Délmagyarország, 1994. június (84. évfolyam, 126-151. szám)
1994-06-08 / 132. szám
SZERDA, 1994. JÚN. 8. BELÜGYEINK 3 • MSZP-SZDSZ Közös kormányzásban gondolkodnak j") iem elhanyagolható kis mondat hangzott el a minap a J)J rádiós szakszervezet kontra Csúcs László ügy tárgyalásán, s az sem elhanyagolható, hogy az említett mondai hol jelent meg nyomtatásban. Idézet a Népszabadságból: „... még Horn Gyula szocialista pártelnök is közbenjárt az alelnöknél (mármint Csúcs Lászlónál - P. J.) az egyik munkatárs érdekében". Nem szeretnék az említett rádiós munkatárs helyében lenni, ha kiderül a neve. Még ha szakmailag százszor igazságtalan volt az elbocsátása, s még ha az elbocsátást a szakmához hozzá nem értők végezték, akkor sem. S ha a közbenjárást nem kérte, akkor sem. Ebből a nézetből ellenzéki pártelnök közbenjárása semmivel sem különb mint a kormánypártié: hatalmi szereptévesztés mind a kettő. Ami persze könnyebben orvosolható, mint a hatalmi beidegződés. Érdekes lenne tudni részleteiben, hogy a pártelnök miként járt közben Csúcsnál, merthogy nem egymás tenyeréből esznek, az bizonyos. Betelefonált? Levelet küldött? Összekötőt alkalmazott? A pártközpontba hívatni már nem lehetett. Ezek után közvéleménykutatási alátámasztás nélkül is igazat kell adni a „szocialista" napilapnak, hogy kritikai alapállását féltve „országos" napilappá lett. Az MSZP következetesen hangoztatja törekvését az új sajtóviszonyokra: nem akar az alapállásában ellenzéki sajtóval szemben a görcsös bizalmatlanság hibájába esni. Eshet azonban más, igaz számára jóval kényelmesebb hibába is. /n z elmúlt héten volt alkalmam „sajtóbeszélgetést" folyCkJ tatni Fritz Péterrel a szocialisták Csongrád megyei elnökével. Le a kalappal: érvelő (nem győzködő!), információadó beszélgetés volt. Annak a tudatában folyt, hogy a megyei pártelnök tisztában van vele, mennyire nem célravezető sem a kritika elmaradása, sem a sajtó géppisztolyos eltérítése. Horn Gyulának is leírták taktikai tanácsként, hogy tudnia kell udvarolni a sajtónak, mert célravezetőbb, mint a kioktatás. Hát még mint a közbenjárás. A többi már a mi dolgunk. Ha az MSZP udvarol, a sajtónak tudni kell kikosarazni. Igaz, hogy egy párt tekintélye kevésbé használódik, ha irányzata nem ütközik naponta ellenvéleménnyel, de még a nyilvános géppisztolyozásnál is nagyobb veszély lehet a kulisszák mögötti konszenzus, amely a vélemények ütköztetését a háttérben rendezi le s nem a lapok hasábjain. 14 kg/m-' 10 cm vastag húszig, üveggyapot •k. , 291 Ft/m I^^N^HV 150 kg/m- 2 cm vastag terhelhető ásványgyapot 374 Ft/m2 BPr.in dISSí Bramac tetőcserép alapcserépbúi 10% engedmény MODUL- BAU KFT. F61jábó, 2Q% engedmény Csornai hódfarkú piros cserép 35,50 Ft/db Modul - Bau KIT. Szeged, Csongrádi sgL 27. T.: 491-022,474-481, Szentes, József A. u. 24.63/311-014 • Egyéni arc - üzleti mozgatórugókkal Tisza Fűszert hétvége Végső búcsú Kéri Kálmántól téseit - Kéri Kálmán végaka- ezredes hamvait a Szent ratának megfelelően - egy Gellért Altemplomban helyelovaskatona vitte. A vezér- zik végső nyugalomra. Bratinka Szófiában Tegnap Für Lajos honvédelmi miniszter mondott végső búcsút Kéri Kálmán vezérezredestől, országgyűlési képviselőtől, a Parlament korelnökétől a Kerepesi temetőben tartott hamvasztás előtti gyászszertartáson. A végső búcsún részt vett Göncz Árpád köztársasági elnök, Boross Péter miniszterelnök, Szabad György, az Országgyűlés elnöke, a kormány és a Parlament tagjai, a történelmi egyházak vezető személyiségei, a Budapesten akkreditált katonai attasék. A szertartás után az elhunyt koporsóját ágyútalpra helyezve vitték el, kitünteBratinka József leköszönő országgyűlési képviselő, az Európa Tanács parlamenti alelnöke tegnap Szófiába, az Európa Tanács Politikai Bizottsága ülésére utazott. Az ülésen várhatóan szóba kerülnek az ellenőrzési mechanizmus kérdései, valamint megvitatják a Szlovákiáról és (Folytatás az I. oldalról.) ügyvivő képviselte. A zárt ajtók mögött folyt egyeztetésről a két pártelnök sajtótájékoztatón számolt be. A szocialisták miniszterelnök-jelöltje, Horn Gyula bevezetőben hangsúlyozta: kiindulópontjuk