Délmagyarország, 1994. június (84. évfolyam, 126-151. szám)

1994-06-08 / 132. szám

SZERDA, 1994. JÚN. 8. SPORT 7 SZERDAI SZISZEGÉS TÖRVÉNY. Soha senki nem írta le, mégis mindenki betartja. Mármint Tiszakécskén. A szabály valahogy így hangzik: Egészséges férfiembernek szombat este (vagy vasárnap délután) focimeccsen a helye. Igen, ez Szegedtől majd' száz kilométerre, a puszta közepén, törvény. Olyan, mint hogy „Húsvét hétfőn be kell rúgni!" Bizony, elég megrázó élmény vár arra, aki nagy nehezen ki­mozdul az agyonszidott és jó ideje torzult képű szegedi fut­ballvalóságból. A legszomorúbb az egészben, hogy nem is kell túl messzire menni, elég csak Kécskéig. Ahol erős. NB Ii-es csapat van. Meg villanyfényben (is) úszó pálya. És persze fedett lelátó. Az, hogy akad egy Szabadkáról importált csodacsatár (Szántó), tucatnyi „Go-go girls", szponzornak sem utolsó kocsmáros, tüzépes és kereskedő- már szinte mellékes. Ami viszont még fontos, az a hangosanbeszélő. Amelyik a Tiszakécske-Szeged FC meccs 28. percében a következő szolgálati közleményt permetezte szét a négy égtáj felé: „A szikvízüzemben dolgozó Kovács Pistát keresik a büfében...." A törvénytisztelők szerint Kécskén még ez is belefér. Kézilabda EB Már vb-résztvevősök a magyarok A Portugáliában zajló férfi kézi­labda Európa-bajnokság negyedik já­téknapján a korábbinál is kevesebben tekintették meg a portói B-csoport küzdelmeit. A Rosa Mota sportcsarnok nézőterén újból jobbára csak iskolából kivezényelt fiatalok foglaltak helyet, megint szinte már-már elviselhetetlen zajt csaptak, de ezúttal legalább a ma­gyaroknak szurkoltak a szlovének elleni találkozóiPEnnek is megvolt a magyarázata, bizonyára úgy gondol­ták: pont nélkül álló saját csapatuk csak akkor kerülhet el az utolsó helyről, ha Elesék nyernek a szlovének ellen, s a szerdai zárófordulóban a ha­zai kedvencek megismétlik ugyanezt a bravúrt. Kaló Sándor szövetségi kapitány kétszeri mellőzés után ismét bizalmat szavazott a keret egyetlen balkezes jobbátlövőjének. Németh Zoltánnak, aki az első találkozón nagyon gyenge teljesítménnyel mutatkozott be. A magyarok ezúttal nyújtották a legjobb teljesítményt, egységes csapat benyomását keltették, s különösebb gond nélkül fektették kétvállra a szlovéneket, akikkel szemben a selej­tezők során egy győzelmet és egy ve­reséget könyvelhettek el. Az újabb si­ker azt jelenti, hogy Élesék a leg­rosszabb esetben is csoportnegyedikek lesznek, tehát a nyolcadik helynél hátrább nem végezhetnek, s immár az is bizonyos, készülhetnek a jövő évi világbajnokságra, amelynek majd izlandi városok adnak othont. Magyarország-Szlovénia 24-19 (11-9) " Porto, 800 néző. Vezette: Oie, Hogsnes (norvégok). Magyarország: Szathmári - Ker­tész 3, Gulyás I. Sótonyi 5, Mezei I, Csoknyai, Pásztor 5 Csere: Perger (kapus), Éles 2(1). Németh 4. Bartók. Zsigmond 3. Szövetségi kapitány: Kaló Sándor. Hétméteresek: 2/1, ill. 3/2. Kiállí­tások: 4 ill. 4 perc. • A Medikémia Szegednek, sajnos, nagyon kedvezőtlenül kezdődött a találkozó, hiszen a hazaiak pillanatok alatt - nem tévedés - ll:0-ra (!) elhúztak. Ekkor szerezték az első pont­jukat a szegediek, de