Délmagyarország, 1994. június (84. évfolyam, 126-151. szám)

1994-06-14 / 137. szám

KEDD, 1994. JÚN. 14. Leértékeli vakádé am srácok táskájukat fel-feldobva, torkuk szakadtából " üvöltve léptek ki az iskola kapuján. Egy év bezártsága, stresszei után a szabad lélegzet minden öröme ott volt abban a kitörésben. Alig telt el három nap a szabadulásuk óta, s mára megteltek velük az utcák, a terek, a betonbunkerek közötti grundok. Ma még élvezetes, mert van mit mesélni egy­másnak, ma még van téma, ötlet a szabadság napjait önfeledten töltendő, ma még oly' eleven az újdonság va­rázsa. Amikor a levegőbe repülnek a táskák, s amikor fel­hangzik az indiánüvöltés az iskola kapujában, sok szülőnek görcsbe rándul a gyomra, mert tudja, nincs családi nyaralás, utazás, még hétvégi strandprogram sem fér a költségvetésbe. 5 ahogyan fogynak majd a hetek, úgy fogy a közös téma, az ötlet, kopik a szabadság varázsa, s megszi­lárdul az unalom, amikor már csak a lődörgés ad „tar­talmat" a napnak. Nem kevesen vannak és lesznek e nyá­ron is, akiknek csak a táblára felírt szó marad az: vakáció. Kalocsai Katalin Asztalok, emberek, sörök- (Fotó: Révész Róbert) Bajor zene a Bajor standján - magyar módra • Betörés után, Sándorfalván Működik a videostúdió A szűkszavú rend­őrségi jelentés szerint a sándorfalvi Ady Endre Művelődési Házat szom­batra virradóra ismeret­len tettesek kirabolták. Az ajtóbefeszítéssel épü­letbe hatoló bűnözők mintegy 353 ezer forint értékű technikai fel­szerelést vittek el, mi­közben 50 ezer forintnyi rongálást okoztak az épületben. A rendőrség nyomoz az ügyben. Pataki Zsuzsa, a Művelő­dési Ház vezetője elmondta: - A helyi kábeltévé vasár­napi adása elmaradt. Mától, keddtől folyamatos a program­szerű műsorunk. A berendezés a polgármesteri hivatal tulajdo­nát képezi. Szerepünk az infor­mációtovábbítás, aminek a jövőben is szeretnénk eleget tenni. Mivel technikai felszere­lésünk, érthető módon, hiá­nyos, a minőség némileg rom­lik. A részletekről a polgár­mester úr tud bővebben be­szélni. Kónya József polgármester nagy érvágásnak minősítette a lopást: - Feltételezem, a tolvajok között lehetett olyan ember, aki már járt a stúdióban, ugyanis igen szakszerűen vá­logatott a fölszerelés között. Csak a helyi műsorsugárzásra alkalmas eszközöket vitték el, ugyanis a központi antennával nem volt semmi gond. és a né­zők nem észlelték a műsorki­esést, tehát nem figyelmez­tettek senkit. A község lakói­nak biztosítjuk a továbbiakban is a folyamatos információ­áramlás, egyúttal arra kérjük őket, bárki bármit tud a lopás előzményeiről, körülményei­ről, éljen a bejelentés lehetőr ségével. Eltűnt - s erre érde­mes figyelni! - egy 200 ezer forint értékű Panasonic leját­szó, műsoros kazetták, egész­ségügyi oktatófilm stb. p.s. • Sokat írtunk róla. De nem eleget. Erről a rendezvényről ugyanis nem lehet(ett) néhány sorban beszámolni, mert annyi esemény sűrűsödött össze az öt nap alatt, hogy felsorolni is nehéz... Hétfőn délelőtt még az ered­mények összegezése volt napi­renden, mindenki külön-külön, meg együttesen is megvonta a mérleget. Hogy sikeres volt a II. Szegedi Sörfesztivál, az már most biztos. Csúcsdöntés volt, minden vonalon - a