Délmagyarország, 1994. június (84. évfolyam, 126-151. szám)

1994-06-15 / 138. szám

4 KRÓNIKA DÉLMAGYARORSZÁG SZERDA, 1994. JÚN. 15. • Lakossági bejelentések alap­ján lapunk már tudott eme fe­nyegetésről; azért nem írtuk meg, hogy védjük az. említett cég jó hírét, egyúttal óvjuk a város nyugalmát. Most, hogy a rendőrség a fenyegető nyomára bukkant - amiben mindvégig reménykedtünk nincs akadá­lya a közhírré tételnek. Amikor az országban a közhangulat a parlamenti robbantás után nem éppen rózsás, nagy-nagy fele­lőtlenség a hasonló esetekről hallgatni. Azt is tudjuk, hogy a Somogyi-könyvtárt is megfe­nyegették; ez ügyben informá 1 HÍR -1 KOMMENTÁR Robbantó" - házon belül? w A szegedi rendőrkapitányság őrizetbe vett egy középkorú férfit, aki ellen büntetőeljárást indítottak közveszéllyel való fenyegetés vétsége miatt. Az a vád ellene, hogy több alkalom­mal, telefonon megfenyegette az Agroker Rt. dolgozóit; jú­nius 13-án nyilvános fülkéből telefonált, ezt követően elfog­ták. Tettét beismerte, s azzal indokolta, hogy korábbi munka­viszonyát a jelzett cégnél megszüntették, ő ezt nagyon sérel­mezte, melynek ily módon próbált nyomatékot adni... cióink szerint, egy 15 éves gyereklány gyanúsítható. Isme­retes, hogy a bíróságot fenye­gető „robbantót" is előállította a rendőrség. Az ügyek kiderí­tésére technikai módszert al­• Az Épület javára Hangversenyévad a zsinagógában Színvonalas hangversenyek várják június 19-től szeptem­ber végéig a zenekedvelő kö­zönséget Szeged egyik legne­vezetesebb idegenforgalmi lát­ványosságában, a mór-sze­cessziós stílusú új zsinagógá­ban. A szegedi zsinagóga hangversenyévadát különböző műfajú rendezvények teszik rangossá. A koncertekre felkért művészek, neves zenekarok, énekkarok mind az épület fel­újításánakjavára ajánlották fel­lépéseiket. A nyitó hangversenyt a Honvéd Együttes tartja június 19-én 17 órától, közreműköd­nek a Honvéd Együttes férfika­ra és a Weiner Leó Szinfonikus Zenekar szólistái. Szólót éné­kel: Fekete László, Kovács Anna Mária. Maria Terese Ur­bie és Lózsy Bíró János. Vezé­nyel: Tóth András. Műsoron: liturgiái hagyományok és kó­rusfeldolgozások, Mendels­sohn férfikarok és Martinu: Ézsaiás próféciája. Június 26-án a Holocaust 50. évfordulójának szegedi emléknapján a külföldre el­származott szegediek világta­lálkozója alkalmából a Gold­mark Kórus lép fel liturgikus és világi vegyeskarokkal. Szó­lót énekelnek: Cseer Erzsébet, Kis Márta, dr. Szécsy József. Vezényel: Ádám Mária. kalmaztak, mely nem korlátoz­za az állampolgárok jogait. Bi­zonyos, hogy a hasonló, eszte len megnyilvánulások mérhe­tetlen károkat okoznak a köz­hangulatban. A szünidőben az iskolák és az egyetemek remélhetőleg „megmenekülnek" a hasonló fenyegetésektől. Amennyiben közszolgálati intézmények és vállalatok kerülnek „terítékre", a kiváltó okokat — e hírünk is azt sugallja - munkahelyi gon­dokkal lehet magyarázni. P. S. Július 27-én 18 órakor kez­dődik a Salieri Kamarazenekar hangversenye, ahol Gregor Jó­zsef működik közre. A Salierit Pál Tamás vezényli majd. Szeptemberben újabb há­rom koncert lesz: 4-én Franki Péter (London) zongoramű­vész lép fel, 18-án lesz Gregor József 30 éves jubileumi hang­versenye a Szegedi Operabará­tok Egyesülete rendezésében, 25-én pedig a Zenei Világnap alkalmából lesz koncert a Tö­mörkény Gimnázium