ez már nem sokat segített, hiszen a szettet 15:2-re elveszítették. A második játszma is na­gyon rosszul folytatódott, mert az ellenfél már 4:0-ra vezetett, amikor Nyári edző időt kért, s ez segített, mert kiegyenlí­tettek (4:4) Hulmannék. Ez azonban csak fellángolás volt, mert az újpestiek ismét maguk­hoz ragadták a kezdeménye­zést. Igaz, ebben a játékvezető is segítette őket, minden vita­tott helyzetben az ó javukra ítélt. Fej-fej mellett haladtak ezután a csapatok, s a Mediké­mia csak 11:1 I-nél tudott egyenlíteni, ekkor Pop hatal­mas bombája vágódott az el­lenfél térfelére. Újra egyenlítés következett (14:14), ismét együtt voltak a csapatok. Sze­rencsére az utolsó két pontot ebben a játszmában a szegedi­• Röplabda Magyar Kupa Nem jutottak a döntőbe a szegediek Tungsram-Újpest FC-Medikómia Szeged 3:2 ••• ek érték el, s így 1:1 lett a játszmaarány. Teljesen érthetetlenül, a har­madik szett is 3:0-as Tungsram vezetést hozott, szinte pillana­tok alatt. Ettől kezdve a szege­diek csak az egyenlítés után „futottak", de a lámpagyáriak megugrottak (10:5, 13:5), és biztosan nyerték a számukra oly fontos játszmát. A negye­dik szettben játszottak legjob­ban a medikémiások. Ebben a játékrészben végig kezükben tartották a vezetést (10:6, 12:9), sikerült is megnyerniük a játszmát. Következett a mindent el­döntő ötödik szett, amiben, mondhatjuk úgy is, hogy már az első két labdamenet után el­dőlt a mérkőzés sorsa. Ifj. Ju­hász játékvezető ugyanis két­szer is a fővárosiak javára ítélt olyankor, amikor még a hazai közönség is elismerte, hogy a Tungsram térfelére, s nem a vonalon kívülre vágódott a lab­da. Hulmann 11:9-es hazai ve­zetésnél ütés helyett az ejtést választotta, de a labdája a háló­ban akadt el. Ezután Schild­kraut és Voronkov (12:10-néI) kölcsönösen nem értette meg egymást, és a hazaiak már örülhettek is, hiszen megnyer­ték a mérkőzést, s jobb pont­aránnyal ók jutottak a döntőbe, ahol a Kaposvár lesz az ellen­felük. Nyári Sándor: - Úgy tűnt, hogy a játékvezetők a Tungs­ramot akarták a döntőbe jut­tatni, s ez sikerült is nekik... Garamvölgyi Mátyás: ­Az a csapat győzött, amelyik jobban bírta idegekkel. Ez pe­dig a miénk volt. Tungsram-Újpest SC-Me­dikémia Szeged 3:2 (2, -14, 6, -9, 11). Magyar Kupa elő­döntő., Megyeri út, 200 néző. Vezette: ifj. Juhász, Simái. Tungsram SC: Jagodics, Sármán, DALACU, Glozik, LOMBOS, Valics. Csere: Mojszejenko, Sárik, Lapsin. Edző: Garamvölgyi Mátyás. Medikémia Szeged: Vá­mos, Pop, Melkvi, Hulmann, Schildkraut, Voronkov. Csere: Polgár, Takács, Petheő. Edző: Nyári Sándor, Nusser Elemér. P. Sándor lózsaf Budapesten rendezték meg az országos sportlövő-baj­nokságot, az általános iskolás fiúk és lányok részére. A ver­senyen a megyék győztes csa­patai és egyéni dobogósai ve­hettek részt. Szegedről a Jer­ney János Altalános Iskola le­ány csapat került a döntőbe. A lányok ismét bebizonyították tehetségüket, hisz az előkelő második helyezést érték el. A leánycsapat végeredmé­nye: I. Eger 496 köregység, 2. Szegedi Jerney János Általános Iskola. 