Délmagyarország, 1994. június (84. évfolyam, 126-151. szám)

1994-06-13 / 136. szám

I Ahogy a tanácsházaknak nem voltam állandó nyitogatója, a polgármesteri hivataloknak se lettem, de a magyartési épület előtt abban a biztos tudatban hajtunk el, hogy nincsen benne keresnivalónk: nem működik. Könnyen eltaláltunk viszont az iskolába, és mivel minden településnél létkérdés a gyermekek tanulása, be is nyitottunk. zia), egy hetedikes (Dányi János), és a két nyolcadikos (Hegedűs Attila és Kuklis György). Mire ezek a sorok megjelennek, vége az évnek, mindenki lépik egyet. Az egyik nyolcadikos esztergályos akar lenni, a másik autószerelő. Tudják, hogy a szakma nem jelent biztonságot elhelyezkedés szempontjából, de egyelőre csak az a fontos, hogy tanulhassanak. Aggasztó körülményként említődik, hogy tíz-tizennégy „agglegény" is van a faluban, akik azért nem akarnak megnősülni, mert nincs mire. Hiába érvelnek az idősebbek, hogy szüleik se krőzusok voltak, elütik avval, hogy az más világ volt. Ha pedig egyetlen aprócska faluban ennyi apajelölt van parlagon, akkor eleve kevés a gyerek. Más bajok is vannak. Fekete Károly az árokpartot kaszálja, ő mondja, évek óta egyállapotban van a falu, mint a Samu nadrágja, de leginkább pusztul. Mindent ígértek annak idején, amikor egyesítették Szentessel, aztán mindent elvisznek belőle. Legutóbb a művelődési házat zárták be, és a kulcsát is elvitték. Aki elmegy mellettünk, mind megáll. Jön a felesége, ide ballag Józsa István, átugorja az árkot Lévai Henrikné, és mind azt kérdi bizakodva: talán a kulcsokat hozták vissza? Mert a gyerekeknek más lehetőségük nem maradt, mint a kocsma, a zsebben kotorászó pénznyerő gépezetekkel, és aki nem akar rászokni a szeszre, az is kénytelen lesz rá. Nincsen hely, ahol lakodalmat tarthatnának, vagy ahová házassági évfordulókon összejöhetne a család. Itt a szünidő, mit csináljon a sok gyerek? - Mi építettük, a falu pénzéből, hogyan merik elvenni tőlünk? Másik vélekedés: - Pöndülni akar Magyartés, a tanácsházát átalakítják cserkészotthonná, és csereüdüléseket szerveznek benne. Jönnek majd a külföldiek, és a tésiek mennek külföldre. Legalábbis ezt mondják, de ez is bizonytalan. Lévainé az iskoláért kardoskodik: - Azt is be akarják zárni! - Asszonyom, magának nem is jár ide gyereke! - De járt! Es sajnálom a későbbieket, ha csak azt nézhetik saját falujukban, hogyan késelik meg egymást a kocsma előtt a legények. Vagy belebolondulnak a pénzjátékba! Van, aki a házát is képes eljátszani! Nem akarok lázítani most se Posta nincs, csak postaláda maradt HÉTFŐ, 1994. JÚN. 13. RIPORT, INTERJÚ 7 • A nyolc osztály van itt is, de összesen csak kilenc gyereket találtunk, pedig nem hiányzik senki. Öten vannak a fölsősök, furulyáznak éppen, a négy alsós pedig gyurmázik. Küszöbön az év vége. Mit gyurmázik a négy gyerek? Csodálatos lényeket, óriásteknősöket és sárkánygyíkokat. Ilyenek nem élnek Magyartésen, értetlenkedem, de megnyugtatnak: tegnap látták a tévében. Fűrészhátú ősgyíkok sorakoznak a padokon, és egy-két helikopter is. Halhelikopter is van: teste csupa hal, a propellere viszont tiszta helikopter. Csakhogy föl nem száll. Turai Józsefné tanítja az alsósokat, férje pedig a fölsősöket. Utolsóéves mindkettő, most lép bele a nyugdíjas korba. Mi lesz ezután? Marika tanító néni falusi pótjegyző akar lenni, mert ügyes-bajos dolga majdnem mindenkinek van, közigazgatási hivatalnok pedig csak Szentesen