Délmagyarország, 1994. június (84. évfolyam, 126-151. szám)
1994-06-13 / 136. szám
4 KRÓNIKA DÉLMAGYARORSZÁG HÉTFŐ, 1994. JÚN. 13. • A közlekedésrendészet jóformán igazságot sem tud tenni a „helyezkedés" okozta koccanások miatt. Röszkén minden hét végén átáramlik a Csongrád megyében és Szegeden ideiglenesen vagy végleg letelepedettek, törvényesen vagy illegálisan munkát vállalók jelentós tömege. Köztük is lehetnek agresszív természetűek, arra viszont számtalan jel utal, hogy az üzemanyaggal csencselőknek a legsietősebb a sorelőzés. ők azok, akik naponta kétszer-háromszor is szeretnének fordulni, a „tisztes" nyereség végett. Nem ritka eset: a 1 HÍR -1 KOMMENTÁR Koccannak a csencselők A vártnál sokkal csendesebb órák teltek e hét végén a nagylaki nemzetközi határátkelőhelyen. Amint az illetékesektől megtudtuk, a magyar oldalon folyamatos volt az átkelés; az időveszteség, ha lehet annak nevezni, csupán az útlevél- és vámvizsgálatban mérhető. Röszkén viszont kibogozhatatlan tömegjelenetek játszódtak le. Az izgága gépkocsivezetők számtalan koccanást idéztek elő azon igyekezetükben, hogy minél hamarabb elérjék a túlsó oldalt. befurakodó három-négy jármű koccanását idézi elő, ám senkinek sem érdeke az eset tisztázása, mivel az idő pénz, a sor halad, a vétlen polgár meg magára vessen, ha kivizsgálást kér - úgysem akad tanú igazának esetleges bizonyítására. Az üzemanyag-csempészésre szakosodott „kaszt" viselt dolgaira jellemző, hogy helyzetkihasználásra játszanak; jobban ismerik az alkalmi utasok lélektanát, mint maguk a pénzügyőrök. A helyezkedés művészetének áldozatai pedig nagyokat nyelnek... A csencselők eközben az eredeti, rendszerváltó tőkefelhalmozás bajnokaiként száguldoznak - néhány hónap múlva butikosként látjuk őket viszont. P. S. • A Magyar Művészetért Alapítvány emlékérmei Két szegedi díjazott Veszprémben Tiszteletbeli Emlékérmékéi adott át a Magyar Művészetért Alapítvány országos kuratóriuma tegnap a veszprémi Petőfi Színházban. A díjazottak között szerepelt dr. Trogmayer Ottó, a Móra Ferenc Múzeum igazgatója, aki a Feszty-körkép megmentéséért, helyreállításáért és bemutatásáért végzett munkájára, valamint Koczor György épitész, aki a szegedi belváros sajátos arculatának megőrzéséért, rekonstrukciós terveiért, s országos tervpályázataiért kapta az elismerést. megvalósul'az alkotói gondolat. „Középiskolás koromban találkoztam először Le Corbusier-ről szóló Írásokkal, cikkeivel - vallja. Egyik vitairatában ezzel zárta sorait: «az építészet szellemi magatartás, nem pedig szakma dolga!». Azóta is gyakran ízlelgetem, rágom e szavakat, és úgy tűnik, az utóbbi időben egyre többször jutnak eszembe. Szükség van megerősítő erejükre!." S. P. s. W W regesze A gondolkodó építész Fotó: Schmidt Andrea • Koczor György Szegeden érettségizett 1969-ben, a Vedres István Építőipari Technikumban. 1975-ben szerzett diplomát a Budapesti Műszaki Egyetem Rajzi és Formaismereti Tanszékén. Azóta Szegeden dolgozik; elvégezte a BME Városrendezési Szakmérnöki kurzusát, majd az Urbanisztikai Mesteriskolát, a Magyar Építőművészek Szövetségének rendes tagja. A városrendezési munkák mellett magasépítési tervezőként is elismert. 