzését rendelte el tegnap Annus Antal altábornagy, államtitkár, miután a szovjetek még hét objektumot nem adtak át a magyar félnek. Ráadásul egyes hírek szerint egy nappal a csapatkivonás befejezése után Mátyásföldön szovjet katonák reggeli tornát tartottak. 1991. jún. 21. Minden eladó. ... Jómagam szeretném a csapatkivonulást a maga módján kommentáló kereskedő igazát látni: azt mondta, szerinte ezután jobban megy az üzlet. Orosz tányérsapkákat, miegyéb rekvizítumokat árul. Gyanítom, az új Magyarország ettől nem lesz gazdagabb. 1991. jún. 21. Függőjátszma. Drámai vita után félbeszakadt a magyar-szovjet csapatkivonás anyagi, pénzügyi kérdéseivel foglalkozó hétfői tárgyalás. Silov tábornok mereven ragaszkodott álláspontjához: az aláírandó jegyzőkönyben, de még annak mellékletében se kerüljenek megfogalmazásra a magyar igények. Ez gyakorlatilag azt jelentené, hogy az objektumok állagmegóvásának elmulasztásából származó tetemes károk ugyanúgy figyelmen kívül maradnának, mint az ugyancsak nagy tételt - 60 milliárd forintot - képviselő környezeti károk. 1991. jún. 25. A világ egyre több országában jelenik meg Deborah Dwork „Gyermekek sárga csillaggal" című könyve. A Yale-egyetem neves professzornője a legszörnyűbb rémtetteket írja le a történelem egyik legnagyobb népirtásáról, amelynek csaknem egymillió gyermek esett áldozatul. A szerző bevezetőjében emlékeztet arra, hogy ez a szörnyű téma első gyermek-központú feldolgozása, ami azért is fontos, mert ebben a vonatkozásban „mutatkozik meg a legtisztábban a Holocaust brutális tébolya". Egy teljes népet bűnösnek kikiáltani persze önmagában is nonszensz, de „három-, vagy hatéves kisgyerekek tömeges kiirtása érzékelteti a legjobban, hová vezet a kezdetben csak kirekesztéssel járó előítélet". A megrendítő könyv anyaga túlélők emlékezéseiből és egykorú dokuAmerikai professzornő megrázó könyve A Holocaust és a gyermekek mentumokból áll össze. Az alábbiakban néhány jellemző részletet villantunk fel. ...A varsói gettó egyik sikátorában csontváz-sovány kisfiú vonszolja magát és gyengülő hangon rimánkodik: - Egy darab kenyeret! Az Isten szerelmére, adjanak egy kis kenyeret! A közeli ablakból kinéző öregúr nem bírja tovább: saját szűkös adagjából letör egy darabot, lehajítja az aszfaltra. A gyerek hálásan felnéz, mintha intene is, aztán odazuhan a kenyér mellé és nem mozdul. - Ledobtam, fiam - kiált az öregúr. - Ott van melletted. A fiú továbbra is mozdulatlan. A kenyérdarab mellett végzett vele az éhhalál. ...Pithiviers, Franciaország, 1944 késő nyara. A Vöröskereszt egyik akkori alkalmazottja mondta el a szerzőnek: „A pithiviersi internálótábor egyik gyermekszobáját ürítették ki francia rendőrök német parancsra. A közvetlen cél a pályaudvar, a távolabbi egy megsemmisítő láger. Az egyik totyogós kislány feláll az ágyra, álmosan dörzsölgeti a szemét - az ilyen akciókat általában hajnaltájt hajtották végre -, és elkezd játszani az egyik rendőr fényes sípjával. A rendőr zavartan ellép, a szállítmány hamarosan elindul utolsó útjára..." Számos más európai országhoz hasonlóan, Hollandiában is akadtak bátor emberek, akik legalább az apró gyermekeket meg akarták menteni. Ezt gyakran csak úgy lehetett megtenni, hogy a kicsiket elszakították szüleiktől és elvitték a veszélyt vállaló, emberséges keresztény családokhoz. Richárd Groenewegen hágai nyugdíjas meséli a szerzőnek: - Azt mondtam a szülőknek, megmentem a kisfiút, megvan már a helye. Ők zokogva arra kértek, még egy éjszakára hagyjam náluk. Nem volt szívem nemet mondani. Másnap jöttem, a lakás már üres volt, a család úton volt a gázkamra felé. (FEB) Nagy Bandó András Szerepjá tszók Ha elfogadjuk alapigazságként, hogy az élet is egy nagy színjáték, s hogy színház az egész világ, akkor azt is elfogadhatjuk, hogy a politikai élet is egy nagy-nagy színjáték, a Parlament pedig maga a Nemzet Színháza, jobbnál rosszabb szereplőkkel és óriási statisztériával. Mint színpadon is gyakran szereplő humorista, megpróbáltam a színház, a színpad, s a szerepek felől megközelíteni a politikai történéseket. Ha a „szocializmus" időszaka egy túl hoszszú időn keresztül, erőltetetten, igazi közönségsiker nélkül repertoáron tartott tragédia volt, akkor az elmúlt négy év alatt játszott népszínmű akár egy sikersorozat első időszakaként is felfogható. A hajdani nagy színészegyéniségek kapták benne a statisztaszerepeket, s az egykori nagyok árnyékában kényszerűségből meghúzódó vagy alámerült színművészek játszhatták el a főszerepeket, beleértve az összes fontosabb mellékszerepet is. A rendező is