létezik, ahová a busz oda-vissza száznégy forint. Megérdemlik a helybeliek, hogy egy kérvényért ne kelljen bebuszozniuk. A tanár úr pedig arra számít, nyugdíjasként megbízást kap a további tanításra, és akkor 1-től 8-ig összevont tagozatú lesz az iskola. • Csak ennyi a gyerek a faluban? - Több van, de mivel a szülők zöme bejár Szentesre, a gyerekét is beviszi magával. Ballagásra készülnek. Két nyolcadikosuk van, hosszú menetre tehát nem kell számítaniuk. Egy elsősük (Mrena István), két másodikosuk (Pálfi Erika és Dányi László), egy harmadikos (Varga Imre), egyetlen ötödikes (Pálfi Teréesetleges szétválás mellett, de kiforogja azért a szó. Biztosan nem lesz belőle semmi, mert ha csak azt vesszük, hogy a vízvezeték fertőtlenítése menynyibe kerül, akkor máris oda az önállóság. A falu összes bevételét elvinné. A temetőutat is meg kellene azonnal csinálni, ha saját lábukra akarnának állni. Igaz, így is meg kellene, mert ragadós sárban nem jó temetőbe járni, de a város nem csináltatja meg. Van kit hibáztatni érte. Arrébb mentünk, túl a kocsmán és a bolton. Két hatalmas kutya fogna bennünket kerítésen átal, kijön tehát békítőnek Fülöp Erika. A Zöldértnél boltoskodott, munkanélküli lett, de az is eltelt, jövedelempótló támogatást kap csupán. Az előbb már hallottuk, kilencvenkilenc százalékos a munkanélküliség. Biztosan van benne túlzás, de elhiszem, hogy nem sok. Munkahely nincsen a faluban, aki mégis meg akar élni, annak el kell mennie innen, mondja Erika. - Ez nem falu már - sóhajtja fiatalos letargiával. • Hál mi? - Nincsen rá szó a magyarban. • Ezek szerint el akarnak költözni? - Ha pénzünk lesz rá, biztosan elmegyünk. Mi is eljöttünk. Szomorúan. Magyartés élni akar, de nem biztos, hogy élni hagyják. Ideje lenne észrevennünk, mindenféle falurombolás halálos bűn, még akkor is, ha határainkon belül történik. Horváth Dezső Magyartés élni akar „Röpgyűlés" az utcán. (Fotó: Fnyedi Zoltán) Szentes-Mogyortés holland és japán szemmel A közelmúltban rendezte meg a SZOTE Bőrgyógyászati Klinikája az immáron többéves hagyományra visszatekintő bőrgyógyászati napokat, amelyre évről évre rangos külföldi szakembereket hív meg. Noha a legutóbbi bőrgyógyász napok fő témája nem az AIDS volt, akadt előadó, aki napjaink e rettegett betegségéről szólt előadásában. Kérdéseinket mi is az AIDS-szei kapcsolatban tettük fel Hendrik Jan Hulseboschnak, az amszterdami Akadémia Orvosi Centrum professzorának, illetve Kiyoshi Nishiokának, a tokiói orvosegyetem professzorának. • Professzor úr, Európában köztudott, hogy Hollandia az egyik legliberálisabb ország a tekintetben, ahogyan bánik az AIDSbetegekkel. Akkor, amikor vannak olyan országok, ahol legszívesebben karanténba zárnák az AIDSeseket, az ön országában például fecskendőket, egyszerhasználatos tűket tesznek ki a kábítószereseknek a parkokba. - Rájöttünk, hogy a liberális politika a legcélravezetőbb. A szituáció egy kicsit hasonló a leprások esetéhez annak idején. Ameddig a betegség kiderültével karanténba zárták őket, addig egyszerűen nem mertek elmenni az orvoshoz, és nem merték megmutatni a bőrtüneteiket, hiszen féltek a következményektől. Az elvünk a HIV-pozitív betegek esetében az, ha elkülönítenénk, diszkriminálnánk őket. biztosan nem jelentkeznének. A liberális politikával viszont elértük, hogy a betegek félelem nélkül, szabadon jönnek az orvoshoz. Sőt mostanában jellemző, hogy a rádióban, televízióban - vállalva