1990-ben Koczor Építészeti Iroda néven magánirodát nyitott. Ez idő óta készült városrendezési munkái közé tartozik többek között: Mórahalom város összevont rendezési terve (1991), Szeged dél-nyugati városrész területének többcélú hasznosítási terve (1992), a mórahalmi Kossuth-park rendezési terve, a központi tér rendezése és a II. Világháborús Emlékmű elhelyezési terve (1993), Szolnok városközpont rendezési terve (1991); műemlék rekonstrukciós tervei közül megvalósult a szegedi Reöck-palota felújítása; nevéhez fűződik a Stefánia egyik rekonstrukciós terve és a Bajza utca (Dóm tér környék) felújítási terve. Folyamatosan részt ves^a szegedi belváros rekonstrukciós terveinek kialakításában. Büszke rá, hogy bizalmat és lehetőséget kapott a város arculatának alakítására. Gondolkodó építész. Minden feladatot sikeresnek tart, ha abban Dr. Trogmayer Ottó 1956ban gyakornokként került a Móra Ferenc Múzeumba, miután a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetemen előbb mint irodalom szakos, majd mint régész-ósrégész szakos hallgató folytatott tanulmányokat. Doktori disszertációját „Adatok a magyar DélAlföld késő bronzkorához" címmel 1962-ben Summa cum laude védte meg, kandidátusi disszertációját a Dél-Alföld neolithikumának kérdéseiről Irta. 1970 óta vezeti a Csongrád Megyei Múzeumi Szervezet munkáját. Címzetes egyetemi docens, a JATE Móra Ferenc Múzeum Régészeti Tanszékének vezetője. Irányítása alatt kezdődött el 1970ben, és folytatódott máig az Ópusztaszeri Nemzeti Emlékpark kialakítása. Nagy tudású, nemzetközileg elismert régész. Kutatásai során ismeretlen népet fedezett fel az Alföldről, Kr. e. 1000 környékéről, amelynek az elnevezését (Csorba-csoport) is ő adta. Ő találta meg és azonosította az első avar házat, s ezzel meghatározta az avarok települési anyagait. Megtalálta és leírta az első ismert magyar íjat. Ő volt az első, aki Magyarországon felfedezte a saint-galleni templomtípust, amelyről addig nem tudták, hogy Közép-Kelet-Európában is létezett. A Kárpát-medence neolitikus benépesedésére felállított elmélete húsz évre rá beigazolódott. A régészet, mondja, a tényekre alapuló történeti rekonstrukció.' A régész számára fontos a kitartás, a szívósság, és a szerencse, de mindezek csak akkor érvényesülnek, ha van rátermettsége az összefüggések felismerésére. A vezetői munkájában türelmes, rábeszélős típusnak vallja magát. Ahogy mondja, egy csepp mézzel több legyet lehet fogni, mint egy liter ecettel... S. P. S. AZ IFJÚSÁGI HÁZBAN ma: Agykontroll klub -felnőtteknek; PROGRAMAJÁNLAT NYÁRI AKCIÓ - a Százszorszép Gyermekház nyitó bulija nem az újszegedi ligetbe, hanem a Gyermekházban lesz. A GYÓGYÍTÓ KÉZ Természetgyógyász Klubban, a Tantusz Művelódési Házban, 18.30 órától (minden hétfón) elóadást tart Becsei József Hogyan gyógyítunk? címmel. KÜRT ÉS KLARINÉT KAMARAZF.NF.I hangverseny lesz 19 órakor a Konzervatórium hangversenytermében. KEDVEZMÉNYES KÖNYVVÁSÁR: a Móra Ferenc könyvesboltban (Kárász utca 5.) az Akadémia Kiadó könyvei, szépirodalmi és gyermekkönyvek olcsóbban kaphatók. HOLNAP A HALLÁSSÉRÜLTEK dél után 3 órától a székházban az egyéni fülillesztékeket átveheti; a klubfoglalkozás keretében a Forrás Szállóba látogatnak. Találkozás délután 4 órakor (Bartók tér 4.). A JAZZ KOCSMÁBAN (Kálmány L. u. 14.) 