közülük nőtt ki, a maga sajátos elképzeléseivel, s azok megvalósításával, illetve kísérleteivel. Ha belegondolunk, nagyon unta már a közönség azt a bizonyos régi-régi, túljátszott drámát, hát még az akkori idők szerepjátszóit! Bizony-bizony idejét múlt darab volt, telis-tele a szocreál jegyeivel, s emellé már csak ráadásként jöttek a szereplők, köztük megannyi ripaccsal, akik legtöbbször nemcsak a szerepüket, hanem a becsületüket is eljátszották. (Az elődjeik között is volt már olyan - minden szerepet egyedül játszó! - kopasz bonviván, akit már fénykorában is több darabban szerettek volna látni...) El kell ismerni, a négy évtizedes színjátszás az utolsó évekre mégiscsak kitermelt néhány egészen jó képességű tehetséget, akik a szakma nagyjaivá nőhették volna ki magukat, ha lett volna rá pár évük, nem vették volna le a darabot a repertoárról, vagy ha teszem azt, az új népszínműben is kaphattak volna valami apróbb szerepet. Erre nem kerülhetett sor, mert jöttek az új tehetségek - bár azóta épp a tehetségüket kérdőjelezték meg legfőbb kritikusaik! -, kifüggesztették az új szereposztást, melyben a rendezői elvek értelmében csak statisztaként lehettek,jelen, s legföljebb végszavazni hívták be őket a színpadra. Aki valaha is szerepelt színpadon, s mondjuk sikerült is már ezt-azt elérnie a pályán, az jól tudja, hallatlanul jólesik az embernek a „bejövő" taps, melyet csak az kap meg külön és kiváltképp, aki előző szerepeinek eljátszásával egyszer már kiérdemelte azt. En azt hiszem, ezt a bejövő tapsot az új főszereplők is megkapták. Nagy reményeket fűzött hozzájuk a közönség, s várták a folytatást. A tehetség persze sokféleképp elemezhető valami. A tehetség látható és érzékelhető, észrevehető és érezhető a játékból, s egyéb jelekből is. Nos, a közönség és a kritika elégedetlen volt a mutatott játékkal. Mintha lötyögött volna rajtuk a szerep. Érezhetővé vált, hogy nem testreszabott a szereposztás. Túlzott volt a rendező bizalma, olyanoknak osztott ki főszerepeket, akik képtelenek voltak arra is, hogy négy év alatt megbirkózzanak a szereppel, talán nem is csoda, hogy leszerepeltek, s belebuktak, s kis híján belebukott az egész színház. Mert ma már azt is tudni kell: csak az a színház képes megmaradni, amelyik megfelel a kor elvárásainak, s olyan produkciót nyújt, amire bejön a közönség. A közönség pedig csak a jó darabokra és a fantasztikus alakításokra vevő. Elege van a színpadon egymást marcangoló figurákból, az agresszív, hangoskodó színészekből, a ripacskodva bohóckodó paprikajancsikból, s ha választhat, inkább tapsol a szépen, érthetően és tisztán beszélő, európai színvonalon játszó, tehetséggel megáldott, s a színház érdekeit maximálisan szem előtt tartó szerepjátszóknak. A tehetség egyéb jelei közé tartozik az is, hogy a színész tudja a szakmát. Hogy tisztában van dolgokkal. Például azzal, hogy a bejövő tapsnál is fontosabb a kimenő taps. Mert a színpadi jelenést köszöntheti bármekkora taps és üdvrivalgás, ha silány az aznapi teljesítmény, a kimenő taps is szerényebb lesz, sőt, legtöbbször el is marad. Mert a szerepjátszók sikere múlandó. Ami hajdanában népszerűséget hozott, az mára semmivé olvadhat, ha nincs mai produkció. Minden este sikert kell csinálni, hétről hétre, évről évre. Nos, a közönség úgy döntött, hogy nem lesz kimenő taps. El is maradt. Pedig négy éve rendes kis bejövő taps dübörgött... Az elmúlt négy év szerepjátszói sokszor hivatkoztak arra, hogy rájuk jött be a közönség, hogy a magyar közönség nagyobb fele őket tapsolja, s őket szereti, s íme, a végén derült ki, hogy az előadás végére majdnem mindenki kilopakodott a teremből, átszivárogva a szomszédos - egykor népszerűtlen - színházba, majdhogynem teljesen kiürült a ház, s észre sem akarták venni, hogy szinte teljesen üres széksorok előtt játszanak, ráadásul igen halványan és hiteltelenül. Most aztán kinyitott az új színház, egyelőre telt házzal megy az új darab, ha minden igaz, kettős szereposztásban, amit ugyan sohasem szeretett a közönség, de most akkor is ez lesz, s talán majd megszokják. A múlt négy év sztárszínészei statisztaként asszisztálnak, végszavaznak és konstruktívan bírálják a szerephez jutott egykori statisztákat. A közönség ismét ünneplőbe öltözött, arcán mosoly, s bizakodva várja az előadást, remélve, hogy nem felújítás lesz, hanem egy teljesen új mű, mely a színészi játékot illetően őrzi a legjobb magyar szerepjátszók hagyományait is. Szerencsére súgó nincs, legalábbis nem látszik, az ügyelő a helyén van, függöny fel. Akkor hát a bejövő tapssal meg is volnánk...