Leányka­ra (vezényel: Dohány Gabri­ella), az Ifjú Zenebarátok Kó­rusa (vezényel: Erdős János) és a Szegedi Konzervatórium Rézfúvós Együttese szereplé­sével. P. I. AZ IFJÚSÁGI HAZBAN ma: 16.30 órakor dr Szokol Márta ingyenes jogi tanácsadást tart; 17 órakor videóklub: Erik, a viking. (DM) PROGRAMAJÁNLAT MA A CSILLAG TÉRI FIÓK­KÖNYVTÁRBAN - a kölcsön­zési időben - használt könyvek vására (június 25-ig). Egységár: 10 Ft. VAKÁCIÓ AKCIÓ: Kukkan­dó a Szegedi Hangszergyárba ­gyülekező háromnegyed 9-kor a Százszorszép Gyermekházban; Tárlatvezetés és képzőművészeti foglalkozás Peru Pizzaro előtt címmel - 10-12 óráig a Móra Ferenc Múzeumban; Esőerdők, ismeretterjesztő film vetítése délután fél 3-kor a Somogyi­könyvtárban. PSZICHOLÓGIAI TA­NÁCSADÁS 15-17 órától az Ifjúsági Irodában (Arany J. u. 7.); életvezetési problémák. SZÍNTERÁPIA CÍMMEL előadást tart Aranyi Lászlóné 17.30 órai kezdettel, a MÁV Di­ákotthon nagytermében, az Egészségünkért Alapítvány szer­vezésében. AZ AURA Természetgyó­gyász Klubban, a Tantusz Műve­lődési Házban 18.30 órától Lel­künk útja a halálunk után cím­mel Boros Imre klubvezető tart előadást. A FŰ-VÉSZ KLUBBAN a Maszk Egyesület videós színházi sorozata: Lapozgatások az idő­ben. HOLNAP VAKÁCIÓ AKCIÓ: Termé­szetfilm mozi - Dél-amerikai macskafélék, Gorillák, A polip ­9.30 órakor a Szegedi Vadas­parkban; A csodálatos fa című foglalkozás (Fülöp-szigeteki me­sék, érdekességek, szokások) délután fél 3-kor a Somogyi­könyvtárban; a János vitéz című rajzfdmet délután 3 órakor ve­títik a Dugonics moziban. AMIGA KLUB 17 órától az Ifjúsági Irodában (Arany J. u 7.). Az e heti téma: Felhasználói alapismeretek. A KOZMIKUS ÚT TÁRSA­SÁG előadássorozatában, a MÁV Nevelőotthon előadóter­mében, 17 órakor, A személyi­ségfejlesztés és ennek kérdései címmel Borsi Istvánná, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola ta­nára tart előadást. KOZMO ARKANUM KLUB. Az engedelmesség győzelméről címmel Benárik Ádám asztroló­gus tart előadást a Juhász Gyula Művelődési Központban. A JAZZ KOCSMÁBAN (Kálmány L. u. 14.) 19 órától a Jazz Moments játszik. A JATE KLUBBAN 20-02 óráig Nosztalgiabuli lesz. Házi­gazda: Poór Zsolt. A FŰ-VÉSZ KLUBBAN Walhalla teaház. IDŐSZAKI KIÁLLÍTÁSOK A MÓRA FERENC MÚZE­UMBAN Peru Pizzaro előtt; Aba-Novák Vilmos emlékkiállí­tása A KÉPTÁRBAN (Horváth M. u.) a makói grafikai művész­telep kiállítása A FEKETE-HÁZBAN: „...mondhatatlan örömmel szemlélem Szeged népében a lel­kesedést... - emlékkiállítás Kos­suth Lajos halálának 100. évfor­dulójára; Mérnökök, mérnökök című kiállítás A KASS GALÉRIÁBAN (Vár utca): Kass János grafikái; 100 éves a Feszty-körkép - bé­lyegterveket bemutató kiállítás AZ 1MPALA HÁZBAN (Zár­da u. 9.): IGLU Művészeti Cso­port kiállítása A RÓKUSI FIÓKKÖNYV­TÁRBAN (Vértói u. 5.): termé­szetfotó-kiállítás A SZÁZSZORSZÉP GYER­MEKHÁZBAN: a Mozaik Stú­dió lapozgatója A BÁLINT SÁNDOR MŰ­VELŐDÉSI HÁZBAN: az Új­szegedi Gimnázium nyári tárlata A HUNGALÉRIÁBAN (Dák F. u. 29.): Vinkler-hagyaték és Sinkó János (Szeged), Erdélyi Tibor (Vásárhely) kamaratárlata A DECORAMA STÚDIÓ GALÉRIÁBAN (Hajnóczy u. 4.): Kiss Alice divattervező iparművész és Simon Miklós festőművész kiállítása A KÁLVÁRIA GALÉRIÁ­BAN (dr. Boros J. u. 27): Michel Bona és Francoise Rio francia festők képei A SZEGEDI VADASPARK­BAN, a Zooiskolában: Élet az őserdőben és az Andok vidékén - a dél-amerikai élővilágbemuta­tóhoz kapcsolódóan az ott élő in­diánok életének bemutatója A FORRÁS SZÁLLÓ Móra termében: Forintos Anna buda­pesti festőművész képei (a Poszt­Art Galéria rendezésében) A 6. SZ. GONDOZÁSI KÖZ­PONTBAN (Kereszttöltés u. 29/B: Borbély Zsolt festőművész kiállítása (a Poszt-Art Galéria rendezésében) A POSZT ART GALÉRIÁ­BAN (Hajnóczy u. 5.): Szabó Edit vajdasági festőművész be­mutatkozó kamarakiállítása HIDBETON BT. Beton, házhoz szállítással Járdalap, gyephézagos járdalap. Sóderszállítás, alapásás és földmunkák Szeged, Napos út 10. Tel.: 62/325-335 JÖJJÖN EL AZ EURO BUSINESS MAGYARORSZÁG KFT. szegedi szaküzletébe, ahol nagy választékban talál PIONEER - SONY termékeket, valamint katalógusbői rendelhet még JAMO, JVC, PANASONIC, PHILIPS, TECHNICS készülékeket is és részletfizetéssel is vásárolhat! Nyitva tartás: H-P: 9.30-17.30. Szo: 9-12 SZEGED, MIKSZÁTH K. U. 16. TelVfax: (62) 321-079. Bádogosok! Építkezők! — Alumínium — Horganyzott — Vörösréz — Horgany — Lindab lemezek és g csatornarendszerek Színesfém Kereskedés Kálvária sgt. 52. Tel.: 322-361 Olcsón, jól akar vásárolni? Jöjjön hozzánk! Kínálunk - paprikái (díszdobozban is) ételízesítőket, szójás termékeket, tésztát, konzerveket. Knorr leveseket stb. Új termék: Pripa ízesítő 200 g 60 Ft Boszorkány ételízesítő 250 g 99 Ft PAPRIKA DISZKONT, Szeged, Szövetkezeti u. I. (Nagyállomás mögött) Ny.: H: 9-15 K-P: 9-17 Sz: 9-13 Tel.: 323-611/208 MIRŐL IRT A DM? DÉLMAGYARORSZÁG 80 éve Caruso legújabb csábítása (...) Mrs. Mildred Meffert, egy feltűnő szép newyorki özvegy százezer dollár kártérítésért pöröli Carusot „tört szivéért kárpótlásul". (...) - (...) Hangverseny-körutja alatt és fellépéseikor városról-vá­rosra követtem őt s e közben összes pénzemet elköltöttem. Ké­sőbb ez sem volt elég, egész hite­lemet kimerítettem, összes éksze­reimet zálogba tettem, még azokat is, melyeket Carusotól kaptam. Ő nem akar többet tudni rólam, bár többsziir megigérte, hogy elvesz. Caruso nem igen nyilatkozott erről az ügyéről a riportereknek és csak annyit mondott, hogy nyu­godtan váija a bírósági tárgyalást. (1914. jún. 15.) D&MAGYARORSZAG 40 éve 1954. évi nagygyűlése Hétfőn délelőtt 10 órakor az Akadémia dísztermében megkez­dődött a Magyar Tudományos Akadémia 1954. évi nagygyűlése. Az ülés elnökségében foglalt helyet Nagy Imre akadémikus, a minisztertanács elnöke, Erdey­Grúz Tibor akadémikus, oktatás­ügyi miniszter. Zsoldos Sándor egészségügyi miniszter, Rusznyák István Kossuth-díjas, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, M. M. Dubinyin, Sztálin-dijas akadémikus, a Szovjetunió Tudo­mányos Akadémiája elnökségének tagja, a Szovjetuni Tudományos akadémiája küldöttségének veze­tője, Walter Friedrich Nemzeti­dijas, a Német Tudományos Aka­démia elnöke, Bohuslav Havrenek akadémikus, az orosz nyelv főis­kolájának rektora, a Csehszlovák Tudományos Akadémia küldöttsé­gének vezetője, Ljubomir Csaka­lov, a Bolgár Tudományos Akadé­mia elnökségének tagja, Stefan Milku akadémikus, a Román Népköztársaság Tudományos Akadémiája küldöttségének ve­zetője. (...) Az 1954. évi nagygyűlést Rusznyák István, a Magyar Tudo­mányos Akadémia elnöke nyitotta meg. Felolvasta a Magyar Tudo­mányos Akadémia három tiszteleti tagja: A. V. Palladin, az Ukrán SZSZK