490 köregység, 3. Komárom 477 köregység. A második helyezett szegedi csapat tagjai: Bakacsi Szilvia, Kertész Katalin, Ottlik Hajnal­ka. Egyéniben Bakacsi Szilvia 169 köregységgel többszörös holtverseny után az 5. helyen végzett. A versenyre való felkészülést a Városi Lövész­klub segítette, amely jó minő­ségű fegyvereket és állandó edzési lehetőséget biztosított a lányok számára. • A hétvégén a XIV. Áfész Kupa Tatának remek hangu­latú, látványos eseménye volt a zápor és az erős szél ellenére. A város vezetése és lakói évről évre igyekeznek kitenni magu­kért. Szerencsére a Vértesaljai Áfész és Forrás Kft. tavaly is nyereséges évet zárt. így ismét egyedi, iparmúvésznő által tervezett érmek és értékes díjak várták a versenyzőket. Harmincegy egyesület összesen 1299 sportolót neve­zett, ebből a Szegedi Olaj­bányász 62-őt, a SZTIHE 15­öt, a HUNGAROPANOL Csongrád 14-et állított rajthoz. A BHSE vendégeként érkezett • Kajak-kenu Pankotai Gábor „aratott indonéz versenyzők is indul­tak, velük még nem kell komo­lyan számolni, de figyelemre méltó, hogy ennyit áldoznak erre az olimpiai sportágra. A 200 méteres pénzdíjas távon Pankotai Gábor ezüstér­mes lett. A pontversenyben a KSI nyert 869 ponttal a BHSE és az ÜTE előtt. A kajak-kenu verseny mellé maratoni tófu­tást és szombat este látványos fáklyás vízi felvonulást is szerveztek, ezeket is szép számban nézték a helybeliek és a turisták. A Csongrád megyeiek ered­ményei. Férfi felnőtt K-i, 1000 m: 1. Pankotai Gábor (Olajbányász). K-4. 1000 m: 1. Pankotai Gábor. Virág 1. Tibor, Kovács Gábor. Biró András (Olajbányász - Colors SE). Női ifi. K-I. 500 m: ... 3. Sadler Vica (SZTIHE). K-2, 500 m: ... 3. Sadler Vica (SZTIHE). K-2 500 m: ... 3 Sadler Vica, Fodor Krisztina (SZTIHE - Kanizsa). K-l, 5000 m: ... 2. Sadler Vica (SZTIHE). Serdülő fiú. K-l, 500 m: ... 2. Molnár Péter (SZTIHE). K-2, 1000 m: 1. Sadler Béla. Molnár Péter (SZTIHE). K-l, 2000 m: 1. Sadler Béla (SZTIHE), 3. Szélpál Csaba (Olajbányász). MK-1. kölyök fiú III. évfo­lyam, 2000 m: ... 2. Nógrádi Tamás (Olajbányász). MK-1 gyermek, fiú, II. évfolyam, 2000 m: ... 3. Börcsök Balázs (Olajbányász). MK-1 gyer­mek, fiú, I. évfolyam, 2000 m: ...3. Deák Zsolt (Olajbányász). A történet egy kicsit ko­rábbra datálódik, ugyanis a megyei diákolimpia negyedik korcsoportos leány kézilabda­bajnokságában két szegedi csapat, a Széchenyié és a 624­es szakmunkásképzőé versen­gett az aranyéremért. Végül, a Tisza-partisok lettek a befutók, s nyertek egyenes ágon jogot a területi döntőn való részvé­telre. Börcsök László, a szak­munkásképző iskola igazgatója azonban nem nyugodott ebbe bele, s levélben kérte a szer­vezőket, hogy tegyék lehetővé a lelkes gárda további indu­lását. A diáksport illetékesei pedig megértőek voltak, s meg is hívták a csapatot Kecske­métre. a területi előselejtezőre. A szegediek és a házigazdák együttesén kívül a hírős vá­rosba kapott meghívást Bihar­keresztes és Gyönk gárdája. A 624-es csapata pedig nagyon „megalázta" ellenfeleit, mert Gyönköt 23-5-re, míg Bihar­keresztest 20-10-re győzte le. A döntőben a Kecskemét ellen 15-12-re bizonyult jobbnak a Kovács János- Radóczi Tibor testnevelő duó által felkészített gárda. • A 624-es leány kézilabdásai