19 órától Almási Enikó és Barátai játszanak. A FÖLDI CSODÁK-sorozat keretében Mondák és ősmaradványok címmel dr. Szónoky Miklós egyetemi adjunktus tart előadást a JGYMK nyugdíjas klubjában (Kossuth L. sgt. 53.). IDŐSZAKÉ KIÁLLÍTÁSOK A MÓKA FERENC MÜZEUMBAN: Peru Pizzaro előtt; AbaNovák Vilmos emlékkiállítása A KÉPTÁRBAN (Horváth M. u.) a makói grafikai művésztelep kiállítása A FEKETE-HÁZBAN: „...mondhatatlan örömmel szem-' lélem Szeged népében a lelkesedést... - emlékkiállítás Kossuth Lajos halálának 100. évfordulójára; Mérnökök, mérnökök cfmű kiállítás A KASS GALÉRIÁBAN (Vár utca): Kass János grafikái; 100 éves a Feszty-körkép - bélyegterveket bemutató kiállítás AZ IMPALA HÁZBAN (Zárda u. 9 ): IGLU Művészeti Csoport kiállítása A RÓKUSI FIÓKKÖNYVTÁRBAN (Vértói u. 5.): természetfotó-kiállítás A SZÁZSZORSZÉP GYERMEKHÁZBAN: a Mozaik Stúdió lapozgatója A BÁLINT SÁNDOR MŰVELŐDÉSI HÁZBAN: az Újszegedi Gimnázium nyári tárlata A HUNGALÉRIÁBAN (Deák F. u. 29.): Vinkler-hagyaték és Sinkó lános (Szeged), Erdélyi Tibor (Vásárhely) kamaratárlata A DECORAMA STÚDIÓ GALÉRIÁBAN (Hajnóczy u. 4.): Kiss Alice divattervező iparműMIRŐL IRT A DM DÉLMAGYARORSZAG 80 éve A magyar stílus mestere Szombaton rákapálják a földet a legzseniálisabb magyar művészre, akit más kulturnép a vállán hordott volna a dicsőség Panthéonja felé és aki itt nálunk, szűkös hazai viszonyaink közepette, anélkül halt meg, hogy betegségéről tudott volna valaki. (...) Lechner Ödön mindenből, amihez hozzáért, roppant nagy dolgot tudott formálni. Lelkében csodálatos harmónia égett: a nyugati építőművészet szellemét gyúrta bele az éles, keleti szinü magyar levegőbe. (...) A szegedi városháza vájjon megérzi-e nagy alkotójának elmúlását? Összeszorult szívvel néztünk föl a nemes formájú, kecses toronyra: nem reszket-e fájdalmában? Nem. még egy arasznyi kis fekete lobogó se leng rajta... Ebben a városban (...) nincs kegyelet és emlékezés Lechner Ödön számára sem. A magyar művésznek még halálában sem jár ki az elismerés. (1914. jún. 13.) delmagyarobszafi 40 éve Köszöntjük traktorosainkat! (Z. B.) Az olajosruhájú, keménykötésű traktorosokat ünnepli ma az egész ország; azokat a traktorosokat, akik a mezőgazdaság fejlesztéséről szóló kormányhatározat megvalósításának első élvonalbeli harcosai; azokat az embereket, akik pöfögő gépjeikkel éjt nappallá téve saját hasznukra, az ország javára küzdenek a magasabb terméshozamért. Van-e ragyogóbb példája a dolgozó ember megbecsülésének, mint népi demokráciánkban a „Traktoros nap" megünneplése? Aligha. Pártunk és kormányunk eddig is messzemenően méltányolta a traktoristák nehéz munkáját. (...) A traktoristák megbecsüléséről tanúskodik az is, hogy ma társadalombiztosításban részesülnek, fizetéses szabadságot élveznek, védőöltözetet, téli vattaruhát, meleg csizmát és meleg ételt kapnak; vagyis mindaz a jó megilleti őket, amely szükséges ahhoz, hogy igazán ember lehessen az ember. (...) (1954. jún. 13.) DÉLMAGYARORSZÁG A éve Hit - oktatás nőikül Nyugtalan vagyok... Lekerülnek a sarlók, a kalapácsok, a vörös csillagok és helyükbe - a jelek szerint - hamarosan ott lesznek a