Tudományos Akadémi­ájának elnöke, Kuo Mo-zso, a Kínai Tudományos Akadémia elnöke és Zdenek Nejedly, a Cseh­szlovák Tudományos Akadémia elnöke üdvözlő táviratát, majd elmondotta megnyitó beszédét. Az elnöki megnyitó után Nagy Imre elvtárs akadémikus, a mi­nisztertanács elnöke tartotta meg bevezető előadását. (1954. jún. 15.) DÉLMAGYARORSZÁG 4 ÉVE Fogyóban vagyunk A tömeges méretű legális abor­tusz és a hazai demográfiai ka­tasztrófa összefüggése egyértel­mű: miközben kórházainkban évente 90 ezer terhességet szakíta­nak meg, a magyarság létszáma 10 év alatt 250 ezer fővel csökkent. Az utóbbi 35 évben Magyarorszá­gon 4,5 millió művi abortuszt vé­geztek, s ez világviszonylatban pél­dátlan. Ezek az adatok amellett szólnak, hogy nemzeti sorskérdés­ről van szó - hangsúlyozták a csa­ládok életével kapcsolatos legfon­tosabb biológiai, jogi, lélektani és társadalomtudományi kérdések megvitatására összehívott négyna­pos budapesti Család Kongresszus csütörtöki megnyitóján. (...) Az első nap került napirendre az is, hogy Magyarország több mint két évtizede világelső az ön­gyilkosságok számarányát tekint­ve. E szomorú elsőség oka, mint hangoztatták, nem az egyén hibás magatartásában keresendő, hanem a társadalmi folyamatok hatására bekövetkezett szocializációs ne­hézségekben rejlik. A kongresszus (...) számos csa­láddal összefüggő kérdést vitat meg. Előadás hangzik el többek között a hűség szerepéről és értel­méről, a házasság kritikus pontjai­ról, a családok kapcsolatairól. Szó lesz a fogyatékosok családon belü­li helyzetéről, továbbá a szülők nélkül felnövő gyermek esélyeiről. (1990. jún. 15.) A LEGKEDVEZŐBB FELTÉTELEK MELLETT SZEGED 10 TeIEICÍ u. 5. w a JOKER MARKÉT mefett Tel.: 514 - 026 ÜTVEFÚRÓ SAROKCSISZOLÓ GYALUGÉP MŰKŐCSISZOIÓ DEKOPlRFÜRÉSZ LÁNCFŰRÉSZ VÉSÖCÉP REZCÖCSISZOIÓ CSISZOLÓKORONCOK BONTÓKALAPÁCS FÚRÓSZÁRAK a 6 • 5 a VÁCÓTÁRCSÁK KÖLCSÖNZÉS, ÉRTÉKESÍTÉS VASÁRU NAGYKERESKEDÉS BETONVAS. SAVÁLLÓ ANYAGOK. MINDENFÉLE VASANYAQ. VALAMINT CSÖÁRUK. SAVÁLLÓ CSÖVEK Titi Mária kiállításai A szegedi textilgrafikus, Titi Mária munkáit Budapesten, a Korona Pódium kiállítótermé­ben tekinthetik meg az érdek­lődők. A mostani bemutató előtt ugyancsak a fővárosban, a Kispesti Vigadóban rendeztek kiállítást Titi színes textilgrafi­káiból. A Sörfesztivál rendezői ÖÉLMAGYARORSZÁG 5) epó KFT. , ezúton szeretnék megköszönni az alábbi „csapatoknak" bogy INGYEN FELLÉPÉSSEL segítették a hangulat megteremtését! -SASFÉSZEK és GUMLMACI rokc & roll klub, -BLUES BELL együttes, -SZEGED TE cselgáncsosai, -MÉDIA LUX óriás kivetítő -DOROZSMAI TŰZOLTÓ ZENEKAR, - PA VUK KRISZTA divatbemutatója. Ha júniusban a Baumit kereskedők bármelyikénél vásárolja meg építőanyagait a Baumit termékek választékából, nemcsak a legszebb ház lesz az Öné, de az is lehet hogy a legolcsóbb is! A Baumit kisorsolt egy júniusi napot és aki ezen a napon vásárol a teljes vételárat visszakapja! Az esély 1:26-hoz és nincsenek vesztesek, mert a Baumit mi­nőséggel mindenki csak nyerhet A Baumit Nép Nap dátumát július 5-én hozzuk nyilvánosságra a Népszabadságban, a Kurírban és a vidéki napilapokban! Ha Ön nyert, keresse fel személyesen, vagy hívja a Baumit Kft-t, hogy nyereményét átadhassuk! (1103 Bp., Noszlopy u. 2. Tel.:157-2372,157-2741.) Baumit. Építőanyagok profiknak.

Next

/
Thumbnails
Contents