a nevüket AIDS nyilatkoznak a betegségükről, éppen annak érdekében, hogy mindjobb legyen a felvilágosítás, s ezzel egyidejűleg hatásosabb a betegség megelőzése. • A klinikai kezelés esetében nem kerülhető el azért a diszkrimináció. - Hollandiában a kórházak belgyógyászati osztályain kezelik a már fekvőbeteg-intézménybe kényszerült AIDSeseket. A belgyógyászati osz-tályokon belül elkülönített AIDS-egységek vannak a számukra. Kezdetben - éppen liberális elveink miatt - nem akartuk őket külön kórtermekbe szeparálni a belgyógyászati betegektől, hiszen ez egyfajta diszkrimináció, de végül is két okból megtörtént. Az egyik ok, hogy ily módon egyszerűbb az űj gyógyszereket rajtuk kipróbálni, a másik pedig, hogy az AIDS-es részlegekben speciálisan az ő ápolásukra képzett nővéreket alkalmaznak. • A nemzetközi statisztikák tanúsága szerint Hollandiában '90-ben 1404 bejelentett AIDS-beteg volt, s ezzel a 7. helyen állt az európai listán. Mennyivel emelkedett ez a szám az utóbbi négy évben. - Szerencsére lényeges emelkedésről nem beszélhetünk, s ez a tény minden bizonnyal köszönhető egyszersmind az előbb említett liberális elveknek, és az erős felvilágosító munkának. Hollandiában már hosszú idő óta működik a Nemzeti AIDS Bizottság. amelynek feladata a nemi betegségekről történő felvilágosítás megszervezése. Évente többször szerveznek rendezvényeket poszterekkel, plakátokkal, kiállításokkal a városok legforgalmasabb helyein. Különösen a nagy veszélyeztetettségű csoportokat célozzák meg, így a homoszexuálisokat, illetve az intravénás kábítószer-élvezőket. • • Milyen rizikótényezők jellemzőek Japánban az AIDS terjedése szempontjából? Nishioka prof: - Japánnak megvan az a hátránya, hogy nagyon sok olyan vendéget fogad Észak-, illetve Dél-Azsiából, akik csak látogatóba jönnek, s akik közül sokan magukban hordozzák a betegséget. Sok prostituált fiatal is átlátogat Japánba, akik szintén komoly veszélyforrások az AIDS szempontjából. Országunk, gazdasági fejlettsége okán, kiterjedt külföldi kapcsolatokkal rendelkezik, és a hazaiak a külföldi úton „beszerzett" AIDS-t hozzák haza Japánba. Nagy rizikócsoport nálunk a hemofíliásoké, akik fertőzött vérrel kapták meg az AIDS-t. Ők azok, akik a nagyobb arányt teszik ki az AIDS-esek körében. Japánban két fontos teendő van az AIDS terjedésével kapcsolatban: az egyik a felvilágosítás, a másik az illegális turizmus megelőzése, lefékezése. • Megtudhatjuk, hogy szám szerint mennyi most Japánban az AIDS-esek száma? - Körülbelül 2-3 ezer. Felügyelet alatt tartják és gondozzák őket, elkülönített AIDSkórházakban. • Milyen az emberek viszonya e betegséghez? - A japán emberekre jellemző, hogy szégyellik, rejtegetik a betegségüket, nehezen keresik fel az orvost. Kivételes esetnek tekinthető, amikor a közelmúltban egy neves japán művész kiállt a nagy nyilvánosság elé, és beszélt az AIDSbetegségéről. A többség azonban rejtőzködik. • Milyen módon próbálják a betegeket felderíteni? - Az AIDS-ellenes kampány - amit a kormányzat is támogat - része, hogy ingyenes anonim vérvizsgálattal próbáljuk ösztökélni az embereket, hogy menjenek el AIDSszűrésre. Vannak olyan kórházaink, ahol csak a külföldiek szűrésével foglalkoznak, de amikor kiderül, hogy az illető AIDS-pozitív, azonnal eltűnik az egészségügy látóköréből. Továbbra is a felvilágosító munkát, illetve az illegális turizmus megfékezését tekintjük a legcélravezetőbbnek. Kalocsai Katalin