az volt, amit az SZDSZ-hez írt levélben is megfogalmaztak, vagyis hogy együttes, közös kormányzást ajánlanak kialakítani. Ez határozta meg a tárgyalások menetét. Nagy fontossággal bírt továbbá az a tény is, hogy a köztársasági elnök várhatóan június 28-ra hívja össze az új Parlament alakuló ülését, amelyen már meg kell választani az Országgyűlés tisztségviselőit. Mivel ezen posztok elosztása is része a két párt koalíciós megállapodásának, legkésőbb június 24-ig parafálni kellene a két párt megállapodását. Ezt a dokumentumot ugyanis az MSZP kongresszusának és az SZDSZ küldöttgyűlésének még az alakuló ülést megelőzően - vélhetőleg • Az. elmúlt hét végén rendeztek Szegeden tudományos tanácskozást az ajak- és szájpadhasadék betegségről. E betegség orvoslására hivatott szájsebészek, fogászok és gyermeksebészek körében ott volt á genetikusként ismert dr. Czeizel Endre, aki az ajak- és szájpadhasadék gyakoriságáról, epidemiológiájáról és kóreredetéről tartott előadást. A konferencia szünetében kértünk tőle rövid interjút. • Ha a konferencia témájául választott betegség közismert nevét mondjuk, akkor már mindenki tudja, miről is van szó. - Nem szívesen mondom ki, mert jó lenne kiiktatni nyelvhasználatunkból, ugyanis - rendkívül durva összehasonlítással élve - a magyar nyelvben nyúlajkúságnak, farkastorkúságnak nevezik az ajak- és száj padhasadék betegséget, amely veleszületett rendellenesség. Romániáról szóló, a kötelezettségvállalások teljesítését értékelő jelentéseket. Előzetes értesülések szerint, tekintettel a napokban leszavazott szlovák névhasználati törvény nemzetközi visszhangjára, illetve Funar pártelnök újabb kezdeményezésére, a vita folytatását és a kötelezettség-vállalások június 25-én vagy 26-án - jóvá kell hagynia. A kaolfciós megállapodás előkészítésére 10 szakbizottságot hoz létre a két párt: a gazdasági kérdésekkel, költségvetési, pénzügyi, államháztartási, környezetvédelmi témákkal, az EXPO-val, illetve Bőssel foglalkozó testület munkáját Békési László (MSZP) és Tardos Márton (SZDSZ) irányítja. A mezőgazdasági bizottságot Lakos László (MSZP) és Juhász Pál (SZDSZ), az egészségügyi és szociálpolitikai bizottságot Kovács Pál (MSZP) és Szolnoki Andrea (SZDSZ), a kulturális, oktatási, sport, média-, kisebbségi és egyházpolitikai kérdésekkel foglalkozó testületet Jánosi György (MSZP) és Fodor Gábor (SZDSZ) vezeti. A közjogi, közbiztonsági, igaz• E betegség okáról mit tudhatunk? - Kz ember arcát öt nyúlvány, mintegy álarc „borítja be". Ha ezeknek a nyúlványoknak a normális fejlődését a gének „lustasága" akadályozza, akkor baj van, s akkor alakulhat ki az ajakvagy szájpadhasadék. A japánoknál, akiket - mint tudjuk a széles arc jellemez, e nyúlványoknak szélesebb felületet kell átfogniuk, s ennek okán náluk kétszer annyi az ajak- és szájpadhasadékos megbetegedés, mint nálunk. Magyarországon évente mintegy 140 ajak- és 55 száj padhasadékos gyermek születik. A megoldás az lenne, hogy ne szülessenek szigorúbb számonkérését fogják javasolni 1 az európai képviselők. Bratinka József alelnök, magyar delegációvezető valószínűleg utoljára vesz részt a neves politikai testület ülésén, mivel parlamenti mandátumának megszűnése folytán elveszíti az Európa Tanácsban, illetve a Helsinki-folyamat (EBEE) Közgyűlésében betöltött tisztségeit is. ságszolgáltatási és a parlament tevékenységét érintő kérdésekkel foglalkozó bizottságot a szocialista Gál Zoltán és a szabaddemokrata Hack Péter, az önkormányzati témákkal foglalkozó testületet Baja Ferenc (MSZP) és Wekler Ferenc (SZDSZ) vezeti. Az MSZP részérói Kovács László, az SZDSZ-éról Szent-lványi István irányítja a külpolitikai, biztonságpolitikai, honvédelmi témákról és a határon túli magyarság ügyeiről tárgyaló bizottság munkáját. A társadalmi érdekegyeztetésről Kósáné Kovács Magda (MSZP) és Bauer Tamás (SZDSZ) vezetésével folynak a koalíciós megállapodást előkészítő megbeszélések. A kormányzati struktúra áttekintése, változtatási javaslatok kidolgozása Szekeres Imre és Kuncze Czeizel Endre ilyen betegséggel gyermekek. Azonban sajnos, pillanatnyilag az orvostudomány nem tart ott, hogy