keresztek. Azok tennék fel leginkább, akik annak idején a vörös csillagokat feltették (majd később lekövetették). Azok, akiknek a hit csak jelkép, a jelkép pedig egyenlő a hittel. (...) Nyugtalan vagyok, mert két éve még hallgatóként sikerült kivívnunk, hogy egyetemünkön ne legyen kötelező a marxista filozófia kizárólagos tanulása (és az orosz nyelvé, mellesleg), de rémálmainkban se fordult meg, hogy a régi preferenciákat új preferenciák váltják majd fel. Nem gondoltuk volna, hogy a két éve tüntető egyetemistákat a mai rendszer készül szembeköpni. Ha nem lesz kötelező az iskolában a hittan (csak fakultatív), lehet, beíratom a gyerekemet, ha „erősen ajánlott", akkor lebeszélem róla, ha kötelező lesz, akkor pedig kiváltom a gyereknek is a világútlevelet, mert akkor Magyarországon semmi sem változott. Honatyák, iskolaigazgatók, és mindazok, akik a döntésben majd részt vesznek, ne feledjétek: a nép nem azért gyűlöli a régi cégtáblát, mert az rossz volt, hanem azért, mert egy rossz rendszert takart. Ne az új cégtáblán gondolkodjatok, hanem egy jobb rendszeren. Szeműk Árpád (1990. jún. 13.) vész és Simon Miklós festőművész kiállítása A SOMOGYI KÖNYVTÁRBAN: Balassi Bálint és Zrínyi Miklós emlékkiállítás - a könyvtár dokumentumaiból. A KÁLVÁRIA GALÉRIÁBAN (dr. Boros J. u. 27): Michel Bona és Francoise Rio francia festők képei A SZEGEDI VADASPARKBAN, a Zooiskolában: Élet az őserdőben és az Andok vidékén - a dél-amerikai élővilágbemutatóhoz kapcsolódóan az ott élő indiánok életének bemutatója A FORRÁS SZÁLLÓ Móra termében: Forintos Anna budapesti festőművész képei (a Poszt-Art Galéria rendezésében) A 6. SZ. GONDOZÁSI KÖZPONTBAN (Kereszttöltés u. 29/B: Borbély Zsolt festőművész kiállítása (a Poszt-Art Galéria rendezésében) AZ ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN (Kukovetz Nana u. 4-6.): Balló Andrea és Lind Erika kiállítása - festmények, grafikák (a Poszt-Art Galéria rendezésében) HÍDBETON BT. Beton, házhoz szállítással Járdalap, gyephézagos járdalap. Sóderszállítás, alapásás és földmunkák Szeged, Napos út 10. Tel.: 62/325-335 Olcsón, jól akar vásárai ni? Jöjjön hozzánk! Kínálunk - paprikát (díszdobozban is) ételízesítőket, szójás termékeket, tésztát, konzerveket, Knorr leveseket stb. Új termék: Pripa (zesltő 200 g 60 Ft Boszorkány ételízesítő 250 g 99 Ft PAPRIKA DISZKONT, Szeged, Szövetkezeti u. 1. (Nagyállomás mögött) Ny.: H: 9-15. K-P: 9-17, Sz: 9-13 Tel.: 323-611/208 - Homlokzati nemesvakolatok, festékek - vékony- és lábazati vakolatok, - csemperagasztók. Gyári áron! Építőanyag-kereskedés Kálvária sgt. 52. Tel.: 322-361 I ÜZLETHÁZ Pénztárgépvásár! Régi gépét beszámítjuk 10 OOO Ft értékben! Akciósáron: Samsung TEC pénztárgép, részletre isi Ezenkívül: illatszerek, ajándékok. virágok minden alkalomra. Szeged, Szentháromság u. 22. T.; 315-947. Ny.: H-P: 9-17-ig, Szomb.: 9—12-ig JÖJJÖN EL AZ EURO BUSINESS MAGYARORSZÁG KFT. szegedi szaküzletébe, ahol nagy választékban talál PIONEER - ZM/A - SONY termékeket, valamint katalógusbűi rendelhet még JAMO, JVC, PANASONIC, PHILIPS, TECHNICS készülékeket is és részletfizetéssel is vásárolhat! Nyitva tartás: H-P: 9.30-17.30, Szo: 9-12 SZEGED, MIKSZÁTH K. U. 16. TelTfax: (62) 321-079.