Kioktatták" ellenfeleiket 99 A területi selejtezőn győztes 624-es szakmunkásképző leány csapata. Állnak, balról jobbra: Kovács János testnevelő, Bodó Szilvia, Kiss Andrea, Borbély Zsanett, Kispál Mária, Radóczi Tibor testnevelő. Guggolnak: Török Andrea, Nyerlucz Zsanett, Kovács Krisztina, Németh Sarolta, Kardos Anita. Hiányzik a képről: Iván Andrea, Nagy Anita, Szabó Krisztina. Tájékozódási brtás A bajnoki címért váltottak Dóc körzetében, 100 tájéko­zódási futó, hét kategóriában küzdött a váltóbajnokságon a megyei bajnoki címért. A vál­tók három fősek voltak, négy aranyérem jutott az SZVSE­nek, három a HTC-nek, míg a Pusztamérgesi DSK egy győzelmet szerzett. A bajnokok. Gyermekek, lányok: SZVSE (Csiszár. Csányi, Matók) 2:44,32. Fiúk: SZVSE (Szabó, Balogh. Bálint) 2:04.86. Újonc fiúk: SZVSE (ifj. Blum, Szabó, Sinkó) 1:24.40. Serdülő fiúk: Hódme­zővásárhelyi TC (Vörös, Forrai G„ Forrai M.) 1:00,40. Lá­nyok: Pusztamérgesi DSK (Kalmár, Szekeres, Császár) 1:36,58. Ifjúsági fiúk: Hódme­zővásáűrhelyi TC (Bánfi, Neff, Szabó) 1:34,53. Felnőttek, nők: SZVSE (Gordos, Lajter. Szabó) 1:40,70. Férfiak: Hód­mezővásárhelyi TC (Dezső, Juhász, Kisházi) 1:36.19. A verseny zavartalan lebo­nyolításához dr. Sindely Pál, dr. Felföldi Károly, Csuka Zsigmond és Kisházi Gábor rendezők járultak hozzá. Rögbi Nem sikerült a feljutás Miskolci Keselyűk-Mogorva Gorillák 33-28 A szegedi rögbisek, a Mo­gorva Gorillák egész évben azért küzdöttek, hogy az NB II-ből egy magasabb osztályba, az NB I-be kerüljenek. Ment is minden, mint a karikacsapás, egészen vasárnapig, ameddig a Gorillák Miskolcra, a Kese­lyűk otthonába nem látogattak. A miskolciak voltak ugyanis a szegediek legnagyobb ellen­felei, ezen a mérkőzésen dőlt el. hogy ki tud előrébb lépni. Sajnos a Gorillák nem tudtak a legjobb összeállításukban a pályára lépni, több sérült játé­kosuk volt, így nagy küzdelem árán ugyan, de vereséget szen­vedtek. Tehát még egy évet kell várni arra. hogy a szege­diek az NB I-ben játszhas­sanak... Miskolci Keselyűk-Sze­gedi Mogorva Gorillák 33-28 (26-7). NB II-es mérkőzés. Miskolc 200 néző. Mogorva Gorillák: Papp. Marosi J.. Marosi T. (Simon), Vukoszavlyev, Nacsa, Tihanyi, Erdei, Jéga Szabó, Palásti, dr. Ladányi. Kárpáti, Németh, Ap­ró Juhász, Debreceny (Wé­ber). Veréb. A szegedi pontszerzők: Debreceny 15, dr. Ladányi 8, Palásti 5. Csernus András a szakosztályvezető Bizonyára sokan tudják, hogy a Tisza Volán SC-nél nemcsak kézilabda, hanem most már labdarúgó szak­osztály is működik. Igaz az egyesületnél még felnőtt focis­tákkal nem foglalkoznak, azonban annál inkább helyet kapott az utánpótlásnevelés. A szakosztály vezetője nemrégiben Csernus András lett. Ma látható TV 1, 19.55: Belgium-Magyarország, válogatott labdarúgó­mérkőzés TV 2, 22.35: Magyarország-Dánia, férfi kézilabda EB­mérkőzés DSF, 13.30: ATP teniszverseny Queensből. Giro d'Italia kerékpárverseny. 21.00: Profi superbike futam 23.00: Nemzetközi profi ökölvívó-mérkőzések Eurosport, 17.30: Jégkorong Stanley Kupa 21.00: Golden Gála. IAAF atlétikai nagydíj 23.00: Kanada-Németország, labdarúgó-mérkőzés Super Channel. 19.30: Golf

Next

/
Thumbnails
Contents