megelőzze e betegséget. A magzatvédő vitamin nyitott gerinc kialakulását megakadályozó hatásának mintájára Családi vakáció Egyedülálló kezdeményezés, amit a Tabán Családsegítő Közösségi Ház az idei nyárra tekintettel a családok évére eltervezett. Ingyen üdültet 30 szegedi családot egy hétig Gödöllőn. A családsegítő az évek óta klienskörébe tartozó, rossz anyagi körülmények között élő, régóta vakációzni nem tudó családok számára biztosítja a családi együttlét, a kikapcsolódás lehetőségét. A július 3-tól július 10-ig tartó nyaralás költségét - mintegy 300 ezer forintot - a családsegítő a saját költségvetéséből gazdálkodta ki, s ebből az összegből fedezi a kollégiumi szálláshelyet, az étkezést, a kirándulásokat, a buszköltséget. A két kísérő csoportvezető olyan módszertani programot állított össze, amellyel az egészséges életmódra is próbálják ösztökélni az egyhetes családi vakáción résztvevő szegedi családokat. K. K. •mnhhmmnmmmmmhmmmmmmmi Gábor irányításával történik. A tizedik bizottság feladata a koalíciós megállapodás szövegezése, a kormány működési szabályainak és a garanciáknak a rögzítése. Ennek a testületnek a munkáját Szekeres Imre és Magyar Bálint vezeti. Tekintettel a tizedik bizottság témáinak különös fontosságára, a politikai tárgyalódelegációk - az a nyolc szocialista és négy szabaddemokrata politikus, akik kedden megkezdték a koalíciós tárgyalásokat - előreláthatólag csütörtökön ismét összejönnek, addig mindkét párt elkészíti saját szövegtervezetét. A bizottságok létszáma 3 és 5 között mozog, és mindkét párt tetszés szerint vonhat be szakértőket az álláspontok egyeztetésének segítésére. próbálkoztak hasonlóval. Ugyancsak vitaminkombinációval kísérelték meg kivédeni e kór kialakulását, de sajnos ez nem bizonyult eredményesnek. • A terhesség idején végzett ultrahangvizsgálattal ki lehet mutatni e betegség meglétét? - Jó szakember, jó utrahangkészülékkel képes „elkapni" a terhesség 20-24. hetében. ám ez a korai felismerés abból a szempontból veszélyes, hogy az anya megriad, s inkább elveteti magzatát. Az én praxisomban eddig három asszony döntött az abortusz mellett a leendő gyermekénél ultrahanggal kimutatott ajakés szájpadhasadék miatt. Éppen emiatt, a megnyugtató megoldás természetesen a betegség kialakulásának a megelőzése lehet. Erre, reményeink szerint, tíz éven belül sor kerül. K. K. - Kezdjük talán azzal, hogy az idei esztendő a családoké. A kereskedők pedig szintén a családokra építenek, nekünk fontosak a gyermekek is, hiszen áruink jórészét nekik kínáljuk. Ráadásul egy nagykereskedelmi cég sajátos helyzetben van, hiszen mi csak a közvetítők, azaz a kiskereskedők útján érintkezünk vásárlóinkkal. Mégis fontos, hogy ismerjük a lakosság igényeit, testközelbe kerüljünk a vevőkkel. • Mindössze ennyi lenne a magyarázat? - Áruválasztékunk nyolcvan százalékát 50 nagy, zömében multinacionális cég szállítja, olyanok mint a Colgate-Palmolive, a Douwe Egberts, vagy a Gaba International Kft. - ők is érdekeltek abban, hogy találkozzanak a vásáriókkal. A szorosan vett profit-érdekeken túl ezek a cégek is fontosnak tartják, hogy megismerjék a fogyasztók arcát. Ráadásul, az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a „nagyok" meg is engedhetik maguknak anyagilag, hogy áldozzanak erre és ne mindig az azonnali bevétel legyen a mozgatórugója az üzletnek. Miért „vásárol" színházi előadást egy gazdasági vállalkozás és vajon milyen megfontoláshői rendez gyermekszépscgversenyt? Többek között ezt kérdeztük Jójárt Miklóstól, a Tisza Füszért Rt. vezérigazgatójától annak apropóján, hogy a magunk mögött hagyott hétvégén két nagyszabású rendezvényt is támogatott a kereskedőház. • Úgy hírlik, hagyományt kíván teremteni a Tisza Füszért egy-egy ilyen rendezvénnyel. - Valóban ez a szándékunk. Persze nem csak gyermekszépségversenyben gondolkodunk. Most azt is szerettük volna sugallni, hogy az elmúlt években olyan marketingszervezet nőtt fel a társaságnál, amely képes egy ilyen nagyszabású, többezer embert megmozgató rendezvényt kitalálni, megszervezni és zökkenőmentesen lebonyolítani. R.G. 0 KÉRDÉS A genetikushoz, ajakügyben