tavalyihoz képest. De lássunk néhány adatot e nagyszabású rendez­vényről. Csonka Gábor vásárigaz­gató tájékoztatja lapunkat ar­ról, hogy az öt nap alatt a Mars téren mintegy 100 ezer ember fordult meg, az elfogyasztott sör mennyiségét pedig 150 ezer korsónyira becsülik. Ter­mészetesen, a „kriglik" mellett más is fogyott: üdítők, rövid italok. S hogy állandóan folyt a sör, azt nem kell külön bizo­• Sörfesztivált összegezés A csúcsok csúcsa nyítani, aki kint járt, láthatta. A fenti mutatószámok pedig, ha egy kicsit statisztikázunk, akkor azt érzékeltetik, hogy a vásár területén járók, átlagosan másfél korsó sört eresztettek le a torkukon - beleértve a cse­csemőket is. Vagy: Szeged lakosságának több, mint két­harmada ivott egy-egy korsó­val az árpáiéból. Csak a Depó Kft. standján 15 csapból folyt a sör, úgy, hogy reggel kinyi­tották és éjfélkor zárták el őket... Es elfogyasztottak öt pirosra sütött ökröt, több tonna kenyeret, perecet, kiflit, zsem­lét, kolbászt, virslit, pattogatott kukoricát, napraforgó- és tök­magot, vattacukrot... Ahol „pia" van, ott időnként odavágnak. Nos, itt ilyesmi nem fordult elő. A szegediek kultúrált viselkedésére utal az az adat is, hogy az öt nap, pontosabban öt este és éjszaka idején mindössze 20 személyt kértek fel a rendészek, hogy hagyja el a vásár területét, aludja jól ki magát, és másnap ismét sok szeretettel látják a sörfeszten...Egyszóval, le a kalappal a közönség előtt. Tavaly is, idén is bebizonyí­tották a szegediek, hogy pom­pás hangulatot tudnak terem­teni, de nem duhajkodnak, erőszakoskodnak és nem kerül sor soha a tettlegességre. Csonka Gábor elmesél egy álatala „megélt" sztorit is. Egyik este, éjfél körül ment be ellenőrizni, hogy mi is történik az általa irányított vásáron. Lazán, farmerben, nyakkendő nélkül ült be a taxiba, amikoris a sofőr, nem várva az igazgató úr menetirányadó bejelenté­sére, ő mondta ki: - A Mars térre, ugye? A vásárigazgató tájékoz­tatója végén azt is elmondta, hogy ezúton szeretné megkö­szönni a környék lakóinak a türelmét, azt, hogy elfogadták ezt a rendezvényt és megér­téssel vették tudomásul, hogy az öt napon át a szokásosnál valamivel hangosabb volt a környezetük. Bezárta tehát kapuit a sor­rendben második Sörfeszt. Egy év múlva következik - a har­madik. K.F. • Szociális dolgozóknak lön a pótlékpénz A Pénzügyminisztérium még ezen a héten folyósítja az önkormányzatok számára a szociális ágazatban dolgo­zók pótlékának kifizetéséhez szükséges első félévi időará­nyos részt. Szelényi György, a Pénz­ügyminisztérium osztályve­zetője elmondta: azért tartják fontosnak az ezzel kapcsola­tos információt, mert több lap foglalkozott azzal, hogy mi lesz a szociális intéz­ményekben dolgozók 4000 forintos pótlékának fedeze­tével. Január l-jétől ugyanis az érintett jogszabály szerint a szociális intézményekben három műszakos munka­helyen ápolási tevékenységet végzőknél az A/l fokozat illetménye 50 százalékának megfelelő pótlék jár. • (Hazabeszélés) Szenthá­romság utcai olvasónk (név és telefonszám a szerkesz­tőségben; a továbbiakban közkeletűen Nétasz) szí­vünk szerint szólt, amikor jelezte: az utóbbi időben másfél órán át is böngészi a Délmagyarországot, annyi olvasnivalót talál benne. Üzenetét továbbítottuk a főszerkesztőnek, aki vála­szolt: „Köszönjük az ehhez hasonló észrevételeket; ami­óta korszerűsítettük a lap szerkezetét, számtalan ha­sonló, pozitív visszajelzést kaptunk". • (Fogadóóra) A Szegedi Lakásbérlők Egyesülete (LABE) ma, kedden 16 és 18 óra között a Kálvária sgt. 8. sz. alatti IKV-székházban várja jogi tanácsadó foga­dóórása a polgárokat - tu­dósít Szabó Ildikó Erzsébet ügyvéd. • (Gond a Diófához) A Diófa-piac árai az égig szöktek - jelenti a környé­ken lakó olvasónk (Nétasz). Úgy tudják, egy deszki úr, aki azzal dicsekszik, hogy „nagy összeköttetései van­nak", szorította ki a kister­melőket a piacéról. Egy egész kerület éljen kiszol­gáltatva neki? • (Légyen világosság!) A Démászra panaszkodott al­győi olvasónk. M. S. „Több mint egy hónapja kérjük. CSÖRÖG A |((«rf»))))))) VINlESTEL Közérdekű problémáikat, észrevételeiket ezen a heten ügyeletes munkatársunkkal. Pataki Sándorral oszthatják meg. Rádiótelefonunk száma: 06-60-327-784. Munkanapokon 8 cs 10 óra között, vasárnap pedig 14 és 15 óra között hívható. Felhívjuk olvasóink figyelmet arra, hogy Szegedről is valamennyi számot tárcsázni kell. Ha ötletük van Fekete pont rovatunk számára, kérjük, ugyanitt tudassák velünk. cseréljék ki a Bácska utcai kiégett körtéket. Ha panasz­kodunk, kinevetnek bennün­ket." - A Démász hibacím­felvevője szerint az rt. dolgo­zói nem nevetnek ki senkit... Az észrevételt továbbították a szerelőknek. Azt is megtudtuk, hogy a művezető fgerete sze­rint ma már világosság lesz a Bácska utcában. • (Regina, a csau-csau) A Lengyel utcai Kardos család (324-534) szinte családtagként szereti Reginát, a csau-csau kutyát. Az állat június 6-án este fél 7-kor elveszett; a megtaláló a jelzett telefon­számon hívhatja őket. Regina várandós, barna és nagy szőrű. • (A kakasos templomnál...) T. F.-né (330-096) vasárnap délután fél 6-kor felszállt a 35­ös autóbuszra a kakasos temp­lom előtti megállóban, s a pa­don felejtette kézitáskáját. Összes irata benne volt. Szá­míthat-e a jóhiszemű megta­lálóra? • (Lehel, a Zanussi) Olva­sónk, Cz. M. a múlt csütörtöki Csörög... alapján felkereste a Centrum műszaki osztályát, remélvén, hogy a vásárolt fa­gyasztószekrényhez hűtőtáskát is kap. Az eladók széttárták karjukat... - Bálint Ildikó, a Centrum osztályvezetője pon­tosít: az akciót a Zanussi in­dította, de ehhez a szegedi Centrum nem csatlakozott, ezért az áruház nem kapott hűtőtáskákat, amennyiben a gyártó a lista alapján utólag megküldi, értesítik a vásárlót. Tegnap például négy fagyasz­tószekrényt hoztak, hűtőtáska nélkül. • (Közlekednénk, utaz­nánk...) Zsombói lakosok nevében telefonált Olaszné. Az AEX 151 -es forgalmi rendszá­mú busznak tegnap 7 órakor kellett volna indulni a faluból, ezt 10 perces késsel tette. Mivel a munkahelyről senki sem szeret késni, név szerint Mező István, a Tisza Volán szállítási osztályve­zetőjétől kérdezi: a zsom­bóiak miért mostohák? — Mező úr az alábbiakat vá­laszolta: - Ellenőriztetem az okokat; emberi mulasz­tás esetén eljárást indítunk; ha forgalmi oka van, vagy szűkre szabott a menetidő, azt is orvosoljuk. Egy-két napon belül, ígérjük, min­denki időben eljut a munka­helyére. - Még mindig Tisza Volán: A Szenthá­romság utca lakói nevében olvasónk (Nétasz) kifogá­solja, miszerint az M51-es busz vezetői nem állnak meg az SZTK-nál, csak akkor, ha leszálló van, s a fölszállók előtt ilyenkor is becsapják az ajtót. - Engedi József, a Tisza Volán ille­tékese szerint jogos az ész­revétel, ugyanis az SZTK­nál van megálló. A továb­biakban megkövetelik a menetrend betartását a jár­művezetőktől. A tisztelt utazóközönségtől konkrét eseteket is kérnek (dátum, időpont, rendszám), ugyanis a maguk hatáskörében is fi­gyelik az említett vonalat. • A nemrég befejeződött ün­nepi könyvhét alighanem ép­pen azoknak volt kevéssé vi­dám esemény, akiknek legna­gyobb szükségük lenne a könyvekre. Akik munkaesz­közként használnák a köteteket - he lenne pénzük megvásá­rolni ezeket. A lexikonok, szó­tárak, tudományos kiadványok ára sosem volt igazán ala­csony, de tény, hogy mostaná­ban éppen azok az értelmiségi csoportok képtelen kiperkálni többezer forintot egy-egy lexi­konért, akiknek pedig a min­dennapi munkájukhoz lenne szükség a kézikönyvekre. Elsősorban őket célozza meg az Akadémiai Kiadó sze­gedi, Bálint Sándorról elneve­zett boltja, amely a Passzázs­soron található: tegnap óta féláron árulnak számos, a Ki­adónál megjelent, értékes kö­tetet. Az akció agy teljes hó­napig tart. A feleáron kapható könyvek között van például az Orvosi helyesírási szótár, a két • A Bálint Sándor akciója Könyvek féláron kötetes Természettudományi lexikon, a Nagy valláskalauz, a Képes diákszótár, a Kártya­lexikon, s az új tfpusú - angol­angol-magyar - szótár, a Ma­gyar Chambers. A számítógé­pek, a gondolkodás és a fizika új törvényei iránt érdeklő­dőknek ajánlják A császár új elméje című kiadványt, azok­nak pedig, akiket a jövő izgat a Lakható marad-e a Föld? című könyv mellett Asimov tudo­mányos-fantasztikus írásait (Robotok). A szépirodalom hívei most féláron vehetik meg Márai Sándor napló-köteteit. * KÖZÉLETI NAPLÓ KATONA GYULA, a 13-as választókerület önkormányzati képviselője 16-18 óráig foga­dóórát tart a Vízművek és Für­dők központi épületében (Tisza L. krt. 88.). HORPÁCSY ANDRÁS, a 20. számú önkormányzati vá­lasztókerület képviselője foga­dóórát tart 17-18 óráig a Gedói Általános Iskolában (József Attila sgt. 116.). A SZEGED MEGYEI JO­GÚ VÁROS általános rende­zési tervének felülvizsgálatáról lakossági fórum lesz 18 órától Tápén, a Heller Ödön Műve­lődési Házban (Budai Nagy Antal utca). A fórum előadója: Orosz Bálint városi főépítész. HOLNAP DR. BÁLINT JÁNOS, a Szocialista Párt jogtanácsosa 15-16 óra között ingyenes jogi tanácsadást tart a Szilágyi u. 2. II. em. 204-es szobában. DR. VÁNYAI ÉVA alpol­gármester a 18-as számú vá­lasztókerület képviselője fo­gadóórát tart 15-től 16.30 óráig a polgármesteri hivatal ügy­félszolgálatán (Széchenyi tér 11.). DOBÓ JÁNOS, a 21-es vá­lasztókerület képviselője fo­gadóórát tart 17 órától a Ko­dály Téri Általános Iskolában. MÉSZÁROS ATTILA, a 26-os választókerület képvi­selője 17-től 17.30 óráig a pol­gármesteri hivatal tápéi kiren­deltségén tart fogadóórát. A MUNKÁSPÁRT Belvá­ros I. szervezete 17 órakor taggyűlést tart a Bocskai utca 3/B alatt.

Next

/
Thumbnails
Contents